A lumbágó vagy ahogy szintén nevezik idegbecsípődés a hirtelen megjelenő deréktáji fájdalom megnevezése. Általában egy „rossz mozdulatra” alakul ki. A bútor vagy nagyobb súly megemelése hatására villámcsapásszerűen keletkezik. Azután hosszabb-rövidebb ideig olyan erős és hasogató, hogy szinte mozdulni sem enged. Magzatpózba görnyedve, térdeid felhúzva próbálsz megszabadulni tőle. A felkelés, az egyenes testtartás is igen nehezedre esik. Aztán lassan megszűnik, hogy a legváratlanabb pillanatban jelenjen meg újra. Ahhoz, hogy megszabadulj tőle, sokat kell tenned!
Mi a gerincoszlop szerepe?
A tested súlyát járáskor a gerincoszlop tartja. A gerinced 7 nyaki, 12 háti, 5 ágyéki és 5 egybenőtt keresztcsonti csigolyából áll. Ide sorolják még a farokcsontot, de a lumbágó szempontjából ez nem érdekes.
Minden csigolya közötti résben jobbra-balra 1-1 gerincvelői ideg lép ki. Innen indulva futnak az izmokhoz, szervekhez, bőrhöz, stb.
A csigolyákat szalagok és az úgynevezett gerinctartó izmok tartják a helyükön.
Minden egyes lépésednél a súlyod ránehezedik a gerincedre, amely rugalmassága révén elnyeli a mozdulat által keltett rezgéseket.
Mármint addig, amíg a gerinctartó izmaid megfelelően erősek.
Hogyan alakul ki a lumbágó?
Ha a gerinctartó izmaid meggyengülnek vagy nagyot emelsz, akkor a gerincedra nagyobb teher hárul és két csigolya egymáshoz nyomódik. Szerencsés esetben ez nem okoz gondot, néha viszont úgy érnek össze, hogy megnyomják a köztük kilépő idegszálat. Az egy pillanatra „becsípődik” a két csont közé.
Ez okozza hirtelen, villámcsapásszerű, erős, szúró és esetenként lábba is sugárzó fájdalmat.
Az idegszál környéke ödémássá válik, a fájdalom miatt a környező izmok mintegy védekezésként megmerevednek. Ezek tovább fokozzák a fájdalmat és kényszertartás alakulhat ki.
A lumbágó a gerincsérv „előszobája”
Ha többször ismétlődik, akkor ideje lesz komolyan venned, mert arra figyelmzetet, hogy még van időd „visszacsinálni”.
A lumbágó egy figyelmeztetés, hogy van egy gyenge pontod. Ha nem törődsz a megelőzésével, akkor a következő fokozat a gerincsérv! És azt már nem úszod meg ilyen könnyen!
Lumbágó kialakulásának okai
Többnyire nagyon egyszerű az ok: a gerinctartó izmok erejének abszolút vagy relatív csökkenése.
- Napjainkban a leggyakoribb az abszolút izomerő csökkenés, aminek fő oka az életmód, az ülő-álló munka és a mozgáshiány. Ülsz az irodában, a buszon, metrón, autóban, a TV előtt, a moziban, a színházban… mindenütt. Eközben az edzőtermeket messze kerülöd, a gerinctartó és hátizmaid annyira meggyengülnek, hogy a saját súlyod is alig bírják. Így fordulhat elő, hogy amikor felemeled a széked, lumbágód keletkezik. És ez nem vicc!
- Relatív izomerő csökkenést okoz az elhízás. Ha túlsúlyod van, akkor az izmaidra a “tervezettnél” több teher hárul. Olyan, mintha állandóan cipekednél, mintha a válladon mindig ott lenne egy zsák. Gondolhatod, hogy a gerinced (meg persze a csípőd, térded, bokád) nem erre tervezték!
A túlsúly és ehhez relatíve gyenge izomzat egyenes következménye a deréktáji fájdalom, de ugyanígy a nyak- és hátfájdalom is.
Ide tartozik a sportolók relatív izomerő gyengesége is. A sport miatti nagy intenzitású edzés, a súlyzós terhelések ugyanolyan eredményhez vezethetnek, mint a túlsúly. - Igen jellemző a lumbágós előzményben a költözés vagy lakás átrendezés. Az egyébként gerincpanasztól mentes férfiember „belerokkan” a váratlan cipekedésbe. Az izmai jól tartják a saját testsúlyát és a normál tevékenységet, de nincsenek felkészülve ekkora plusz teherre.
Megelőzhető-e a lumbágó?
Ha a fentieket tudod, akkor igen!
Rendszeres testmozgással, napi 30-40 perc -a hátizmokat is alaposan átmozgató- tornával elkerülhetnéd a gerinctartó és hátizmok meggyengülését. Persze ezzel kevesen törődnek….Amíg nincs baj.
Ha álló vagy ülőmunkát végzel, az alaposan elfáraszt a műszak végére. De valójában nem testi fáradtság, inkább a monotonitás, egyhangúság a kimerítő. Ha nem végzel testedzést, akkor az egyre gyengülő hát és gerinctartó izmaidnak kellene megtartaniuk a súlyod.
Ronthat a problémán, ha a testsúlyod is nő. A gyengülő izomnak kellene elbírnia a növekvő súlyt. Ez nyilvánvalóan lehetetlen.
A hátizmok gyengék és nem csoda, hogy akár egy „ártatlan mozdulatra” kialakul a lumbágó, ami aztán pár napig mozdulni sem enged.
Helyes testtartással történő emelés segíthet megelőzni hátfájást és más sérüléseket.
Más okok is lumbágóhoz vezethetnek
Amit fentebb említettem, az a lumbágó legáltalánosabb, leggyakoribb oka. De nemcsak ez lehet! Ezért ha először keletkezik és nem attól, hogy át kellett mozgatnod egy nehéz tárgyat, mondjuk a nagyszerkrényt az emeletről a pincébe, akkor menj orvoshoz, hogy az okát kivizsgálják!
Többek között ilyenek is okozhatnak:
- a gerincmozgató izmok sérülése következtében létrejövő gyulladás
- a gerinc kisízületeinek elváltozásai (pl. mészlerakódás nyomja az ideget)
- a csontritkulás és ezzel a csigolyák egymáshoz közeledése
- a különböző gerincvelő-fertőzések
- a csigolyákat érintő daganatos elváltozások
- közvetett ok lehet szervi betegség is: például az alhasban, kismedencében lévő szervek megbetegedése a deréktájra sugárzó, lumbágóval összekeverhető fájdalmat válthat ki. (Ilyet okozhatnak a vesebetegségek, urológiai problémák, nőgyógyászati betegségek stb.)
Lumbágóhoz vezethet a túlzott terhelés és stressz is
Kevésbé ismert, hogy ami „a fejedben történik”, az kihatással van egész tested működésére.
A deréktáji fájdalmak, a lumbágó kialakulásában szerepet játszhat a mindennapos stressz, a feszített munkatempó és a depresszió is. Ha úgy érzed, több a vállaidon a teher, mint amit elbírsz, akkor az valódi hát és derékfájdalmak képében jelenhet meg!
Ha teheted, rendezd át az életed. Mérlegeld, hogy mennyit éri meg vállalni.
Teendők akut lumbágós derékfájdalom megjelenésekor
A fájdalom tested jelzése, amellyel azt próbálja neked „elmondani”, hogy „valami gond van”. Ne hagyd figyelmen kívül ezt a jelzést, derítsd ki a probléma okát, még mielőtt súlyosabbra fordul a helyzet!
Bár a lumbágó enyhe esetben néhány napon belül magától is megszűnik, de vannak esetek, amikor feltétlenül és azonnal fordulj orvoshoz. Ha lábzsibbadást érzel; ha hirtelen nem tudod tartani a székleted vagy vizeleted; ha a derékfájás magas lázzal párosul. Akkor is érdemes felkeresned egy szakembert, ha 4-5 nap alatt nem szűnik a fájdalmad, illetve ha panaszaid mérséklődnek ugyan, de hetekig fennállnak, s kis szünet után bizonyos mozdulatok elvégzésekor visszatérnek.
A derékfájdalom megjelenése utáni órákban kerüld a testi megerőltetést, mert minden fizikai erőkifejtés fokozni fogja a panaszod. Kemény matracon (a puha és süppedős nem jó) feküdj az oldaladon. Húzd fel a térded, „gömbölyítsd” a deréktájad, tehermentesítd az ágyéki porckorongokat.
