A lipödéma (más néven zsírödéma) a zsírsejtek kóros felhalmozódásával járó állapot. A zsírtöbblet a végtagokon jelentősen erőteljesebb, mint más testtájakon. Leggyakrabban az alsó végtagokat érinti, ritkábban a felkaron is megfigyelhető. A lipödéma jellemzően a nők betegsége, férfiaknál csak nagyon ritkán fordul elő. A állapotot a zsírsejtek kóros burjánzása okozza, azaz megbetegedés! Ne keverjük a „sima” elhízással.
Lipödéma képek, tünetek
A lipödéma megjelenése nagyon változatos lehet. Minden érintettnél másképp, máshogy jelenhet meg. A fő jellemzőket ezeken a képeken láthatod.
Főképp az alsó végtagokon jelennek meg szimmetrikus elváltozások, kóros zsírfelszaporodás kezdődik. Ritkábban a zsírtöbblet a felkaron is jelentkezhet, a könyök belső oldalán a legkifejezettebb.
A zsír lovaglónadrágszerűen körbeveszi a lábakat a csípőtől a bokák vonaláig.
A lábfej karcsú marad! Ez segít megkülönböztetni az elhízástól, mert itt is zsírpárnák láthatók. Továbbá a nyiroködémától, mert itt a lábfej érintett leginkább, azaz ez a legduzzadtabb.
Jellemző a csípő feletti zsírdudor, továbbá a térdkalácsot teljesen körbeveszi a zsírpárna és a térd alatt egy keresztirányú (haránt) bőrredő alakul ki.
A lábszáron a zsírpárna rálóg a bokákra, eltakarja azokat.
A lipödéma kialakulása, szövődményei
A zsírödéma oka még ismeretlen. Számos kutatás foglalkozik vele, talán genetikai oka is van, de még nem egyértelmű.
A probléma a pubertás, terhesség vagy menopauza után jelentkezik, amikor az ösztrogén szintje jelentősebben változik.
Súlyosabb esetekben a zsírpárnák rontják a vér és nyirokkeringést és nyiroködéma is „hozzáadódik”, ami jelentősen rontja az állapotot. A rossz keringés miatt az érfalak törékenysége is növekszik, ezért a lipödémás területeken kisebb ütések hatására is vérömlenyek alakulhatnak ki. Zsírödémában a gyakran láthatók kék-zöld foltok a végtagokon. A fenti szöveti elváltozások miatt a végtagok bőre érzékennyé válik és akár enyhe nyomásra is fájdalmassá válik.
Kóros állapot és nem „sima” elhízás!
A zsírödéma létezéséről kevés orvos rendelkezik ismeretekkel. Sokáig csak elhízottként kezelik az érintetteket és a diétás javaslatokon túl nem nagyon foglalkoznak velük.
Általában évek telnek el, míg valaki végre kimondja a diagnózist: zsírödéma.
A beteg szempontjából rendkívül fontos lenne annak felismerése, hogy a kórosan működő zsírszövet okozza a zsírfelrakódást.
Lipödéma diéta
Ha érintett vagy, fontos tudnod, hogy ez egy betegség, ami még normális étkezés mellett is intenzívebb zsírlerakódást okoz!
A legfontosabb teendőd fokozottan figyelni a kiegyensúlyozott étkezésre. Szigorúan csak annyi kalóriát, tápanyagot juttass a testedbe, amire szükséged van. A többletet a tested gyorsabban raktározza el és nehezebben szabadulsz meg tőle, azaz semmiképpen se egyél többet a kelleténél.
Azonban sanyargatni sem kell magad, mert a zsírödéma általában nem reagál még az egészen drasztikus diétára sem. Azaz érdemben az sem segít, ha nem eszel!
A lipödéma kezelése otthon
Bár a lipödéma ellenére is teljes és aktív életet élhetsz, de komoly lelki terhet jelenthet az esztétikai megjelenés. Ez önbizalom hiányhoz, depresszióhoz, bezárkózáshoz, sőt kényszeres evéshez vezethet. Vedd igénybe pszichológus segítségét, ha nem boldogulsz egymagad! A lipödémával nyiroködéma szakrendelésre kell fordulnod. Itt a szakápolók életmódbeli tanácsokkal látnak el és megtanítják, hogyan kezeld magad otthon.
A lipödéma jelenleg nem gyógyítható állapot. Az előrehaladását azonban megállíthatod, a tüneteket csökkentheted. Ehhez azonban egy életen át tartó odafigyelés, napi rendszerességű kezelés szükséges. Ha érintett vagy, akkor ez a TE FELADATOD! Senki nem fogja elvégezni helyetted, csak tanácsokat kaphatsz! Azaz rendezd be az életed úgy, hogy annak a lipödéma kezelés szerves része legyen.
A kezelés alappillérei a kompressziós ruházat, a kézi és gépi nyirokmasszázs és a rendszeres testmozgás.
Kézi masszázzsal
A kézi nyirokmasszázs egy speciális típusú gyengéd masszázs, amely serkenti a nyirok áramlását és ezáltal csökkenti az ödémát. Enyhíti a kellemetlen feszülést és esetleges fájdalmat is. Más kezelésekkel kombinálva – kompressziós ruha viselésével és gépi nyirokmasszázzsal együtt- a leghatékonyabb. A kézi nyirokmasszázs speciális képzettséget igényel, azaz olyan szakembert válassz, aki gyakorlott a nyirokmasszázsban.
Lipödéma és gépi masszázs
A gépi nyirokmasszázs ugyanúgy végzendő lipödémában, mint nyiroködéma esetén. Erről olvasd el korábbi cikkemet. A gépi masszázshoz több légkamrából álló „csizma” és/vagy „nadrág” mandzsetta szükséges.
A készülék egymás után felfújja a mandzsetta légrekeszeit. A jól beállított nyomás hatására a zsírsejt „felszakad” és „kifolyik” belőle a zsír. A hullámformában terjedő nyomás pedig „kinyomja” a kezelt területről.
A gépi kezelés mellett a kompressziós ruhát továbbra is használd, és rendszeresen kézi masszázst is iktass a kezelésbe, mert ezek együttesen a leghatékonyabbak.
A lipödéma érzékeny lehet a nyomásra, így csak olyan korszerű nyirokmasszázs gépet vásárolj, amelyen a mandzsetta nyomás szabályozható. A korszerű készülékek (például Power Q-2200 vagy a Power Q-1000 Premium) a nyomást úgy tudod beállítani, hogy panaszt ne okozzon, azonban a tüneteket javítsa.
Egyes esetekben a zsírödéma „nem tűri a nyomást”. Ha a kompressziós kezelések fájdalmat váltanak ki, akkor ne végezd, maradj a konzervatív kezeléseknél.
Lipödéma gyógytorna
A zsírödéma kezelés fontos része a rendszeres, dinamikusan mozgás, mely lehetőleg kompresszióban történjen – azaz a kompressziós harisnyát viselve mozogj!
Az izmaid váltakozó megfeszülésével párhuzamosan a harisnya is rugalmasan tágul-összehúzódik és ezzel „pumpálja” az ödémát. Hetente legalább háromszor 60 perc nyiroktornát végezz (szakembertől elsajátíthatod, aztán otthon magad is végezheted).
Ezen felül olyan mozgásokat végezhetsz, ahol nem terheled túlzottan a végtagot. Az intenzív, energikus futást nem neked találták ki! Az úszás, vízitorna, séta és a könnyed tempójú kerékpározás, a vibrációs tréneren végzett gyakorlatok a neked való.
Lipödéma műtéti kezelése
Ez a bekezdés egy kiegészítés, mert sokan hiányolták, hogy a sebészi módokról nem írok. Sok helyen (elsősorban plasztikai sebészeti klinikák oldalain) ajánlják a zsírleszívást a lipödéma kezelésére.
A régi típusú zsírleszívások durva módszerek voltak, vákuummal egyszerűen kiszívták a zsírt, de ezzel „kitépték „a nyirok és vérereket is.
Ennek kiküszöbölésére fejlesztik a módszereket és a legújabb zsírleszívási módszerek már valóban kevésbé roncsolnak. Lipödéma esetén a WAL (vízsugárral támogatott), az UAL (ultrahangos), LAL (lézeres) és PAL (vibrációs) technikák terjednek.
Milyen eredmény várható ezektől a beavatkozásoktól. Egy neves klinika honlapján találhatók ezek az előtte-utána képek. Érdemes megnézni, kattints ide.
Több nemzetközi szervezet van, mely összefogja a lipödéma kezeléssel foglalkozó orvosokat. Ezek az orvoscsoportok rendszeresen közzéteszik és frissítik a tagság által egyetértéssel elfogadott kezelési javaslatokat.
Az amerikai orvosszervezet honlapján egyszerűen nem is említik a zsírleszívást.
Mások, például az angol lipödéma társaság, a zsírleszívást külön csoportban, csak kezelési alternatívaként említi. Kiemelik, hogy nincsenek meggyőző adatok arról, hogy hosszútávon kockázatmentes a beavatkozás. A legsúlyosabb stádiumban, ami már jelentősen korlátozza az életminőséget, javasolják a módszert, mint ami javít az életminőségen. Ez előnyös lehet még akkor is, ha hosszabb távon kockázatai lehetnek.
A zsírleszívással kapcsolatban a legnagyobb probléma a bizonytalanság. Nincs adat arról, hogy 10-15 év múlva nem lesz-e valamilyen következmény. Egyes orvoscsoportok azt vallják, hogy a zsíreltávolítás (bármely módja) egy drasztikus módszer, mely rövid távú előnyöket biztosít ugyan, de a legmodernebb technológia is a nyirokerek és vérerek roncsolásával járhat. Így a zsírleszívás bármely módja hosszútávú kockázatot jelenthet, mert más problémákat (így nyirok és vérkeringési zavarokat) generál.
A mai álláspont szerint egy zsírleszívó kezelés során maximum 3 liter zsír távolítható el. Ezért a magánellátásban többszázezret kell fizetni, 20-30-50 liter eltávolítása pedig sokmilliós kiadás. Ezeket a műtéteket nem finanszírozza a TB.
Blogomban olyan módszerekről írok, melyek az emberek nagy tömege számára elérhető, megfizethető, biztonságos és segít. A zsírleszívás nem tartozik ezek közé. Véleményem szerint a zsírleszívás nem jelent reális módszert a betegek széles köre számára. Néhány súlyos állapotú (vagy jómódú) beteg számára jelenthet segítséget.
Mindent egyben a nyiroködémáról
Kommentek
A lipödéma nem „helyi” jelenség. