Fájdalom esetén a többség azonnal tablettákhoz nyúl, azaz bevesz egy fájdalomcsillapító gyógyszer. Ha csak 1-2 pirula kell, akkor ez nem is gond. Azok, akik tartósan szükséges a gyógyszerszedés, számolniuk kell a mellékhatások megjelenésével. Persze tudom, a többség nem foglalkozik azzal, mit hoz a holnap… most ne fájjon. Pedig van alternatíva… a TENS kezelés a fájdalomcsillapítás hatékony és ráadásul mellékhatások nélküli módja!
Hasogat a vállad, fáj a hátad? Nem akar szűnni a csukló vagy térdfájdalmad?
Az orvosok többsége ezekre a problémákra általában ugyanazt javasolja: „vegyél be fájdalomcsillapító gyógyszert!”. Hirdetésekben, betegtájékoztató oldalakon is ezt az üzenetet „nyomják”. Pedig tudnod kell, hogy a pirulák nemcsak a fájdalomra, hanem tested minden részére hatnak! Tartós szedésük nemkívánatos következményekhez vezet. A fájdalomcsillapító gyógyszerek egy idő után szinte mindenkinél mellékhatásokat okoznak – gyomor-bélrendszeri panaszokat, gyomorsav-túltengést, gyomorfekélyt, súlyos esetben gyomorvérzést, a fehérvérsejtek károsítása révén a betegségek elleni védekező folyamatok károsítását.
Az adatok szerint a fájdalomcsillapítók rendszeres szedése megnégyszerezi a szív eredetű halálozás és stroke (agyvérzés) kockázatát.
Ha tartósan fennálló fájdalmak kínoznak, akkor saját érdekedben érdemes olyan megoldást keresned, amely csökkenti a gyógyszerigényed és emellett hatékony fájdalomcsillapítást biztosít. A TENS kezelés épp ilyen módszer, ráadásul bizonyítottan mellékhatásmentes.
TENS kezelés és fájdalomcsillapítás – milyen panaszokra hatásos?
Elsősorban az alábbiakra alkalmazd
- akut izom-ízületi betegség által okozott fájdalmak
- izomhúzódás,
- izomfájdalom, myalgia,
- zúzódás,
- rándulás,
- ízületi gyulladás,
- ízület bevérzés,
- ínhüvelygyulladás,
- periartritisz,
- lumbágó
- isiász,
- neuralgiák: isiász, brachialgia, bordaközti idegfájdalom, trigeminus neuralgia, herpes utáni neuralgia (övsömör utáni fájdalom), hegfájdalom,
- fantomfájdalom, stb. által okozott fájdalmak
- krónikus (hetek, hónapok óta fennálló) izom-ízületi betegség által okozott fájdalmak
- gerincsérv,
- ín-izommerevség (kontraktura),
- atritisz,
- artrózis,
- reuma,
- epikondilitisz (teniszkönyök és golfkönyök),
- nyaki, deréktáji és háti-,
- csukló-, könyök-, kézízület
- csípő-, térd, boka- és lábízületi stb. eredetű fájdalmak esetében
- egyéb fájdalmak
- fejfájás, migrén kezelésére a „sima” TENS nem alkalmazható. Erre speciális elektroterápiás készülékek (pl. Cefaly) használhatók.
- myalgia,
- műtét utáni fájdalmak
- nőgyógyászati eredetű és menstruációs fájdalmak
- daganatos fájdalmak esetén a gyógyszeres terápia kiegészítésére. Bár a daganatos fájdalmat általában nem tudja teljesen megszüntetni, de kevesebb fájdalomcsillapító gyógyszerre lehet szükség.
Az apró méretű, könnyű TENS készülékeket otthonodban is bármikor használhatod. Éppen a neked tetsző időben, annyiszor, ahányszor csak szükséges. TENS készülék vásárlás előtt olvasd át készülékválasztási tanácsaimat.
Mi a TENS és mi a TENS kezelés ?
A TENS egy mozaikszó, az angol ’Transcutaneous Electric Nerve Stimulation’ (azaz: ’transzkután elektromos idegstimuláció’) kifejezés kezdőbetűiből tevődik össze.
A TENS az elektromos kezelés egyik formája, amely során a fájdalommal érintett területre enyhe elektromos impulzusok sorozatát adja le a TENS készülék. Az impulzusok kapcsolatba lépnek a bőrben levő idegvégződésekkel és ennek hatására
- leáll a fájdalomimpulzusok továbbítása az agy felé,
- növekszik az endorfinok (a szervezet saját fájdalomcsillapító anyagainak) termelése,
- és megszűnik vagy csökken a fájdalomérzés.
A TENS kezelés az esetek jelentős részében önmagában is elegendő a fájdalommentesség eléréséhez. Fájdalomcsillapító gyógyszeres kezeléssel egyidőben alkalmazva a hatások összeadódnak, így kevesebb gyógyszerre lehet szükséged. Ennek leginkább akkor van nagy jelentősége, ha krónikus betegség miatt hosszú távon és nagy gyógyszer mennyiségre van szükséged. Nem mindegy ugyanis, mennyi kémiai anyagot juttatsz a szervezetedbe.
Rövid ideig – 20-30 percig – tartó TENS kezelés hatására akár hosszú órákra megszabadulhatsz a kellemetlen fájdalomtól. A kezelés legfőbb előnyét a gyógyszer- és mellékhatásmentes fájdalomcsillapítás jelenti.
Fontos tudnivalók TENS kezelés előtt
- Akutan jelentkező, új fájdalmat soha ne kezelj transzkután elektromos idegstimuláció (TENS) készülékkel, hanem először fordulj orvoshoz, hogy a fájdalom oka kiderüljön.
- Általánosságban igaz, hogy csak olyan fájdalmat kezelj, amelynek okát ismered.
- Ha az orvos fájdalomcsillapítást javasolt, akkor a fájdalomcsillapíító gyógyszer helyett választhatsz TENS kezelést.
- Csak mentálisan beszámítható páciens használjon TENS készüléket önállóan
- Ha pacemakered van, akkor általában nem ajánlott a transzkután elektromos idegstimuláció kezelés. Nem kizárt, de alapos és körültekintő elbírálás alá kell esnie. Az nyilvánvaló, hogy a pacemaker közelében, a mellkason, háton, vállakon, nyakon nem alkalmazhatod, azonban mérlegelni lehet alkalmazását lábadon, csípődön vagy a csuklódon.
- Terhesség alatt a törzs, has, kismedence területén elektródát ellenjavallt elhelyezni. Egy nemrégiben megjelent vizsgálat szerint, bár a TENS nem ideális (nem elsőnek választandó) kezelési lehetőség terhesség alatt, azonban megfelelő körültekintéssel alkalmazható.
- A munkavégzés alatt (például irodai székedben ülve) végzett TENS fájdalomcsillapítás biztonságos és eredményes. Azonban autóvezetés, nehézgépkezelés vagy magasban végzett munka közben soha ne használd!
- Ha allergiás vagy az elektróda gélre vagy ragasztóanyagra, akkor ne alkalmazd öntapadó elektródával. Ilyenkor használj gumi (szilikon) elektródát.
- Az elektródáka ne ragaszd bőrelváltozással érintett területre (pl. gyulladt bőrre, orbáncos területre, ekcémára)
- A nyak elülső oldalán vagy carotis (nyaki artéria) felett ne alkalmazz kezelést.
- Az elektródákat nem szabad a szemekre helyezned.
- Az epilepsziában szenvedő beteg általában nem kezelnek stimulációval – konzultálj a kezelőorvossal.
TENS kezelési pontok
A TENS készülék egyszerűen használható a test szinte bármely pontján!
A fő tudnivaló a TENS kezelési pontok helyével kapcsolatban az, hogy az elektródákat a fájdalomtól függően kell felhelyezned! A fájdalmas területet „körbe kell venni”, azaz nem közvetlenül a fájó pontra kell az elektródát tenni!
Ebből következik, hogy mindig a saját panaszodnak megfelelő felhelyezés kell. A készülék használati útmutatójában látható ábrák csak útmutatást adnak.
Az elektródákat mindig párban kell használni. Egyetlen elektróda nem elegendő! Az elektródapár két elektródáját kell ugyanannak a kábelnek a két végével összekötni. Közöttük „közlekednek” majd a fájdalomcsillapító impulzusok.
Az elektródák soha ne érintkezzenek egymással, mindig legyen közöttük legalább 2-3cm távolság. Minél távolabb kerülnek egymástól az elektródapár tagjai, annál magasabb áramerősségre van szükség, illetve a 20cm távolság felett a hatékonyság is csökkenni kezd.
A készülékekhez általában mellékel a gyártó néhány ábrát, de ha követed a javaslataimat, bárhol kezelhetsz a testeden. Olyan területen is, amire esetleg nem találsz ábrát.
Ha „tudományos” alaposságú akarsz lenni, akkor a pozitív elektródát a törzsedtől távolabb helyezd, a negatívat közelebb. Pl. a csukló esetén a (távolabbi) tenyérbe a pozitív, a csukló fölé (kozelebbi) a negatív kerüljön. Egyes orvosokk szerint ennek van némi jelentősége, mások szerint a polaritás TENS kezelés esetén nem lényeges.
Lássunk két példát.
Csuklófájdalom
Általában elegendő egyetlen elektródapár felragasztása. A fájdalmas terület egyik, illetve másik oldalára kerüljenek az elektródák. A közöttük levő távolság 8-15 cm között optimális. Ugyanazon kábel két végével kösd össze őket és a kábelt csatlakoztasd a készülékhez. Ne ragaszd az elektródát ízületi hajlatra – ha kezelés közben mozdulnod kell, akkor könnyen leválhat.
Térdfájdalom
A fájdalmas terület nagyobb, mint a csuklónál, így két elektródapárra lesz szükséged. Határozd meg a fájdalmas terület kiterjedését és vedd körbe az elektródákkal. Két kábelt kell használnod. Kösd össze az egyik kábellel az egyik oldali két elektródát, a másikkal a másik oldaliakat. Az elektródákat összekötheted keresztben is, azaz a jobb felsőt a bal alsóval, a jobb alsót pedig a bal felsővel. Próbáld ki mindkét változatot és azt használd, amelyiket hatékonyabbnak érzel. A kábelt csatlakoztasd a készülékhez.
Bárhol érzel fájdalmat, ugyanígy vedd körül a területet elektródákkal. Minél nagyobb a fájó terület, annál több elektródapárra van szükséged.
Egycsatornás TENS készülék megfelelő kis területű panaszok, mint például a csukló, egyoldali fájdalom esetén, de a térd esetén kétszer kell felhelyezned. Először az egyik, majd a másik oldalra, ez kétszer 30-40 perc kezelést jelent egyetlen panaszra.
Kétcsatornás készülék kiváló, ha a fájdalmad egyoldali és maximum kb kéttenyérnyi, mint pl. a térdfájdalom. Ha azonban mindkét térded fáj, akkor a kétcsatornás készülékkel külön kell kezelned az egyik és a másik térded. Ilyenkor érdemes 4 csatornás készüléket használni, amivel egyszerre kezelheted a két térded, de akár a nyakadtól a derekadig az egész hátad is.
Nézd meg videóm a TENS elektróda felhelyezése szabályairól
TENS kezelési módok
Miután az elektródák a helyükre kerültek, a kábelt is csatlakoztattad, kapcsold be készüléked és válaszd ki a kezelőprogramot.
TENS készülékek egyik típusa csak programszámokat mutat és a használati útmutatóban kell megkeresned, melyik szám milyen kezelést takar. Pl. az útmutatóban azt találod, hogy a hagyományos TENS program a „3”. sorszámú. Akkor a készüléken először állítsd be a 3-as kezelőprogramot. Ezután indítsd a kezelést a Start vagy OK gombokkal.
A másik TENS készülék típus menüvel rendelkezik, azaz a kijelzőn egy programlistából kell a megfelelőt kiválasztani.
A TENS programok az elektromos impulzus beállításaiban különböznek, így másképp hatnak. Nem mindegy, hogy mikor és melyiket érdemes alkalmazni.
Hagyományos (magas frekvenciás) TENS program
A fájdalominger agy felé továbbítását akadályozza meg. Gyorsan alakul ki a hatása, de csak 30-120 percig tart. 3-4 kezelés után hatása csökken vagy elmúlik, mert az agy hozzászokik. 1-2 hét kihagyása után ismét hatékony pár alkalommal.
Endorfin (alacsony frekvenciás) TENS program
A testedben fájdalomcsillapító anyagok (endorfinok) termelődését indítja meg. Lassabban alakul ki a hatása, de akár 2-8 órán át tart. Néhány kezelés után hatása csökken vagy elmúlik, mert az agy hozzászokik. 1-2 hét kihagyása után ismét hatékony pár alkalommal.
