„A meditáció többet jelent annál, mint hogy egy fa alatt ülünk, és álmodozunk. A meditáció a legnagyobb tudatosság. A meditáció azt jelenti, hogy érzékeljük, miféle gondolatok, érzések, koncepciók, hittételek érintenek meg minket, és felismerjük, hogy van egy „üresjárat”, egy választás és hogy nem kell törvényszerűen mindenre reagálnunk.” Kurt Tepperwein
A meditáció egy olyan lelkiállapot, mely során mind a tested, mind a lelked átengeded a nyugalomnak és a belsődre koncentrálsz. A cél a lelki béke és megnyugvás elérése. Amennyiben a meditáció során sikerül teljesen kikapcsolódni az adott környezetből, az élmény olyan, mintha megváltozott tudatállapotba kerülnél.
A meditációt már régóta gyakorolják különböző formákban az egyes kultúrák. Kevés a jól dokumentált történelmi lenyomat. Az indiai írásokokból ismert, hogy a meditációs technikák egészen 5000 évvel ezelőttig nyúlnak vissza. A kutatók azt feltételezik, hogy a primitív vadászó-gyűjtögető kultúrák aközben fedezték fel és emelték művészi szintre a meditációt, miközben nézték a tűz lángjait.
A meditáció több ezer évvel azután került át a nyugati kultúrákba, hogy azt először gyakorolták Keleten. Az 1960-as és 1970-es években sokan kezdték vizsgálni a meditáció hatását az emberi elmére és testre; felfedezve közben az egészségre és jóllétre gyakorolt előnyös hatásait.
Manapság a meditáció és tudatos figyelem gyakorlatai széles körben elfogadottak a kiegyensúlyozott életmód részeként és sokan hisznek abban, hogy a meditáció gyógyító tulajdonságai közvetlen hatással vannak az alvásra, a fájdalom kezelésére és még a vérnyomásra is.
Hogyan meditálj?
A meditációtól nem kell félned. Nincs olyan, hogy „én úgyse tudok”! Keress egy nyugodt, csendes helyet. Ülj le, egyenes háttal. Ha képes vagy rá, akkor lehetőleg törökülésben. Ne támaszkodj falnak-bútornak. Karjaid engedd lazán a combjaidra. Hunyd be a szemed és hagyd „történni” a dolgokat.
Válassz egy megnyugtató dolgot, amire összpontosíthatsz, például
- a saját lélegzetvételed, ahogy a levegő be és kiáramlik a tüdődből
- egy hang ( „Om” hosszan zengetve)
- egy rövid ima
- egy pozitív szó, mint például a „pihenés” vagy „nyugalom”
- egy mondat, mint például „nyugodtan lélegzem, kilélegzem a feszültségem”
Ha hangot választasz, akkor ismételd magadban vagy halkan kimondva egy ideig. Csak erre figyelj.
- Engedd el magad és pihenj.
- Ne aggódj, hogyan fogod csinálni.
- Ha azt veszed észre, az elméd „elkóborol”, egyszerűen vegyél egy mély lélegzetet és óvatosan irányítsd vissza a figyelmed a kiválasztott dologra.
- Ezt a gyakorlatot annyiszor lehet ismételni, ahányszor csak akarod. Akár napközben és különösen hasznos lefekvés előtt!
Meditációs gyakorlatod során semmit sem szabad ráerőltetned elmédre, de ne is hagyd, hogy elkalandozzon. Buddha
Meditáció a jobb alvásért
Előfordult már veled egy hosszú nap után, hogy az ágyba bújva, a takaród alatt még mindig ezernyi dolog járt a fejedben? Ha igen, akkor tudd, hogy ezek az őrült, csapongó gondolatok képesek arra, hogy tönkretegyék az éjszakai pihenést. Egy ébren töltött, rossz éjszaka képes lerontani a másnapi teljesítményed is, nappali álmosságot okoz és még az egészséged is károsíthatja.
Egy 2015-ben, a JAMA Internal Medicine Journal hasábjain megjelent tanulmány azt sugallja, hogy meditáció – egy elmenyugtató gyakorlat, ami a légzésre és a jelen pillanat megélésére összpontosít – segíthet megszüntetni a nyugtalan éjszakákat.
A vizsgálati csoport olyan középkorú és idősebb felnőttekből állt, akik alvászavarban szenvedtek. A vizsgált csoport fele egy olyan programban vett részt, amely bevezette őket a meditáció világába, míg a másik fele egy olyan programban, ahol a rendszeres alvás mikéntjéről tanulhattak. Mindkét csoport hat héten át heti egyszer találkozott. Amikor összehasonlították a két csoport eredményeit, azt találták, hogy a meditációt gyakorlók csoportjában a hatodik találkozóra már látványosan csökkent az álmatlanság, a fáradtság és depresszió.
A meditáció relaxációt állapotot hoz létre, mely a stressz ellentéte. Az emberek többségénél az alvászavarok szorosan kapcsolódnak a stresszhez. A relaxációs válasz viszont azt jelzi, hogy képes enyhíteni sok stresszel összefüggő betegséget.
Meditációval a fájdalom ellen
A stressz és a fájdalom sokkal közelebbi rokonságban van egymással, mint ahogyan azt gondolnád -, a fájdalom stresszt okoz és a stresszes állapot is képez fájdalmat, illetve súlyosbítja a már meglévőt. A meditáció és relaxáció segíthet megtörni ezt a ciklust és szelíd, holisztikus fájdalomcsillapító eszközként szolgál. A meditációs kezelések az elme és a test közötti kapcsolatra összpontosítanak.
A vizsgálatok azt mutatják, hogy a meditáció növeli a fájdalommal szembeni tűrőképességet és az önbecsülés mértékét, ugyanakkor csökkenti a szorongást, a depressziót és fájdalomcsillapítóként is használható. Az éberség meditációt sikeresen alkalmazták a fájdalom kezelésére: beleértve a fejfájást, hátfájás, mellkasi fájdalmat és a gyomor-bélrendszeri diszkomfortot is.
Meditációval a magas vérnyomás kezelésében
„A meditáció nem gyógyszeres kezelés” – ezt a receptet adja Dr. Robert Schneider magas vérnyomással hozzá érkező betegeknek.
Dr. Schneider dékán Fairfield-ben, Iowa-ban, a Maharishi Védikus Gyógyászat Főiskolán. Az elmúlt évtizedekben Schneider az ókori orvostudomány előnyeit kutatta, amelynek a transzcendentális meditáció az egyik kulcseleme. Az elmúlt 30 évben világszerte mintegy 600 vizsgálatot végeztek a transzcendentális meditáció magas vérnyomásra gyakorolt hatásairól.
„A transzcendentális meditáció egy egyszerű test-elme technika, amely lehetővé teszi, hogy átéljük a nyugodt tudatosság, illetve az éberség állapotát” – mondja Schneider.
A transzcendentális meditáció tanulása nem nehéz, de tanácsos egy képzett oktató segítségével elsajátítani. „Szükséges van valakire, aki vezeti Önt és visszajelzést kap,” mondja. „Ellenkező esetben nem élheti át a teljes hatást.”
„A meditáció egy ugrás: először a fejtől a szívig, majd a szívtől a létig. Egyre mélyebbre és mélyebbre hatolsz magadban, ahol a számítgatásokat hátra kell hagynod, ahol minden logika értelmét veszti.” Osho
Új komment hozzáadása