Kedves Olvasóink!

Örömmel osztom meg veletek, hogy az Élethosszig Egészségesen blog mostantól a Medimarket.hu oldal részeként érhető el. Remélem, hogy ezzel az együttműködéssel még több és hatékonyabb tájékoztatást nyújthatok az egészség megőrzése és visszaszerzése témakörben.

Dr. Zátrok Zsolt Dr. Zátrok Zsolt

A reumatoid artritisz (röviden RA) vagyis a krónikus, sokízületi gyulladás a reumatológiai betegségek egyik legsúlyosabb formája, mely erős fájdalmakkal jár. Az RA tüneteivel Magyarországon nagyjából 80-100 ezer ember küzd. Bár az esetek egy kisebb részében akár spontán visszafejlődhet, de a páciensek nagyobb hányadának állapota az idő előrehaladtával inkább lassan, folyamatosan súlyosbodik.

Mi okozza a reumatoid artritiszt?

A reumatoid artritisz elhúzódó jellegű, egyszerre több területet is érintő ízületi gyulladás. Háromszor olyan gyakori a nők között, mint a férfiaknál.

A betegség pontos oka nem ismert. Örökletes és külső tényezők is közrejátszhatnak kialakulásában. Több tényező megléte esetén nagyobb az esély a reumatoid artritisz létrejöttére – például, ha a már születéskor meglévő hajlamhoz környezeti és életmódbeli tényezők társulnak (ilyen a dohányzás, a fogamzásgátló szedés, a stressz és bizonyos fertőzések), az már akár egyenes út lehet ehhez az autoimmun betegséghez.

Nagyon leegyszerűsítve: az autoimmun folyamat azt jelenti, hogy a tested védekezőrendszere, ami a kórokozók, külső anyagok semlegesítését, elpusztítását kellene, hogy végezze, valamilyen hiba miatt önmaga ellen fordul. Reumatoid artritisz esetén a fehérvérsejtek kórosan működnek.

Az ízületet borító sejtrétegeket idegen anyagnak észlelik és „hadba vonulnak” ellenük. A szervezeted a saját sejtjeit, szöveteit károsítja. A „küzdelem” eredménye a gyulladás, az ízületi tokot borító belső hártya vérbővé válik, az ízületek és környékük megduzzad, kipirosodik és fájdalmassá válik. Ha az állapot tartósan fennáll, a gyulladásos enzimek fokozatosan tönkreteszik az ízületi porcot és a csontokat is.

a reumatoid artritisz által okozott elváltozás

A reumatoid artritisz „beindulása”

  • indulhat lassan, fokozatosan, reggeli kézmerevséggel és a kéz ízületeinek fájdalmas duzzanatával (szimmetrikusan, mindkét oldalon), rossz közérzettel és fogyással;
  • de kezdődhet azonnal heves fájdalommal, lázzal, a kéz és láb kisízületei mellett a csukló-, térd, váll- és bokaízületek duzzanataival, akár járásképtelenséget okozó gyulladásokkal is.

Fontos, hogy amint ezeket a tüneteket tapasztalod, azonnal fordulj orvoshoz.

Karbantartást igényel

Az orvostudomány mai állása szerint a reumatoid artritisz nem gyógyítható, de korai diagnózis és időben megkezdett kezelés esetén a betegséget kordában tarthatod, ami által az életminőséged is megmarad. Több módszer is létezik az otthoni kezelésekre.

Az orvos által előírt gyógyszeres kezelések mellett fontos a rendszeres testmozgás, beleértve az ízületeid alapos tornáztatását. Törekedj az ideális testsúly megtartására, hiszen a súlyfelesleg többletterhet jelent az ízületeidnek és ez rontja az állapotot.

Ha a gyulladás nyugalmi szakban van, a melegterápia és meleg iszappakolások, paraffinkezelés igen hasznosak. A meleg csökkenti a fájdalmat és ellazítja az ízületi szalagokat és izmokat.

A reumatoid artritisz akut fellángolása esetén a hűtés enyhíti a fájdalmat és az izomgörcsöket.

Ezen felül számos otthoni használatra tervezett fizikoterápiás eszközt is használhatsz.

Jó hír a kezelésben! Nurosym tVNS stimulátor!

A Nurosym egy klinikailag validált és tanúsított, szabadalmaztatott orvosi eszköz, amelyet neuromodulációra terveztek.

A Nurosym a tVNS (bőrön át történő elektromos vagus ideg stimuláció) technológiát használja az idegrendszer modulálására és az ideghálózat működésének helyreállítására. A vagus ideget megcélozva speciálisan tervezett jeleket küld az agyba, hogy megváltoztassa a fizikai és mentális állapotokat és helyreállítsa az egészséget.

