Kedves Olvasóink!

Örömmel osztom meg veletek, hogy az Élethosszig Egészségesen blog mostantól a Medimarket.hu oldal részeként érhető el. Remélem, hogy ezzel az együttműködéssel még több és hatékonyabb tájékoztatást nyújthatok az egészség megőrzése és visszaszerzése témakörben.

Dr. Zátrok Zsolt Dr. Zátrok Zsolt

Az ínhüvelygyulladás kellemetlen csuklótáji fájdalon „képében” jelentkezik. Jellemzően a sok kézhasználatot igénylő „kampánymunkák” hatására keletkezik. Gyakran a hosszas gépelés, az egésznapos egérhasználat, a raktári polcok átpakolása, az iratszekrények átrendezése miatt alakul ki. A monoton és megerőltető munka túlterheli a csuklótáji inakat, gyulladás alakul ki, mely a legkisebb mozdulatokra is fájdalmas.   

Az inakról, az ínhüvelyről

Az inak az izmokat és a csontokat összekötő kötőszöveti nyalábok, amelyeknek fontos szerepe van: a csontok felé továbbítják az izomerőt. Az inakat ínhüvelyek veszik körül, amik rostszövetekből állnak. Az ínhüvely rétegei közötti síkos anyag segíti az ín mozgásait és lehetőséget ad az ín  rendeltetésszerű működésére.

Ínhüvelyeket találhatsz a kézfejen, a csuklón, a bokán és a lábfejen. Mintegy 250 ínhüvely található a testedben, tehát szinte elkerülhetetlen, hogy életed során ne találkozz az ínhüvelygyulladás problémájával.

Ínhüvelyek nélkül az ín a súrlódás következtében hamar begyulladna, elhasználódna, s végül elszakadna.

Az ínhüvelygyulladás megelőzhető

Mivel az oka szinte mindig a túlerőltetés vagy a huzamosabb ideig tartó, egyoldalú megterhelés így az inakat, ízületeket átmozgató gyakorlatokkal, sportolás előtti bemelegítéssel, fokozatos terheléssel az ínhüvelygyulladás megelőzhető. Monoton munkavégzés közben iktass be szüneteket. Ha számítógépes munkát végzel, akkor a kézfejed legyen az alkaroddal egy vonalban, és egyik irányba se mozduljanak ki a csuklóízületeid. Sportolás során hordj kényelmes lábbelit, a nagy terhelésnek kitett ízületeket pedig óvd rugalmas szorítókötéssel.

Oka lehet ezen kívül sérülés, ütődés, ízületi gyulladásos betegség, góc, fertőzés, vagy instabil ízület.

Az ínhüvelygyulladás lehet lelki eredetű is. Szakvélemények szerint a fájdalom megjelenése egyfajta elutasító magatartás a munka okozta stresszel szemben; s főként azok esetében fordul elő, akik túlterheltnek gondolják magukat.

Két fajtája van, a fibrines, és a gennyes ínhüvelygyulladás.

A gennyes ínhülyegyulladást fertőzés okozza (tű, tövis, szálka, ínhüvelyre terjedő körömággyulladás). Az egyébként is fájdalmas tüneteket (gyulladt, duzzadt testrész) láz, hidegrázás, nyirokérgyulladás is kísérheti.

A fibrines ínhüvelygyulladás jelei: érdessé váló belső bőrrész, fájdalmas mozdulatok, hallható az inak egymáshoz való dörzsölése.

Az ínhüvelygyulladás kezelése

A kezeletlen betegség krónikussá válhat, így fordulj orvoshoz, hogy a gennyes gyulladást kizárja. Erre ugyanis más és hatékonyabb kezelés kell (pl. antibiotikum kúra), mint a túlterheléses, fibrines változatra.

Mielőbb hagyd abba a panaszt kiváltó tevékenységet és helyezd nyugalomba a fájó testrészt! Alkalmazz hűtést (de ne vidd túlzásba).

A fájdalom enyhítésére, a gyulladás és a duzzanat csökkentésére recept nélkül kapható krémek, balzsamok, a borogatások is bevethetők. Hatóanyaguk többnyire az ibuprofen, a piroxicam, a hydroxyethylsalicylat,stb..

