Mozgásszervi betegségekkel kapcsolatos Facebook posztjaim számos kommentelője ecseteli, hogy a szteroid mennyit segít panasza enyhítésében és lelkesen ajánlgatják egymásnak a különféle szereket. Egyesek „tukmáló” aktivitása „felzaklatott” és ezért külön írást szentelek a kérdésnek. Jó lenne megérteni, hogy a szteroidok nem igazi barátod! Bár egyes állapotokban nagyon gyorsan megszabadítanak a kellemetlen fájdalmaktól, azonban tartósabb szedés esetén alattomosan ellened fordulnak, több és súlyosabb betegséget okoznak, mint amit eredetileg kezelni szerettél volna. Érdemes tehát a szteroidokra gyanakvással tekintened és minden elkövetni, hogy minél ritkábban és minél kevesebb jusson belőlük a szervezetedbe. Különösen kerülendő, hogy a szomszéd által szedett szerből te is „bekapj” egyet-egyet anélkül, hogy tudnád, mit okozol magadnak.
Mi a szteroid?
A kortikoszteroidok (röviden szteroidok) olyan gyógyszerek, amelyek hasonlítanak a kortizol nevő hormonra, amelyet testedben a mellékvesekéreg termel természetes módon. A szintetikus szteroidok azonban erősebb és tartósabb hatásúak, mint a tested által előállítottak.
A szteroidok bejuttatása a szervezetbe
A szteroidok alkalmazhatók helyileg (krém vagy kenőcs), szájon át (tabletta) vagy injekció formájában. Az injekció történhet vénába vagy izomba, de adható közvetlenül egy ízületbe vagy bursa-ba (egyes inak és az alatta lévő csontok közötti nyáktömlőbe) vagy az inakba és más lágyrészekbe is.
A szteroidok hatása
A gyulladás egy természetes folyamat, amely alapvetően fontos a szervezet védelmében. Fehérvérsejtjeid és a tested által előállított vegyi anyagok megvédenek a fertőzéstől és az olyan „betolakodóktól”, mint például a baktériumok és a vírusok. A gyulladást vörösség, melegség, duzzanat és fájdalom jellemzi.
Bizonyos betegségekben a szervezet védelmi rendszere (immunrendszer) nem működik megfelelően és túlzott aktívitással reagál valamely anyagra. Például tévesen ismeri fel a szervezet saját anyagait, szöveteit és „ellenük fordulhat”, károsíthatja azokat.
A szteroidok csökkentik a gyulladást és az immunrendszer aktivitását, ezért a különféle gyulladásos betegségek és állapotok kezelésére alkalmazzák őket. A szteroidok csökkentik az immunrendszer aktivitását is, befolyásolva a fehérvérsejtek működését.
Milyen állapotokat kezelnek szteroidokkal?
A szteroidokat főleg gyulladásos állapotok, például szisztémás vasculitis (erek gyulladása) és myositis (az izom gyulladása), reumatoid arthritis (ízületi gyulladás), szklerózis multiplex, lupus, Sjögren-szindróma vagy köszvény kezelésére alkalmazzák.
Milyen előnyei vannak a szteroidoknak?
Amikor a gyulladás olyan erős, hogy veszélyezteti az egyes szerveket, a szteroidok segítenek megvédeni őket, sok esetben életmentőnek is bizonyulnak. Például megelőzhetik a veseelégtelenség súlyosbodását lupusban vagy vasculitisben szenvedőknél. Szteroid terápia nélkül az e betegségben szenvedőknek csak az állandó dialízis vagy vese transzplantáció lehet megoldás.
Alacsony dózisú szteroidok jelentősen megkönnyítik a fájdalomtól és ízületi merevségtől (ideértve a reumás ízületi gyulladást) szenvedő betegek életét. A magasabb dózisú szteroid ideiglenes alkalmazása segíthet az arthritis súlyos fellángolásakor is.
Szájon át? Vénásan? Helyi injekcióban?
Amikor a szteroidot tabletta formában a szájon át veszed be, akkor az áthalad a tápcsatornán, illetve a lebontásért és méregtelenítésért felelős szerveken (máj), így ezután csak az emésztésből visszamaradó, bizonytan mennyiségű hatóanyagok jutnak el oda (például ízületekbe), ahol a hatásukra leginkább szükség lenne.
Ha tehát a szteroidhatásra egy adott területen -például térdízület- van szükség, akkor közvetlenül a problémás területbe (ízületi rés, bursa, stb.) adják be injekció formájában. Ilyenkor nincs lebomlás, hiszen azonnal a szükséges hatási helyszínre kerül a szer, elkerülve az emésztést.
Gyakran injektálják közvetlenül az ízületekbe olyan állapotok kezelésére, mint a reumás ízületi gyulladás, köszvény vagy más gyulladásos betegségek. Gyakori a sarkantyús fájdalom, gyulladt bursa vagy ín közelébe történő beadás. Az ilyen injekciók után a páciensek egy része megkönnyebbülésről számol be.
A lokálisan adott szteroid injekciók általában jól tolerálhatók és kevésbé valószínűek a súlyos mellékhatások. Az injekciók segíthetnek elkerülni az orális szteroidok nagyobb dózisának szükségességét.
Tudni kell, hogy a szájon át vagy vénásan alkalmazott szteroidok esetén a mellékhatások kockázata sokkal magasabb, mint helyi alkalmazásnál.
Milyen mellékhatásai lehetnek a szteroidok helyi adásának?
A közvetlenül a beteg területbe adott szteroid injekció az egyik leghatékonyabb módja a fájdalomcsillapításnak és a funkció javításának, de általában nem gyógyítja a betegséget – csak tüneti a kezelés!
A helyi szteroid adásnál a következő mellékhatások fordulhatnak elő:
- fertőzés fellángolása (az immunrendszer gátlása miatt)
- allergiás reakciók
- vérzés az ízületbe
- bőr elszíneződés
- csont, szalagok és inak gyengülése és ínszakadás (ha gyakori, ismételt beadás történik ugyanazon a területen)
Nem mindenkinél jelenik meg mellékhatás és a mellékhatások személyenként változhatnak.
Ha a szteroid injekciók ritkák (három-négy hónapnál hosszabb idő telik el közöttük), lehetséges, hogy a felsorolt mellékhatások közül egyik sem fordul elő.
A szájon át adagolt (orális) szteroidok lehetséges mellékhatásai
A mellékhatások szaporodnak a magasabb dózis és hosszabb kezelés esetén. A mellékhatások sokkal gyakoribbak a szájon át szedett gyógyszereknél, mint a helyileg beadottnál.
Néhány mellékhatás enyhe, szinte jelentéktelen, azonban sok olyan súlyos, hogy nagyobb veszélyt jelentenek a kezelt életére, mint maga az eredetileg kezelni kívánt betegség.
Az orális szteroidok gyakori mellékhatásai a következők:
- Homályos látás, szürkehályog vagy glaukóma
- Alvászavar, álmatlanság
- Idegesség, nyugtalanság, hirtelen hangulatváltozások
- A testszőrzet erősödése
- A bőr elvékonyodik, könnyen bereped
- Akne (pattanások)
- Gyengül a fertőzések elleni védelem
- Izomgyengeség, izomsérülés, húzódás, zúzódás
- Csontritkulás
- Gyomor irritáció és gyomorvérzés
- Duzzadt, puffadt arc, vízvisszatartás, ödéma
- Megnövekedett étvágy, súlygyarapodás
- Magas vérnyomás kialakulása vagy súlyosbodása
- A cukorbetegség romlása
Megjegyzés: A felsorolásban csak a leggyakoribb mellékhatásokat említjük és nem az összes lehetséges mellékhatást. Ha mellékhatásra van gyanúd, vedd fel a kapcsolatot az orvosoddal.
Szteroidot szedek. Biztosan lesz mellékhatása nálam is?
Nem. Az esetleges mellékhatások kialakulása személyenként változik. Ha a szteroid használata rövid (néhány naptól néhány hétig), akkor lehetséges, hogy a felsorolt mellékhatások közül egyik sem fordul elő. Általában nem fordul elő, ha alkalmi szteroid injekciót adnak arthritis, tendinitis vagy bursitis kezelésére.
Ha azonban a szteroidot hosszabb ideig kapod (néhány hónap, esetleg több év), egyre több mellékhatás megjelenésével számolhatsz.
Hogyan csökkenthetők a mellékhatások?
A szteroidok mellékhatásainak minimalizálása érdekében:
- Csak akkor használj szteroidot, ha mindenképpen szükséges.
- Ha lehetséges, helyi kezelést válassz a szájon át bevett tabletta vagy vénás injekció helyett.
