Az inkontinencia kezelés egyik leghatékonyabb módja az izomstimuláció. Az izomstimulátor készülék általában egy nagyon egyszerű eszköz, melynek alkalmazása sem bonyolult – már ha egyszer elmondják rendesen a teendőket. Ebben az írásban erre próbálok vállalkozni.
A medencefenéki záróizmok szerepe
Az egészséges medencefenéki záróizmok körülveszik a húgycső és végbélnyílást és minél inkább feszíti fentről a vizelet vagy a széklet, annál inkább zárnak. Inkontinencia különböző formáiban ez a záróképesség elveszik a medencefenéki izomzat gyengesége, megnyúlása, a szorítóerő csökkenése vagy a hólyag túlzott aktivitása miatt.
Az akaratlagosan működő izmok erejét a fizikai aktivitás tartja fenn, azaz tréningezhetők. A különböző intimtornák azt célozzák meg, hogy a medencefenéki izmokat speciális gyakorlattal megfeszítve, edzés révén javítsd a záróizmok erejét, tartását. Az ilyen gyakorlatok időigényesek, napi rendszeres torna mellett is hónapok szükségesek a javuláshoz.
Miért izomstimuláció?
Az izomstimulátorokkal ugyanez az izomtorna célzottan, koncentráltan történik és a hatás lényegesen gyorsabb és erősebb. Általában 2-3 hét kezelés után már határozott javulás érhető el, 3 hónap alatt többnyire teljes javulás lehet az eredmény. Ezután a fenntartó kezelésre (ritkább, heti 1-2 kezelés) lehet áttérni.
Inkontinencia esetén egyértelmű az izomstimuláció előnye a „sima” tornával szemben.
A megfelelő kezelőprogram jelentősége
Az inkontinencia több okból keletkezhet.
- A stressz inkontinenciában a medencefenéki izmok meggyengülnek és nem tartanak megfelelően. Ilyenkor a kezelés célja az izmok megerősítése.
- Késztetéses inkontinenciában, az izmok tónusa fokozott és ezért a kezelés célja az ellazításuk.
- Kevert inkontinenciában a fenti kettő együtt fordul elő, így a kezelőprogram is több fázisból áll. Egyrészt izomerősítő, másrészt a feszülést csökkentő programrészekre tagolt.
Amikor az inkontinenciát észlelsz, akkor első lépésként fordulj orvoshoz, hogy az inkontinencia típusát megállapítsák.
Ezután szükséged van egy olyan készülékre, mely rendelkezik az inkontinencia különféle típusaira való kezelőprogrammal. A cikk végén javaslatot találsz majd néhány készülékre. Az inkontinencia különféle formáiról itt olvashatsz részletesebben.
Előkészületek
- Elektromos stimulátor használata előtt tájékozódj, nincs-e ellenjavallata az elektrostimuláció alkalmazásának.
- Keress olyan helyet a lakásban, ahol ezt az intimitást igénylő kezelést nyugodtan tudod végrehajtani.
- A készüléket még ne kapcsold be!
- Attól függően, hogy bőrön keresztüli vagy testüregen keresztüli kezelést végzel, vegyél elő öntapadó elektródát vagy kezelőszondát.
- Csatlakoztasd az elektródákat, illetve a hüvelyi vagy végbélszonda csatlakozóit a kábelhez és azt a készülékhez.
- Öntapadó elektróda előre gélezett, így azt nem kell nedvesíteni vagy bekenni (sőt, ez károsítja a ragasztófelületét).
- Hüvelyi / végbélszonda esetén nedvesítsd meg vízzel vagy használj síkosító gélt. Ez segíti a felhelyezést. A síkosító segíti az impulzus átadását az izmokra. Különösen hasznos a síkosító akkor, ha hüvelyszárazságtól szenvedsz.
- Helyezkedj el kényelmesen. Ez lehet ülő, félig fekvő vagy fekvő helyzet. Akár kezelés közben is változtathatsz a testhelyzeteden. Akár mozoghatsz is közben, ezzel sem árthatsz és a kezelés sem lesz kevésbé eredményes. Persze jobb a kényelmes, pihenő helyzet.
Az inkontinencia kezelés végrehajtása
- Az alább látható ábráknak megfelelően ragaszd fel az öntapadó elektródákat a bőrre vagy
- Helyezd a hüvelyi szondát a hüvelyedbe, mintha egy tampont helyeznél fel. A testalkattól függően Kb. 3-5 cm mélyre kell bevezetned. A szonda azon része, ahol a kábellel találkozik, maradjon a testeden kívül. Például a PeriSphera O szondán van egy „ütköző” 5.7cm-nél, azaz maximum eddig, de vékony testalkatúaknál még annyira sem.
- Ha végbél szondát használsz, akkor a végbélnyílásba kell tolni, mint egy kúpot. A szonda végén egy „bütyök” található, ami vastagabb, mint a szonda teste. Lassan told be, érezni fogod, ahogy a „bütyök” áthalad a külső, majd a belső záróizmon. Alkattól függően 2-3, max 5cm mélyre kerüljön.
- A PeriSphera O szondán körkörös az elektróda felület, így mindegy, hogyan fordítod, azonos lesz a kezelés.
- Vannak olyan elektródák, melyeknél az elektróda felület kétoldalt található. Úgy fordítsd az elektródát, hogy a fémes felületek előre-hátra irányba mutassanak.
- Most kapcsold be a készüléket a Bekapcsoló gomb megnyomásával.
- Válaszd ki a készülék menüjéből a tüneteidnek megfelelő programot. Nem mindegy, hogy milyen inkontinenciád van! A stressz, késztetéses, kevert és széklet inkontinenciák más impulzust igényelnek.
- Ha megvagy, akkor kezdd el emelni az intenzitást (általában plusz vagy felfele irányuló nyíllal jelzett gombbal történik).
- Kezdetben nem érzel semmit, majd lassan csipkedő, bizsergő érzés jelenik meg. Ezt az elektromos áram okozza. Nem kell megijedned, hiszen érezheted, hogy egyáltalán nem kellemetlen.
- Fokozatosan növeld az áramintenzitást.
- A szondák esetén általában 10-30 mA a maximális áramerősség. 30mA fölé ne menj.
- Minél nagyobb az áramerősség, annál erősebb összehúzódást érzel. Azonban a magasabb áramhoz kellemetlen, csipkedő érzés társul. Ha kellemetlen az érzés, akkor csökkentsd az intenzitást néhány értékkel. A kezelésnek nem szabad fájdalmasnak lennie.
- A készülék kijelzőjén általában láthatod a kezelésből hátralevő időt is és a program végén a készülék kikapcsol.
- Ha leállt, kapcsold ki a készüléket.
- Ha öntapadó elektródát használtál, akkor vedd le a bőrödről és ragaszd vissza a műanyag lapra.
- Ha szondát használtál, húzd ki. Ne a kábelnél fogd meg, mert ezzel megsérülhet és tönkremegy. A szonda peremét fogd és úgy távolítsd el.
- Langyos vízzel tisztítsd meg a szondát. Ne tedd forrásban lévő vízbe, ne tedd mikróba!
- Használhatsz fertőtlenítő oldatot a szonda tisztítására.
- Nedves ruhával, fertőtlenítő törlőkendővel töröld le, ha szükséges. Ne használj maró hatású tisztító vagy fertőtlenítő szert, mert az kárt okozhat a készülékedben.
- Szárítsd meg a szondát és tárold tiszta, száraz helyen.
Elektróda vagy szonda elhelyezése
Az inkontinencia kezelés végezhető a bőrön keresztül, a bőrre ragasztott öntapadó elektródákkal vagy „belülről”, a hüvelybe vagy a végbélnyílásba vezetett szondán keresztül. Ezek nem teljesen egyenértékűek. A szonda használatának előnye, hogy a medencefenéki izmok közvetlenül közelről stimulálhatók.
Testüregi szondával valamivel hatékonyabb kezelés végezhető, mint öntapadó elektródákkal. Azért van így, mert a szonda közelebb van a medencefenéki izomhoz, mint a bőrre ragasztott elektróda, így közvetlenebb, erősebb lehet a hatása.