Alkalmazz fizikoterápiás módszereket

A gyógyszerek mellet vagy helyett alkalmazhatsz otthoni fizikoterápiás készülékeket is. Ezek többnyire nem tüneti kezelések, hanem megszüntetik a betegség okát is. Ehhez azonban türelmesebbnek kell lenned, mert hatásuk lassabban alakul ki, mint a gyógyszereké, azonban végleges megoldást adnak.

TENS (fájdalomcsillapító hatású)

Megfelelő választás lehet: Dolito, Myolito, Myobravo, Elite SII

Ultrahang terápia (gyulladáscsökkentő)

Megfelelő választás lehet: M-Sonic 950 vagy Sonostim 1032

Lágylézer (sejtműködést és regenerációt serkenti)

Megfelelő választás lehet: B-Cure Classic, B-Cure Sport Pro, B-Cure Pro, Personal Laser L400, Energy Laser L500 Pro, Energy Laser L2000 Pro

Pulzáló mágnesterápia (biostimuláló, regenerációt segítő),

Megfelelő választás lehet: Magnum 2500, Magnum XL, Magnum XL Pro, Magnum 3000, Magnum 3500, Magnum Pro 2Drive

Mikroáramú kezelés (fájdalom és gyulladáscsökkentő)

Megfelelő választás lehet: Genesy 300 Pro, Genesy 600, Genesy 1500, Genesy 3000, Premium 400, Activa 700, Cycling Pro, Runner Pro, Soccer Pro, Triathlon Pro, The Champion

 

Annál jobb eredményt érsz el, minél előbb kezded el a kezelést.

Kommentek

  • Dr. Zátrok Zsolt

    a kérdése a válaszommal együtt jelenik meg az oldalon, azaz valóban elküldte már a kérdését. Időközben megválaszoltam.

    Válasz erre: Terezia
  • Dr. Zátrok Zsolt

    Mivel távdiagnosztizálni nem tudok, így azt tudom javasolni, hogy folytassa a kivizsgálásokat, amíg a probléma okát meg nem találják. Ha az ok megvan, akkor a kezelés is annak megfelelő lehet.
    Olvassa el még ezt a cikkem: Ganglion – jóindulatú ciszta

    Válasz erre: Terezia
  • Terezia

    Szeretnek Önhöz egy tel. vagy e-mail elérhetőséget.Ide leírtam a láb inhuvelygyulladas problemamat,de az automata nem továbbítja,mondván ,hogy ugyanezt a szöveget én már elküldtem/pedig nem/
    Előre is köszönöm .

  • Terezia

    Három hõnapja mindkét külső bokám mellett van 1-1 kėtszáz forintos nagysãgú kis dagadás.Ez akkor jött elő,amikor hõlyagsérv műtétem  utãn 6 hėttel,elkezdtem mozogni./gyaloglás,szobabicikli./Szívbetegség,nyirokduzzanat -orvosok szerint kizárva.Röntgen kép sem mutatott ki eltérėst.
    A reumatológus az operáció utáni inaktivitást követő mozgãsok miatt inhüvelygyulladãsra gyanakszik.Nem szteroid gyulladáscsökkentőt szedtem 2 hétig. Ezidáig semmi eredmény.Két hónapig nem fájt, amikor a kertbe mentem dogozni elkezdett fãjni.Azóta igyekszem semmit nem terhelni a lábam.Dr. Úr tud e javasolni vmi esetleg.
    Előre is köszönöm válaszát .