Burst (vagy ugráló frekvenciájú) TENS program
A program néhány másodpercig magas frekvenciát ad le, majd alacsonyra vált, ismétlődően. Ezért a Hagyományos és Endorfin programok előnyeit egyaránt biztosítja. Eredetileg ezt a hozzászokás kiküszöbölésére hozták létre, de ilyen kezeléssel is 1-2 hét után csökken a hatás. Kis kezelés-szünet után ismét hatékony.
Modulált (folyamatosan változó impulzusú) TENS program
A program folyamatosan változtatja az impulzus frekvenciáját, tartamát, intenzitását, így nincs vagy minimális a hozzászokás. Egyesíti a Hagyományos és Endorfin programok előnyeit. A fájdalomcsillapító kezelést bárhol bevetheted a testeden (kivétel agykoponya, szív keresztben, pajzsmirigy, nyaki verőerek felett). Egyszerűen rakd az elektródákat a fájdalom köré, válaszd ki a fenti programok egyikét és élvezd a hatást. Próbáld ki mind és figyeld meg, melyik a számodra leghatásosabb.
A TENS készülék használata
A TENS tappancsok felhelyezése és a kezelőprogram kiválasztása után még van egy teendő: az áram intenzitást (azaz a kezelés erősségét) be kell állítanod.
Mivel minden ember bőrének idegvégződései eltérő érzékenységűek, így mindenkinek magának kell megtalálnia a neki megfelelő intenzitást. A túl alacsony intenzitás (nem érzel semmit) hatástalan, a túl magasra állított intenzitás fájdalmas lehet. Az arany középút a megfelelő. Határozottan érezni kell a “hangyamászás-szerű” impulzusokat, de nem szabad, hogy azok fájdalmat okozzanak. A túl magas intenzitás kiválthatja az izmok rángatózását is, de erre nincs szükség.
Javaslatom: ha az elektródák a bőrödön vannak, akkor kezdd emelni az intenzitást. Kezdetben csak finom bizsergést érzel, majd csipkedést és ez fájdalomba fordul át. Az, hogy kinél hol a fájdalomhatár egyéni! Mindenki más értéknél érzi. Amikor úgy érzed, hogy ennél többet nem bírsz elviselni, akkor „meghatároztad a fájdalomköszöböt”. Ha ez pl. 30mA-nél van, akkor a TENS kezelést 20-24 mA közötti értékkel végezd. Ha a fájdalomköszöb 60, akkor pedig 40mA közelében (azaz kb a fájdalomköszöb 2/3-a lesz a jó érték).
5×5 cm-es elektróda használata esetén a maximális áramerősség ne haladja meg az 50-60mA-t!
Ha 50mA-nél semmit sem érzel, azt jelenti, hogy a bőröd extrém száraz, elszarusodott és magas az ellenállása. Emiatt a kezelés alacsony hatékonyságú. Ha ilyet tapasztalsz, akkor a kezelést végezd fürdés után, amikor a bőröd a víz felpuhította. Segít továbbá a problémán a megfelelő hidratáltság, azaz igyál egy nagy pohár vizet a kezelés előtt!!! Olvasd el ezt a cikkem.
Ha ezzel megvagy, akkor a gép már kezel is. Minden programnak van egy orvosi javaslatokon alapuló időtartama. Ha ez letelik a készülék leáll. A kezelési időt hosszabbíthatod, de általában ne rövidítsd. A TENS kezelés hatásának kialakulásához a legtöbb készülék és program esetén 20-30 perc vagy ennél hosszabb idő kell. Egy 5 perces „rohamkezeléssel” többnyire nem érsz el semmit.
A fájdalommentesség időtartama főleg a kezelőprogram beállításaitól függ
- Magas frekvenciával végzett rövid kezelés azonnali, azonban nem túl hosszan tartó fájdalomcsillapító hatású.
- Alacsony frekvenciák alkalmazásával lassabban alakul ki a fájdalomcsillapító hatás (30-40 perces kezelés után), azonban a hatás hosszabban, akár 24 óráig tartó lehet.
Hogyan hat az idegstimulációs (azaz TENS) impulzus?
A TENS impulzusok több ponton avatkoznak be a fájdalominger „kezelésébe”.
Kapuelmélet
A fájdalomkapu mechanizmus az „Aβ” (A béta) érzőidegrostokhoz köthető. E rostok ismétlődő stimulálása csökkenti vagy megszünteti a fájdalom ingerek továbbítását a gerincvelőn át az agyi fájdalomközpontba. Ha pedig nem továbbítódik a fájdalominger, akkor a fájdalomérzés sem alakul ki.
Az „Aβ”-rostok 90-120 Hz-en, azaz viszonylag magas frekvencián stimulálhatók a leghatékonyabban. Biztosan nem adható meg egy adott frekvencia, mely általánosan és mindenkinél egyformán hatásos! Az kimondható, hogy a fenti tartományba tartozó impulzusok lesznek a leghatékonyabbak, de ezen belül „meg kell találni” a számodra legmegfelelőbbet! A fájdalomcsillapítás hatékonysága érdekében olyan eszköz beszerzését javaslom, amely lehetővé teszi a kezelési frekvencia módosítását és ezzel az optimális frekvencia megtalálását.
Endorfinkiválasztás
Az endorfin egy olyan fájdalomcsillapító anyag, mely a testedben termelődik, ez az egyik legerősebb fájdalomcsillapító hatású anyag.
Amikor a fájdalominger agy felé halad, idegsejtről-idegsejtre „ugrál”. Az endorfin a sejtek közötti „átszállóknál”, az úgynevezett szinapszisoknál megakadályozza a fájdalominger továbbhaladását. A TENS készülékek alacsony frekvenciájú, úgynevezett „endorfin TENS” impulzusai hatékonyan növelik tested endorfin termelését és ezáltal csökken vagy teljesen megszűnik a fájdalom.
Ha alacsony, 2-10 Hz-es frekvenciát alkalmazunk, akkor ezekkel az „Aδ” (A delta) rostok stimulálhatók. Aktivitásuk fokozza az endogén opiát (encefalin) termelés a gerincvelőben. Az encefalin erős fájdalomcsillapító hatású, továbbá mérsékli a fájdalomtovábbító idegpályák aktivitását is. A fájdalomkapu működéséhez hasonlóan itt sem létezik egyetlen, mágikus frekvencia, amely mindenki számára egyformán hatékony. Mindenkinek meg kell keresni a számára leginkább hatásos frekvenciát.
