Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy öreg paraszt, akit mindenki kedvelt. Matyi bácsinak hívták. Ahogy akkoriban sokan mások, ő is tartott lovat. Hajnalban kelt, befogta a kocsi vagy az eke elé, dolgoztak a mezőn tavasztól késő őszig. Jött a tél, derékig ért a hó, térdig a sár… de Matyi bácsi ekkor is felkelt, kivezette az istállóból és kötőféken vezetve végigbandukoltak az utcán. Le és fel, esőben, szélben, fagyban, minden nap.
A gyerekek összefutottak, vele tartottak, hallgatták meséit a lovakról és az élet apró dolgairól. Ő pedig továbbadta mindazt, amit egykor ő is a nagyapjától hallott. Kiegészítette a hosszú élete során szerzett bölcsességgel. “Ha a ló csak álldogál az istállóban, akkor körösztbe áll bönne a ganaj, bélcsavarodást kap, oszt mögdöglik. Özé a lovat minden nap mög köll járatni.”
Tudom, kurta egy mese… de ez a kedvenc tanításom tőle. Mélyen megmaradt emlékeimben. De talán van tanulsága számodra is, kedves Olvasóm!
Keressük meg a tanulságot
Megszokhattad már, hogy írásaimban nem kertelek, nem célom a dolgok szépítése. Inkább arra koncentrálok, hogy világosan megértessem az élettani folyamatokat és azok mozgatórugóit. Most sem fogsz csalódni! 🙂
A mese gondolati fonalát elkapva, továbbszőve arról fogok beszélni, mi történik a testeddel, ha nem mozogsz napi rendszerességgel. A folytatás műfaja triller, azaz rémtörténet! Remélem, hogy elég borzongató ahhoz, hogy Te is észbe kapj… amíg még nem késő.
Az életmód csapdájában
Mostanában kétségbeesett kérdéseket kapok blogomban és facebook oldalamon egyaránt. Sokan keresik testük hirtelen változásának okát.
Arra várnak választ, miért csökken rohamosan az izmaik ereje és tömege, mitől kezdett hirtelen dagadni a lábuk, miért érzik magukat egyre gyengébbnek, egyre betegebbnek?
Amikor rákérdezek, mindannyian arról számolnak be, hogy a covidtól való félelem és a tiltások miatt bezárkóztak a lakásukba, a korábbi aktivitásukat feladták, az önkéntes lakásfogságot választották.
De nemcsak ők küzdenek hasonló problémákkal, hanem a magyarok nagy része is. A többség ugyanis 8-10 órát tölt a munkahelyén, ahol legtöbbször egy helyben áll vagy az íróasztalnál ül. Ez történik munkába menet-jövet, a buszon, vonaton, autóban is. Jön még a 6-8 óra alvás, no meg 4-6 óra TV nézés. A nap teljes mozdulatlanságban telik.
Ez pedig nem marad következmények nélkül.
Adaptáció – a tested válasza az elvárásokhoz
A tested folyamatos alkalmazkodással ahhoz a terheléshez igazítja minden működési folyamatát, amivel szembesül! Egy rendkívüli gépezet, ami képes drámai módon átalakulni annak megfelelően, hogyan bánsz vele, hogyan táplálod, milyen a fizikai aktivitásod és milyen terhelést vársz el tőle.
Ha rendszeresen mozogsz, akkor ehhez “állítja be” az izomerőt és izomtömeget, a csontok szerkezetét, a vérkeringést és a szívverések számát, a légzést és oxigénfelvételt, az anyagcserét, sőt a sejtek energiatermelését is.
Ha nem mozogsz, akkor visszavesz mindezek teljesítményéből. Ha szaladni kell a busz után 100 lépést, akkor alig van levegőd, a szíved ezerrel ver, folyik rólad a víz…vagy a fotelből is nehezedre esik kinyomni magad.
Egyensúly mindenek felett
A tested az egyensúlyra törekszik. Arra áll be, amit igényelsz tőle. Ha igénytelen vagy (azaz nem mozogsz), akkor nem tartja fenn a nagy izmokat és az optimalizált működést sem. Az ugyanis pazarlás lenne.
A legszemléletesebb példát a testépítőktől láthatjuk. Amikor “építésbe” kezdenek, akkor az edzéseiken iszonyatos erőfeszítéssel, hatalmas súlyok ismételt emelésével arra kényszerítik a testüket, hogy ehhez az erőkifejtéshez alkalmazkodjon, azaz növelje az izmokat. Az izmok válaszolnak is, azaz a kemény edzések hatására fokozatosan egyre nagyobbra fejlődnek.