Ez az innovatív technológia hosszú-covid, pitvarfibrilláció, szorongás, depresszió, stressz, krónikus fáradtság és gyulladásos állapotok esetén biztosít előnyös hatásokat. Emellett további kutatások folynak a Nurosym többféle alkalmazásának értékelésére.

A Nurosym egy klinikailag validált és tanúsított orvosi eszköz, amely otthonában kényelmesen használható. Nem invazív és gyógyszermentes alternatívát kínál a betegek életminőségének javítására.

Ide kattintva vásárolható meg a Nurosym készülék.

Kommentek

  • Dr. Zátrok Zsolt

    A reuma az ízületek gyulladásos betegsége. A lábdagadás, nyiroködéma pedig a folyadék felszaporodása a lágyrészekben, főképp a bőr rétegeiben.
    Ahogy ebből is látja, a két dolog nem nagyon függ össze egymással.
    Az ödéma csökkentésére a nyirokmasszázs a jó kezelési módszer.
    Ez nincs hatással a reumára…. azonban…. a reuma miatti gyulladás hol erős, hol csillapodik. Amikor a gyulladás fellángol, akkor nemhogy a masszírozás, hanem még egy érintés is fájdalmat okoz.
    Szóval… ha a reumás gyulladás állapota olyan, hogy a nyirokmasszázs elviselhető a betegnek, akkor csinálni kell. Ha a gyulladás épp aktív, akkor a fájdalom miatt a beteg úgysem fogja hagyni a masszázst, hiába duzzad a lába…
    De alapvetően reuma esetén is lehetne egy másik betegség tünetét (jelesül a lábdagadást) kezelni.

    Válasz erre: Andrea
  • Andrea

    Reumatoid artritisz esetén lehet manuális nyirokmasszázst alkalmazni vizesedés, lábdagadás esetén?

  • Dr. Zátrok Zsolt

    Ha a sokízületi gyulladás a kisízületeket (ujjak, kéz, láb ízületeit) érinti, akkor a TENS nem megfelelő. TENS kezelés a boka, térd, csípő, gerinc, váll, könyök, hát, derék, nyakfájdalmakra megfelelő. Ezeken el lehet helyezni az elektródákat. Az ujjakon, apró felületeken nem.
    A sokízületi gyulladásra a lágylézer, azon belül is a nagy teljesítményű készülékek (Personal Laser L400, Energy Laser L500 Pro, Energy Laser L2000) alkalmazhatók. És a kezeléshez is lényegesen rövidebb időre lehet szükség.

    Válasz erre: István
  • István

    Sokizületi gyulladásra alkalmazható a lágylézer készülék,vagy inkább a „tens” jellegű készülék javasolt?
    Köszönöm.

  • Dr. Zátrok Zsolt

    Kezdje a háziorvosnál, az ő feladata a kivizsgálás irányítása. Ő kérhet labort, aztán a kapott eredmények alapján további szakvizsgálatokat kérhet, például reumatológushoz, stb. küldheti.

    Válasz erre: Anita
  • Anita

    Tisztelt Doktor úr!
    Pár hete fájdalomérzet van a kéz- ill. lábujjaimban, mely terhelésre érződik, nyugalmi állapotban nem mondhatnám. Eleinte azt hittem, hogy csak megerőltettem az ujjamat, aztán gyanús lett, hogy más helyeken is érzek hasonló fájdalmat. Néha belenyilall az ujjaimba a fájdalom. Nem duzzadt, nem piros. Mit tanácsol? Milyen kivizsgalásra menjek, amivel biztosan megállapítható, mi okozza a tüneteket? Reumafaktoros vérvétel elegendő? Válaszát előre is köszönöm!

  • Dr. Zátrok Zsolt

    Nem rendelkezem távdiagnosztikai képességgel. A tünetek reuma-gyanúsak, de a kivizsgálás során fog kiderülni, hogy az-e vagy más. Menjen el a kért időpontra.

    Válasz erre: Zoltán
  • Zoltán

    37 éves vagyok, az utóbbi hónapokban egyre többször küzdök ízületi problémával. Az utóbbi két hétben lett kirívóan rossz a helyzet. Mind a két kézfejem fáj, tompa, egyik helyről másikra költöző fájdalom. Napi szinten, és már az ujjaim is. Sose recsegtek, de most elkezdték. Emellett a jobb labfejem is fáj, néha a csípőm, és érdekes módon a mai nap a jobb állkapcsom.
    Duzzanat nincs egyik helyen sem, valamint piros bőrpír sem.
    Én ennek ellenére reumatoid artritiszre gyanakszom.