Az öntapadó elektródák használata akkor javasolt, ha „idegenkedsz” attól, hogy szondát dugj a testnyílásba. Lehetnek egészségügyi indokai is, például aranyeres csomók, végbélnyílás berepedés, fistula, stb. esetén inkább az öntapadó elektródát használd. A szonda nyomása és a közvetlenül a sérülésre, aranyeres csomóra leadott elektromos áram ronthatja az egyébként sem ép nyálkahártya állapotát.
Bőrön keresztüli stimuláció 1: szeméremdomb-keresztcsont
Ezt az elektróda elhelyezést sok stimulátor gyártó ajánlja. A véleményem szerint elég nagy az elektródák távolsága, így kevésbé hatékony a medencefenék kezelése. Ezen felül nemcsak a medencefenéki, hanem akár az alhasi izmok is összehúzódhatnak, amennyiben az impulzus áthalad rajtuk.
Ehhez a változathoz két darab nagy felületű (pl. 50x90mm-es) öntapadó elektróda kell. Az egyiket a szeméremdombra kell helyezni. A szőrzetet el kell távolítani. Férfi esetén a pénisz töve felett 2-4 cm-rel legyen. A másik elektróda helye hátul a keresztcsonton van. Az elektródák ugyanazon stimuláló kábel két végéhez csatlakozzanak. Az inkontinencia formának (stressz, késztetéses vagy kevert) megfelelő stimulációs program indítása után az impulzust addig kell emelni, hogy határozott összehúzódások keletkezzenek.
Már említettem, hogy ezt a módszert máshol gyakran javasolhatják számodra, azonban szerintem a szeméremdomb-keresztcsont elhelyezés mérsékelten hatékony az inkontinencia kezelésére, mert túl távol van a medencefenéktől.
Bőrön keresztüli stimuláció 2: combtő
Egyaránt használhatsz hozzá nagy (pl. 50x90mm-es) és kisebb (pl. 50x50mm-es) öntapadó elektródákat. Az elektródákat kétoldalt, a combhajlatban kell elhelyezni. Az elektródákat úgy pozícionáld, hogy közöttük legyen a hüvelynyílás vagy végbélnyílás. A két elektróda között tenyérnyi távolság legyen. Az inkontinencia formának (stressz, késztetéses vagy kevert) megfelelő stimulációs program indítása után az impulzust addig kell emelni, hogy határozott összehúzódások keletkezzenek a medencefenéki izmokban.
Ezt a verziót hatékonyabbnak tartom, mert ebben a felhelyezésben a stimuláció közvetlenül a medencefenéken történik. Akár közelítheti a testüregi szondák hatékonyságát. Az öntapadó elektróda egyszerűbben használható, mint a testüregi szondák.
Testüregen keresztül végzett stimuláció lehetséges módjait láthatod az alábbi ábrán.
Balra a hüvelybe helyezett kezelőszonda helyzetét, míg jobbra a végbélnyílásba vezetett szondát látsz. Ilyenkor a készülékhez csatlakoztatott kábel két végét kell a szonda két csatlakozójához kötni. Az inkontinencia formának (stressz, késztetéses vagy kevert) megfelelő stimulációs program indítása után az impulzust addig kell emelni, hogy határozottan érezhető, de kellemetlenséget nem okozó összehúzódások keletkezzenek a medencefenéki izmokban.
Az elektróda helyzetét apró mozdulatokkal változtasd (bentebb-kintebb), illetve fordíts rajta, hogy megkeresd azt a pozíciót, amiben a legerősebb összehúzódásokat érzékeled. A szonda felhelyezéséhez használj síkosító anyagot. Ez egyben kedvez az impulzusok jobb átadásának is.
Javaslom, hogy próbáld ki mindegyik ajánlott módot! A tapasztaltak alapján eldöntheted, melyiknél érzel jobb hatást.
Mikor várhatsz hatást?
Az inkontinencia kezelés során alkalmazott izomstimuláció hatása úgy jelentkezik, mint a testedzésé! Ha ritkán csinálod, akkor a hatása pont olyan lesz, mintha havonta mennél futni – semmi. Ha túl gyakori és magas intenzitású kezeléssel kezdesz, az meg kimeríti az erre nem felkészült izmokat. Az arany középút a helyes. Az első két hétben a kezeléseket másnaponta végezd. Ezután áttérhetsz napi egyszeri kezelésre.
