Szakemberként sokszor szembesülök azzal, hogy fogaink egészsége nem kap túl nagy jelentőséget egészen addig, amíg valami komolyabb probléma nem üti fel a fejét – például fájdalom, gyulladás, allergiás reakciók. Emlékszem arra, hogy anyukámék sokszor mondták, vigyázzak a szememre, az arcomra, a szívemre, az ízületeimre, de hogy a fogaimra is figyeljek, ez valahogy sohasem hangzott el. Persze, az esti fogmosást próbálták mindig számonkérni, meg hogy ne egyek annyi édességet, de valahogy nem igazán volt túl nagy tétje a dolognak.
Pedig milyen fontos lenne átadni már a fiatal gyermekeknek is azt a fajta tudatosságot, amely egy egészként, egy összefüggő rendszerként kezeli a szervezetünket. A holisztikus látásmódját annak, hogy bizony ha nem vigyázunk a szájüregünk egészségére, akkor ezáltal nem vigyázunk például a szívünkre, az immunrendszerünkre, az ízületeinkre sem megfelelően. Sokszor ugrik be még nekem is az a kép, amikor nagyszüleimre, vagy nagynénikre, nagybácsikra gondolok, hogy biza fogatlanul mosolyognak vissza rám emlékeim homályából. Pedig a fogaink is ugyanúgy egy teljes életre részei a testünknek, mint például a szemünk, a fülünk, az ujjaink. A fogainknak sem kellene idő előtt kipottyanniuk. Persze, régen nem volt sem fogkefe, sem fogkrém, nem is beszélve a fogköztisztítókról, de legyünk őszinték, akkor ennyi finomított és feldolgozott étel sem volt. Rágtunk és a rágással elősegítettük a természetes öntisztulását a szájüregnek. Ma már a túlfőzőtt ételeinkkel, az egyre kevesebb zöldség és gyümölcsfogyasztással a rágásunk szerepe is háttérbe szorult.
Rák Borbála, klinikai fogászati higiénikus
Egy kis faluban nőttem fel, ahol már gyermekként megértettem, milyen sokat jelent, ha szerető gondoskodás és törődés veszi körül az embert. Ez a hangulat aztán meghatározta a jövőképemet is- éreztem, hogy az egészségügy az, ahol igazán magamra találhatok és ahol igazán önmagamat adhatom másoknak. Bár 2006-ban az életem úgy alakult, hogy a direkt egészségügyi pályát ideiglenesen parkolópályára kellett tennem, mindvégig tudtam, hogy ez egy átmeneti állapot. 2017-ben pedig, immár biztos háttérrel magam mögött, a vágyamat, hogy embertársaimat az egészségügyben szolgálhassam, újra előtérbe tudtam helyezni. Fogászati asszisztensként, majd dentálhigiénikusként a legjobb szakemberektől tanulhattam személyesen, és persze ez a tanulás örök, hiszen szakmám talán az egyik legintenzívebben fejlődő, átalakuló szakág az orvostudományon belül is. Hiszek abban, hogy egy szép mosollyal szavak nélkül tudunk kommunikálni egymással, amire a mai világban nemcsak nagy szükség, de egyre nagyobb igény is van. Célom, hogy a fogászati kezelések, leginkább pedig a professzionális rendelői tisztítások, fogkőeltávolítások fontosságára felhívjam mindenki figyelmét. Mára szerintem szinte már mindannyian szembesülhettetek azzal, hogy a közegészségügyi ellátások színvonala nem feltétlenül ad megnyugtató megoldást a problémáinkra. A magán egészségügyi ellátások pedig igencsak megterhelik a családi költségvetést. Nincs ez másként a fogászatban sem. Azonban ahelyett, hogy belemennék abba, miért is drágák például a fogászati kezelések, inkább arra szeretném felhívni a figyelmeteket, hogy hosszútávon a leggazdaságosabb megoldás a szájüregi problémákra a rendszeres rendelői fogkőeltávolítás és szűrés lehet, mégpedig már gyermekkortól.
