Kedves Olvasóink!

Örömmel osztom meg veletek, hogy az Élethosszig Egészségesen blog mostantól a Medimarket.hu oldal részeként érhető el. Remélem, hogy ezzel az együttműködéssel még több és hatékonyabb tájékoztatást nyújthatok az egészség megőrzése és visszaszerzése témakörben.

Dr. Zátrok Zsolt Dr. Zátrok Zsolt

A sóterápia világszerte elfogadott gyógyító és betegségmegelőző módszer. Már az ókori görögök is ismerték. Hipokrates, az orvostudomány atyja sós vízpára belégzését javasolta légzési nehézségben szenvedőknek. Légúti és bőrbetegségekben, továbbá allergiák esetén kiváló hatású. A hatása lassabban alakul ki, mint a gyógyszereké, de nagy előny, hogy természetes és nincs mellékhatása. 

A sóterápia, azaz sós vizes inhalálás

A sóterápia nem más, mint sóban gazdag levegőpára belégzése, azaz sós vizes inhalálás. A tüdőbe jutott sórészecskék megtapadnak a légutak falán és ott természetes úton fejtik ki kedvező hatásukat.

Az európai gyógyászatban már az 1800-as évektől ismerik és alkalmazzák a sóbánya barlangok levegőjének gyógyító hatását. Sokan „zarándokolnak” el sós pára inhalálás céljából az erdélyi, lengyelországi, szlovák, stb. sóbányákba. A tengerparti nyaralást is a magas sótartalmú levegő miatt javasolják tüdőbetegségek, allergia és bizonyos bőrelváltozások esetén. Ezek ma már kevéssé járhatók, hiszen csak kevesen tudnak eljutni ilyen helyre és a magas árak miatt a többség nem tud megfizetni egy minimum egyhetes kúrát. 

A sóbarlangoktól és tengerpartoktól távol mesterséges sóbarlangok, sószobák létrehozásával próbálnak hasonló körülményeket teremteni. A falakat sótéglákkal borítják, a páratartalmat pedig szabályozzák. A téglákból kioldódó sószemcsék a természetessel szinte azonos körülményeket teremtenek.

Nem kell nélkülözni a sóterápia kedvező hatását akkor sem, ha a környékeden sem természetes, sem épített sószoba nincs. Ma már többféle sóterápiás eszközt vásárolhatsz. Ezekről a módszerekről ebben a cikkben írtam bővebben. 

sóterápia a tordai sóbarlangban
Sóterápiás terem egy természetes sóbarlangban. Hosszú ideig kell a „jó levegőn” tartózkodni – Torda, Románia

Sóbarlang az otthonodban?

Igen! Ma már nem kell utazni és sokat költeni ahhoz, hogy a sóbarlangok jótékony levegőjét élvezd. Az otthonodban is előállíthatod a SaltDome sóterápiás készülék segítségével. 

Így már annyi ideig tartózkodhatsz sós levegőn, ami biztosítja a kedvező hatásokat is. 

Ezért napjainkban a hatékony sóterápia az otthonod kényelmében történhet.  

A sóterápia jótékony hatásai 

A tüdőben a sószemcsék ozmotikus hatás révén vizet vonzanak magukhoz. Ennek eredménye, hogy csökken a nyálka viszkozitása, azaz kevésbé ragad-tapad. Könnyebbé válik a kiürítése, javul a tüdő öntisztulása. A nyákkal távoznak a lerakódott szennyező anyagok és kórokozók is. 

Csökken a nyálkahártya duzzanat is, így enyhül vagy megszűnik a dugulás, könnyebbedik a légzés, enyhülnek a tünetek. 

A só természetes antihisztamin (az allergiás reakciót csökkentő) hatású, azaz csökkenti a gyulladást.

A felső légúti betegség (nátha, bronchitisz, melléküreg gyulladások, stb.) esetén a váladék feloldása és a kiürítés segítése révén gyorsítja a gyógyulást.

A természetes só fertőtlenítő hatású. 

Ezt használták ki még nagyszüleink is például a sonka és szalonna készítésénél. A húsokat sós lében pácolták néhány hétig. A só megakadályozta a rothadást, mert elpusztítja a baktériumokat. A sóoldatban csak néhány nagyon agresszív és rendkívül ritkán előforduló kórokozó képes túlélni.