- Használd a minimális adagot, amely szükséges a betegség szabályozásához
- Használj más, gyógyszermentes fizikoterápiás kezeléseket annak érdekében, hogy a szteroid adagot a minimálisra csökkenthesd.
- Kísérd figyelemmel a mellékhatások kialakulását.
- Ha a kezelés már szükségtelem, a gyógyszert ne hirtelen hagyd el, hanem fokozatosan csökkentsd az adagot.
- Gyakran ellenőrizd a vérnyomásod.
- Gyakran ellenőrizd a vércukrod.
- Időnként ellenőriztesd a csontsűrűséged.
- Ha mellékhatást észlelsz, akkor azokat kezelni kell. Itt azonban tudnod kell, hogy az újabb gyógyszerek újabb mellékhatásokat fognak okozni…
Kinek nem ajánlott a szteroidok szedése?
A szteroidok szedése -csakúgy, mint más gyógyszereké- nem ajánlott mindenkinek. Általában nem javasolt a szteroid:
- fertőzéses betegség
- cukorbetegség
- magas vérnyomás vagy pangásos szívelégtelenség
- gyomorfekély
- csontritkulás
- glaukóma megléte esetén.
Hogyan születik döntés a szteroid kezelésről?
A szteroidok rendelése az orvos feladata. Az erre vonatkozó döntése mindig az egyedi szituáció alapos elemzésével történik. A lelkiismeretes és felkészült kezelőorvos mérlegeli az életkorod, az általános egészségi állapotod, esetleges más gyógyszered hatását és gondoskodik arról is, hogy megértsd a szteroidok lehetséges előnyeit és kockázatait, mielőtt még elkezded szedni őket.
Összefoglalás
A szteroidok számos esetben nélkülözhetetlenek az életet veszélyeztető állapotok elhárításában, amikor is használatuk és az esetleges mellékhatások kisebb kockázatot jelentenek, mint maga az elhárítandó veszély.
Sok-sok olyan betegség van azonban, amely az életet nem veszélyezteti, de kisebb-nagyobb kellemetlenséget okoz a mindennapokban. A szteroid szedés korai megkezdése hosszú távon nagyobb kárt okozhat egészségedben, mint amit maga a betegség okozna.
Tudom, hogy amikor az ízületi fájdalom folyamatosan kínozza az embert, hajlamos a szteroidok által kínált gyors tüneti kezelést választani. Idővel azonban az elhamarkodott döntés visszafordíthatatlan következményekhez vezet.
A szteroid szedés megkezdése előtt érdemes a korszerű fizikoterápiás módszerekkel kezeléseket végezni. Ezeket a eljárásokat már évtizedek óta alkalmazzák a gyógyításban. Hatásuk lassabban alakul ki, mint a gyógyszereké, de teljesen mellékhatásmentesek és gyógyító hatásuk is van (szemben a szteroiddal, ami csak a tüneteket nyomja el).
Az otthon használható TENS, mikroáramú, terápiás ultrahang, lágylézer, mágnesterápiás, hideg, melegterápiás és egyéb készülékekkel végzett a kezelésekkel késleltethető a szteroidhasználat megkezdése, de legalábbis csökkentheted a szükséges gyógyszermennyiséget – hatalmas előny ez a mellékhatásokkal szemben. Szteroidot akkor kezdj, ha ezek a módszerek néhány hét után sem hoznak javulást.
Fontold meg! A Te hosszú távú egészségedről és életminőségedről van szó!
Kommentek
Távolról csak találgatni lehetne.
Az nyilván jó lenne, ha a szteroidot a lehető legrövidebb ideig használja. Bizonyos állapotokban azonban a szteroid nélkül a panaszok túlzottan kínzóak lehetnek.
Az előny/hátrányt kell mérlegelnie a kezelőorvosnak.
A szteroid csak fokozatosan hagyható el, azaz nem szabad egyik napról a másikra abbahagyni.
Ha a meglévő panaszok változnak vagy újak jelennek meg, akkor ennek lehet az oka a terápia nem megfelelősége és lehet teljesen más, új oka is.
Ennek megállapítása a kezelőorvosok feladata.
Veseproblémára Medrolt szedek amit csökkentenem kellett. 24 mg-ról 16mg-ra, viszont a csökkentés óta a közérzetem nem az igazi, és nagyon gyenge vagyok. Mindemellett néha előjön deréktáji fájdalom. A vérkép szerint nincs gyulladásnak jele, és picivel jobb lett a veseműködésem eredményei. Mit gondol mi lehet? Köszönöm!
Néhány hét szteroid szedés általában nem jelent visszafordíthatatlan elváltozást.
Vannak állapotok, ahol -mai tudás szerint- nem lehet elkerülni a szedését.
Azt javaslom, hogy kérjék a kezelőorvos alapos tájékoztatását. Kérjék, hogy magyarázza el részletesen, hogy mit és miért?
Ez alapján hozzanak döntést.
A feleségemmel lombik bébi programban veszünk részt és az autoimmun (hashimoto) betegsége és rossz NK funkció miatt Medrol-t írt fel neki az immunulógus. A petesejt leszívásig 3,5 hétig kell szednie 20 mg Medrolt, 8 mg-ig csökkentve az adagot a 4. hétre. És ezt a 8 mg-ot kellene szedni az első trimeszterig, ha az embrió transzfer sikeres lesz.
Sokat őrlődünk mostanság, hogy megéri-e vállalni a kockázatot a Medrol szedésével az irreverzibilis mellékhatások miatt. Erre esetleg van bármilyen szakmai véleménye, segítsége? Nagyon félünk ettől a gyógyszertől.
Köszönjük!
Gyógyszeres táv-terápiával nem foglalkozom. Az, hogy melyik gyógyszert, miért, mennyit vagy miért ne, javaslom beszélje meg a kezelőorvosával.
A panaszok enyhítésére alkalmazhat fizikoterápiás módszereket, úgymint terápiás ultrahang, lágylézer, mikroáram, izomstimuláció, mágnesterápia.
Olvassa el: Reumatoid artritisz, az egyik legsúlyosabb mozgásszervi betegség
Kedves Doktor. RA betegséget diagnosztizáltak nálam. Biológiai terápia indítását kezdeményezték, amire várni kell. Addig is napi 2×1 Apranax, és ha nem elegendő akkor 1×4 mg Medrolt javasolt az orvos, amíg várakozunk. A Medrol szedését el szeretném kerülni.A biológiai terápia engedélyezése akár egy vagy több hónap is lehet. Most már 3 hete szedem az Apranaxot. Meddig lehet ezt szedni? Vagy fogadjak szót és kezdjem a Medrolt? Mivel okozok nagyobb rombolást? Ha tűröm a fájdalmat vagy ha csillapítom Medrollal? Sajnos nem tudni mennyit kell még várni. Most még sok mozgással karban tudom tartani magam.
Ebben nem tudok segíteni. Levelezés alapján, adatok nélkül nem lehet sem diagnosztizálni, sem más orvosok megállapítását értékelni.
Alacsony Rf szintem van az anti ccp normál értek felső határ. Góc kutatás volt kivettek a mandulámat 5 hónapig nem volt panasz de újra vissza -tért a fájdalom. Most medrolt és salazopyrint szerek. Csukló ízület láb kar ízületi fájdalom. Állítólag a salazopyrin megoldás lesz…nehezen tudom elfogadni hogy ez reuma.55 éves vagyok.
Ön nem ezt tapasztalja? Azt írta: az állapotom sokkal rosszabb lett. Ebből arra lehet következtetni, hogy a többhavi kezelés ellenére nincs kedvező hatás, azaz vagy a szer nem megfelelő vagy nem az az oka a panaszoknak, ami miatt szteroidot kap…
Tovább kellene keresni az okot és ennek megfelelő terápiát adni.
RA betegségem van.
Júliusban kaptam 5×40 mg Medrolt, majd naponta csökkentett dózisban szájon át. Úgy éreztem rendbe jöttem, de szeptemberben a csípöizület gyulladt be, amire októberben újra kaptam 6×40 mg Medrolt, szintén infúzióban, majd szájon át csökkentett adagban, amit ezen a héten abbahagytam, mivel az állapotom sokkal rosszabb lett, illetve a fájdalmam erősödött. Lehetséges, hogy ennyi szteroidtól nem javulok?
Köszönöm szépen.
köszönöm, hogy megosztotta a problémát. Ahogy írtam a cikkben is: ma már a szteroidot úgy adják, mint a „cukorkát”, kellő mérlegelés nélkül.
Az immunrendszer „blokkolása” lehetőséget biztosít más kórokozók, így vírusok, gombák „kontroll nélküli” elszaporodására. Ez szteroid nélkül valószínűleg nem fordult volna elő.