Ha a fentieknek megfelelően jársz el, a kezelési intenzitást is elég erősre állítod, akkor néhány héten belül határozottan érezni fogod a javulást. 2-3 hónap alatt teljesen eltüntetheted a panaszaid. Ez igen rövid idő ahhoz képest, amennyi idő alatt kialakultak a panaszok és amennyi ideje már szenvedsz tőlük.
Ha a panaszaid megszűntek, az örömteli, de nem dőlhetsz hátra! Ha teljesen abbahagyod a kezelést, akkor az izmok újra meggyengülnek, elnyúlnak és visszatérnek a nemkívánt hatások is. Ezért végezz fenntartó, emlékeztető kezeléseket. Heti 1-2 alkalom elég ahhoz, hogy a jó állapotot fenntartsd. Ha mégis kiújulást tapasztalsz, akkor ismét intenzív kezelési időszakra van szükséged.
Az izomstimuláció kiváló és hatékony módszer, ráadásul teljesen veszélytelenül végezhető az otthonodban is.
Mindent egyben az inkontinencia kezeléséről
Kommentek
A mozgáshiány, az ülő életmód hatására az izomzat nagyon gyors ütemben épül le. Ennek egyik tünete lehet a medencefenéki izmok gyengesége és az emiatti vizelet-széklet tartási nehézség.
A korábbi szülési sérülések és gátmetszések erre még „rátesznek egy lapáttal”, de nem ezek a közvetlen okok.
A javítás módja a medencefenéki izomzat visszaaerősítése. A leghatékonyabb mód a súlyzós testedzés lenne, de a súlyok emelgetése miatt a vizelet elcsepegés erősödne az edzés alatt, így a legtöbben elkerülik a konditermet.
Az izomstimulátor egy alternatívát jelent, mellyel elérhető egy olyan állapot, amely már elég „stabil” ahhoz, hogy a hagyományos edzést is végezni lehessen.
Más módon nem tudja visszanyerni a kontrollt, mert az izmok kizárólag a használattal erősíthetők. Minél inkább „kíméli” őket, annál inkább leépülnek.
Az izomstimulációs kezeléseket naponta kell végezni. Reálisan 3-5 hónap után várható eredmény. Azaz nem csodaszer ez sem, ami egy nap alatt helyrehozza a több év alatt leépül izmokat.
A covid idején pedagógusként rengeteget ültem itthon a gép előtt az online oktatás miatt. Mivel a menopausa is bejátszott, inkontinenciám alakult ki. Egy éve végzem szinte naponta a Kriston -féle intimtornát, de nem sok javulást vettem észre. Nem is rosszabbodott ugyan az állapotom, de azt hittem többet fog segíteni ez a módszer. Nőgyógyásszal nem beszéltem még a problémáról. 3 gyermeket szültem és egyik után haematoma miatt szülést követően műtöttek is. Lehet, hogy az izmokat is érintette a műtét, ha átvágták őket? Kialakulhatott emiatt ennyi idő elteltével a betegség? Érdeklődnék, hogy valamelyik készülék hozhatna -e komolyabb állapot javulást? Kicsit tartok az ilyen mesterséges behatásoktól, ezért is próbáltam természetes úton megerősíteni a medencefenék izmait.
A késztetéses vagy kényszeres inkontinencia kb ugyanaz. Az orvosi gyakorlatban inkább késztetéses szót használják. Hirtelen fellépő vizelési ingert jelent, aminek megjelenése után szinte azonnal vizelni kell, mert olyan erősen jelentkezik, hogy az érintett beteg nem tudja tartani.
Ez a hólyag és a záróizmok túlakativitása miatt történik.
Az elektromos kezelés lényege a fokozott izomaktivitás csökkentése. Sokkal nehezebb kezelni, mint a stresz inkontinenciát, ahol a probléma az izmok gyengesége.