Ezek mind a sóterápia jótékony hatásai.

Nézd meg a sóterápiáról és alkalmazásáról készült filmem.

Lehetnek-e kockázatai a sóterápiának?

NEM. Ez egy 100%-ban természetes gyógymód, melynek NINCS kockázata sem felnőttre, sem gyermekre, sem csecsemőre, sőt még a házi kedvencekre sem. 

A sóterápiának ellenjavallata nincs! Teljesen téves az a feltételezés is, hogy a sós levegő belégzése emeli a vérnyomást. Ha így lenne, akkor a tengerpartok környékén mindenkinek magas vérnyomása lenne. 

Gondolj bele! 

Ha a sóterápiának káros hatása lenne, a tengerpartok környéke kihalt lenne. De ez nincs így! A tengerpartok mentén, a sós levegőn emberek milliárdjai élnek, azaz a sóterápiának nincsenek veszélyei.

Mikor várhatsz kedvező hatást?

A sórészecskék méretüktől függő mélységbe jutnak a tüdőbe. A 8 mikrométernél nagyobb szemcsék már a szájüregben és garatodban „megállnak”, az 5-8 mikrométer közöttiek a nagy légutakban csapódnak le. Csak az 5 mikrométernél kisebb sórészecskék jutnak olyan mélyre a tüdőbe, hogy érdemi hatást fejtsenek ki. Terápiás szempontból tehát a minél kisebb sószemcse méret a leghatékonyabb.

Minél tartósabb a sóterápia, azaz minél tovább vagy a sós levegőn, annál több só kerül a légutaidba és a hatás is annál erősebb. Havonta egy-két kezelés pihenésnek jó, de érdemi hatást ilyen rövid és ritka sókezelésektől nem várhatsz.

Ez a hátránya az épített sószobáknak is. Bár kiváló lehetőséget jelentenének, de oda kell utazni, fizetni kell érte és így nem vehető igénybe annyi ideig, ameddig szükséges lenne. Az orvostechnológiai gyártók olyan eszközöket hoztak létre, melyekkel otthoni környezetben is előállíthatod a terápiás sós levegőt.

A legjobb hatást akkor várhatod, ha naponta több órát tartózkodsz a sópárában. Erre éjjel, alvás közben van a legjobb időszak. Az éjjeliszekrényeden csendesen működő sóterápiás készülék jótékony „sófelhőbe” burkol és elegendő jut a légutaidba is. Hasonló a helyzet a munkahelyeden is. Ha munkád pl. egy íróasztalhoz köt, akkor az asztalon elhelyezett készülék is kiváló megoldás.

Milyen betegségek esetén nyújt segítséget a sóterápia?

A sóterápia nyákoldó, fertőtlenítő és gyulladáscsökkentő hatása miatt például nátha, allergia enyhe eseteiben önállóan is elegendő a tünetek megszüntetésére.

Sóterápiát megelőzésre alkalmazva elkerülhetsz egy sor betegséget, ritkíthatod a fertőzések vagy fellángolások gyakoriságát.  A Semmelweis Egyetem fül-orr-gégészeti klinikája által 2012-ben végzett vizsgálat adatai szerint az egészséges gyermekek sóterápiás kezelésével csökkentheted a felső légúti megbetegedések (nátha, krupp, melléküreg gyulladások, stb.) előfordulási gyakoriságát.

Akut és krónikus megbetegedések esetén az orvosi kezelés kiegészítésére alkalmazd a lentebb részletesen ismertetett megbetegedésekben. Erősíti az orvosi kezelés hatását, gyorsítja a gyógyulási folyamatot.

Gyermek és felnőttkorban egyaránt hatékony! Kockázatmentesen alkalmazható.

Ne alkalmazz sóterápiát a tüdőgyulladás lázzal járó első néhány napjában. 

Felső légúti allergia megelőzése és kezelése

Ha jártál már tengerparton, akkor tapasztalhattad, hogy az itthon még „tomboló” szénanátha (vagy akár az ekcéma) a tengerparton egyszer csak „elmúlt” vagy viszkető ekcéma visszahúzódott. Mindez észrevétlenül történik! 2-3 nap alatt jelentősen mérséklődtek vagy megszűntek a tünetek, pedig semmit sem csináltál, csak belélegezted a sós tengeri levegőt.