Hátizom fájdalomra kaptam szteroid vénás injekciót, a hát fájdalmam elmúlt, de kirobbantotta az Övsömör vírust, amitől betegebb lettem mint voltam és szenvedek a mai napig is, pedig már négy hónapja elmúlt. Soha többet szteroidot nem akarok. Legyengitette az imunrendszerem pedig csak egyet kaptam.
Üdv: egy nyugdijas
2 injekció, eltérő helyen, eltérő reakció…. nem lehet megmondani, hogy van-e összefüggés.
A diprophos bőr mellékhatásai általában: Elhúzódó sebgyógyulás, bőrsorvadás, vékony, sérülékeny bőr, pontszerű bevérzések, arckipirulás, fokozott izzadás, bőrtesztekre adott csökkent válasz, egyéb reakciók, mint például allergiás bőrgyulladás, bőrkiütés, a bőr alatti szövetek nagy területeinek duzzanata, amely érintheti az arcot és a garatot.
És ezek csak a bőrt érintő mellékhatások.
Férjem könyök,alkar és csuklófájdalma miatt 1 amp. Diprophos injekciót kapott a könyökizületébe majd a fenekébe 1-1 injekciót.
A könyökizületbe kapott injekció helyén a bőre kifehéredett. Ez „normális „reakció?
Erre a kezelőorvosa, reumatológusa tudja a választ. Akkor lehetséges, ha a betegsége „engedi” a szteroid elhagyását. Vannak olyan állapotok, amikor a szteroid nem elhagyható, más esetekben pedig igen. De ahogy mondtam, ezt csak a kezelőorvos tudja, akinek elég információ áll rendelkezésére az ön konkrét betegségéről, állapotáról.
Üdvözletem!
Évek óta szedem a medrol 4mg tablettát sokizületi gyulladásra.Kérdésem az lenne, hogy lecserélhető e más, nem szteroidos készítményre? Természetesen reumatológus segítségével.
Köszönöm
Az alapbetegsége miatt nem tehet mást.
Myasthenia gravis gyanúja miatt szeroidot kell szednem Mestinon 60 mg 2x fél tablettát. Maasvérnyomásra szedek Coverex As Kombit 5 mgm és Nebibetát ,Kérdésem , hogy szabad-e szednem a szeroidot? Köszönöm í válaszát
A szteroid néhány napos szedése és hirtelen abbahagyása általában nem csinál problémát – csak átmeneti zavart okoz.
Probléma azoknál van, akik évek óta szedik a szteroidot. Mivel kívülről rengeteget visznek be, így a testük normális hormontermelése leáll, lassan elsorvad és amikor a tabletták hirtelen elmaradnak, akkor a test nem tudja előállítani azt. Ez akár súlyos „elvonási” tünetet okozhat.
1-2 napos szedésnek nem szokott tartós mellékhatása vagy ilyen kockázata lenni. Szerintem feleslegesen aggódik jelenleg.
Tisztelt Doktor Úr!
Reumatológus lábujj fájdalomra (korábban műtötték benőtt körömmel, mégis fájdalmat érzek) Medrolt írt fel. 3napig 3×2, 3napig 2×2, 3 napig 3×1. Első három napot végigcsinaltam, 4. Napon 2×2-őt, de semmi javulast nem éreztem, sőt a fajdalom erősebb lett. Kiderült hogy befelé növő tyúkszem miatt fáj, ezt majd műteni fogjak, ezert hagytam el a gyogyszert. De most nehany nappal kesobb olvasom,hogy fokozatos leallas szükséges a gyógyszernèl. Bármiféle mellekhatas így 4nap szedése majd abbahagyása után várható?
Olvassa el ezeket a cikkeimet. Sarkantyú (sarokcsont kinövés) kezelése és ezt is: Sarkantyú – megszüntethető-e fizikoterápiával?
A cikkekben ismertetem, milyen módszerek segíthetnek. Nincs egyetlen „tutira” segítő módszer sem. Egymás után próbálni kell ezeket és az egyik vagy ezek együtt majd segít. De ha a sarkantyú mérete jelentős… akkor ez sem biztos.
De erről is van a cikkemben.
Nem foglalkozok rendelő ajánlással, így nem tudok segíteni az utolsó kérdésben.
Összetett kérdésem lesz, hetvenes vagyok, 2000-ben baloldali sympatectomián estem át. 2022 tavaszán az echocardiographian nem signi.aorta stenozis igazolódott, illetve a coronarographiás vizsgálat durván meszes coronaria RCA CTO. Egy hónappal később a jobb oldali „lábikra elfáradt ”, 30-40 lépés után meg kellett állnom s pihenni. Ezt megszüntetendő 2022 decemberében chronicus ischaemia miatt stenózis stentelés történt.
Itt térek ki a problémára: 2022 elején sarkantyú nőtt a jobb saroknál. A bőrgyógyász bőrkeményedésnek gondolta, de a kenőcsök nem segítettek. Végül az ortopéd orvos diagnosztizálta: sarkantyú. Flector gélt ajánlott – tablettaváltozatát nem szedhettem a szívbetegség miatt – és tíz UH-kezelést. Odafigyeléssel karbantartható volt a sarkantyú.
Talán véletlen, de 2022 decemberében a jobb láb stentelése után egy-két hétre bevörösödött a sarkantyú, azóta szaggat, éget, nagyon fájdalmas. Az ortopédorvos szerint csak jegelni kell, és talpbetétet használni. Kipróbáltam, semmi nem változott. Forró, fájdalmas és vörös, a jegelés csak 2-3 órányit használ. Szenvedek és tanácstalan vagyok. Ilyen gyulladt állapotban UH sem lehet – nem is ajánlotta a szakorvos -. Kérdezem, van-e ennél hatékonyabb és térítésmentes kezelés Budapesten?
Azt megmondani, hogy mi lesz a jövőben… talán egy jósnő tudna önnek erre válaszolni.
Azért igyekszem megvilágítani a dolgot: a szteroidokat előszeretettel adják gyulladásos kórképekben. No nem a gyulladás okának megszüntetésére, hanem elfojtására. Nincs gyulladás-nincs betegség. Ez olyan, mint amikor a kisgyermek bújócskakor eltakarja a szemét és azt hiszi, nem látszik.
Azaz a szteroid minden gyulladást elfojtott addig, amíg szedte. Most meg kiderült, hogy valószínűleg időközben sokízületi gyulladása is keletkezett. ÉS szteroid hiányában most fájni kezdtek.
Beszélje meg a kezelőorvosával, menjen el reumatológushoz is.
Autoimmun betegség miatt Medrol gyógyszert szedtem. A kezelés másfél éve kezdődött. Most a laboreredményem után nem kell szednem a szteroid tablettát /36 mg-al kezdtem utolsó időszakban 4 mg-ot kellett szednem/ Természetesen fokozatosan kellett elhagynom a gyógyszer mennyiséget. Amióta nem szedem fájni kezdett kezem, vállam, lábam. Ez most már maradandó lesz???? Ez a kérdésem Önhöz. Válaszát megköszönve, maradok nagy tisztelője Önnek.
Nem lehet távolról, ismeretlenül beleszólni a gyógykezelésbe, nem javasolható sem gyógyszer, sem adagjának módosítása. Ez a kezelőorvos feladata.
Azaz a gyógyszerekbe nem szólok bele!
Amiben segíteni tudok az, hogy elmondom a gyógyszerek hatását milyen módon fokozhatja. A nehezen felszakadó váladék oldására két fő módszer van: sóterápia (SaltDome készülék) és vibráció (Aerobika OPEP készülék).
Ebben a cikkemben találja a részleteket.
Azzal a keresel fordulok önhöz, copd van és nagyon hörgök.elmentem a házi orvoshoz hogy lazas lettem írt 2.boboz azi sandozz és még nagyon hörgök. Amióta megkaptam a kínai oltást azóta fáj a mellkason alig akkar felszakadni a képet. Szedhetem a medrolt tb.mert az jó a copd rá is.tiszelettel köszönöm szépen. Katalin
Ön a panaszaival -helyesen- orvoshoz fordult. Néhány vizsgálat után kezelést is kap. Erre azonban a tünetek nem megfelelően reagáltak.
Ilyen a gyógyítás, nem mindig derül ki elsőre, hogy mi a baj, így a kezelés sem megfelelő.
Ilyenkor a teendő az, hogy vissza kell menni az orvoshoz, aki újra megvizsgálja, akár további vizsgálatokra küldheti. Ezután módosíthat a kezelésen.
Az orvosnak mondja el az inhalátorral kapcsolatos aggályait is. Véleményem szerint nem ez okozza a panaszait. De azt, hogy mi, azt az interneten keresztül nem lehet távdiagnosztizálni Menjen vissza az orvosához.