Hogyan található meg a leghatékonyabb frekvencia?
A legjobb, ha olyan készüléket vásárolsz, amely modulált TENS programot biztosít. Ebben a programban az impulzus frekvencia egy adott tartományban, folyamatosan változik. Például 90-120 Hz között, így biztosan tartalmazza a számodra leginkább megfelelő frekvenciát is.
Ha nincs ilyen készüléked, akkor próbáld ki a 90, majd a 95, 100…stb herz-es frekvenciákat. Azt használd, aminél a legerősebb hatást tapasztaltad.
Frekvencia jelentősége
A fájdalommentesség időtartama attól függ, hogy milyen frekvenciát alkalmazol. Magas frekvenciával végzett rövid kezelésnek gyors, azonban nem hosszan tartó fájdalomcsillapítás lesz az eredménye. Alacsony frekvenciák alkalmazásával lassabban alakul ki a fájdalomcsillapítás (20-40 perces kezelés után), azonban a hatás hosszú, akár 24 óráig tartó lehet.
Figyelem! Egyes gyártók a TENS-t úgy hirdetik, hogy kizárólag a 143 Hz-es frekvencia a hatásos. Ahogy az előbb már említettem, a fájdalomingereket továbbító idegrostok 2-10, illetve 90-120Hz tartományokban ingerelhetők leghatékonyabban. A 143Hz kizárólagosságát említő gyártó hirdetései megtévesztők!
Hányszor alkalmazható naponta a TENS kezelés?
Fontos: ha nem tudod a fájdalom okát, akkor ne kezdj kezelésbe! Az ismeretlen fájdalom megszüntetése veszélyes lehet. Például elkezd fájni a hasad és kezelni kezded. A fájdalom gyorsan el is múlik, azonban néhány óra múlva erősebben tér vissza. Ekkor már mentő visz ügyeletre, ahol kiderülhet, hogy például vakbélgyulladás okozta a panaszt, ki is lyukadt és életveszélybe sodortad magad.
Ebben a cikkemben olvashatsz arról, mikor nem alkalmazható a TENS kezelés: Elektromos kezelés (TENS, EMS, stb.) ellenjavallatai
Egyébként a TENS általában teljesen veszélytelen és kockázatmentes. Ha szükséges, akkor többször is alkalmazhatod. De ne ess túlzásba! Általában napi 2-3 kezelés segít.
Ha a fájdalom oka régen ismert, rendszeresen ismétlődik, az orvosok fájdalomcsillapító szedését javasolták, akkor gyógyszer helyett vagy mellett alkalmazhatod a TENS kezelést. Az újra és újra, ugyanott, ugyanúgy megjelenő fájdalom esetén nem kell ismét és ismét orvoshoz menned. A TENS kezelés már az első alkalmazáskor csökkenti a fájdalmat. Tudnod kell azonban, hogy a TENS csak fájdalomcsillapító hatású, azaz nem gyógyítja az eredeti betegséget. A fájdalmak hatékony megszüntetésével azonban megszabadít a szenvedéstől, javítja az életminőséged.
Az első napokban a TENS kezelés csökkentette a fájdalmaim, de aztán elmúlt a jó hatása? Mi történt?
Ez egy gyakori jelenség! Sok kommentet láttam erről csalódott TENS tulajdonosoktól. Le kell szögeznem azonban, hogy a hiba nem a TENS módszerben van, hanem a nem megfelelő alkalmazásában!
Az emberek többsége elsőre “tesztelni” szeretné a módszert és egy egy párezer forintos TENS készülékkel próbálkozik. Azt nem veszi figyelemben, hogy milyen betegség okozza a fájdalmait, mekkora területet érintenek és milyen gyakran van szükség az alkalmazására. A készülékek közötti különbségekre azonban pont ekkor derül fény.
Ahogy például a palacsintasütő is edény, mégsem alkalmas arra, hogy levest főzzünk benne.
Az olcsó TENS készülékek mindegyike kizárólag állandó frekvenciájú kezelőprogramokat biztosít. A szabályosan ismétlődő impulzusokat azonban az agy “felismeri” és néhány nap után “hozzászokik”. Az első kezelések kiváló hatása néhány nap után csökkenni kezd, majd megszűnik. Ez okozza azt, hogy az olcsó készüléket vásárlók egy idő után hatástalannak tartják a készüléket.
Ha a készüléked leírásában nem találod meg a “modulált TENS” kifejezést, akkor a készüléktől csak néhány napig tartó fájdalomcsillapító hatást várhatsz. Ne csodálkozz, ha a 3-4. napon veszíteni kezd a hatásából. A hatásvesztés nem “örökre” szól. Ha tartasz 1-2 hét szünetet, ismét hatékony lesz néhány kezelés erejéig. Az ilyen készüléket elfeküdt nyak, fogfájás, rándulás, zúzódás, véraláfutás, stb. kezelésére alkalmazd. Ezeknél a kezdetben erős fájdalmak kiváltó ok 2-3 nap alatt elmúlik és a készülék ennyi ideig hatásos marad.
A korszerű TENS készülékek -a hozzászokás kiküszöbölése érdekében- MODULÁLT TENS programot kínálnak. A moduláció azt jelenti, hogy az impulzus paramétereit (frekvencia, pulzustartam, intenzitás) a készülék folyamatosan módosítja, így az agy nem tudja kiszűrni és nem alakul ki hozzászokás sem. Ezért aztán a modulált TENS programok nem veszítik el hatásosságukat. Kiválóan alkalmazhatók olyan fájdalmak esetén is, melyek hosszú idő óta fennállnak és tartósan kezelést igényelnek.
Ha tehát a készüléked biztosít modulált TENS programot, akkor egy modern és sokoldalú készülékkel rendelkezel. Alkalmazhatod minden fájdalomra, beleértve a krónikus -pl. artrózis, artritisz, reuma, stb által okozott- fájdalmakat is, miközben tartós hatást várhatsz tőle.
Miért maradhat el a várt hatás?
A TENS kezelés a fájdalomcsillapítás egyik módja. Legtöbbször a fájdalomcsillapító gyógyszerek helyett vagy azok adagjának csökkentése céljával alkalmazzák, mert a gyógyszerekkel szemben a TENS kezelésnek teljesen biztosan nincs kárósító mellékhatása. Azonban nem minden esetben és nem garantáltan hat. Nézzük át, hogy mi miatt lehet hatástalan a TENS kezelés.
A TENS kezelés nem csodaszer!
Minden egyes eljárás, módszer esetén (legyen az TENS, tabletta, injekció, műtét, stb.) igaz, hogy az emberek egy részére nem hat, egy részük heves ellenreakcióval válaszol, másoknál pedig a várt hatás jelenik meg. A TENS hatása minden ember esetén más lehet. Egyiknek teljesen megszünteti a fájdalmát, másnak csak csökkenti valamilyen mértékben. De már a csökkentés is előnyös, hiszen kevesebb gyógyszerre lesz szükséged, ami a mellékhatások elkerülése miatt nagyon fontos előny.
Egy orvosi módszer alkalmazásának akkor van értelme, ha az a betegek lényegesen nagyobb hányada számára hoz kedvező hatást, mint ahány esetben a hatás elmarad vagy éppen túlzottan heves. A TENS hatásának megítélését nehezíti, hogy a fájdalom nem mérhető. Az eredmény csak „bemondásra” értékelhető. Azaz a kezelést követően a beteg értékeli a fájdalomcsillapító hatást. A TENS-sel foglalkozó tanulmányok bizonyították, hogy a többség a TENS kedvező hatásáról számol be.
Az, hogy a TE esetedben a TENS nem hat, nem azt jelenti, hogy a módszer teljesen rossz, hanem csak azt, hogy neked kell más módszert kell kipróbálnod, hogy megtaláld a megfelelőt. Pont úgy, ahogy például a háztartásban is teszed. Ha egy körömvágó ollóval nem tudod kiszabni a ruhaanyagot, akkor előveszel egy nagyollót.
Rosszul megválasztott felhasználás
A TENS kezelés nem alkalmas mindenre! Sokszor hallottam, hogy a TENS-t fejfájásra, dagantos panaszokra, hasi fájdalmakra, epegörcsre, húgyúti fertőzés fájdalmaira, veseköves görcsre, stb próbálják alkalmazni – de ezek nem szerepelnek a javasolt felhasználások között, azaz eleve nem vagy csak korlátozott hatás várható.
Vannak fájdalomtípusok, melyek esetén a TENS kezeléstől jó fájdalomcsillapító hatás várható, míg más állapotokban nem.
Kipróbálás „csapdája”
Sokan óvatosságból egy olcsó készüléket vesznek, akár a Lidlben, pár ezer forintért. Sajnos egy sereg olyan kereskedő cég van, amelyek gyenge minőségű. kínai gagyi készülékeket „sóz rá” a gyanútlan emberekre. Persze az is óvatlan, aki az élelmiszerboltban vásárol orvosi eszközt… Ha tejet, sajtot vagy lisztet onnan veszel, azt megértem… no de orvosi készüléket… kérdezz meg egy ottani eladót, hogyan kell használnod a készüléket! Szerintem azt sem tudják megmondani, hogy a TENS a leves vagy a főzelék ízesítésére jobb-e?! 🙂
Gyenge minőségű készülék
A TENS és minden más elektroterápiás kezelés “lelke” az impulzus. Orvosi tanulmányok sora igazolja, hogy a hatékony TENS kezelés egyik legfontosabb eleme a minél tökéletesebb négyszög impulzus. Az olcsó készülékek által leadott impulzus formája meg sem közelíti a négyszöghullámot (lásd az ábrán a jobb oldali impulzus).
Minél tökéletlenebb a hullám alakja, annál fájdalmasabb érzést kelt a stimulációs kezelés. A gyenge minőségű készülékkel való kezelés csíp, csalánoz, éget, ami miatt az intenzitást nem tudod a hatékony kezelés szintjére emelni. Ha viszont nem elég erős az intenzitás, akkor a kezelés hatása is gyenge lesz vagy elmarad. Azaz az olcsó készüléknek „nagyobb a füstje, mint a lángja”.
A távol-keleti gyártók milliószámra onják ezeket a szarokat (már bocs a kifejezésért, de nincs rá megfelelőbb). Mutatom, hogy mit okozhatnak.
Mi a magyarázat erre? Az olcsó készülékekben olyan vacak impulzus-generátor van, amivel nem szabályozható megfelelően az áram. A hozzájuk adott elektródák is olyan rossz minőségűek, hogy nem oszlik el az áram, hanem egy pici területre koncentrálódik. A bőrsejtekben az elektromos töltésű részecskék az elektromos kezelés hatására szétválnak (elektrolízis). A pozitív elektróda (katód) alatt elfolyósodó szövetelhalás, míg a negatív póluson (anód) száradásos elhalás alakul ki. Ezeknek a sebeknek a gyógyulása aztán hetekig tart.
Tanácsom: óvakodj a párezer forintos, tens-nek hazudott eszközöktől! Vegyél minőségi készüléket! A saját tested kezeled vele!!! A magasabb minőségű készülék precíz impulzust hoz létre, így a kezelések fájdalommentesek és még az érzékeny bőrűek is teljesen kellemetlenségtől mentesen és hatékonyan alkalmazhatják őket. Ha megfelelő erősségű impulzust tudsz leadni, a hatás sem marad el.
TENS tappancsok (TENS elektródák) megválasztása
Egy párezer forintos TENS-től ne várd, hogy az egész hátadra kiterjedő fájdalmat kezelheted vele! Maximum egy 5-8cm átmérőjű fájdalomra lesz jó, azaz az elektródákat egymástól max 10-12 cm távolságba helyezd el úgy, hogy a kettő között legyen a legfájdalmasabb pont. Minél távolabb kerülnek egymástól az elektródák, annál kisebb áram jut a fontos területre, így a hatás a távolság növelésével gyorsan csökken. Erős és nagy kiterjedésű fájdalom csökkentésére „rendes” készüléket vásárolj. Egy „rendes” készülékkel egyszerre a nyakadtól a derekadig a teljes hátad, mindkét oldalt kezelheted!
A TENS kezelés egyik fontos kelléke az elektróda. A készülék által létrehozott impulzus az elektródán át jut a bőrödre és azon át az idegvégződésekre. Ha az elektróda nem tapad vagy kiszáradt, akkor a jelátvitel nem megfelelő, sőt elmaradhat. Ezért az elektróda megfelelő tapadása vagy nedvessége nagyon fontos. Ha nem öntapadó elektródát használsz, hanem például gumi elektródát, akkor ügyelj, hogy bőségesen használj kontakt gélt és az elektródát (például gumiszalaggal vagy ragtapasszal) jól rögzítsd a bőrre.
