Kedves Olvasóink!

Örömmel osztom meg veletek, hogy az Élethosszig Egészségesen blog mostantól a Medimarket.hu oldal részeként érhető el. Remélem, hogy ezzel az együttműködéssel még több és hatékonyabb tájékoztatást nyújthatok az egészség megőrzése és visszaszerzése témakörben.

Dr. Zátrok Zsolt Dr. Zátrok Zsolt

A horkolás sokak éjszakáját keseríti meg. Egy kutatás szerint a lakosság 40-50%-a horkol (férfiak és nők egyaránt). Nem mindegy azonban, hogy milyen súlyos horkolásról beszélünk – míg a pozicionális horkolók csak bizonyos testhelyzetben horkolnak és több ötletes megoldás is létezik problémájukra, az alvási apnoéban szenvedők hosszú másodperceken át nem jutnak oxigénhez a horkolásból eredően, aminek súlyos következményei lehetnek.

Mi az a horkolás?

Alvás közben – a többi izmodhoz hasonlóan – a nyak, a garat izmai és a kötőszövetek is ellazulnak. A ki-be áramló levegő mozgásba hozza a felső légutak lágy szöveteit (lágy szájpadlás, nyelvcsap, mandulák, nyelvgyök, a torok hátsó és oldalsó falai), s az ezek vibrációja által kiadott durva, érdes hangot nevezzük horkolásnak. Úgy kell elképzelned a hang keletkezését, mint mikor a felfújt léggömb száját széthúzod és a levegő sípolva távozik.

A hang ereje szerint a horkolás több fokozatú:

  • Enyhe a horkolás, ha csak esetenként jelentkezik. Például a hátadon fekve, ha nagyon fáradt vagy, túl sokat ettél és/vagy alkoholt fogyasztottál.
  • Mérsékelt, ha bármilyen pozícióban feküdj is, horkolsz.
  • A horkolás akkor tekinthető komolynak, ha bármely testhelyzetben, egész éjjel tart és olyannyira hangos, hogy a másik szobába is áthallatszik.
  • Súlyos az állapot, ha az alvás közbeni testhelyzettől független horkolás az egész házban jól hallható.

Mik a horkolás okai?

A horkolásnak több oka is lehet, a leggyakoribbak:

  • Elhízás: Ha a BMI (Body Mass Index = testtömegindex) érték nagyobb 25-nél, a felesleges zsírréteg azon túl, hogy bőr alá rakódik, a garatizomzat és a garatnyálkahártya közé is „beássa” magát; s a túlsúllyal járó toka is szűkíti a levegőjáratokat.
  • Gyenge izomtónus: Az izmok és a szövetek a legmélyebb alvást eredményező alvási fázisokban ernyednek el a legnagyobb mértékben. Háton fekvéskor a nyelv (az izmainak elernyedése miatt) hátracsúszik a felső légútba, ami által szűkül annak nyílása, horkolást eredményezve.
    Az életkor növekedésében fordított arányban áll az izomszövetek tónusa: ahogy öregszel, a tónus úgy csökken. Idősebb korban ezért gyakoribb a horkolás, illetve a hangereje fokozódik. (A gyenge izomtónus az ehízással is összekapcsolható: a túlsúlyos általában kevesebbet mozog, aminek köszönhetően gyengébb az izomtónus is.)
  • Betegségek, fertőzések: Az orr nyálkahártya gyulladása légúti betegség vagy allergia eredményeként; de az orrsövényferdülés, valamint az orrpolip is okozhatnak horkolást.
  • Alkati adottságok: A lágyszájpad, nyelvcsap mérete, tónusa, a nyelvgyöki vagy garatmandulák egyaránt hibáztathatók a horkolás kialakulásáért. Vannak olyan betegségek is, amelyekkel együtt jár a nyelv megvastagodása (például a pajzsmirigy-elégtelenség vagy a Down-szindróma), ami szintén horkolást eredményez.
  • Nyugtatók, alkohol, túlzott jóllakottság: Ezek mindegyike felborítja az alvás normál ritmusát, mivel a szövetek hamarabb és nagyobb mértékben lazulnak el a kelleténél.
  • Dohányzás: a dohányzás általi irritáció fokozza az orr-, garat- és gégenyálkahártya duzzanatát, ami szűkíti a levegőjáratot.