Távolról, a vizsgálati adatok ismerete hiányában gyógyszerrel kapcsolatban nem lehet tanácsot adni. A kezelőorvosával kell megbeszélnie ezt a kérdést.
Két hete sajnos megbetegedtem ami erős torokfájással járt,majd azután erős száraz köhögési rohamok vettek elő,amitől már aludni sem tudtam. Azt tudni kell,hogy gyerek koromban asztmás voltam, de hosszú évek óta ez tünetmentes,illetve semmiilyen gyógyszert nem szedek rá. Mivel nem csillapodott a köhögésem a háziorvosom felírta nekem a Foster inhalációs gyógyszert. Ezt alkalmazva,a köhögésem szerencsére csillapodott,jobban is alszok,ritkán köhögök. Azonban azt vettem észre amióta használom a jobb mellkasom(mell allati rész) rettentően fáj. Legfőképpen köhögéskor,tüsszentéskor,lefekvéskor és felkeléskor. Ez ülő állapotban és tapintásra nem fáj. A háziorvos szerint izomláz a sok köhögéstől,de ez már több,mint egy hete tart,és szó szerint rettegek,hogy legközelebb mikor fogok köhögni,mert olyankor annyira fáj. Voltam röntgenen,ahol mindent rendben találtak. Ön szerint lehet köze ennek a fájdalomnak a Foster gyóygszerhez? Érdemes mélyebben kivizsgáltatnom,vagy valóban csak izomláz lehet?
Előre is köszönöm szépen a választ!
Tavaly októberberbotabszedem a medrolt hol kevesebbet hol többet sajnos 14mg bel kel vinni a szerevezetembe mert össze omlik a ver rendszerem Eosinophil szintem magas azert kell szednem es csontvelő vetelre is menem kell ho végen. Nyíregyházara. Ha puffadok tole es faj a labam is mar nagyon es a nyakam mit lehet csinalni. Előre is köszönöm szépen a választ
A kezelőorvosa feladata annak megítélése, hogy állapota, leletei alapján milyen szert és abból mennyit kell szednie. Kívülállóként, távolról, az önre vonatkozó adatok ismerete nélkül nem lehet gyógyszerekkel kapcsolatos tanácsot adni.
Tisztelt doktor úr!
2 hétig 16 mg, majd utána 8 mg Medrolt írt fel az immunológus. Mivel meglehetősen pánikbeteg vagyok, szeretném megkérdezni, hogy ekkora adagnál várható-e pszichikai mellékhatás,és ez mennyi idő után jelentkezhet? Doktornő is tudja, hogy van ez a szorongásos pánikbetegségem, de ennek ellenére szükségesnek ítélte meg a szteroid használatát, mivel a szívburokban folyamatosan gyűlik a folyadék, aminek laborleletek alapján immunológiai oka lehet.
Az erythema nodosumot sok minden okozhatja. Lehet gyógyszerre adott reakció, okozhatja fertőzés (bakteriális, gombás vagy vírusos) vagy más betegség, például gyulladásos bélbetegség. A tipikus tünetek közé tartozik a láz, az ízületi fájdalom, valamint a lábszáron megjelenő jellegzetes, fájdalmas, piros dudorok.
A csomók néhány hét után maguktól is elmúlhatnak, helyükön bemélyedés marad. Máshol újra keletkeznek.
Az, hogy a melldaganattal vagy pajzsmirigy betegséggel összefügg-e nem tudható. Lehet, hogy igen, lehet, hogy nem.
A melldaganat mindenképpen eltávolítandó.
Szeptemberben túlműködő göbös pajzsmiriggyel és mellrákkal diagnosztizáltak. A mellműtétig hormonkezelést kapok (Letrozol, 2,5 mg). A pajzsmirigyem eltávolítását is javasolta az endokrinológus. Egyelőre Thyrozolt szedek erre a problémára.
Néhány hónapja a lábszáramon a bőr alatt megjelent egy csomó, a szövettani vizsgálat szerint erythema nodosum. Nem zavar, gyulladáscsökkentő Tafedim krémmel kenem. Közben időnként begyullad a hüvelykujjam egyik izülete (piros, dagadt és fájdalmas).
Ezek az egészségi problémák egyszerre jelentkeztek. Lehet-e kapcsolat közöttük?
Az erythema nodosumra Medrolt írt fel a bőrgyógyász. Három hétig kellene szednem. Ismerve a szteroidok mellékhatásait, nem szeretném szedni. Esetleg a melldaganat eltávolításával, kezelésével eltűnhet az erythema nodosum is?
Kérem, írja meg, mi a véleménye erről?
Válaszát előre is köszönöm,
Ildikó
A szteroidok mellékhatásai közül egyesek reverzibilisek (a szer elhagyása és kiürülés után lassan visszafejlődnek), más tünetek azonban irreverzibilisek (akkor sem tűnnek el, ha a szteroid szedése abbamarad).
A gyógyszer elhagyását azonban csak orvosi felügyelettel és fokozatos csökkentéssel szabad megtenni. Az önkényes, azonnali elhagyás még a mellékhatásoknál is komolyabb zavarokat okozhat!
Gyermekkori sokízületi gyulladásom van, 18 éves koromig Medrolt kaptam, Naprozyn. Később ezeket elhagytam. Majd most jó pár évvel később egy orvosi vizsgálat alkalmával újra „elfogadtam” egy steroid alapú készítményt. Hetente egyszer egy 15 mlos Namaxír injekció a bőr alá. Használ is tulajdonképpen, azóta kevesebb a fájdalmam, illetve kevésbé beszűkült a mozgásom. Viszont egyre több mellékhatását tapasztalom. Rendkívüli módon elkezdtem viszketni, illetve ami nőként rettentő zavaró, hogy a testem rendkívül módon elkezdett szőrösödni. A refluxom is azóta lett erősebb.
Ilyenkor csak az orvosolhatja a problémákat, ha elhagyom a gyógyszert?
Köszönöm válaszát előre is!
A tartós szteroid alkalmazásnak véleményem szerint biztosan lesz valamilyen mellékhatása. Az, hogy egy adott egyén esetén mivel kell számolni, nem mondható meg előre.
Egy ilyen szer esetén azt kell mérlegelni, hogy a később biztosan megjelenő kockázatok ellenére megéri-e? Méginkább, hogy biztosan szükséges-e?
Ha az allergia által okozott tünetek erősek, nehézlégzés, fulladási rohamok vannak, pánikrohammal vegyítve, akkor nincs mese, használni szükséges a várható kockázatok ellenére is.
Ha az allergia tünetei tüsszögés, viszketés, orrdugulás, orrfolyás… nos akkor már érdemes mérlegelni, hogy ezek miatt érdemes-e egy későbbi súlyos magasvérnyomást, elhízást, cukorbetegséget „összeszedni”.
Az általános allergiás tüneteket lehet javítani akár természetes módszerekkel is. Lásd ezt.
Férjem súlyos léguti allergiájára kb.3 havonta kap Diprophos injectiót.Mennyiben tartja ezt hosszú távon károsnak.Már minden gyógyszert kipróbált ,de egyik sem hatásos
Várom válaszát.köszönettel Mária
Írtam a cikkben is: vannak olyan állapotok, ahol a szteroid életmentő jelentőségű lehet. Az ilyen eseti, néhány napos kezelésnek általában nincsenek jelentős mellékhatásai.
A szteroid szedésének akkor jelentkeznek nem kívánatos hatásai, ha hónapokon, éveken át kell szedni. Ilyenkor már súlyosan beavatkozik a test normál működésébe, ami nem kockázatmentes.
Az egyhetes szedésnek valószínűleg nem lesz negatív következménye.
Tisztelt Doktor úr! Merdolt kell szednem kb egy hétig lehet valamilyen mellék hatása?
Nagyon dózissal kell kezdenem és utána folyamatosan csökkentve elhagyni. Nagyon félek hogy valami bajom lesz tőle.
Vannak olyan állapotok, amelyek esetén a szteroid szedése akár életmentő lehet. Ennek azonban „ára van”. Ha a szteroidot hónapokon, éveken át szedi, egészen biztosan mellékhatásokkal számolhat.
Azt kell mérlegelni, hogy a kezelés elmaradása vagy a kezelés jelenti-e a nagyobb kockázatot. A kezeletlen colitis valószínűleg sokkal rosszabb helyzetet hozna létre, mint a kezelés miatt kialakuló betegségek. Tehát a colitis és tünetei még nagyobb kockázatot jelentenek, mint a szteroid tartós szedése.