A cikkben talál információt a hogyan-ra és az intenzitásra is. Általában 18-28mA közötti áramerősség megfelelő. Fontos, hogy a szonda megfelelő helyen legyen. Azonban – ahgy a cikkben is bemutattam- lehetséges a medencefenéki területet a bőrre ragasztott elektródákkal kezelni.
2023.10.20-án írtam magának, amire kaptam is választ, december 27-én kezdtem el használni a készüléket a 8-as programmal, ami a leírásban kényszeres inkontinencia kezelést takar.
Kérdésem, hogy jó programot használok? A kényszeres inkontinencia az ugyanaz, mint a a késztetéses, mert, ilyen program nem állítható be a készülékben. Csak stressz és kényszeres van.
Mekkora mA-rel érdemes a programot használni?
Nagyon szépen köszönöm a válaszát és minden jót kívanok
Norbi
Van mód a bőrre ragasztott elektródák alkalmazására.
A cikkben amihez a kérdését feltette, megtalál minden információt, ami szükséges.
Ábrákat is.
A Biolito vagy az evoStim UG készülék rendelkezik olyan programokkal vagy programozási lehetőséggel, ami biztosíthatja a záróizom relaxáció újratanulását.
Eszközöket itt talál: https://www.medimarket.hu/hu-HU/inkontinencia-kezelese/c/1027?o=Price&d=Ascending
Milyen készülék segitene végbél záróizom görcs ön,többéve fenálló krónikus végbélrepedésem van miatta.Jó lenne ha kivülről tudnám feltapasztani nem kellene a végbélbe rakni,mivel fáj.Hol tudnám beszerezni?
a késztetéses inkontinencia programokat használja. Ezek segítik a hólyag-agy és a medencefenék-agy kapcsolat „újratanulását”, a helyes tónus visszaállítását.
A cikk, amelynél a kérdést feltette éppen arról szól, hogyan helyezze el a testüregi szondát vagy hogyan helyettesítse öntapadó elektródával. Olvassa el figyelmesen.
Jó napot, vizeletelakadási ( túl sok vizelet marad a hólyagban) problémám van, túlzott a hólyagzáróizmának a működése és nincs összhangban a hólyaggal.
A Myolito tens készülék használata melyik programmal lenne célszerű és hova helyezzem az elektródákat?
Köszönöm válaszát
A sacralis neuromodulációs eszköz elvben alkalmas mind a hólyagizmok, mind pedig a záróizmok számára „újratanítani” a helyes izomtónust.
Azaz megszüntetheti a problémát.
Az inkontinencia stimulátorok a bőrön keresztül csakis a medencefenéki izmokra hatnak, a hólyagra nem.
Egy inko.stimulátor 30-40 ezer forint, így érdemes lehet kiegészítő terápiaként használni. Segíthet a záróizom ellazításában.
A Biolito készülék akár öntapadó elektródákkal, akár a végbélbe helyezhető testüregi szondával alkalmazható.
Olvassa el ezt: Inkontinencia stimulációs kezelése a gyakorlatban
Párom 3 éve vizelet elakadással küzd. A záróizom túlságosan befeszül és nincs összhangban a hólyaggal. A probléma okát sokszori vizsgálat után sem sikerült kideríteni. Hólyag katétert ültettek be neki, amit 6 hetente cserélnek. Jelenleg sacralis neuromodulációs műtétre vár. A katéter miatt a hólyag gyulladásban van, ami fájdalmas, gyakran a mozgás is nehezére esik emiatt.
Kérdésem az lenne, hogy a probléma kezelésére illetve fájdalomcsillapításra alkalmas lehet valamelyik inkontinencia kezelő készülék? Köszönöm a választ!
Ez nem szakterületem. Az önt kezelő orvosokkal, sebészekkel kell leülni és velük átbeszélni a lehetőségeket. Nem tudok olyan eszközről, mely otthoni segítséget nyújt ebben.
Illeósztómát kaptam. Jóindulatu daganatom volt. Rá félévre újjabb vizsgálaton voltam. Megletta sztómazáró műtétis. Állandó hasmenésem van.Nem sürüsödik be a székletem. A belsőzáróizomgyürüfelett vágták ela belet állitólag ezért van hasmenésem. 1cm múlt állitólag Most colosztómát akarnak behelyezni. Dr. Úr lehetne esetleg mást tenni ez ügyben vagy ez a végleges megoldás. Köszönöm válaszát előreis.