A gyógyszeres kezelése a fájdalom csillapítását és az izmok ellazítását célozza. A szájon át bevett gyógyszerek azonban nemcsak a fájdalmas pontra jutnak el, hanem egész testedbe szétáramlanak. Olyan helyekre is hatnak, ahol arra nincs szükséged – ez vezethet nemkívánatos mellékhatásokhoz. Különösen akkor, ha tartósabban, néhány napnál hosszabban kell szedned őket.
Ha nem vagy híve a gyógyszereknek, akkor válassz a különféle fizikoterápiás módszerek közül. Ezek teljesen veszélytelen, ám hatásos kezelést biztosítanak. Egyesekkel gyors hatást érhetsz el (TENS, izomstimuláció, mikroáram), más módszerekkel több kezelés kell a lumbágó tünetei csökkentésére, azonban a gyógyulást is gyorsítják (mikroáram, ultrahang, lágylézer, mágnesterápia).
Fizikoterápiás módszerek lumbágó otthoni kezelésére
Többféle kezelés közül választhatsz. Bár egyenként is segítenek, de legjobb, ha 2-3 kezelést kombinálsz.
Izomstimuláció – szerintem ez a legjobb módszer
Ha eddig eljutottál az olvasásban, akkor már tudod: a lumbágót leggyakrabban az okozza, hogy a gerincet tartó izmaid ereje valamely okból nem elegendő ahhoz, hogy megtartsák a csigolyák közötti távolságot. Így a csigolyák összeérnek és megnyomják, „becsípik” a közöttük kilépő idegszálat – ez okozza a pokoli lumbágós fájdalmat.
Az alighanem nyilvánvaló, hogy gyenge hátizmokat rendszeres gerincerősítő tornával erősítheted és ezzel megszüntetheted a panaszokat. Viszont akut lumbágó, de még rendszeres hátfájás esetén is kockázatos a torna, sőt ilyenkor egyenesen kerülendő! Ha ugyanis azokkal a gyenge izmaiddal kezdesz hátizomerősítésbe, amik éppen a lumbágó kialakulásához vezettek, akkor tovább fogod rontani a helyzetet, akár sérved keletkezhet.
Globus Cycling Pro multifunkciós elektroterápiás készülék
- Dedikált Lumbágó, Hátizom, Gerincerősítő programok
- TENS | EMS, NMES, FES | MENS, MCR | Iontoforezis
- max. 4 csatorna (8 elektróda)
- magyar nyelvű menü
Itt jön képbe az izomstimuláció (EMS). Ezzel a módszerrel úgy tudod megerősíteni a hátizmaid, hogy közben nem raksz plusz súlyt, terhelést a gerincedre és nem okozol nagyobb bajt.
Az izomstimuláció célja a gerinctartó és hátizmaid megerősítése annyira, hogy veszélytelenné váljon számodra a gerinctorna, a jóga vagy akár a konditermi edzés.
Az izomstimuláció az izom szempontjából, nem különbözik a hagyományos edzéstől. Ha edzésre erősödik az izom, akkor stimulációra is fog. Az egyetlen különbség a hatékonyság és idő. Olvasd el a stimuláció alapjairól szóló cikkem és megértheted, hogy az izomstimuláció hatékonyabb, mint az edzés és ezért rövidebb idő alatt lehet egy adott izomcsoportot fejleszteni vele.
Természetesen a stimuláció nem az edzés helyett van. Kiegészíti. Lumbágó esetén azonban az egyetlen lehetséges és hatásos módszer. Naponta legalább egyszer kell kezelned. 2-3 hét után fogod érzeni a javulást. 2-3 hónap alatt pedig annyira megerősítheted az izmaid, hogy fokozatosan áttérhetsz a testmozgásra.
És itt jön a következő fontos dolog. Ha nem akarod, hogy a lumbágód kiújuljon, soha ne hagyd abba az edzést! Ha ugyanis nem csinálsz semmit, a fáradságosan megerősített izmaid kb 2-3 hét alatt visszalöttyednek az indulási állapotba, te pedig kínlódhatsz ismét a lumbágóddal…
TENS kezelés
A TENS (azaz bőrön keresztüli idegstimuláció) egy fájdalomcsillapító módszer. Két úton hat: leállítja a fájdalomimpulzusok továbbítását az agy felé, illetve serkenti az endorfintermelést, ami a tested által termelt erős fájdalomcsillapító anyag.