Megjegyzem, hogy a colitisben a szteroidot inkább rövid ideig adják (épp a nemkívánatos mellékhatások miatt). Tartós kezelésre inkább az immunszupresszánsokat (azaz a test védekezőrendszerét korlátozó, elnyomó szereket) adják. Ezeknek szintén rengeteg mellékhatása lehet, például a fertőzésekkel szembeni védelem kikapcsolása.
Összességében: valamit-valamiért.
Olvassa el a cikket alaposan, hogy tisztában legyen, milyen mellékhatásai lesznek a szteroid szedésnek!
Üdv nekem olyan kerdésem lene kb 2 3 honapja szedem a medrol 4mg colitis ulcaroa ra. És az kérdesem hogy ezt lehet szedni folyamatosan akkar évekig? mert amugy be vált!
Olvassa el a befagyott vál szindrómáról írt cikkem. Benne van a válasz.
Jó estét, nekem a 2dik Covid injekció után alakult ki tendinitis a bal vállamban. Orvos fizióterápiát ajánlott. Vannak jobb napok amikor kisebb fájdalom mellett tudom mozgatni a vállam, vannak napok amikor nagyon erős a fájdalom nem is tudom fel emelni a vállam. Hideg,meleg pakolás teszek rá.Sajnos a fájdalom nem enyhül mostmár 6 hónapja kell ezzel együtt élnem.
A tanácsát szeretném kérni hogy még mit tudok tenni hogy a vállam rendbe jöjjön mielőtt a steroid injekciót elkezdenénk.
Előre is köszönöm
A szteroid csökkenti az immunrendszer aktivitását. Ezért adják olyan állapotokban, ahol az immunválasz túl erős (pl. allergia) és ezért adják gyulladásos állapotokban is.
Ha szteroid hatás van, akkor az immunrendszer csökkentett üzemmódban dolgozik, és hiába adja be a védőoltást, nem képes ellene megfelelő ellenanyag termelésre. Ennek következménye, hogy nem alakul ki megfelelő védettség.
Olyan ez, minta egy jót szeretne kirándulni, de egy kötéllel egy fához kötik. Egy kicsit téblábolhat, amennyit a kötél enged, de jóleső séta nem lesz belőle.
A Diprophos a beadás után még 2-3 hétig a testében van, lassan azonban lebomlik. Ezt kell figyelembe venni a védőoltás előtt.
Vállizületi gyulladásomra a sikertelen lézerkezelés után Diprophos injekciót kapok a vállamba 3 alkalommal. Hallottam, hogy a szteroidok csökkentik az immunrendszer reakcióját. (?) Szeretném beadatni tüdőgyulladás ellen a Prevenar 13 védőoltást. Az lenne a kérdésem, hogy ezt megtehetem-e most, az immunrendszerem fog-e erre reagálni, vagy várjam ki a szetroidos kezelés végét?
Válaszát előre is köszönöm!
Ibolya
1., Valószínűleg nem a Medroltól van, ezért mielőbb konzultáljon a kezelőorvosával. 2., A gyógykezelés irányítása, a gyógyszerek felírása, szükség esetén a cseréje a kezelőorvosa feladata. Kérem forduljon hozzá ezzel a kérdéssel.
Melldaganat műtét előtti kemoterápia kisérőjeként a 3. heti vérkép, hogy jó legyen ( vehérvérsejt…) Medrolt kell szednem 4-5 napi/1/32 mg.
Második kemo után egy héttel iszonyatos izomfájdalom kezdődött a jobb lábamban.
Kérdésem, hogy van más megoldás a Medrol helyett?
Nem foglalkozom gyógyszerekkel. Blogom az otthon használható orvostechnikai eszközökről szól. A szteroidokat azért említettem, mert az orvosok imádják adni nyakra-főre minden gyulladásos állapotra, így például allergiákban, és ízületi fájdalmakban. A betegek pedig eszik, mint a cukrot. Pedig tartósan szedve a szteroid „nem barát”.
Ha a fenti szereket kapta, akkor az önt vizsgáló orvos allergiás eredetű orrdugulást vélt diagnosztizálni és a túlzott immunreakciót akarta megszüntetni.
Mivel 6 hét alatt nem javult a helyzet, így azt kell mondani, nem találták el a diagnózist. Vissza kellene menni és jelezni, hogy az elsőre próbált módszer nem hozta meg az eredményt.
Mometason Sandozt és Novorint kaptam arcüreggyulladásra de sajnos nem akarok javulni,november 3-óta használom ezeket a gyógyszereket,jeleztem a fül-orr gégésznek hogy a Mometasontol nem érzem jól magam és nem is hatásáo nálam. Újra fel-és fel lángol a betegség nálam.Milyen tanácsot tud nekem adni?
Vannak helyzetek, amikor nem kerülhető el a szteroid. Sok betegség esetén történik spontán gyógyulás – de soha nem lehet tudni, hogy kinél. Így ha arra számít, hogy pont ön lesz az a szerencsés, akinél magától gyógyul, akkor bizony pórul járhat. Aztán az is igaz, hogy nincs egyetlen csodamódszer sem. A szteroid sem az, így nem jó a kérdése. Nem vagy ez vagy az, hanem a szteroid mellett minden más is bevetendő, így az egészséges étrendre áttérés nem választás kérdése, hanem egészsége érdekében azonnal megteendő lépés.
Érdemes még elolvasnia a multimodalitásos kezelésről szóló cikkem, hogy értse, miért nem elég csak a tabletta vagy csak az étrend változtatás.
Akut pajzsmirigy-gyulladásra írt ki az endokrinológus napi 16mg Medrolt – két, három hónapig. Ez nekem borzasztó hosszú idõnek tűnik. Ugyanakkor sok helyen olvasom, hogy a pajzsmirigy gyulladás spontán is gyógyul(hat)… Nem tudom eldönteni, hogy kezdjem szedni a szteroidot, vagy elõbb próbáljak meg áttérni egy egészségesebb étrendre… Ön mit javasolna?
Nem értem, mire írta ezt.
Az ön által leírt esetre nagyon igaz a cikkem címe. A szteroid mérsékli az immunrendszer aktivitását, és így a myasthenia enyhül vagy legalább nem rosszabbodik (ez a „barát hatás). A cukorháztartás teljes felborítása pedig a szteroid „ellenséges” hatása.
A mai orvosi ismeretek szerint myasthenia esetén a szteroid és immunszupresszáns készítmények jelentik a kezelést. Azaz orvosi szemmel nem elhagyhatók még akkor sem, ha egy másik és jelentős problémát okoznak mellékhatásként.
Akármelyik ujjunkat „harapjuk”, mindegyik fáj.
Egy hozzáértő étkezési tanácsadóra lenne szükségük, továbbá a diabetológussal is szorosabb kapcsolat kellene annak érdekében, hogy a szénhidrát anyagcsere megbomlott egyensúlya visszaálljon.
Hisz az előbb megírtam Önnek mióta és miért szedi.
Boldog vagyok,hogy rátaláltam Önre.A 67 éves férjemnek júliusban miestoma GRAVIS betegséget diagnosztizáltak.
4 hónapja napi 32 mg Medrolt és 200mg Imurant szed. Azóta a cukorháztartása teljesen felborult,60 egység inzulint ad be naponta+ diaprelt és eucreast szed.Szigorú diéta ellenére is 25-27-es a cukorértéke. Előtte is jól kezelhető cukor beteg volt,a laborban végzett 6 havi vércukor átlagértéke mindig kb 6-os volt.Kérem adjon nekünk tanácsot.
Nagyon elvagyok keseredve.
Köszönettel:
János és felesége
Nem ismerem az ön esetét, nem tudom miért, mióta szedi, és így azt sem, hogy mik a kockázati tényezői. Ezt a kérdést tehát a kezelőorvosainak kell feltennie.
Egy heti 2X 4mg-os Medol szedése után mikor leht covid harmadik emlékeztető oltást kapni? Tisztelettel
Olvassa el ezt a cikkem.
1., Gyógyszerekkel kapcsolatos tanácsadással nem foglalkozom. Tegye fel a kérdést a gyógyszert felíró orvosnak.
2., A gyógyulás attól függ, hogy a gerincsérv milyen mértékű. Ha kiszakadt, akkor műtét nélkül nem valószínű, hogy bármilyen javulás lehet. Ha nem szakadt ki, „csak” nyomja az ideget, akkor javulást el lehet érni gyógytornával, a gerinctartó izmok erősítésével. Ehhez néhány hónap kell.
3., Akkor várható a lábba sugárzó fájdalom megszűnése, ha gerincből kilépő idegszál felszabadul a nyomás alól. Azaz vagy a műtét után vagy a 2 pontban leírt idő után. Ha azonban az idegszál megsérült, akkor a panaszmentességhez még ennél több időre is szükség lehet.
Tisztelt Doktor Úr! 3.hete kinlodoklumbago+ ischiasszal.Van gerincservem is derektajon is 3 hete a jobb labam teljesen elgyengult,santitottam.Pokoli fajdalmakkal kerultem korhazba,neurologiara.
Infuzios kezelesek javitottak,de meg most is sok fájdalommal élek.
Apranax irtak 550 mg2x1 es Contramalt 1xvagy 2x Tudom ez utobbi szreoid ill.opiod, de napkozben is meg heti kb 3x kell es Aludni csak ezzel tudok leggyakrabban most is.
Regi reumatologusom Rheosolon ajanlott.De kozben ksptam a 3.covid elleni oltast- mar ket hete-.Emiatt,mert a Rheosolont nem ajsnljak vedooltas reakcio ideje alatt nem szedtem.
Kerdeseim
1. Erosebb hatast kevesebb fajdalmat varhatok- e a Rheolosontol?
Mennyire kell szamolni mellekhatasokkal?
Gyomorvedo tabl.szedek.
2.Mennxi ideje lehet a gyogyulasnak ebben az esetben?.Mire szamithatok?
Jelenleg napi kb 3-4 orai fekvessel birom.(66 eves ny.ped.vagyok,de meg van nemi feladatom,amit szeretek)
3.
Mikorra varhato h a labamban jelentkezo izomgyengeseg elmúlása?
Nagyon varom es köszönöm szépen valaszat!
Ui.
Volt mar lumbagom ketszer,de nem ennyire fajdalmas ill.csak kb egy het vt nagyon fajdalmas
Elnézést a hibás irasert.
Azt javaslom, hogy térjen vissza a bőrgyógyászhoz, kérjen részletes allergia tesztet. Amíg nem derül ki mire érzékeny, addig nem is tudja elkerülni. NApjainkban minden étel, tisztálkodószer, sőt az ivővíz is tömve van kémiai anyagokkal. Nem tudhatja, hogy pl. a megszokott tusfürdőjében a vegyikombinátban mit cseréltek ki és került bele olyan anyga, ami kiváltja a kontakt allergiát.
De akár a mosószere összetétele is változhatott vagy az öblítője. És ez nyomokban ott marad a ruháján és kiváltja az érzékenységet.
Azaz elsőre allergiateszt, aztán ha ismert mire allergiás, akkor ezek szisztematikus kerülése a megoldás.
A hüvelyi váladékozás nem bizttos, hogy összefügg ezzel és a szteroidos krémekkel. Nőgyógyászt keressen fel. Lehet, hogy egyszerű fertőzés, amit mintavétellel lehet kimutatni.
Tanácsot szeretnék kérni Öntöl. Két hónappal ezelőtt a havi vérzéskor a szokásos tisztasági betétet használtam, viszont a szemérem test bedagadt, vörös volt és iszonyatosan égett, viszketett. Minden féle krémet kipróbaltam a langoló bőr enyhitésére. Kamillavirág krém, Neogranormon, vaselin. Az utóbbi 2 minimálisan segített. Elmúlt a menstruáció, lement a duzzanat és elmúlt a vörösség(minek után már nem kellett használnom a tisztasági betétet) viszont a viszketés nem,múlt el. Gyógyszerész tanácsára Bepanthen kenőcsöt canesten krémmelkeverve használtam mert szerinte gomba lehetett. Én allergiára gyanakodtam. A 2 krém keveréke valamelyest segített,de a viszketés teljesen nem múlt el.
Így telt el 1 hónap, hogy mindennap használtam a krémeket.
Újra eljött a havi vérzés ideje, ezúttal egy elvileg hipoallergén márkáju betétet választottam, gondoltam hátha…de sajnos az éjszaka közepén ismét arra ébredtem fel, hogy lángol a böröm 🙁 megint duzzadt lett és vörös…. azonnal megszabadultam a betéttől. Azt vettem észre hogy a hideg vizes zuhan enyhítette afájdalmat. Sima kozmetikai pamut vattát használtam ezután… a duzzanat lement de a pokoli égő, viszkető érzés,meg maradt és már a bephanten+canesten krém sem,segített.
Végül elmentem egy bőrgyógyászhoz, aki megnézte és megállapította,,hogy ez bizony ekcéma és valószínű, hogy az allergiás ekcéma.
Egy closanasol hydrophil nevű gyógyszertárban,kikevert krémet írt fel nekem, amiről,utólag tudtam meg, hogy szteroid. Azt hiszem 50.mls a tégely, ennek 3\4-dét 1 hét alatt használtam el, nem voltam vele,fukar bőségesen használtam. Csak a 3. Nap után kezdtem el érezni, kissebb javulást, de ez se az igazi. Ahogy elkezd kinőlni a szőr elkezd nagyon viszketni a bőr. Amikor leborotválom kicsit enyhül, de a növekvő szőr miatt minden második nap újra jönn a viszketés. Úgy érzem egy ördögi körbe kerültem és nem tudom.mi hozhatna enyhülést? 🙁 Ráadásul 1 hete múlt el a menstruációm, viszont most 5 nappal később alhasi görcseim vannak és barnás ragacsos a hüvelyváladék. Olyan mintha újra megakarna jönni a vérzés… Ön szerint az említett szteroidos krém okozhatja ezt? Lehet összefügges? A börgyógyásszal még nem volt lehetőségem azóta konzultálni
Kérem segítsen, mit javasol mit tegyek? Milyen szteroid mentes krém vagy megoldás segíthet ezen az ekcémán? Már nem bírok fehérneműbe lenni mert nagyon fájdalmas ha bármi hozzáér a bőrömhöz. Kérem adjon tanácsot.
Köszönettel,
Mária
A Diprophos hosszú hatású szer, azaz bár egyszer kapja, de hosszabb időn át hat. A Medrol meg rövidebb hatású. Ha hosszabb időn át kapja-szedi, akkor a végeredmény ugyanaz. Mellékhatásokkal lehet számolni. Az, hogy Önnél milyen és melyik a sok-sok lehetségesből… nos ez a jóslás kategóriája. Valami biztosan, valamilyen mértékben. Mindenki más, így mindenkinél picit eltérő.
Azt kell mérlegelnie, hogy a rövid távú előnyök – az allergiás panaszok teljes „elfújása”- megéri-e?
nagyon súlyos parlagfü-allergiám van, amin sajnos csak a Diprophos injekció segít. (Az viszont szinte rögtön elmulasztja, és én eddig még semmiféle mellékhatását nem tapasztaltam. Eddig kétszer kaptam ilyen injekciót, tavalyelött szeptember elején és tavaly szintén szeptember elején 1-1 adagot. Ez el is mulasztotta a teljes allergiás idöszakra az allergiámat). A kérdésem az lenne, hogy ez az évente 1szer felvett injekció lehet hosszútávon károsabb a szervezetemre (olyanokat hallottam, hogy hosszútávon csontritkuláshoz, magas vérnyomáshoz és cukorbetegséghez vezethet), vagy az, ha az extra erös allergiás idöszakom alatt (általában szeptember eleje) napokig (Medrolt javasolt egy allergológus inkább a Diprophos injekció helyett) szteroid tablettát plusz hetekig (vagy akár hónapokig) egyéb gyógyszereket és orrspray-ket használok az allergiámra (amik viszont nekem szinte semmit nem használnak.). A Medrolt idén próbálnám ki elöször. (Viszont a Medrolnál többnyire ugyanazokat a mellékhatásokat írják, amiket a Diprophosnál: magasvérnyomás, cukorbetegség és csontritkulás lehetösége).
(A parlagfü allergián kívül még autoimmun pajzsmirigy-alulmüködésem van, más (krónikus) betegségem nincs)
Köszönettel elöre is a válaszát, Laura
Ez a szteroid egyik mellékhatása. Sok vizet tart vissza és az átvágyat is fokozza. Nehezebb ellenállni.
Szteroid gyulladás csökkentő gyógyszert kaptam 2 fajtát ízület gyuladasom volt a valamban miután el kezdem szedni el telt két hét és súlyom emelkedni kezdet és már majd fél év el telt és súlyom csak gyarapszik
Általánosságban nem foglalkozok gyógyszerekkel, illetve gyógyszeres kezelésekkel kapcsolatos tanácsadással. Kérem, hogy a kezelőorvosait keresse ezekkel a kérdésekkel. Nekik „illik” a betegük kérdésére, aggodalmára választ adni.