Egyes betegségekben a légúti váladék felszaporodik, tapad, nehezen vagy alig köhöghető fel és ez fertőzések fellángolását eredményezi. A sóterápia nagy segítséget nyújt a nyák oldásában (vizet vonz) és ezzel könnyíti a váladékok kiürítését. Ezzel segíti és a fellángolás (a betegség felerősödés) megelőzését.

A szénanátha, pollen allergia, allergiás rhinitisz, légúti allergiák, kruppos roham megelőzésére lehet alkalmazni – a „szezon” előtt néhány héttel kezdve.

Tüdőbetegségek kiegészítő terápiája

Számos légúti betegség, mint a tüdőgyulladás, a COPD, a cisztás fibrózis, nátha, influenza kezelésében alkalmazható a sóterápia. Kiegészíti, fokozza az orvosi kezelés hatását.
A sós levegő hozzájárul a kórokozók elpusztításához. Legjelentősebb segítséget azonban a nyák feloldásában adja. Semlegesíti az idegen anyagokat (port, pollent, allergiát okozó anyagokat).

Betegségek, állapotok,  amelyben a sós levegő kedvező hatású lehet

  • COPD, cisztás fibrózis, akut bronchitis
  • krónikus arc és homloküreg gyulladás
  • szénanátha, allergiás rhinitisz, légúti allergiák
  • akut mandulagyulladás, nyálkahártya gyulladások
  • nátha, influenza és egyéb légúti vírusfertőzések
  • dohányosok köhögése, nehézlégzése
  • tüdőgyulladás (csak néhány nappal a kezdete után indíts sóterápiát)
  • horkolás
  • ipari allergének, házipor,  atkák által okozott allergiák
  • ekcéma, psoriázis (pikkelysömör), neurodermatitis

Akut tüdőbetegség és sóterápia

A sóterápia nem gyógyszer, nem is az akut tünetek kezelésének csodaszere!

Ha tüdőgyulladás miatt 40 fokos a lázad vagy a krónikus bronchitiszed fellángolása miatt napok óta alig kapsz levegőt, akkor ne várd, hogy néhány szippantás a sós levegőből egycsapásra rendbe hoz. A sóterápia az orvosi kezelés mellett alkalmazható, segíti ennek hatását, gyorsítja a gyógyulást.

Bőrbetegségek

  • ipari és házi allergén által okozott allergiák
  • ekcéma
  • psoriázis – pikkelysömör
  • neurodermatitis

Nézd meg filmem a sóterápia alkalmazásáról! 

Melyik eszközt ajánlom?

SaltDome ultrahangos sóterápiás készülék

A leghatékonyabban a Saltdome ultrahangos sóterápiás készüléket tartom (ide kattintva lehet megvásárolni). 

Biztosítja, hogy az otthonod kényelmében, bármikor és a szükséges időtartamban élvezhesd a sóterápia kedvező hatásait. A SaltDome készülék sós levegőt bocsát ki a szoba levegőjébe, amit belélegzel. A mikroszkopikus sószemcsék a tüdőd legmélyére is eljutnak és kifejtik kedvező hatásukat.

Ebben a cikkben ismertetem részletesen az eszközt. 

GyIK – Gyakran ismételt kérdések

Letapadt nyák oldása házilag

A sóterápia egyik legjelentősebb hatása a váladékot termeléssel járó tüdőbetegségek (például COPD, azaz krónikus obstruktív bronchitis, cisztás fibrózis, dohányos tüdő, asztma, stb) esetén használható ki. 

A tüdőbe belégzett sórészecske a nyákba tapadva vizet vonz magához és elfolyósítja a nyákot. Ezután könnyebb felköhögni. Tisztulnak a légutak, és néhány nap után érezhetően csökken a korábban kínzó köhögés.

Ilyen betegségben szenvedő számára a Saltdome készülék kiváló a letapadt nyák és váladék házilagos oldására. 

Sóterápia milyen rendszerességgel alkalmazandó?

Ha elmész egy sószobába és ott eltöltesz egy órát, annak érdemi egészségügyi hatása nincs. 

A kedvező hatás érdekében a sós levegőt tartósan kell belélegezni és rendszeresen. Az ideális módszer a napi 2-6 óra a sós levegőn. 