A horkolás kellemetlen hatásai

A horkolás nem csak az alvótársad éjszakáját nehezíti meg. A horkolóként szinte soha nem tudod megfelelően kialudni magad, így a következőkkel szembesülhetsz:

  • reggeli fejfájás
  • memóriával kapcsolatos problémák
  • koncentrációs zavarok
  • egész napot átszövő álmosság
  • tompa érzékszervek
  • szexuális vágy csökkenése
  • hangulatingadozás

Amikor kisebb a baj: a pozicionális horkolás

A pozicionális horkoló csak bizonyos testhelyzetben (általában hanyatt fekve) horkol; ha pozíciót vált, a zavaró hang megszűnik. Több ötletes készülék is van, ami segít számukr. Ilyenek a horkolás észlelése esetén felfújódó párna vagy elektromos „ütést” leadó óra. Ezek nem a horkolást szüntetik meg, hanem a testhelyzet megváltoztatására „ösztökélik” a horkolót. Néhány nap használat után ezek az eszközök már nem zavarják meg az alvást sem.

Amikor már veszélyekkel jár a horkolás: az alvási apnoe

Az „apnoe” egy görög eredetű szó, jelentése: „légvétel nélküli”.

Ebből már kikövetkeztetheted, hogy milyen súlyos állapotot jelent az alvási apnoe. Egy olyan betegségről van szó, amely az éjszakai alvás közbeni erős horkolással, a horkolások közötti hosszú légzésszünetekkel jár. Az akár egy percet közelítő időtartamú légzésszünetek eredményeképp nem jut elegendő oxigén a szervezetbe. Gyakoriak a „mikroébredések”, melyeket az érintett általában nem vesz észre, azonban akadályozzák a folyamatos pihenését és az agy regenerálódását.

Az alvási apnoéban szenvedőknél megnő

  • a magas vérnyomás,
  • a szívelégtelenség,
  • a szívinfarktus és
  • a stroke, agyi infarktus veszélye.

Az alvási apnoe a magyar lakosság 2-4%-át érinti, azaz hazánkban ma nagyjából 200.000-400.000 ember szenved ebben a betegségben.

Az apnoénak két különböző fajtája van:

  • A leggyakoribb az obstruktív alvási apnoe (OSAS), más néven felső légúti apnoe.
    Ekkor a lágyszájpad izomzata elernyed, elzárja a garatot, ami által a légzés nehézzé és hangossá válik, mivel az elernyedt garat elzárja a levegő útját. A légzés így időközönként leáll, a véráramban az oxigénszint csökken, a beteg levegő után kapkod, az alvás pedig megszakad.
  • A ritkábban előforduló centrális alvási apnoe (CSA) alatt a garat nyitott marad, viszont a mellizom és a rekeszizom nem dolgozik, mivel az agy nem küld megfelelő jeleket a légzésszabályozó izmokhoz (ellentétben az obstruktív apnoéval, ahol a rekesz- és mellizmok erősebben dolgoznak).
    Ilyenkor az agy felébreszti a beteget, így ezek a mikroébredések már tudatosabbak.

A horkolás meglehetősen kellemetlen probléma, amellyel az emberek sokszor nem fordulnak orvoshoz. Pedig az alvási apnoe betegséget nem szabad alábecsülni, hiszen esetenként komoly szövődményekkel járhat.

Rendszeres és zavaróan hangos horkolás esetén mindenképp fordulj alvásspecialistához (alváslaborhoz), hiszen az okok kiderítése és a speciális gyógymódok javaslata tapasztalt szakorvos feladata. Az alvási apnoéban szenvedő betegek számára is léteznek hatékony megoldások!

Új komment hozzáadása