Az emberek többsége nem tudja pontosan, mi az otthoni használatra tervezett orvostechnikai készülék. Pláne azt, hogy melyik, mire való és hogyan kell alkalmazni. Sokan vásárolnak ilyen eszközöket, de mivel nem tájékozódnak időben, olyan hatást várnak, amelyre az adott készülék nem is képes. Kezdjük az alapoktól!
Hivatalos definíció szerint az otthoni orvostechnikai készülék olyan eszköz, mely az átmeneti vagy végleges egészségkárosodással, fogyatékossággal élő ember személyes tulajdonában van és amely használata során nem igényli egészségügyi szakember folyamatos jelenlétét.
Fontos megérteni, hogy ezeket az eszközöket nem akut problémák kezelésére találták ki! Az akut esetek ellátása orvosi feladat!
Az otthoni orvostechnikai eszközök jelentős része a krónikus betegségek kezelését segíti! Azaz olyan állapotokra jók, melyeket kivizsgáltak, ismert az eredete és ezért oki terápiát lehet folytatni.
A krónikus betegségek gyógyításában legnagyobb szerepe az életmódnak van, az otthoni orvostechnikai eszközök pedig segítik a beteget ebben a törekvésben. Ha ezeket jól csinálod, akkor a gyógyszerekből egyre kevesebb kell.
„Egészségjavító szerszám”
Az otthoni orvostechnikai eszközökre tekints úgy, mint a szerszámokra (csavarhúzó, kalapács, fogó, villáskulcs, stb.). A szerszámokkal a házad, lakásod körüli kisebb-nagyobb javításokat, fejlesztéseket tudsz megoldani.
Az orvostechnikai eszközzel a krónikus állapotok esetén az otthonod kényelmében tudod segíteni a gyógyulásod. A krónikus betegségről már elmondtam, hogy hónapok óta tartó betegséget jelent, amelynek javítása is hónapokig tarthat. Nem fekhetsz hónapokig a kórházban azért, hogy naponta megkapj egy tíz perces kezelést. De még a rendelőbe sem kell ehhez elutazni.
Az otthoni orvostechnika pont arra ad lehetőséget, hogy egy adott állapotban, egy adott eszközt, az orvosokkal egyeztetett gyakorisággal és módon alkalmazz – egészen a gyógyulásodig.
Minden eszköz másra való!
Azt tudod, hogy a kés, kanál és villa – mindegyik egyaránt evőeszköz. A villa nem helyettesíti a kanalat, ahogy a kanál sem a villát. A késsel sem tudsz leves enni, sem a kanállal húst szelni. Egy többfogásos ebédhez többféle evőeszközt terítesz.
Az egyes eszközöknek eltérő a funkciója, de a maga módján mindegyik hozzájárul ahhoz, hogy mindent a szádba juttass és jóllakj.
Mit jelent ez az orvosi készülékek esetén?
Az egyes készülék típusok eltérően alkalmazhatók, másra valók, más hatás várható tőlük.
Az egyik csillapítja a fájdalmat, a másik nem. Az egyik jó gyulladáscsökkentő, a másik mérsékelten, a harmadik meg egyáltalán nem. Az egyik serkenti a sebgyógyulást, a másik nem.
Multimodalitásos megközelítés
Az egyes orvosi eszköz csoportok más és más módon segítik a gyógyulásod.
Bár alkalmazhatod őket egyenként, de ha többféle (de más-más hatású) eszközt alkalmazol, akkor azok egymást hatását erősítik és gyorsítják a gyógyulásod.
Például ha fáj a hátad a sok üléstől akkor a TENS készülék csökkenti a fájdalmat, de nincs gyógyító hatása és így a fájdalmad mindig visszatér. Ha izomstimulátorral erősíted a hátizmaidat, akkor a fájdalmad az első kezelésekkor kevésbé csökken, de mivel a kiváltó okot (gerinctartó izmaid gyengesége) lassan megszünteti, így végül a fájdalmad tartósan megszűnik. A két készülékkel együtt jobb eredményt érsz el – a TENS gyorsan csökkenti a fájdalmad, míg az izomstimulátor a fájdalmat kiváltó okot szünteti meg.
Blogomban arról írok, hogy az egyes eszközöktől mit várhatsz, hogyan alkalmazd őket, mely másik módszerrel kombinálva erősítheted a hatásukat. Ez tünetenként, betegségenként más és más lehet. Sőt! Az, ami a szomszédodnak -a hasonló panaszára- jó volt, az neked nem biztos, hogy segít.
Mielőtt otthoni orvosi készüléket vásárolsz, alaposan tájékozódj!
Elsősorban azt kell tudnod, hogy a kiválasztott eszköz valóban alkalmas-e arra, amire használni szeretnéd. Például ha a TENS-től gyulladáscsökkentő hatást vársz, az olyan, mint desszertes kanállal akarnád feldarabolni a pulykasültet.