Hosszú ideje kerekesszékesként élek, tehát sokat ülök. Ettől (is) a medencefenék izmaim nem úgy működnek, mint kellene, újabban nem tudom tartani jól a vizetet, főleg éjjel nem. Alapbetegségem spasztikus paraplégia. Ön javasolja-e spasztikusként az izomstimulátort vizelet inkontinencia kezelésre?
Köszönöm a válaszát !
Kata
Bár a betegsége általában az akaratlagosan mozgatható izmainak fokozódó merevségét jelenti, de a leírása szerint a medencefenéki izmain nem a spasztikusság a probléma! Ha spasztikusak lennének, akkor nem a vizelet tartás lenne nehéz, hanem épp ellenkezőleg, nem tudná elengedni.
Bár egyes izmai spasztikusak, de a medencefenéki izmai az állandó ülés miatt inkább elgyengültek, petyhüdtté válnak – ezért nem bírják tartani a vizeletet. A medencefenéki izmok stimulátoros erősítése hasznos lehet.
Ennek a kezelésnek ráadásul semmi hatása az egyéb, távolabbi izmaira, például a comb vagy lábszárizmok állapotát a medencefenéki kezelés semmilyen módon nem befolyásolja.
Olvassa el ezt a cikkem.
Meg ezt is. Bár ez egy másik betegségről írtam, de az izomtünetek hasonlók. Benne van, hogy ilyen esetben mikre szokás izomstimulációt alkalmazni a tünetek enyhítése és az életminőség javítása érdekében.
40 éve kerekesszékesként élek, tehát sokat ülök. Ettől (is) a medencefenék izmaim nem úgy működnek, mint kellene, újabban nem tudom tartani jól a vizetet, főleg éjjel nem. Alapbetegségem spasztikus paraplégia. Ön javasolja-e spasztikusként az izomstimulátort vizelet inkontinencia kezelésre?
Köszönöm a válaszát !
Kata
Az elektroterápia és a daganat kapcsolatáról szól ez a cikkem.
Köszönöm válaszát!
Vélhetően félreérthető volt a megfogalmazásom. Kérdésem, (a leírt állapotomban) „…lehet-e használnom elektr. izom stimulátort”, mivel a daganatos betegség vonatkozásban a javallat nekem nem volt egyértelmű. Az, hogy van egy ósdi és ráadásul inkább izomlazításra és fájdalomra való készülékem, azt meg sem kellett volna említenem, mert nyilván elektródák sincsenek hozzá. Új spec. készüléket viszont csak javaslata esetén vásárolnák.
Előre is köszönöm válaszát,
Tisztelettel: greena
Én a műszaki haladás híve és követője vagyok. Soha nem értem, amikor az ember a saját testét egy több évtizedes, idejétmúlt, meghaladott eszközzel akarja „kezelni”. Eközben az autója, tévéje, telefonja, háztartási eszközei már mind modernre változtak, csak a saját teste kezelésnél ragaszkodik valami régi vacakhoz. A Medicor valamikor a rendszerváltás előtt volt aktív és már akkor is elavult dolgokat gyártott (néhány kivétellel – bár nem tudnék most egyetlen világszínvonalat elérő terméküket megnevezni).
Persze mindent lehet. Összességében tehát megpróbálhatja leporolni az öreg gépet, de a várható hatással kapcsolatban ne kergessen nagy ábrándokat.
Ahogy minden mai eszköz hatékonyabb a 3 évtizeddel ezelőttinél, úgy a mai korszerű stimulátorokkal is sokszorosan hatékonyabb kezelések végezhetők.
20-25 ezres kategóriában is kaphatók mai orvosi szintet biztosító eszközök.
Problémám: Rosszindulatú vastagbél daganat.
Kezelés: 5 rntgn besugárzás és műtét. Műtét időpont 4 hónapja.
Szövettan: nincs terjedés, szóródás, más szervre kihatás. Tökéletes az erdménye.