Összefoglalva
A TENS kezelés nem hat mindenféle fájdalomra. Alkalmazása előtt nézd meg, hogy arra a típusú fájdalomra, amit kezelni akarsz megfelelő-e.
Használj jó minőségű készüléket és modulált TENS programot, hogy a hozzászokást kiszűrd!
Figyelj arra, hogy az elektródák jól tapadjanak vagy tartós elektróda esetén használj elegendő kontakt gélt.
Mindezek ellenére előfordulhat, hogy a TENS nem hat rád! Ettől még nem a TENS módszer hatástalan, csak éppen nem tartozol azok közé, akikre kedvező hatású.
A TENS a kezelést kapók nagyobb része számára ad kedvező hatást, azaz csökkenti a fájdalmakat valamilyen mértékben!
Kommentek
A Genesy 3000 készülék egy brutálisan jó elektroterápiás eszköz – de ez sem olyan csodaszer, ami bármit meggyógyíthat, amivel bármit kezelni lehet.
Az elektroterápia szinte kizárólag a mozgásszervi eredetű problémák kezelésében segít, annak egyik lehetősége. Az ízületi gyulladás (artritisz és artrózis) mintegy százféle lehet, ezekre mindre megfelelő. A testben számos ízület található, ezek gyulladásai, sérülései, fájdalmai, az ízületet alkotó szalagok, inak betegségei (ide érthetők a lumbágó, isiász, gerincsérv és sok más hasonló panasz). Az izomproblémák, betegség miatti erő és izomtömeg vesztés, izomsorvadás, sérülések nagyon sokfélék lehetnek, az egyszerű bokarándulástól a bénulásig.
Annak ellenére, hogy a fenti említett sokszáz féle probléma kezelésére kiváló, de például az elektroterápia nem jó belső szervi problémákra. Tehát hatalmas tudása ellenére „csak” a betegségek egy részére alkalmazható a siker reményében.
A Genesy 3000 egy olyan nagytudású eszköz, mely az egyszerű és gyors használat érdekében készült. A menüje magyar nyelvű. Nem kell ismerni azt, hogy milyen beállításokkal lehet kezelni az egyes betegségeket. A listából kiválasztja a problémát (például nyakfájdalom, lumbágó, isiász, izommerevség, erő visszanyerés, stb.). A készülék kiválasztott programja „tudja”, hogy az adott problémát hogyan, milyen beállításokkal kell kezelni.
Azaz a használat nem túl bonyolult. Általában az első 1-2 kezelés még bizonytalanul szokott menni, de utána belelendül a használó.
Az fontos, hogy a készülék akkor segít, ha pontosan tudja. hogy mit akar kezelni. Ha valami fájdalma van, de nem vizsgálták ki, nem tudhatja, hogy melyik program lesz a jó.
Azaz a készülék nem helyettesíti a diagnózis megállapításához szükséges orvosi vizsgálatokat.
Akkor válassza a készüléket, ha a fentiekben „magára ismer”, azaz ilyen problémái vannak és a diagnózisok ismertek.
Javaslom, hogy nézze meg youtube csatornámon a Globus készülékekről szóló filmjeim https://youtu.be/CzoTKOrOAks?si=vIs5mNZBp19xlMZn
Segíthetnek a választásban. A filmekben a Genesy 1500 készüléket láthatja. A Genesy 3000 működése éppen ilyen, de a filmben látott eszközhöz még egy kicsit nagyobb tudású.
https://youtu.be/CzoTKOrOAks?si=vIs5mNZBp19xlMZn
Érdeklődni szeretnék, hogy ajánlaná-e a Genesy 3000 elektrostimulációs készüléket otthoni használatra, egészségügyi szaktudás nélkül. Különösen tetszik a készülék sokoldalúsága, és úgy gondolom, hogy ezzel a géppel a jövőben más eszközök használata nem lenne szükséges.
Várom szíves válaszát, és előre is köszönöm a segítségét!
Klára
A TENS az elektroterápiás kezelések egyik formája. Ma már az elektroterápiás készülékek többsége nemcsak TENS, hanem számos más kezelési formát is biztosít.
A Dolito készülék a legolcsóbb és ez csak TENS. Minden további készülékben a TENS csak az egyik funkció.
A drágább eszközök jobb minőségű impulzust adnak, így a kezelés kevésbé kellemetlen és egyben hatékonyabb is.
A TENS mellett érdemes lenne kipróbálnia a mikroáram (MENS) kezeléseket is. TENS, EMS és MENS – Mi a különbség?
Itt talál megfelelő készülékeket.
Márciusban ketoacidózissal intenzív osztályra kerültem, és a kialakult 1. cukorbetegség mellett sepsist kaptam a kórházban. A neurológus szakorvos szerint az egyik, és/vagy a két betegség szövődménye a kialakult neuropátiás bőrfájdalmam a lábszáramban (folyton fázik a lábfejem, fáj, begörcsöl, csipked a talpam) az egész hasam és a hátam bőrén -lapockától lapockáig- általában (nem múló szúró, bökő érzésem van, mintha üveggyapotba tekertek volna, és az állandó fájdalomba már lelkileg belefáradtam, estére mozdulni is alig tudok) és a bal arcfelemen arcidegzsába is gyötör azóta. Neurogerlon injekciókúra, Tegretol, Apranax 550 fájdalomcsillapító nem használ(t). A TENS készülékek közül melyiket ajánlaná a problémáimra, hogy egy kicsit megkönnyebbülhessek?
Válaszát, segítségét, tanácsát tisztelettel várva, és megköszönve:
Anikó
Olvassa el az implantátumok és elektromos kezelések közötti kapcsolatról szóló cikkem: Elektromos kezelés és implantátumok
Anyukámnál, csigolyaösszeroppanás miatt fém csavarokkal helyreállító műzétet végeztek 2023. februárjában. Lényegesen javult a helyzete, a lábai fájtak nagyon, alig tudott már játni, vagy néha már nem is. A lényeg viszont, hogy a deréktáji fájdalom bár szintén csökkent, de megmaradt. Gyakorlatilag állandó fájdalma van, amit megtanult elviselni.
Azt szeretném tudni, hogy ha fém anyag van a testben – apró csavarok, ha jól tudom 3 a lumbális szakasz egy csigolyájában-, attól még használható-e fájdalom kezelésére a TENS? (Nyilván nem a csigolya környékére helyeznénk a „tappancsokat”, hanem távolabb.)