Amíg azonban az izmok építéséhez hónapok, évek kemény munkája kell, addig leépíteni sokkal gyorsabban lehet. Amikor a sportoló leáll a nagy súlyok emelésével, a hatalmas izmok hetek alatt összeesnek, mint a sarokba állított gatya.
Nézd meg ezeket a képeket és magad is láthatod. A kemény edzésre izomépülés, a terhelés megszűnésére izomcsökkenés a test válasza.
De ezek csak az izmok! A mozgás nemcsak az izmokra, hanem tested egészére is kihatással van. Nézzük át, hogy mi mindenre!
A mozgáshiány következményei
Vérkeringés lelassulása
A vérkeringésed elsőszámú motorja a szíved. Ez pumpálja a testedbe a vért. Onnan vissza azonban a vérkeringés kettes számú motorja, azaz az izmok terelik! Az összehúzódásuk során összenyomják a közöttük futó vénákat és nyirokereket és ezzel a szív irányába terelik.
Mozgás és az izmok ritmusos összehúzódása hiányában a vénás és nyirokkeringésed lelassul. A bokáid dagadni kezdenek, a szerveid kevesebb friss vérhez, kevesebb oxigénhez és tápanyaghoz jutnak.
A lassú véráramlás nem tudja elvinni a “szemetet”, így a testedben felszaporodnak a salakanyagok, toxinok, azaz mérgek. Ez a gyulladásos folyamatok melegágya. Néhány hét ücsörgés máris megteremtette például a krónikus ízületi gyulladások alapját.
Izomtömeg és izomerő vesztés
A mozgás hiányában az izmaid nem kapnak ingereket, így elkezdődik a szükségtelen izomtömeg lebontása. Néhány hét alatt centiket csökken a combkörfogatod, megvékonyodik a karod. Hetek alatt eljutsz oda, hogy alig bírod állásba tolni magad a fotelből.
Csontszerkezet leépülés
A csontjaid szerkezetét, tömörségét és tartását szintén a terhelés irányítja. Ha mozogsz, akkor a csontok szerkezete tartósan erős marad.
Mozgáshiány kedvezőtlen a csontok számára, hiszen nem kell tartani semmit. Ennek következménye a csontszerkezet felbomlása, gyengülése.
Ha ehhez még hormonális változás is történik, akkor kórossá válik. Ez a csontritkulás. A csontjaid annyira gyengévé válnak, hogy egy hirtelen mozdulatra “maguktól” eltörnek.
Ízületi szalagok degenerációja
Az ízületi szalagjaid mozgás hiányában elmerevednek, ezért csökken az ízületek mozgásterjedelme. Nem bírsz a polcról levenni egy könyvet, mert a merev vállad miatt nem tudod emelni a karod. A térded derékszögbe merevedett és nem enged állásba egyenesedni.
Szívizom gyengeség
A szíved is elveszíti a hatékonyságát. Amíg a fotelben ülsz, nincs is baj. De amikor felállsz, hogy elsétálj a sarki boltba, a szíved szaporán ver, a halántékod lüktet, a vérnyomásod kiugrik. Verítékezel, mintha zuhanyoztál volna, pedig ez az erőkifejtés alig több a nullánál.
Légzőizom sorvadás
A fotel kényelmes támlájának dőlve a légzőizmaid is elsorvadnak, így amikor kellene, nem bírsz elég levegőt a tüdődbe szívni. Ha 10 lépcsőn fel kell küzdeni magad, Te levegőért kapkodsz, mint a partra vetett hal.
Ez még reverzibilis, azaz visszafordítható
A kaszkádot -az események láncolatát- már beindítottad, ördögi körbe kerültél, ahol az egyes problémák egymást felerősítik és egyre rontják az állapotod.
Itt van az a pont, ahol még reverzibilis, azaz visszafordítható lenne a folyamat. Ha most abbahagyod a lustálkodást, akkor elkerülheted a betegségeket.
Ha nem fordulsz vissza, akkor begyorsul és bedurvul a folyamat.
A vég kezdete: plusz kilók
A minimális mozgás ellenére a táplálkozást nem fogod vissza. Sőt, ücsörögve jobban kívánod a nassolást és időd is engedi, hogy elmajszold egy szénbányász napi kalóriaszükségletét. Fel is „ugrik” gyorsan pár kiló súlytöbblet. Egy év alatt úgy 5-10…
Gyenge izmok – elkopó ízületek
A plusz súly már a gyengülő izmaidnak is sok. Nem bírják el a súlyod, így annak terhe közvetlenül az ízületet alkotó csontokra tevődik. Minden lépésednél egymáshoz nyomódnak és koptatják az ízületi felszínt. Indulnak az ízületi fájdalmak, majd a gyulladások és hamarosan a porckopás.