Az otthoni készülékeken, mint például a SaltDome-n, beállítható 1-3-6 órás működés. Ezért például alvás közben, éjszaka alkalmazhatod. Ilyenkor egy helyben tartózkodsz, így elegendő időt vagy a sópárában. 

Napközben hiába van jó levegő a lakásodban, ha nem vagytok otthon. 

Sóterápia – hányszor érdemes sószobába járni?

Nézz szét kicsit, keress rá az árakra. 1 óra a sószobában 1000-1500 forint körüli áron kapható – azaz egy 4 tagú családnak 1 alkalom 4-6 ezer ft. Plusz oda kell utazni, ami plusz költség.

Ahogy mondtam már, egy órának a sós levegőn nincs érdemi hatása. Naponta 2-3 óra és legalább 7 -10 nap kellene. Ennek költsége pedig közelíti a 100 ezret. 

Eközben például a Saltdome készülék ára 19 900 Ft. Akkor és annyit használod, amennyit szükséges, ráadásul az otthonod kényelmében. 

Sóterápia gyerekeknek. Szabad?

A sóterápia kifejezetten ajánlott kisgyermekek számára. Ahogy korábban már említettem, a Semmelweis Egyetem orvosai bizonyították előnyeit kisgyermekeken. 

Nincs különbség a gyermek és felnőtt kezelési gyakoriságában és idejében. MInél többet tartózkodik a gyerek a sós levegőn, annál erősebb hatás várható. Mivel a módszer teljesen mellékhatás mentes, így nem kell tartani semmi káros hatástól. 

Még csecsemő esetén sem. Ha az újszülöttnek vannak nagyobb (ovis vagy iskolás) testvérei, akkor különösen hasznos lehet, hiszen a nagyok “hazahordják” a közösségből a kórokozókat, ami a kicsit is megbetegítheti. Sóterápiával mérsékelhető a kockázat. 

Meddig adható a sóterápia?

A sóterápia napi gyakorisággal alkalmazható, akár folyamatosan is. 

Gondolj bele: a tengerpartok környékén mindenki ilyen sós levegőn él, mégsincs semmi bajuk. Azaz nyugodtan lehetsz tartósan a sópárában. 

Sóterápia ízületi kopásra?

A sóterápiának nincs érdemi hatása ízületi panaszokra. 

Sóterápia pajzsmirigyre?

A sóterápiának nincs érdemi hatása a pajzsmirigyre és annak betegségeire. 

Sóterápia fülre?

A sóterápiának (sós levegő belégzésnek) nincs közvetlen hatása a fül betegségeire. 

Közvetetten azonban segíthet a panaszok enyhítésében. A sós levegő csökkenti a nyálkahártyák duzzanatát, így a garatot és a középfület összekötő járatét is. Ha a járat dugulása csökken, akkor a fül tisztulása gyorsul. 

Néhány évtizede volt egy másik “sós” gyógymód is. Fülgyulladás esetén egy textil zsákba sót töltenek, azt sütőben 40-45 fokosra melegítik és ezt a meleg zsákot a fülkagylóra helyezik. A meleg segít a gyulladás “beolvadásában”, így a gyulladt váladék könnyebben ürül, gyorsul a gyógyulás, enyhülnek a panaszok. 

Sóterápia hatására fokozódik a köhögés, miért lehet ez?

Asztmában, illetve a COPD súlyos, sok váladékkal járó állapotában az egyszerre többórás sóterápia fokozhatja a köhögést!
Ennek oka az, hogy a só oldja a légúti váladékot, amit a tüdő a természetes védelme el akar távolítani a köhögéssel! Ez teljesen normális, de az „aggódós” hozzátartozót megrémiszti, mert úgy tűnik, hogy a sóterápia rontja az állapotot. Ha több a nyák, több váladék képződik, amit el kell távolítani. A köhögés ebből a célból erősödik. 

Természetesen ez az első napok jelensége! Néhány nap után a sok váladék fokozatosan kiürül és a tünetek enyhülnek.  

Sóterápia vagy szteroid?

A sóterápia sokkal lassabb hatású, mint a szteroidos orrspray vagy gyógyszer. 

De míg a rendszeresen adott szteroid esetén mellékhatásokkal számolhatsz, addig a só teljesen veszélytelen!