Előre is köszönöm válaszát és azt is, hogy van olyan szakember, mint maga; aki ennyire részletes információkat ad a termékekről mind elméleti, mind gyakorlati szempontból.
Tisztelettel, Ildikó
A TENS nem „kezel”. A TENS egy fájdalomcsillapító módszer, mellyel csökkenteni lehet az alagút szindróma és az ínhüvelygyulladás által okozott fájdalmat, de egyiket sem gyógyítja.
Más módszereket kell alkalmazni a gyógyulás érdekében.
Csuklóalagút szindróma kezelési lehetőségei
A makacs ínhüvelygyulladás és kezelési lehetőségei
Üdvözlöm Doktor Úr! A TENS gèp jó lehet kéztő alagút szindróma és ínhüvelygyulladàs kezelésére?
A lapocka táji gyulladás kezelésére terápiás ultrahang, lágylézer vagy mikroáram kezelés alkalmazható.
A szívműködést ezek nem befolyásolják, ritmuszavart nem váltanak ki, nem súlyosbítják.
Inkább az a baj hogy a hátát ön nem tudja kezelni, segítségre van szüksége hozzá.
Üdvözlöm!
53 éves nő vagyok. Jobb oldali lapocka alatti bursitist, illetve az azzal járó erős fájdalmat lehet-e kezelni, ha igen milyen készüléket javasol? Szteroid injekcióra nem reagált. Mivel olyan közel van a lapocka szívtájékhoz, ezért a készülék használata jelenthet-e gondot? Elég érzékeny vagyok, régebben szívritmuszavarom volt. A készülék a gyulladás elmúlását elősegíti-e? Ha nem, akkor van olyan készülék amit arra javasol?
Előre is nagyon köszönöm a válaszát és a segítségét!
Üdvözlettel,
Gizella
Az enyhén visszeres lábra a legjobb a testmozgás, főképp a napi 30-60 perc kerékpározást javaslom. A már látható, duzzadt visszereket semmi sem csinálja vissza. Ez sem. De a kellemetlen nehéz láb érzést, feszülést, bokaduzzanatot igen.
Ha keveset mozog, akkor a Myolito vagy MyoBravo, Elite Elite 150 vagy Premium 400 készülékek közül válasszon. Ezek mindkét panaszra jók. Az olcsóbb nyilván enyhébb hatású és több kezelésre van szükség az érezhető változáshoz.
Enyhén visszeres lábra, derékfájásra melyik készüléket javasolja?
Nagyon jó ez az oldal, sokat tanultam a leírtakból. Köszönöm.
A jelenlegi orvosi álláspont szerint elektroterápiás kezelés két esetben TILOS: Ha a betegnek pacemakere vagy beültetett defibrillátora van.
Azaz édesanyja nem használhat elektroterápiás kezelést. Olvassa el ezt a cikkem.
Édesanyámnak pacemakere + magas vérnyomás betegsége ill. többféle gyógyszerallergiája van, de sajnos ehhez nagyon gyakori erős derék ill. csípőtáji fájdalmai is vannak. Nem gyógyszeres fájdalomcsökkentésként használható-e nála vajon TENS készülék? Ha igen, milyet javasolna?
A sérv a hasfali kötőszövetes réteg „szakadása”. Egy fizikai sérülés. Egy lyuk.
A nadrágján keletkezett szakadást nem tudja semmilyen „varázslattal” eltüntetni – fogni kell a tűt és cérnát és be kell foltozni.
Ugyanígy a sérvnek is kizárólag sebészi megoldása van. Ma már nem feltétlenül „vágnak”, hanem endoszkóppal is megoldható egyes esetekben.
Az EMS itt biztosan nem használ. Mivel a TENS egy fájdalomcsillapító megoldás, így fájdalom esetén lehet használni – a fájdalmat enyhítheti, de magára a sérvre nem lesz hatása.
Két lágyékservem van amik nem kitüremkedőek, csak időnként panaszt okoznak egy hirtelen mozdulatra, van amikor hetekig nincs fájdalmam.
A kérdésem az lenne hogy ez a Tens,Ems készülék használható ilyen panaszra ?
Azt, hogy olvassa el az Achilles-ín fájdalomról szóló cikkem.
Krónikus achilles ín fájdalom ellen mit javasol? A tapadási pontnál fáj, egy éve. Részleges szakadás lehetett
Igen, használható. Olvassa el ezt a cikkem.
Szeretném megkerdezni hogy ágyéki gerinc implantátum mely nem mágnesezhető használható e közelében Tens készülék?
Igen, a TENS használható az övsömör fájdalmaira. A készüléke TENS programjai közül a modulált programot használja.
Tisztelt Doktorúr ! Már 5. hónapja szenvedek övsömörrel. Háziorvosom sajnos későn írta fel a Telvirán 800 as gyógyszert. Teljesen kijött a hasamon a köldökömtől a gerincemig.Szépen begyógyúltak a hólyagok. Sajnos azóta a belső idegszálak nagyon fájnak.Szedem az Egzystát, Neuromultivitet amit a belgyógyász és a neurlógus írt ki. E mellé szedek C, D, A , cink vitaminokat és Lizin C.Sok -sok fájdalomcsillapítót. Sajnos a bordám alatt az idegeg még nagyon fájnak. Olyan sokszor ,mintha kalapálna bent valaki.Kérdésem Van Omron Tens készülékem használhatom-e? 70 éves vagyok. Válaszát köszönöm.
A TENS nem alkalmazható fejfájásra és általában a koponyán. A TENS kezelés során alkalmazott áram nagysága miatt zavart okozhat az agyműködésben.
A koponya felett a CES (koponya elektrostimuláció) módszer alkalmazható. Ez ezerszer kisebb áramerősséget használ, ami már veszélytelen.
Ilyen eszköz egyelőre kevés van. Az egyik és a migrénre bizonyítottan hatásos eszköz a Cefaly. Ezt a terméket itthon nem lehet kapni, csak egyetlen helyen, a gyártó honlapján keresztül szerezhető be. Ide kattintson.
Migrénes fejfájásra szeretnèm használni. Mit jelent az hogy sima tens készülék nem jó, speciális készülék szükséges. Melyik készükékek ezek? Köszönöm szépen.
ha jól értem, azt kérdezi, hogy a TENS készülék használható-e visszeres trombózisra. NEM. A TENS nem megfelelő visszeres panaszokra.