RA beteg vagyok, elzárkóztam a szteroid szedésétől. Az immunrendszerem „lebutítására” Methotrexant kapok 11 éve. Emellett több betegségem is van, 9 éve kétoldali tüdőembóliám volt, azóta 40 %-os a tüdőkapacításom. Nem tudom miért, de a mozgás főleg a fejemen, de testszerte folyamatos leizzadással jár, annyira, hogy folyik le az izzadság az arcomon, a hajamból pedig a nyakamba. Télen ez sajnos a hidegben izzadtan járva tüdőgyulladásba torkollik elég sűrűn. Tüdőgyógyász adott Medrol nevű szteroidot, azzal, hogy ha észlelem a tüdőgyulladás tüneteit, szedjem kúraszerűen, 9 napig egyre csökkenő adagokban. Egy doboz 16 mg Medrol két és fél évig kitartott ezzel a módszerrel, a szedés alatt látványos javulást érzékelek. Cukorbeteg vagyok és magas a vérnyomásom is, amiről tudom, hogy a szteroid nem javallt. Kb 2-3 hete hagytam abba egy kúrát, és egy nagytakarításból fakadó izzadás újból előhozta azt a mérvű légzésproblémát, aminél a legkisebb mozgás (terhelés) is nehéz. Nyáron ez jobb, mert nem fázok meg a leizzadások miatt. Nehéz eldöntenem, hogy ilyen kis idő elteltével (2-3 hét szünet) újabb Medrol kúrát kezdjek-e, vagy próbáljak enélkül gyógyulni? Tapasztalatom szerint nagyon nehezen gyógyulok, mivel a methotrexat miatt az immunrendszerem nem segít.
Csak találgatni lehet. Nem írta, hogy pontosan melyik szteroidot kapta. Nem világos, hogy a szédülés a viszketéssel jelent meg vagy csak a steroid után. Mennyivel utána? Mi váltotta ki a viszketést? Lehet, hogy a szédülés oka ugyanaz, ami a viszketést is kiváltotta. Mi váltja ki a szédülést, milyen körülmények, tevékenység között jelenik meg.
Ha a szédülés gyakran ismétlődik, akkor keressenek fel fül-orr-gégészt, neurológust és kérjék a kivizsgálását.
Tisztelt Doktor Úr!
Az unokám, 11 éves. Kb egy hónapja iszonyú bőrviszketése volt, szinte az egész testén. Persze mindent próbáltunk, de végül elvittük az ügyeletre és ott egy idősebb doktor bácsi szteroid injekciót adott neki. Mi sajnos hittünk neki. A viszketés elmúlt, viszont még egy hónap után is előfordul, hogy szédül. 1-2 percig tart, és ha nem érzi ezt, akkor jól van, de ez a szédülés aggaszt bennünket. Vannak napok, hogy 1-2 alkalommal, de vannak sűrűbben jelentkező időszakok is. Amúgy jól van, eszik, vidám, stb, csak ezek a kis rosszullétek vannak.
Ez lehet a szterodidtól?
Megksözönve válaszát:
Üdvözlettel : Gabriella
A szer egy szintetikus kortikoszteroid, ami az összes kívülről bevitt szteroidhoz hasonlóan- alaposan beavatkozik a test működésébe. Bárhol zavart okozhat a sejtek-szervek működésében. Különösen a kezelés első heteiben. Az lehet, hogy pont ezek a tünetek nincsenek leírva. Ez azért van, mert ezek már egy mellékhatás következményei. A mellékhatások között megtalálja a „csökkent szívműködés”-t. Ha a szív nem pumpál megfelelően, akkor csak úgy tudja a vérkeringést fenntartani, ha a pulzusszámot és vérnyomást emeli. Ennek pedig fejfájás és szédülés lehet a tünete. Azaz a tünetek lehetnek a szteroid következményei. Egyébként ha fia más kezelést nem kap, mást nem változtatott az életmódjában, akkor Ön mire gyanakodna?
25 éves fiam kenalog 40 injekciós kezelést kap , helyileg alkalmazzák . Foltos hajhullás kezelésére . 10 db lett felirva , havonta egyet .Eddig 2 db lett beadva, a haj növekedés beindult.Azt szeretném megkérdezni hogy magas pulzust , fejfájást, szédülést és heves szívdobogást okozhat e ? Ezek a tünetek jelentkeztek a második injekció beadása óta .A beteg tájékoztatóban nincs ilyen mellékhatás leírva .Köszönöm válaszát !
A hízásának több oka lehetésges.
1., a térdfájdalom miatt jelentősen kevesebbet mozog, a kevesebb mozgás kevesebb energia leadásával jár. Ha az étkezését nem fogta vissza jelentősen, akkor többet evett, mint amit felhasznált. Azaz a mozgáshiány, miközben ugyanannyit evett, mint akkor, amikor még sokat mozgott – ez egyenes út az elhízáshoz.
2., A szteroid egyeseknél jelentős víz felszaporodását eredményezi a szövetek között. Nem valószínű, hogy egyetlen injekció lenne felelős a 15 kg pluszért, de valamennyit ez is okozhatott.
3., A szteroid beleavatkozik az anyagcserébe és az éhségérzetet is fokozhatja. Ennek következmény is lehet a felszedett többlet.
Valószínű, hogy mindez együttesen okozta a 15kg plusz „felszaladását”. Bár néhány kilót okozhat a víz, de nagy valószínűség szerint 10-12 kg-ot „sima hízás” tesz ki, amit nehéz lesz leadnia. „Csak úgy” biztosan nem fog távozni. Diétázni és mozogni is szükséges lesz.
Üdvözlöm. Azt szeretném kérdezni,hogy 5 hónappal ezelőtt kaptam szteroidos injekciót a térdemben. Sajnos nem volt választásom,mert muszálj volt. Térdprotézis műtét előtt állok. Amióta megkaptam 15 kg-ot híztam. Az étrendem nem változott. Lehetséges,hogy a szteroidtól híztam meg ? Vagy esetleg a vizet tartja vissza nállam ? Sajnos el vagyok keseredve és érdekelne,hogy mikor szűnik meg a hatása és azután vissza fog e állni a sulyom. Félek a többlet suly káros hatásai miatt. Köszönöm ha válaszol a kérdésemre.
A szúrás egy sérülés. A tű egy éles vágóeszköz. A beszúrás eltalálhatott egy idegvégződést, egy kis idegszálat. Kell egy kis idő, amíg helyreáll.
Ha azonban a szúrás helye gyulladt, váladékozik, kipirosodott, esetleg láza van, akkor fertőzésről van szó. Ezzel mielőbb forduljon orvoshoz, hogy a sebet kitisztítsák.
Tenisz könyökre kaptam szteroidok .Egy hét után is fáj a szúrás hehe mi lehet ez?
Forduljon ahhoz, aki beadta. Nincs tapasztalatom a szerrel.
Tisztelt Doktorúr!
Azt szeretném megtudni, hogy Kenalog injekció használata után,amiből 4-et kaptam,kialakulhat e fájdalmas herenagyobbodás? A vállamba kaptam őket.
A tűszúrással és iontoforézissel bejuttatott szteroid hatása között nincs különbség. A bejuttatás módja tér el. A tűszúrás nagyobb kockázatú módszer (invazív, azaz testbe hatoló), az iontoforézis alacsony kockázatú (nem invazív, a testen kívülről adjuk).
Ha a szteroidot közvetlenül fecskendezik egy adott helyre, akkor így nagyobb töménységet ér el egy adott területen, azaz erősebb a hatása, és több is kerülhet vissza a keringésbe és jut el a test más részeibe.
Az iontoforézissel kis mennyiségű anyagot lehet helyileg bejuttatni, így sem a helyi, sem az általános hatás nem olyan erős.
Az előny-kockázat mérlegelése szükséges, hogy egy adott betegnél melyiket alkalmazzák.
Lokális szteroid felpuhítja a kötőszövetet, inakat, szalagokat, úgyhogy az edzésterheléssel vigyázzon szteroid kezelés közben, utána is pár hétig, mert a sérülékenység fokozódhat.
Tisztelt Doktor úr!
Régóta fennálló csipő körüli fájdalom (adductor, rectus, tractus) kezelésére iontoforezis-t írt ki a kezelőorvosom, melyhez szteroid (glükokortikoid) tartalmú Dexa Ratiopharm ampulla került felírásra. Aktív sportolóként fontos lenne (lett volna…) számomra, hogy lehetőleg a kezeléseket szteriodoktól mentesen végezzük el, elkerülve a szövetek későbbi esetleges károsodását. Kérdezném, hogy az iontoforézis során a szervezetbe juttatott szteroidok okozhatnak-e hasonló szöveti károsodásokat, mint amilyenek izületi injekciók esetén bizonyítottan bekövetkezhetnek a jövőben?