    Március 11-ére kaptam időpontot reumatológushoz.

    Ön szerint esélyes, hogy ez reumatoid artritisz?

    Köszönöm előre is a válaszát!

  • Dr. Zátrok Zsolt

    Az autoimmun betegségek jellemzője, hogy a teste védekezőrendszere egy saját fehérjét idegennek „gondol” és elkezdi pusztítani. Úgy képzelje el, mint amikor az a kutya, amit kölyökkorától nevelt, etetett, egyszercsak önre támad. Senki sem érti pontosan ezt a folyamatot, de abban többnyire egyetértenek, hogy az autoimmun beteg számára a teljesen húsmentes diéta a legjobb. Az ön esete is bizonyítja ezt, hiszen a húst-hússal diétával a gyulladása fokozódni kezdett.
    Javaslom, hogy térjen át vegán, azaz teljesen növényi alapú étrendre. Hagyja el még a tejtermékeket (tejet, sajtokat, vajat, túrót, tejfölt, stb) is.
    Figyelje meg, hogy 5-6 hónap után hogy alakulnak a gyulladásai.

    A testmozgás azért fáj, mert túlsúlyos és hirtelen kezd edzeni. Nem csoda, ha a teste a szokatlan sportolásra tiltakozik. Az edzésben a fokozatosság a fontos. Kezdjen 5 perc sétával. Sétáljon minden nap, de másnaponta emelje az edzést 1 perccel. A szervezete lassan és fokozatosan adagolt terheléshez szépen alkalmazkodik majd. 3 hónap múlva már 30-40 percet is tud majd mozogni, miközben a panaszok elkerülik.
    A kövér ember esetén a sétánál hasznosabb lehet a kerékpározás. Ekkor ugyanis a testsúlyt nem az ízületek, hanem a nyereg és a kerékpár cipeli és kevésbé okozhat panaszokat. Itt is ugyanaz a fokozatosság szükséges. De itt kezdhet 15 perc lassú tekeréssel, aztán ugyanúgy emelheti az edzésadagot.

    Válasz erre: Nika
  • Nika

    Véletlenül talàltam az ön blogjára és remélem tud segíteni. Sajnos szinte mindem izületemben gyúlladás van, de mégis szerencsés vagyok, mert csak ritkán fordul elő, hogy egyszerre okoznak problémàt. Főleg a kezeimben van állandó fájdalom. Néha rohamszerű nagyon erős fájdalom kínoz és néhány izületemben az ujjaimon már kemèmy csomók alakultak ki.Előfordul, hogy nem tudok fogni vagy tartani semmit a kezemben. 47 éves vagyok, sajnos túlsúlyos. Tavaly megpróbáltam 1 igen közkedvelt diétàt, aminek köszönhetően a súlyom csökkent viszont az izületi gyulladàsom fokozódott. A diéta lényege a mozgàs mellett a bőséges fehérje fogyasztás volt. Sajnos abba kellett hagynom a diétàt, sem.futni, sem.egyébb erőnléti edzést nem tudok végezni egy fél órás gyaloglás utàn a bokám a térdem és a csipőm is borzasztoan fáj és làthatóan megdagad vagy forro a terület ami éppen érintett. A látásom is sokat romlott sot amikor fellángol a gyulladás sokkal rosszabbul is látok. Érdeklődnék, hogy esetleg van e már olyan jellegű diéta amit kifejezetten Izületi gyúlladásban szenvedő betegek részére ajànlott? Köszönöm, Nika

  • Barbara

    EN is 7 eve reumas vagyok es minden gyógyszert amit az orvos felirt beszedek ( kortizon és a szteroidok azt kértem hogy inkább ne )
    Állandó fájdalmaim vannak sétálok próbálok egészségesen étkezni sot fogyozom nem sok sikerrel 99 kg vagyok
    Hallottam az „Ozon injekciós terapiarol” es az / ŐS sejt terápiás kezelesrol/
    Sokat olvastam azokrol akik ezt hasznaltak ugy irjak igen jelentosen javult az allapotuk sot van akik tobb gyógyszert mar nem is szednek
    Van aki ezt ismeri próbálta ?
    Köszönöm szépen a válaszokat

  • Dr. Zátrok Zsolt

    🙂 Aki a Csillagok Háborúján nőtt fel, annak a lézer egy igazi fegyver! Nem csoda, hogy félelmetes!
    A lágylézer nem ilyen:)
    Igen, a lágylézer folyamatosan adható, míg az ultrahang csak 10-15 napos kúrákban, évente 2-3x.
    A kesztyű a TENS-hez való. A Mikroáram annyi apró áram, hogy a kesztyű ellenállása „kioltja”, azaz nem használható így.