  • Kinga

    Néhány évvel ezelőtt szereztem egy makacs ínhüvelygyulladást a csuklómban. Masszírozni tanultam. Egyszercsak jött a fájdalom, de én nem pihentettem, úgy gondoltam, nem tehetem meg, hogy kivonom magam a forgalomból. Végül kénytelen voltam feladni, mert nem bírtam még a házimunkát sem elvégezni. Elmentem orvoshoz. Krémek, borogatás, gyógyszerek….semmit nem használtak. Utána kiírtak 10 alkalmas ultrahangos kezelést. Nem hittem benne, de a 10. alkalom végére jobb lett. Átmeneti javulás után ismét visszaestem, pedig nem masszíroztam, nem csináltam semmit, csak a létfentartásunkhoz nélkülözhetetlen dolgokat végeztem fásliban, kíméletesen. Akkor bukkantam rá az elektroakupunktúrás készülékre. Kicsi, tenyérben elfér, bárhol előkapható. Rájöttem, még az akupunktúrás pontokhoz sem kell tartanom magam, mert elektroterápiaként is jó. Egyszerűen éreztem, hol esik jól „prüttyögtetni”. Minden nap kezeltem magam. A több mint fél éves kínlódás után néhány hét alatt teljesen rendbejött gyógyszerek nélkül. Azóta, ha kicsit is érzem, hogy érzékeny, rögtön használom. A lányom hegedül. Zenei pálya reményében több órát gyakorolt naponta. Neki is megjelent az alkarjában ez a jellegzetes, nem izomláz jellegű fájdalom. Kipróbálta a szerkentyűt. Egyértelműen ez segítette meg. Örömmel látom, hogy végre egy orvos, aki nem csak a gyógyszert, borogatást, pihentetést, injekciót ajánlja, hanem otthon használható fizikoterápiás eszközöket is.

  • Dr. Zátrok Zsolt

    Az ínhüvelygyulladást nem lehet „látatlanban” diagnosztizálni. Azaz nem tudom milyen súlyossági fokú a panasza. Ennek eldöntése annak az orvosnak a feladata, aki vizsgálja Önt.
    Vizsgálat hiányában általános tanácsot tudok adni. Általában igaz, hogy ínhüvelygyulladás esetén az első lépés a pihentetés! Különösen akkor igaz, ha a panaszokat éppen az ismétlődő mozdulatokkal történő munkavégzés okozza (ez valószínű az Ön esetében).
    Bár az ínhüvelygyulladás nem zárja ki, hogy dolgozzanak vele. De ugyanannak a munkának a folytatása nemhogy gyógyítja az ínhüvelygyulladást, hanem a panaszok fokozódását okozhatják, illetve krónikussá válhatnak, amik éveken át, folyamatosan kínzókká válhatnak.

    Válasz erre: Orsolya
  • Orsolya

    Nézze kedves dr. Úr, az írásából ítélve, nem egy tűrelme ember, de higgye el nem, igazán szerettem volna zavarni, csak mível takarítónőként dolgozom, egy cégnél ezáltal nélkülözhetetlen,az hogy egy kézzel dolgozzak szerintem, de a háziorvosom szerint, lehet ínhűvelygyulladással dolgozni. Igazából csakis ez miatt kértem kí az őn tanácsát.

  • Dr. Zátrok Zsolt

    nagy valószínűséggel igen. Ha nem hagyja gyógyulni, akkor a probléma krónikussá válik. MOzgássérültté nem válik tőle, de baromi kellemetlenné válhat a tartós és állandó fájdalom.

    Válasz erre: Orsolya
  • Orsolya

    Azzal nem okozok még nagyobb problémát magamnak, ha ínhűvelygyulladásom karomat erőltetem tovább?

  • Dr. Zátrok Zsolt

    olvassa már el a cikket! Erről szól!

    Válasz erre: Orsolya
  • Orsolya

    Szép napot kívánok! Ínhűvelygyulladással javasolt dolgozni?

  • Dr. Zátrok Zsolt

    Igen. A Sonostim 922 megfelelő eszköz a (túlerőltetéses) ínhüvelyfájdalom kezelésére. Plusz hűtés, pihentetés, fáslizás!

    Válasz erre: Zsuzsanna E.
  • Zsuzsanna E.

    Tisztelt Doktor Úr,

    Már lassan hetek óta húzódik, hogy (hol jobban hol kevésbé) fájdalmat érzek a jobb kézfejemben és ínhüvelygyulladásra gyanakszom, habár nincs duzzanat sem ropogó hang amikor mozgatom, ettől függetlenül még lehet igaz a gyanúm?
    A munkámat laptopról végzem talán ez meg némi stressz lehet az oka.

    Aztán rátaláltam erre a cikkre és körülnéztem mivel lehetne ezt otthon kezelni: a SonoStim 922-es eszköz alkalmas lehet?

    Előre is köszönöm a válaszát.

Új komment hozzáadása