Köszönöm! László
Amíg nem ismert pontosan a betegség, a megfelelő kezelési mód sem határozható meg pontosan. Így egyiket a másik után próbálgatják, hátha egyik majd jó lesz…. de mire is…? Ha nem látszik a probléma (nem fáj), az már megoldás? Szerintem nem. Olvassa el ezt a cikkem.
Tovább kell keresni a panaszok igazi okát!
Tisztelt Dr. Úr!
Már egy éve küzdök izületi gyulladással.
Minden gyulladás góckutatás negatív lett.
Orvosom először Medrol szedést javasolt, amig azt szedtem nagyjából tünetmentes lettem.
Szteroid elhagyása után újra komoly fájdalmaim visszatértek.
Most három hónapja Metothrexatet szedek de nincs javulás, vérvétel szerint a crp értékem most 16.5 volt.
Már nagyon nehezen tűröm a hosszú ideje fennálló fájdalmat.
Ön szerint milyen kezelés, terápia segíthetne rajtam?
Válaszát köszöm!
Szeretne egy másodikat is? Vagy egyéb súlyos károsodásokat? Májzsugort? Csontritkulást? Csigolyaösszeroppanást és lebénulást? Korai impotenciát? Gyomorvérzést? Csontvelő rákot? Hirtelen halált?
Ezekkel mind találkoztam olyan fiataloknál, akik elég agyamenentek voltak és szteroiddal tömték magukat néhány kiló izomért.
Ebből már kiolvashatja, hogy az én biztosan nem javaslom a szteroiddal testépítést.
Persze a döntés és az egészsége is az ön döntésétől függ, az élete a saját kezében van. Úgy cseszi el, ahogy akarja.
Remélem ért a kemény szavaimból!
Hormonból is van jópár féle. Nem biztos, hogy van összefüggés a szteroidokkal.
Annak megítélése, hogy a szteroid kell-e Önnek lannak az orvosnak a feladata, aki vizsgálta Önt, ismeri a leleteit, előzményeit, egyéb gyógyszereit, allergiáit, stb. A kérdést neki tegye fel!
Üdvözlöm
Olyan kéréssel fordulnak önökhöz hogy múlt év október 23. Bécsben kaptam egy tüdőembiloliat és az lenne a kérdésem hogy használhatók e szteroid injekciót testépítő céllal..
Köszönöm válaszukat
Tisztelt doktor Úr. Hetek óta fáj, dagadt a bokám. Voltam röntgenen,gyulladást állapítottak meg. Pihentetés, jegelés….nem javul, és most írtak fel szteroidos fájdalomcsillapítót. Szedhetem-e, mert ha jól olvastam hormontartalmú a gyógyszer, és én olyat nem szedhetek. Köszönöm…Judit
Nem foglalkozom gyógyszerekkel, de azért néhány információ:
Az antibiotikum baktériumok ellen hat, a gombák ellen nem. A szteroid csökkenti a gyulladásos folyamatot, de ezzel együtt a szervezet immunrendszerének erejét is.
Ha egy gombafertőzött területen az immunrendszer aktivitását lefogjuk, akkor köszönik szépen a gombák! (Mert így akadálytalanul tudnak terjedni).
Antibiotikum és szteroid együtt: megöli a gombák konkurenseit (baktériumokat), közben csökkenti az immunvédekezést = a gombás fertőzés akadálytalan terjedése.
Kedves Doktor Úr!
A helyileg alkalmazott szteroidokról mi a véleménye?
Gombás fülfertőzésre (külső WWE, labor: baktérium negatív, malassezia gomba nagy telepekben /a malassezia nevű élesztőgomba egyebkent megtalálható az egeszseges állat, -kutya- fülében is/) állatgyógyászatban csak olyan fülcsepp kapható, ami tartalmaz szteroidot, és egy- vagy többféle antibiotikumot.
Mindenhol azt olvasom, hogy a gombaellenes készitmény mellett tilos a szteroid alkalmazása (még egy samponra is rá van irva). És sok mellékhatast is említenek a fülcseppek, ami engem megijeszt. 🙁
Nem kapható olyan, ami nem tartalmaz szteroidot, vagy antibiotikumot. Segítene abban, hogy megértsem ennek kombinációnak a hatásosságát? Hogy segítik egymást, hogy segítik ebben a kombinációban a gyógyulást?
Üdvözlettel:
Anonim
Tisztelt Doktor Úr!
Köszönöm szépen. Igyekszek minden nap tekerni 10-20 km-t, de van hogy többet is. Remélem ezzel segítem a gyógyulásomat is.
Tisztelettel:
Baksa Balázs
a kerékpározás azért jó, mert nem terheli úgy az ízületeket, mint a járás-futás! A testsúlyt a kerékpár váza hordozza, így kifejezetten jó például túlsúly, de akár sarkantyú, talpi bőnye gyulladás, stb. esetén is.
Tisztelt Doktor Úr!
Lehet biciklizni így a lábammal vagy kerüljem azt is?
Tisztelettel:
Baksa Balázs
Sokszor elmondom: a gyógyszerezés a kezelőorvos feladata. Ő ismeri az Ön állapotát, egyéb betegségeit, gyógyszerei, stb.
Vele kell konzultálnia!
Ha személyes rendelésen nem fogadja, akkor a kérdést küldje el neki írásban, mert nem én vagyok az „illetékes”.
Tisztelt Dr.Úr!
Négy hónapja asthma bronchiale (akkor állapították meg) miatt a pulmológiai szakorvos Alvesco inhalációs sprayt valaminnt Atrovent sprayt, és
Berodual N aerosol spray-t irt fel az egyiket szükség esetére, a másikat éjszakára 2 puff-al (éjszaka nem fulladok) ezeket a srpay-ket ritkán használom, mert szteroid-tartalmúak, az éjszakait pedig egyáltalán nem, hisz nem fulladok este. Mivel struma nodosam (többgöbös golyva) is van, ezért tartok a szedésétől, hisz így is növekednek a göbök, és félő, hogy a hörgőtágításra ugyan jó hatással lehetnek, de a göbökre nem. A controlvizsgálatra már vissza kellett volna mennem…. Mi a véleménye?
Köszönöm megtisztelő válaszát!
Tisztelt Doktor Úr!
Akkor várok még 2 hetet. Elkezdtem biciklizni. Talán enyhül a fájdalom egy kis nyújtással meg aklofeppel. Ha mégsem akkor bevállalom a szteroid gyógyszert. A jelen állások szerint a kezelések hónapokig elmaradnak így sajnos nem leszek előrébb. A szabi meg hamarosan lejár..
Tisztelettel:
Baksa Balázs
Nem lehet előre megbecsülni, hogy egy adott egyénre hogyan hat A vagy B gyógymód. A sarokfájdalom, sarkantyú cikkeimre érkező kommnetek alapján nincs „biztosan” 100%-os módszer. A fájdalmas pontba adott szteroid, de a röntgen besugarazás is kb az esetek 60-70%-ában hoz eredményt.
Tisztelt Doktor Úr!
Ha szteroid injekciót kapnék a talpi bőnyémre az mennyi ideig lenne hatásos? Érdemes kipróbálni vagy jobb lenne a röntgen besugárzás? A jelenlegi orvosom röntgen besugárzást ajánlott, de a jelenlegi helyzetben valószínűleg az sincs. Érdemes beadatnom az injekciót? Hova adják be és hány alkalommal?
Tisztelettel:
Baksa Balázs
nincs olyan terapia, ami a sarokfaldalamat, sarkantyut egymagaban megszunteti. minel tobbfele kezelessel probalkoznak, annal tobb iranybol segitik a gyogyulast. az egyik talan segiteni fog. de nem lehet megmondani, hogy az on eseteben epp melyik lesz az.
Tisztrlt Dr.Úr,
45 éves nő vagyok,rendszeresen futok.
Kb két hónapja küzdök a sarkammal,orvos látta aki talpi bőnye tapadási pontján gyulladást mondott,röntgen egyéb nem készült.
Próbálom nyújtani,kímélni,jegelni,de nem múlik.
Szedtem flector port,illetve 4 alkalommal voltam lökésterápián is.
Az orvos inkekciót javasolt.
Mi a véleménye?
Köszönöm válaszát!
1-2 szteroid kis vaószínűséggel csinál „bajt”. A szteroid akkor problémás, ha éveken át, folyamatosan szedését írják ki. Ilyenkor biztosan van mellékhatása. A második injekciótól – ha az orvosa szükségesnek tartja, szerintem nem kell tartania.
A hüvelyi vérzéssel kapcsolatban nem a szteroidot gyanúsítanám elsősorban. Mielőbb keresse fel a nőgyógyászát és mondja el neki a problémát!
Új komment hozzáadása