    Válasz erre: Sanyi
  • Sanyi

    Kedves Zsolt! Köszönöm a válaszát. A lágylézeres cuccot nem tudom (most látom hogy van erről egy cikk, mindjárt megnézem, csak olyan félelmetes számomra hogy lézer), de ultrahang az csak átmeneti megoldás lehet ha jól tudom, tehát nem lehet rendszeresen használni, csak pár napon át, majd hanyagolni kell, nem? Tehát pár napig kevésbé fájna neki, esetleg csökkenne a gyulladás, majd utána újra erősen fájna? Vagy hogy kell ezt elképzelnem?
    Ha jól értem az a baj, hogy amíg a TENS-hez van kesztyű, addig a MENS-hez ez nincs, és ezért roppant körülményes a használata? (feltéve hogy egyáltalán rá lehet adni a kesztyűt, úgy kb az ujjpercek tövétől úgy MINIMUM 30 fokkal el vannak fordulva az ujjai a kezén. A lábára meg szerintem semmit nem lehet ráadni).

  • Dr. Zátrok Zsolt

    A leírt állapot sajnos súlyos és előrehaladott. A fájdalomcsillapító elektroterápiás kezelések kisízületi reumában nem nagyon jönnek szóba. Az a baj, hogy az ujjak végére és tövére kellene ragasztani az elektródákat, egyenként minden ujjra. Egyrészt pontszerű elektródák kellenének, másrészt sok csatonra. Ha az áram túl kis pontra összpontosul, akkor az bőrsérüléshez (égésszerű bőrsebesedés) vezethet.
    Maga a kezelés jó lenne, de a kivitelezés akadályozott. Elvileg a kesztű vagy zokni elektróda jó lehet, de a deformitás miatt nehéz felhúzni.
    Reumában a vízalatti ultrahang és a lágylézer a szokásos kezelési mód a kéz és lábujj ízületek kezelésére.

    Válasz erre: Sanyi
  • Sanyi

    Kedves Zsolt!
    Sajnos érintett vagyok a témában, nem én vagyok ilyen beteg, hanem édesanyám. Valószínűleg nem vele született, mert még csupán néhány éve beteg, és jóval negyven felett volt mikor kezdődött, de eléggé intenzíven kijött. Korábban alangírozóként dolgozott a Hunor Pécsi kesztyűnél, hatalmas szabászollókkal dolgozott, és nem volt semmi panasza, sőt.
    A lényegen nem változtat, néhány év alatt olyan szintre jutott, hogy folyamatos fájdalom az élete (ami jelentősen eltorzította a személyiségét is, de ez más tészta). Egyéb betegségei miatt (szív és érrendszeri, agyi, mellékvese műtét) nem kaphat bármilyen gyógyszert, így a lassítás és a tüneti kezelés is nehézkes, egyre nehézkesebb. A kezelések közül is a legtöbbet nem kaphatja (pl gyógyvíz, iszappakolás). A hasába kapott injekciót nem bírta a szervezete (vérképek, belső szervek károsodása), pedig az viszonylag használt. Fiatalabb korában agyi aneurizmával diagnosztizálták, platina mikrospirálok vannak az agyában (katéteres műtét volt nem agyi invazív, akkoriban új technológia volt és a külföldi kifejlesztője és egy híres magyar sebész csinálták Pécsen). Emellett 2-3 éve egy szívrohama volt, ami miatt stentek vannak a szívében. A szívrohamot amúgy állítása szerint valamilyen mágneses ágyas kezelés (harkányi gyógykórház) után 3 nappal kapta, és ennek tulajdonítja (bár korábban is voltak szívproblémái, ezért én ebben nem vagyok biztos).
    A kezein az ujjak teljesen görbék már, a lábán az ujjak egymásra vannak halmozódva, már amputációt is javasolt neki az orvosa (ez még nem történt meg), mert gyakorlatilag nem tud normálisan ráállni, és nem tud cipőt venni. Ezek alapján ön szerint érdemes lehet TENS vagy MENS kezelésekkel próbálkozni? Ha igen, akkor csak a fájdalomcsillapításban tud segíteni, vagy érdemben a betegség lefolyásának lassításában is? Ilyen célra melyik a legkedvezőbb árú készülék, amit ajánl? És milyen kiegészítőkkel?

    Köszönettel: Sanyi.