Mire alkalmazható az orvostechnikai készülék
Az otthoni orvostechnikai eszköz nem a kórházi kezelés helyett van, hanem
- a kórházban megkezdett néhány napos kezelés otthoni folytatására, a gyógyulás teljessé tételére. Például bénulásból felépülés, műtét utáni erővisszanyerés, stb..
- a krónikus betegség kezelésére.
A technológia fejlődés olyan gyors, hogy a mai otthoni orvostechnikai eszközök hatékonyabbak, mint akár 10-15 éve a kórházi eszközök voltak. Biztonságos és egyszerű alkalmazásuk lehetővé teszi, hogy az orvos jelenléte nélkül alkalmazd őket gyógyulásod érdekében.
A modern eszközök betegségek kezelése mellett betegségek megelőzésére, az egészség megőrzésére is alkalmasak. Rendszeres alkalmazásukkal javíthatsz az életminőségeden.
- Segítik a betegségek megelőzését.
- Segítik az egyes betegségek korai felismerését.
- Lehetővé teszik a meglévő betegség, állapot és a gyógykezelés hatásának ellenőrzését.
- Segítenek egyes betegségek, állapotok kezelésében, javításában vagy legalább a rosszabbodás megakadályozásában.
Otthoni orvostechnikai készülék néhány csoportja, a teljesség igénye nélkül
TENS készülék
Elektromos impulzusok segítségével biztosít hatékony és tartós fájdalomcsillapítást. Leghatékonyabb a mozgásszervi eredetű fájdalmakra. A gyógyszerekkel szemben a TENS kezelés előnye a teljes mellékhatásmentesség, miközben a fájdalomcsillapító hatás néhány órától, akár egy napig is tarthat. Nincs viszont gyógyító hatása, azaz a fájdalmat kiváltó betegség nem javul tőle.
Mikroáramú (MENS) készülék
A mikroáram a TENS-nél hatékonyabb fájdalomcsillapító módszer. A legutóbbi tanulmányok szerint a mikroáramú kezelést kapók mintegy 90%-a számolt be a fájdalom megszűnéséről 10 kezelés után.
Fő előnye, hogy amíg a TENS nem gyógyítja magát a betegséget, csak fájdalmat csillapít, addig a mikroáramú kezelés gyógyító hatású is!
A mikroáram helyreállítja a beteg sejtmembrán megváltozott elektromos potenciálját, serketi az ATP termelést és a fehérjeszintézis, regenerálja a sejtet – nagyon hatékonyan gyógyít.
Mikroáramot gyulladás, sérülés, szakadás, húzódás, kopás, heg, fekély, ödéma és számos más állapot javítására alkalmazhatod.
Izomstimulátor (EMS)
Izom- és ízületi fájdalmakban alkalmazható. Kezelheted vele az izomsorvadást, izomgyengeséget. Javíthatod az ízületi stabilitást és ezzel csökkenthető az ízületi fájdalom.
A sztroke, baleset, fertőzés által okozott bénulás esetén a rehabilitáció elengedhetetlenül fontos eszköze!
Sportolók számára az izomregeneráció javítása mellett az edzések kiegészítésére is kiváló.
Iontoforézis
Segítségével hatóanyagokat juttathatsz helyileg a bőrbe és az ízületekbe. Általában sportsérülések, ízületi fájdalmak kezelésére, kozmetikai szerek hatásának növelésére alkalmazzák.
Kiváló a más kezelésre nem reagáló tenyér-talp és hónalj izzadás kezelésére.
Terápiás ultrahang
Az izom- és ízületi fájdalmak, izom és ínmerevség enyhítése, gyulladás csökkentése mellett szépségápolásra (pattanásos bőr, cellulit, narancsbőr kezelés, zsírcsökkentés) is alkalmas.
Lágylézer készülék
Ízületi fájdalmakban (rheuma, artrózis, íngyulladás, állkapocs-ízület gyulladás, stb.) hatékonyan csökkentik a fájdalmat és a gyulladást, serkentik a sejtregenerációt és ezzel a gyógyulást.
Gyorsítja a hegek gyógyulását, beleértve a más kezelésre nem gyógyuló sebek (fekélyek) gyógyulását is. Kiváló ajakherpesz kezelésére, övsömörre, arcidegzsábára.
Hidegterápia
Az izmok és ízületek friss sérülései és friss gyulladások esetén alkalmazhatod.
Mélymeleg terápia
Elsősorban a krónikus mozgásszervi fájdalmak, az ín- és izommerevség (pl. artrózis, sarkantyú, Achilles-ín fájdalmak, Dupuytren-kontraktúra, stb) enyhíthető.
Az infralámpa „melege” kevésbé mélyre hatol, ezért inkább csak arc- és homloküreg-gyulladás, fülgyulladás, nátha tünetek kezelésére is használható.