Ha elég időt töltesz a sós párában, akkor észrevétlenül, néhány nap alatt jelentősen mérséklődnek vagy megszűnnek a tüneteid. Csökken a nyálkahártya duzzanat, megszűnik az orrfolyás, viszketés, könnyebb a légzés.

A sóterápia természetes és mellékhatásmentes módszer számos betegség megelőzésére és az orvosi kezelés kiegészítésére. Nátha, influenza, krupp, por-, pollen-, állatszőr allergia, továbbá COPD, asztma, cisztás fibrózis, tüdőgyulladás, stb. esetén is alkalmazható.

Ha szeretnél többet megtudni róla, akkor kérd ingyenes tájékoztatómat.

ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ

Kommentek

  • Dr.Zátrok Zsolt

    A Salvus víz oldott ásványi anyagokat tartalmazó, természetes, lúgos gyógyvíz. Ivókúraként gyomorégés, hányinger, puffadás, savtúltengéses gyomorbetegség, gyomorfekély, elhúzódó gyomorhurut esetén ajánlják. Belélegző kúraként hurutos betegségek kezelésére, dohányzás okozta panaszokra ajánlják. A Saltdome készülék nem használható Salvus víz porlasztására.

    Válasz erre: Anna
  • Anna

    Üdvözlöm! Salvus vizzel lehet inhalálni?

  • Dr.Zátrok Zsolt

    mert ez egy tájékoztató oldal és nem webshop. Ha vásárlás érdekli, akkor ide kattintva talál sóterápiás eszközöket.

    Válasz erre: Györgyi
  • Györgyi

    Az árát nem találtam ?

  • Marcsi

    Hol lehet találni vagy venni.

  • Dr. Zátrok Zsolt

    A felső légúti allergiát nagyon sokféle allergén kiválthatja. Az már egyénfüggő, hogy ki és mire érzékeny. A különféle növények virágpora, gombaspórák, házipor, macskaszőr, atka-ürülék a bőrön, légszennyező anyagok, stb. mind mind kiválthatják.
    A sóterápia általános hatású természetes gyógymód. Mindegyik formában segíthet (megfelelően alkalmazva)

    Válasz erre: Ildikó
  • Ildikó

    Poratka allergiára, asztmára jó?

  • Dr. Zátrok Zsolt

    Ha a sós levegő érdemben befolyásolná a vérnyomást, akkor a tengerpartok környékén mindenki magas vérnyomás beteg lenne. De nincs így.
    A sóterápia nincs hatással a magas vérnyomásra, nem fogja sem emelni, sem csökkenteni.

    Válasz erre: Zita
  • Zita

    Ha a magasvérnyomás kezelve van akkor használhatom a só terápiát?

  • Dr. Zátrok Zsolt

    A COPD és a tüdőtágulás olyan állapotok, amelyek ha kialakultak, akkor nem gyógyíthatók, nem visszafordíthatók.
    Azaz gyógyítani ezeket nem lehet.
    Kezelni azonban igen. A kezelés nem szünteti meg magtát a betegséget, hanem enyhíti a tüneteket, így például a köhögést, nehézlégzést.
    A kezelés főképp gyógyszeres (az orvos felírja, önnek pedig szednie kell a szereket).
    Otthon a léguti váladék csökkentését serkentheti.
    Olvassa el ezt a cikkem, benne van a szükséges információ.
    COPD betegség kezelése otthon

    Válasz erre: István
  • István

    Tüdőtágulásom van Copd vel. Hogyan kezdjek hozzá a gyógyításához? Köszönöm a választ .

  • Dr. Zátrok Zsolt

    olvassa el ezt a cikkem
    Sóterápia és SaltDome készülék
    Két film is van a cikkben. Ezekben elmagyarázom a sóterápia lényegét és azt is megmutatom, hogyan kell a készüléket feltölteni, mennyi só kell bele, stb.
    A sóból természetes, adalékmentes kősót javasolt használni. A tengeri só, asztali só, jódozott só nem megfelelő.

    Válasz erre: Katalin
  • Katalin

    Milyen sót használtok hozzá? Hány %-os sóoldat kell bele? Mennyibe kerül a készülék?