állaptom: súlyom helyreállt kielégítő a kondícióm (napi edzés mellett), mostmár minimális végbéltájéki fájdalom és annak farokcsigojára való kisugárzás. Székletem kevés, de napi 5-6 alkalommal, majdnem normális. Vizeletem rendben van, bár többször, mint réen.
Problémám: Valsz. a besugárzás miatt (bár azt követően a műtétig eltelt 3 hónap alatt nem volt problémám) a végbélzáró izmaim gyengék. A szelet nem tudja visszatartani és a ha székelési ingerem van, akkor rohanás :)!!
Eddigi önkezelés: alsómedencai izometrikus torna, de nagyon kevés az eredmény.
Érdeklődem: lehet-e használnom elektr. izom stimulátort. Nekem egy régi, sporthoz használt Medicor-E-stim készülékem van.
Doktorúr mit javasol???
Tisztelettel: Greena
Ezt a proktológusának kell megmondania. Általánosságban érvényes elv: a várható előny/kockázat mérlegelésével lehet eldönteni, egyénenként. Tehát általánosságban az anális elektroterápiának nem ellenjavallata a prosztata daganat gyanúja. Ha az inkontinencia olyan fokú, akkor a kezeléstől az életminőség javulása várható. HOgy melyik az előnyösebb, az ön esetét ismerő kezelőorvosnak kell eldöntenie.
Kedves DR úr az lenne a kérdésem,hogy mikor faragták a prosztatám, 40-ven szövet mintából 2db rossz indulatú volt.Azóta 3havonta laborba PSA szűrés eddig még mindegyik PSA jó volt.Ebben az esetben lehet e használni ezeket a készülékeket?Üdv.
Igen. A stimulátorok a széklet inkontinencia esetén is alkalmazhatók. Ilyen kezeléshez vékonyabb testüregi szonda van, amit a végbélnyílásba kell felhelyezni. Olvassa el a széklet inkontinenciával foglalkozó cikkem.
az lenne a kérdésem, hogy férfiak használhatják e ezeket a készülékeket, és ha igen akkor hogyan..?Nekem pár éve van problémám a vizelettel.Éjjel nem ébredek meg,és elfolyik a vizelet.Urológus kipróbálta rajtam talán az összes gyógyszert de nem használt.Nappal is nehéz tartani,vizelet kondomot használok.Szűk két éve. megfaragták a prosztatát,elvágták a belső záróizmot.Azóta köhintésre is elcseppen.Mit tanácsol, mit tegyek?Köszönöm válaszát.Üdv.
Az első lépés a kivizsgálás. Nőgyógyász vagy urológus tud ebben segíteni. Meg kell tudni, hogy stressz, késztetéses vagy kevert inkiontinenciában szenved-e. Ezek azok a formák, amelyek stimulációval hatékonyan kezelhetők. Az inkontincencia kezelésre tervezett készülékek általában mindhárom formára kínálnak kezelőprogramot.
Ha például az orvosa azt állapítja meg, hogy stressz inkontinenciája van, akkor a készüléken a stressz inkontinencia kezelésére való programot kell elindítania, ez fog segíteni Önnek – persze nem egyetlen kezelés, hanem kezelések sorozata. Ahogy már sokszor írtam: 2-3 hét után érezhető a hatás, de végleges eredményhez 2-3 hónapnyi kitartó kezelés szükséges.
Van néhány orvosi rendelő, ahol foglalkoznak stimulációs kezeléssel, de alapvetően ez a kezelés OTTHONI módszer. Mivel naponta kell kezelni, így elég macerás lenne hetekig bemenni egy rendelőbe, hogy a 20-30 perces kezelést megkapja.
A Biolito készülék például megfelelő választás lehet: https://www.medimarket.hu/hu-hu/biolito-inkontinencia-kezelo-stimulator/p/238
A
Hol és mennyiért lehet megvásárolni egy ilyen készüléket?Hol végeznek ilyen beavatkozást?Hon nan tudjam hogy nekem milyen kélszülék kellene?
Köszönöm a választ!
Több tapasztalati véleményt szívesen olvasnák.
Új komment hozzáadása