Párásító
Segítségével növelheted a levegő páratartalmát, ami segíti a különböző légúti betegségek megelőzését, kezelését.
Inhalátor, más néven gyógyszerporlaszó
A légúti betegségek kezelésében játszik létfontosságú szerepet. A készülék a gyógyszerből belélegeztető permetet hoz létre és így a hatóanyag közvetlenül a tüdőbe juttatható. Asztmás rohamban, fulladásos kórképekben azonnali hatást biztosít.
Sóterápiás készülék
Elsődlegesen a megelőzést biztosítja nátha (megfázás), krupp, asztmás roham, szénanátha, légúti allergia esetén.
Akut tünetek esetén erősíti az orvosi terápia hatását és kevesebb gyógyszerre van szükség bronchitisz, COPD, cisztás fibrózis, tüdőgyulladás, influenza, melléküreg gyulladás, stb esetén.
Hasznos segítséget nyújt továbbá ekcéma, psoriázis esetén is.
Mágnesterápiás készülék
Itthon sajnos egyes „átverős” értékesítést folytató cégek lejáratták ezt a módszert és méltatlanul háttérbe szorult. Pedig a mágnesterápia a fizikoterápia elismert eszköze. A tartósan fennálló mozgásszervi betegségek (csontritkulás, csonttörés, artrózis, artritisz, stb.) kezelésére alkalmaznak az orvosi gyakorlatban.
Nyirokmasszázs gép
Hatékony megoldás a limfödéma (nyiroködéma, nyirokpangás) fenntartó, otthoni kezelésére.
Kiváló a visszérbetegség okozta panaszok kezelésére, beleértve a lábszárfekélyek gyógyulásának serkentését is, továbbá a trombózis utáni állapotot is.
Paraffin kezelés
Csökkenti a reumás ízületi fájdalmat, továbbá száraz, töredezett bőr kezelésére is kiváló.
Defibrillátor
Elektromos sokkal biztosítja a hirtelen szívhalál áldozatainak újraélesztését. Minél több helyen lenne szükség ilyen berendezésre, hiszen hazánkban évente mintegy 80 ezer ember hal meg hirtelen szívhalálban, jellemzően fiatalon, váratlanul. Defibrillátorral legalább egy részük megmenthető lenne. Defibrillátor nélkül esélytelenek.
Otthoni EKG készülék
Bármikor rögzítheted vele a szíved elektromos tevékenységét, azaz az EKG görbét. Ha például szívritmuszavart vagy szívtáji fájdalmat érzel, akkor az azonnal rögzített felvétellel segítheted az orvosod munkáját (mert előfordulhat, hogy mire orvoshoz érsz, már nem látható az, ami a panaszt kiváltotta).
Pulzoximéter
Biztosítja a vér oxigéntelítettségének megfigyelését, mely minden szív- és légúti betegségben szenvedő számára nagy fontosságú.
Vércukorszintmérő
Cukorbetegek számára biztosítja a vércukorszint és a kezelés ellenőrzését.
Vérnyomásmérő
Automatikus működésű készülék, mely meghatározza a vérnyomást.
Segíti a hipertónia (magas vérnyomás) korai felismerését.
Legfontosabb szerepe abban van, hogy a vérnyomáscsökkentő kezelés hatása rendszeresen ellenőrizhető vele.
A korszerű orvostechnikai készülékek ma már a mindenki számára elérhetők, biztonságosak és hatékony segítséget nyújtanak a betegség és tünetek kezelésében.
Ha átestél kivizsgáláson (már ismert a diagnózisod), akkor fordulj hozzám tanácsért és segítek az adott betegségnek és egyéb kezelési célodnak legmegfelelőbb eszköz kiválasztásában.
Kommentek
Diagnózis nélkül nem lehet megfelelő kezelést indítani (csak próbálkozni, hátha jó lesz valami). A találomra végeztetett vizsgálatok aligha segítenek. Egy „rendes” kivizsgálásra lenne szükség.
Köszönöm ezt a remek összefoglalót.
Nekem pont az a gondom, (lassan 3 éve), hogy nincs aki megállapítsa a pontos diagnózist.
Most készülök magán úton egy nagy kardiológiai vérvételre, hogy a „saját” diagnózisom mellett legyen valami kézenfogható hiteles is, – amivel tovább tudok lépni.
(Egyáltalán mi okozza a tüneteimet, mi az alapbetegség, amiből kiindul.)
Nyilván ezért nem talált benne semmit, mert a cikk nem betegségekről szól, hanem az otthon használható eszközök főbb típusairól és nem is soroltam fel minden lehetséges betegséget.
Egyébként nincs nálam sem füstszűrős, sem „talpas” cigaretta, sőt sapka sincs rajtam.
Mindenrol szó volt csak az idegkarosodasrol nem.
Új komment hozzáadása