  • Dr. Zátrok Zsolt

    Azt írja: „két hónapja nem tudunk kilábalni egy betegségből”. Pedig nyilván kaptak gyógyszereket, antibiotikumot, köptetőt, stb. Ezek nem segítettek, de attól, hogy 3 napja sós levegőt lélegeznek be, azonnali hatást vár….
    A sóterápia nem akut gyógyszer!
    Olvassa el a Sóterápia – mit várhatsz tőle című cikkem!
    Benne van a válasz. Röviden annyit: az elhúzódó betegség gyakori oka, hogy a légúti váladékok nem oldódnak fel, a beteg nem tudja felköhögni, kiköpni. A váladékban a kórokozók szaporodnak és a betegség ismét és ismét fellángol.
    A só feloldja a tapadós nyákot és segít a felköhögésében, a légutak tisztításában.
    Azaz pont az történik, ami a sós levegőtől várható (és ezt eddig a köptetők és egyéb gyógyszerek nem tudták megoldani).
    Azaz a váladék oldódása jó jel és fontos lépés. Arról kell gondoskodni, hogy ki is ürüljön, felköhögje, kiköpje.

    Válasz erre: Boglárka
  • Boglárka

    Használjuk a SaltDome sóterápiás készüléket.
    A gyerekeim most gyógyulgatnak ki egy csunya léguti vírusból, én nehezen,már két hónapja nem tudok kilábalni szintén egy náthás, torokfájós betegségből.
    3 napja kezdtük el a terápiát, azt tapasztaltam, hogy hajnalban kezdenek a gyerekek köhögni, újra elkezdett folyni az orruk. Nekem is jön fel a váladék. Gondolom ez normális, a kitisztuláa miatt.Kérdésem az lenne, meddig normális ez az állapot?Nem akarom megszakítani a sóterápiát, mert úgy látom hasznos és megelőzésre is jó lehet. Éjjel 6 órára állítom be, illetve nappali is működtetem egyszer, mikor alszanak.
    Köszönöm előre is a válaszát!
    Üdvözlet!

  • Dr. Zátrok Zsolt

    A sólámpa egy nagyon mutatós dísze lehet a lakásnak, azonban az egészségre nullától alig különböző hatása lehet. Egyrészt só akkor szabadul fel belőle, ha folyamatosan melegíti, azaz működik benne az izzó. Ahhoz, hogy a kristály átmelegedjen folyamatosan, éjjel nappal működtetni kell. De ettől még nem aktív a sókibocsátása! Azaz ha odafekszik a lámpa mellé 10 cm-re és nagyojkat szippant a levegőből órákon át, akkor valami kedvező hatása lehet. De egy méterre a sólámpától már ilyenre ne számítson. Olvassa el a különböző sóterápiás kezeléseket áttekintő írásomat. Használja a KERESŐ funkciót és keressen rá a „sóterápia” kifejezésre.

    Válasz erre: Zsiviczné
  • Zsiviczné

    Tisztelt Dr Zátrok Zsolt, szeretném még kérdezni, hogy a só lámpa is meg felel? Sokat van nálam az unokám és mindíg taknyos. Köszönöm

  • Dr. Zátrok Zsolt

    A freemailes e-mail címe az oka. A freemail minden hírlevelet, tájékoztótó levelet kukáz, nem kézbesít. Használjon gmail-t vagy más levelező szolgáltatást.

    Válasz erre: Zsuzsanna
  • Zsuzsanna

    Már 2-szer kértem a tájékosztatót és még mindig nem kaptam meg,mi az oka?Zsu

  • Dr. Zátrok Zsolt

    A sóterápiás készülékek minimális mennyiségű sót bocsátanak ki, így nem hagynak nyomot a bútoron és nem károsítják a műszaki eszközöket sem. A készülékek annyi sót bocsátanak ki, mint ami például a tengeri levegőben van. A tengerek mellett sem borítja só az utakat, és ha a tengeri sós levegő károsítaná az elektromos eszközöket, akkor az emberek elköltöznének onnan, mert nem lehetne ott élni.
    Nekem például a monitorom mellett, az íróasztalomon működik egy Saltair UV mini. MIndig bekapcsolom, amikor odaülök a gépemhez, de nem tette tönkre. Nyugodtan használhatja akár otthon, akár irodában.

    Válasz erre: Erzsébet
  • Erzsébet

    Kérem szépen tájékoztasson hogy a szobánkban lévő számítógépeknek mennyire ártalmas.a sós levegő?köszönöm!

Új komment hozzáadása