Pedig amikor eljutsz odáig, hogy fájnak a fogaid, az ínyed vagy az állkapcsod, akkor azt már egy elég konkrét jelzésnek veszed a testedtől, hogy valami probléma lehet- érdemes szakemberhez, fogorvoshoz fordulnod. Itt azért meg kell jegyeznem, hogy sokan még ekkor sem veszik a bátorságot egy fogorvos felkereséséhez, mely sajnos rövidtávon is maradandó, egész testre kiterjedő további fájdalommal, gyulladással, akár súlyos szervi zavarokkal társulhat. A szájüreget átszövő erek ugyanis képesek a felgyűlt bakteriális flórát, azok toxinjait, anyagcseretermékeit a vér útján elszállítani a környező és távolabbi szervekhez, melyek szomatikus reakciókat, alvó betegségek felerősödését illetve már meglévő betegségek tüneteinek fokozódását okozhatják.
Azonban még nehezebb a helyzet, amikor nincs nyoma tüneti elváltozásoknak a szájban és annak környékén. Mivel a legtöbb ember meglepően kevés időt szán a megfelelő szájhigiéniára és annak rendszeres, szakember általi kontrolljára, a fogak és az azt körülvevő íny egyik pillanatról a másikra válthat tünetmentes állapotról krónikus elváltozásra- melynek mind elviselése, mind kezelése végtelen türelmet, alázatosságot és energiát igényel. És természetesen, valamint nem utolsó sorban, ekkor már sok anyagi ráfordítást is. Sokszor hallom páciensektől, hogy Ő szerencsésnek mondhatja magát, mert már 10 éve nem kellett fogászatra jöjjön, most is csak azért, mert néha-néha, nem is igazán jellemzően, de érez némi fogfájást bizonyos helyeken, meg mostanában mintha vérzékenyebb lenne az ínye. Vagy például, hogy Ő az apukája fogait örökölte, akinek 70 évesen is megvolt szinte minden foga, neki sincs ám velük semmi baja- nem fáj egyáltalán, fogkő mondjuk az van, de tényleg nem fáj semmi. Na, ilyenkor vagyok úgy, hogy már előre izgulok azért, mit is fogok találni a szájüregben. A masszív, hosszú évek során felgyűlt fogkő bizony az egyik legnagyobb ellensége nemcsak a fogaknak, de az ínynek, a csontnak és az általános egészségügyi állapotunknak is. Ekkorra már olyan markáns szájüregi biom, bakteriális flóra épül fel a szájban, melyet destabilizálni és neutralizálni hosszú évek kitartó munkája. Közben pedig a baktériumok már évek óta fertőzik felül a test többi szervét, gyengítik az immunrendszert és a fogak támasztószöveteinek a sorvasztásával látszólag teljesen egészséges fogak pottyannak ki a helyéről.
Pedig a jó szájhigiénia receptje igen egyszerű. Két dolog segíti elő: az egyik a rendszeres és helyes fogmosás, a másik a rendelőben végzett rendszeres szájhigiéniai kezelés. A két dolog nem helyettesíthető, egymást egészítik ki, mindkettő egyformán fontos és szükséges. Kezeléseim során nem csak a fogkő eltávolításán van a hangsúly, hanem az egyre inkább bizonyítottan hatékony irányított biofilm eltávolításon is. A biofilm, ez a pár sejtrétegnyi bakteriális lepedék, mely szabad szemmel láthatatlan, meg tudja határozni a szájüregi flóra milyenségét- szuvasságra, vagy parodontális betegségre hajlamosító voltát. Az eltávolított biofilm ugyan 5 perc múlva újraképződik a fogak felszínén, de azáltal, hogy rendszeresen eltávolítjuk, lehetőséget adunk a szervezetnek arra, hogy az aktuális immunrendszer állapotához mérten egyensúlyban legyenek benne a baktériumok és a szájüregi biom kiegyensúlyozott maradhasson. Igen, bizony az egyensúly a kulcs a szájüregben is. Egy-egy rendelői tisztítás során személyre szabott gyakorlati tippekkel, ötletekkel látom el pácienseimet, hogyan is tudják az otthoni szájápolási rutinjukat méginkább tökéletesíteni. Hisz jól fogat mosni nem is olyan könnyű, mint amennyire azt gondolnánk. De ahogy szoktam mondani, a fogaknak a tisztítás olyan, mint a léleknek a jóság.
Pár sorban persze meg kell említsem annak az előfordulását is, amikor valaki rendszeresen jár ugyan fogászati kezelésekre, de fogai mégis kihullanak, állapotuk nem megnyugtató. Sajnos több pácienstől hallottam első találkozásunk alkalmával az alábbi mondatokat: például, hogy most volt 3 hete fogkő eltávolításon (pedig látványosan sok a fogkő, nem 3 hetesek), vagy nemrég tömték a fogát és akkor az orvos azt mondta, minden rendben (pedig több fog szuvas még), vagy egyszerűen egy krónikus fogágybetegség áll fent a páciensnél, amit hosszú évek rendszeres fogászati látogatása mellett sem sikerült diagnosztizálni. Szakmám melletti elhivatottságom nem engedi, hogy ezen ellátási protokollokról személyes hangvételben értekezzek, de azt gondolom, mint minden egészségügyi szakágban, a fogászatban is nyitott szemmel kell járni és rugalmasnak kell maradni. Meg kell találnunk a számunkra megfelelő orvost, dentálhigiénikust, aki kapcsán érezzük, hogy nyugodt szívvel tudjuk rá bízni magunkat, hisz nemcsak szakmailag, de emberileg is számíthatunk rá a kezelés során.
Az ép fogágy legnagyobb ellensége tehát a fogak körül tartósan megmaradó lepedék és fogkő. A fogkő a fogakon maradó lepedékből és a nyálban oldott ásványi anyagokból képződik. A fogkő érdes felülete, a benne elszaporodó baktériumok és az általuk termelt méreganyagok a vele érintkező ínyben gyulladást váltanak ki. Bizonyítottan egészség- és fogkárosító hatása is van a fogkő és ínygyulladás jelenlétének (például gócbetegségek, koraszülés, szívbetegségek). Egyre többször keresnek fel minket pácienseink azzal a kéréssel, hogy góc negatív leletre van szükségük tőlünk, hisz műtétjüket csak ennek tudatában vállalják az aneszteziológus-sebész kollégák. Ilyesfajta egészségügyi komplex látásmóddal bíró csapatmunka esetén gondolom azt, hogy van még jövője pácienseink belénk vetett bizalmának.
Fogköves fogba egyébként jó tömést is lehetetlen készíteni. Néha azt sem lehet látni, meddig ér a fog és honnan kezdődik a fogkő. Hosszútávon pedig a fennálló ínygyulladás a mélyben a csont leépülését vonja maga után. Ez a fogágy pusztulását, így a fogak meglazulását, elvesztését okozza, ahogy azt már korábban is említettem. Rengeteg mindenről lehetne ebben a kis felvezetőben beszélnem még, vagy akár részletesebben kifejtenem pár dolgot. Például a fogászati góckutatás jelentőségéről (a fogkő is egy fogászati góc), a holisztikus fogászati szemléletről, a gyermekek kondicionálásáról. Talán sokan nem is tudjátok, miért is olyan fontos, hogy felnőttként ne nyaljunk meg semmit, ami a gyermek szájába kerül, mert a felnőtt érett flórája azonnal felülfertőzi a gyermeki biomot. Vagy például miért is olyan fontos, hogy akivel csókolózol, annak rendben legyenek a fogai. Szóval sok-sok érdekes téma van még és szívesen veszem, ha írtok akár arról is, hogy miről szeretnétek még olvasni, mi kapcsán van bennetek kérdőjel a fogászati ellátások terén.
Azonban addig is, ne felejtsétek: a jó szájhigiénia az egészség, az igényesség, a szépség egyik alappillére. Az egészséges íny a ragyogó mosoly és az üde lehelet alapvető feltétele.
Jelentkezzetek be hozzám egy teljeskörű fogászati tisztításra és legyetek részesei már most annak, hogy saját fogaitok megőrzésén túl segítetek ismerőseitek, rokonaitok, gyermekeitek fogainak megóvásában, ezzel takarítva meg hosszútávon a legtöbb időt, energiát és pénzt.
Szeretettel várlak!
Rák Borbála
rakborbala@gmail.com
Új komment hozzáadása