  • Dr. Zátrok Zsolt

    Ez nem a facebook, így egy másik kommnetelőtől nem kaphat választ. Általában igaz: egy kezelést adó szakember csak a tünetek alapján nem kezdhet kezelésbe! Ismerni kell a diagnózist ahhoz, hogy biztosan azt a kezelést kapja, ami az adot betegségben kell.
    Például: ha hirtelen fájni kezd a hasa, akkor ne vegyen be görcsoldót és fájdalomcsillapítót! Menjen orvoshoz, mert lehet, hogy vakbélgyulladása van – a gyógyszerekkel elfedi a tüneteket, és mire végül kórházba kerül, a vakbél kilyukadhat, ami életveszéyes helyzet – ráadásul a saját hibájából. Ismeretlen fájdalom esetén először tudni kell a diagnózist, és utána lehet kezelni.

    Válasz erre: Edit
  • Edit

    Anikót kérdezném, h a reflexológushoz ezzel a diagnózissal ment, h RA, vagy egyszerűen a tüneteket mondta el?
    Nekem még nincs kimondva a diagnózis de valszeg az lesz, még kezdeti stádiumban.
    Köszönöm szépen.

  • Dr. Zátrok Zsolt

    köszönöm. az egeszseg gyakran aprosagokon mulik.

    Válasz erre: Aniko
  • Aniko

    2011 szeptembereben kezdödött a jobb labon egy kitüremkedessel, majd rövidesen megjelent az ujjaimon is. Azt gondoltam, reumas leszek (  vagyok) egyre jobban fajtak az izületeim es leginkabb mára már mindenhol ( térd, váll, könyök, csukló és az újjaim, kézfejem, de a láb jjaim is. 
    2017 tavaszán már a lépcsőzés szinte rettegéssel párosult, aztán maga a járás is borzasztòan nehéz lett, a kezemben pedig az erő teljesen eltűnt.  Gyakorlatilag nyomi lettem, igazi mozgàssérült. Persze, a kedvem , az àltalános állapotom is türelmetlen, szinte depressziós lett. Mivel a járás és minden más komoly nehézségeket okozott és persze rettentően fájt is, azt gondoltam hogy elmegyek egy reflexológushoz talpmasszázsra, talán tud segiteni rajtam. A férjem azt mondta, Ő hajlandó megtanulni. Igy lett, a csillagokat is láttam, visitottam az első alkalommal, borzasztóan fájt a masszázs…de ma már  ùjra járok rendesen, a teherbirásom sokkal nagyobb lett, a fájdalom pedig simán tűrhető.  Éjszakára a komfortérzetem miatt veszek be egy Spedifen – ibuprofen gyulladásgátlò fájdalomcsillapitót, ami nem szteroid, más gyógyszert nem szedek…persze vasat , hiszen vérszegény lettem a betegség során. De(!) sokkal jobban vagyok a napi rendszeres talpmasszázstól, elviselhető lett a betegségem, reumatoid artritis- Sjörgen szindróma. Nincs szemszárazságom, sem szájszárazsxágom sem.Meggyőződésem, hogy a talpmasszázsnak köszönhetően gyakorlatilag stagnál a betegségem, teljes életet élek, autót vezetek, rengeteget utazunk, szóval ha ez igy tartható gyógyszerek nélkül, akkor szivesen vállalom az életet bármeddig😀 Gondoltam, megosztom a saját terápiámat itt. Szép estét, 
    Ő 

  • Dr. Zátrok Zsolt

    A hóval bedörzsölés jó kis népi gyógymód, a nehézséget az okozza, hogy errefelé már télen sem nagyon van hó.
    A reumás artritisz elnevezésében benne van a betegség fő jellemzője – Artritisz jelentése=ízületi gyulladás. A hűtés szinte minden gyulladásos folyamatban kiváló hatású. Azonnal csökkenti a fájdalmat, visszafogja a gyulladást. Úgy kell végezni, hogy gyorsan (1-2 perc alatt) kell lehűteni a területet és max 15 percig tartson a hűtés. Ezután 30 perc szünet következzen. A felmelegedés hatására gyorsul a terület vérkeringése és a regenerációs folyamatok is javulnak. Használja a keresőt és írja be hidegterápia és melegterápia. Olvassa el a vonatkozó cikkeket.

    Válasz erre: esz-e
  • esz-e

    Egyszer autóbuszra vártam, amikor sűrű hóesésben egy várakozó asszony felkapott egy maréknyit és az ujjait dörgölte a hideg masszával. Kérdésemre, hogy miért csinálja, az volt a válasz, hogy orvosi tanács a csomós, fájó ujjaira, és ez segít rajta. Hó nincs mindig kéznél, de a hűtőszekrényben képződő jéggel nem lehetne ugyanezt a hatást elérni ?

Új komment hozzáadása