Ha a trombózis most zajlik vagy mostanában volt, akkor semmilyen kezelést otthon nem adhat rá – bízza ezt az orvosokra.
Ha a trombózis már több, mint 4 hónapja volt, akkor ide kattintva olvashat arról, hogy mit lehet tenni.
Szèp napot!Az lenne a kèrdèsen , hogy használható e a Rend kèszülèk valamelyik típusa visszeres trombózis lábon?
3 héttel a nyirokcsomó eltávolítás után nem normális a mozgatási panasz. A sebészetre kellene visszamenni, hogy minden rendben van-e a sebbel!
Ha a sebész szerint igen, akkor a készüléket TENS programjaival a fájdalom egy időre csillapítható. Az EMS programok közül az izomlazító, alacsony frekvenciájú kezelést alkalmazzon.
15 éves unokámnak nyirokcsomót távolítottak el a bal vállából, kb. 3 hete. Azóta a kar emelése fájdalmat okoz, csak vízszintes magasságig tudja felemelni. Sanitas SEM44 készülékünk van. Milyen kezelést javasol?
Igen. Akkor, amikor fájdalmat akar csillapítani. A TENS csak fájdalomcsillapító, nincs hatással sem a gyógyulásra, sem az izmokra.
Inkább izomstimulátorra lenne szüksége és a combizmok megerősítésére, mert a térd stabilitását csak így tudja visszaszerezni.
Mindkét térdembe protézis van beültetve.A második TEP 4 hetes.
Használhatom-e a készűléket, ha igen, mikor?
Egy problémát akkor lehet hatékonyan kezelni, ha megkeressük az okát és az oknak megfelelő kezelést adunk. Panaszait több dolog is okozhatja, például gyógyszermérgezés…különösen ha tényleg mindent szed, amit említett… De lehet gerinctáji idegbecsípődés, piriformis szindróma, korábbi törés, műtét, sérülés maradványa, stb. Ha a kivizsgálással végzett és tudja a diagnózist, akkor tudok konkrét eszközt javasolni.
Kedves Doktor Úr! Jobb lábujjam hegye fáj, este lefekvés után kötelezően… Nappal is főleg üléskor, de minden mozgás hatására elmúlik. Lyrika 2×150 mg-ot szedek, ami csökkenti a panaszt, de próbálkoztunk 2×300 mg Lyricával is, amit az álmosság miatt visszavettünk 2×150 mg-ra. Pluszban sajnos kell valami kiegészítés, próbáltam hosszú ideig esti 1 szem Duloxgammát,majd álmosító hatása miatt kísérleteztem Teperinnel, Anaflaminnal. (egyenként hónapokig próbáltam ezeket, a Duloxgammát évekig. Az állapot 2014 óta tart. Idős beteg vagyok de nem vagyok cukorbeteg. Elalváshoz sokszor kell 2-4 mg Sirdalud szétrágva. (saját találmány…)Sirdalud nélkül belepusztulnék olykor a fájdalomba éjszaka. Lidocain kenőcsöt kenek lefekvéskor a lábujj hegyére, ami sok esetben vagy lecsökkenti, vagy megszünteti a fájdalmat, 1-2 óra eltelte után.. Kérdésem: Melyik megfizethető árú készüléket használhatnám, s hogyan tudnánk ekkora elektródákkal ezt a kis bőrfelületet illetve annak idegeit támadni? Köszönöm szíves válaszát. „Nyugdíjas”
A TENS kezelések leggyakoribb indikációja az ízületi és gerincfájdalom. Ezekre a legjobb. Tudni kell, hogy a TENS csak fájdalomcsillapító (azaz a fájdalomcsillapító gyágyszerek helyett lehet alkalmazni), de nincs gyógyító hatása.
Nagyfokú artrozis és gerinc ferdules lumbalis probléma esetén is úgy látom hogy lehetne a kezelést igénybe venni??
Ha más ellenjavallat nincs (pacemaker, súlyos ritmuszavar), akkor igen. A TENS pontosan az ilyen fájdalmakra való. A Dolito avagy a Genesy 300 Pro készüléket javaslom, mivel ezekben van modulált TENS program, amely a tartós fájdalmak kezelésére való.
Állandó derékfájásom van . Protrosist diagnosztizáltak . Használhatom -e a készüléket?
Tisztelt Doktor Úr! Férjemnek gerincsérv műtétje volt 2015-ben. Akkor kiderült, hogy még további sérvei is vannak, amelyek eddig nem okoztak panaszt.2017-ben vastagbél daganatot diagnosztizáltak májáttéttel.4 műtéten esett át (1xvastagbél,3x máj,+ port beültetés).Áprilisban az MR vizsgálat eredménye szerint nincs áttét.Az utóbbi három hétben azonban egyre gyakoribb a derékfájdalma.Lehetséges, hogy a készülék használatával enyhíthetők a fájdalmai? Használhatja ezt a készüléket ennyi beavatkozás után?Válaszát köszönöm.
Pacemaker esetén nem ajánlott semmilyen elektroterápiás eszköz alkalmazása, különösen nem a pacemaker közelében. Az persze más kérdés, hogy boka, térd fájdalom vagy combizom atrófia esetén lehet-e alkalmazni! Ezek elég távol vannak a pacemakertől és kicsi az esély, hogy bármit is elállítanak rajta.
Szívritmusszabályzó viselése esetén övsömör utáni kellemetlenül égető állapoton javít e? Vagy a peacemakert megzavarhatja?
Egy évekkel korábbi, eltávolított daganat nem befolyásolja a használhatóságot – hiszen, ha kivették, akkor nincs daganat. HA nincs, akkor nincs kezelési ellenjavallat sem. Ha a daganatot nem távolították el, akkor nem kezeljük magát a daganatot, azaz ne rakja körbe a daganatot elektródákkal és ne kezdje stimulálni! Azonban meglévő daganat esetén a daganattól távol levő ízületek, testrészek nyugodtan kezelhetők. Például melldaganat esetén a csípője, térde, bokája, válla, könyöke, csuklója, dereka, nyaka egészen nyugodtan kezelhető TENS-sel, mert ezek távol vannak a daganattól.
Szép napot! Szeretném megkérdezni, aki daganatos műtéten túl van, használhatja e a készüléket? Már évek óta használtam, de éppen a fenti ok miatt nem merem.
Új komment hozzáadása