Lumbágós fájdalom esetén olyan TENS-t válassz, ami rendelkezik úgynevezett modulált TENS programmal, mert ez hosszabb időn át is hatékony fájdalomcsillapítást ad. Azok a készülékek, amik nem rendelkeznek ilyennel, csak néhány napig tartó fájdalomcsillapítást eredményeznek, mert az agy hozzászokik a stimulációhoz! Olvasd el ezt az írásom, hogy megtudd, mi alapján válassz TENS készüléket.
Tudnod kell azt is, hogy a TENS kezelés csillapítja ugyan a fájdalmad, de nincs terápiás hatása. Azaz hatása pár órát tart, majd elmúlik. Ezért ismételned kell a tartós fájdalommentességhez.
Mikroáramú kezelés
Hatékonyabb fájdalomcsillapító, mint a TENS, azonban csak a modernebb és egyelőre drágább készülékek biztosítják. Fő előnye, hogy nemcsak a fájdalomra hat.
Gyorsan csökkenti az ödémát az ideggyök körül, gyorsítja a sérült sejtek regenerációját.
A mikroáram azonban nem erősíti az izmokat, így a lumbágót a kiváltó izomgyengeséget nem javítja.
Lágylézer kezelés
Hatása hasonló, mint a mikroáramnak – helyreállítja a beteg sejt membránjának stabilitását és ezzel beindulhatnak az energiatermelő és fehérje előállító folyamatok, ami gyorsítja a gyógyulást.
Külön előnye az ideggyök körüli ödéma gyors csökkentése.
Az Amerikai Orvosok Testülete (ACP) 2017-es tanulmány alapján a lágylézert ajánlja elsőként alkalmazandó eljárásnak lumbágó, derékfájdalom és a nem kiszakadt gerincsérv esetén.
A lágylézer készülékek drágábbak, mint a mikroáramú vagy TENS készülékek és ezek sem erősítik az izmokat.
Ultrahang kezelés
A testben elnyelődő ultrahang sugarak felmelegítik a kezelt szöveteket. Gyorsul a vérkeringés, ellazulnak a bemerevedett izmok és csökken az ideggyök körüli ödéma.
Hatása lassabban alakul ki, mint a lágylézer esetén, összesen 10-12 kezelésre lehet szükség.
Előnye, hogy a terápiás ultrahang készülék olcsóbb, mint például a lágylézerek. Az ultrahang esetén a helyes adagolásra figyelned kell és nem használhatod korlátlanul.
Ez a módszer sem erősíti az izmokat.
Mágnesterápiás kezelés
A pulzáló mágneses mező kezelést a nyugati fizikoterápia alapértelmezetten alkalmazza. Hazánkban háttérbe szorult. Ez csaló-átverős cégek miatt van, akik sokakat megkárosítottak. Erről azonban a mágnesterápia nem tehet, úgyhogy érdemes lenne visszaadni a megbecsülést a módszernek.
Hatása nem annyira gyors, mint az előbb említetteké, de a megelőzésben, a tartós eredmény biztosításában nagyon hasznos lenne az alkalmazása.
Kommentek
Mikroáramú programok: lumbágó és akut fájdalom nevű programok.
Ezen felül a Sport programcsoportból a Merevségoldás és Aktív regeneráció programokat. Ha a fájdalom enyhült, akkor az ebben a cikkben szereplő programot kövesse.
Egy hete becsípődött a derekem. Nagy fájdalommal jár. Genesy 300-as gépem van. Melyik programot használjam?
Köszönöm válaszát.
Valószínűleg iontoforézis kezelést kaphatott. Ma is rendszeresen alkalmazzák.
Amikor lumbágóm volt, lidokainnal bekenték a derekamat és valamilyen elektromos kezelést kaptam, kis csipkedést éreztem. Nagyon hatásos volt. Létezik még ez a kezelés? Köszönöm ha válaszol.
használja a keresőt! Írja be az isiász szót és nyomjon entert! Olvassa el az isiászról szóló cikkemet.
Nekem Isiászom van. Mivel kezelhetem itthon?
Új komment hozzáadása