A fájdalom még kevesebbet enged mozogni, így további kilókkal „gyarapodsz”.
Magas vérnyomás
A szívedet nem ennek a hatalmasra hízott testnek az ellátására „tervezték”, hanem az eredeti kisebbre! Csak a vérnyomás emelésével tudja vérrel ellátni azt a lényt, akivé váltál.
A korábban az ízületekre kapott fájdalomcsillapítók mellé máris kapsz pár vérnyomáscsökkentő pirulát is. És mivel már mellékhatások is vannak, például állandóan fáj a gyomrod, allegriás kiütéseid vannak, így azokra továbbiakat. A jövedelmed tetemes része máris gyógyszerekre megy el.
A vérnyomáscsökkentők ugyan késleltetik a sztroke-ot és bénulást, de még inkább korlátozák a szívműködésed. Azaz begyógyszerezve még kevésbé bírod a terhelést.
Cukorbetegség
A rossz orvos ilyenkor már eltilt a testmozgástól. Kímélje magát!- mondja. Hiba, ha megfogadod, mert megint felugrik pár kiló.
Ha eddig még nem volt, ekkorra megjelenik a cukorbetegséged is.
Szuper! Ez még hiányzott…
A diabetes a legalattomosabb betegségek egyike. Nem fáj, de szisztematikus munkával kicsinálja az ereid egészségét. Testszerte. A lábadban, a vesédben, a szívedben, az agyadban.
Érelmeszesedés
Az ereid falán zsír és mész rakódik le és beszűkíti azokat. Tovább lassul az egyébként sem acélos vérkeringésed. A sejtjeid, szöveteid, szerveid oxigénhiányban fuldokolnak, pedig ágyban fekszel.
Aztán egyszercsak becsap a ménkű.
Infarktus, stroke, elbutulás, amputáció
Ha szerencsés vagy, akkor szívinfarktust kapsz, csak simán lefordulsz a székről és már nem tudod, kik szervezik a temetésed.
De lehet, hogy a lábaidon a legerősebb az érszűkület. Még élsz, de az ujjaid kezdenek rothadni. Szeletenként amputálják, míg végül elvisz a vérmérgezés.
Ha az agyad erein a legerősebb, akkor egyszerűen elbutulsz, elhülyülsz, magadról nem tudva kínlódnak veled a családtagjaid vagy intézetbe zárnak.
Ha sztrókot kapsz, lebénulsz, beszédképtelenné válsz. Tested börtönébe kerülsz, sem mozogni, sem kommunikálni nem tudsz. Magatehetetlenül ki vagy szolgáltatva másoknak.
Még alig múltál 60…és tested felmondta a szolgálatot
Pedig semmi különös nem történt!
Egyszerűen nem adtad meg a testednek a legalapvetőbb szükségletét, a testmozgást. Ezzel pedig évek alatt, lassan, de “kicsináltad” a tested, a saját egészséged.
Most pedig a lehülyézett orvosaidtól várnád, hogy pár pirulával helyrehozzák azt, amit Te a nagy semmittevéssel tönkretettél?
Hány éves vagy Te gyermekem? ….És még hiszel a tündérmesékben????
Pedig olyan egyszerű lenne!
Csak annyit kellene tenned, hogy minden nap felemeled a segged a fotelből és megmozgatod.
Nem az olimpiára kell felkészülnöd, hanem az egészséges öregkorra. Hogy életed utolsó 20 éve is élhető legyen. Hogy fel tudd emelni a karod és meg tudd ölelni a gyereked, unokád. Hogy el tudd nekik mondani: szereted őket. Hogy élni hagyjon a tested.
Nem kell más, csak mint annyi, amit az indító mesében Matyi bácsi a lovával tett. Megmozgatni minden nap, hóban és fagyban. 50-60 perc séta, túrázás, kerékpározás, úszás, jógázás. Bármi, csak mozgásba lendülj.
A Te életedért. Meg persze a családod jólétéért.
Kommentek
Örülök, hogy segítettem a felismerésben! 🙂
Köszönöm szépen ezt nagyon megèrtettem!
Nagyot ütött a felismerès Ön àlltal!
Köszönöm a kedves szavakat! Így tovább! Élethosszig Egészségesen!:)
Ez igen! Tökéletesen egyetértek minden szóval! Én magam is ezt vallom!Ezért minden nap tornával kezdem a napot!
Gyógyszereket és egyéb csodaszereket egyáltalán nem szedek, de a táplálkozásra nagyon oda figyelek!
Köszönet az írásért!
Új komment hozzáadása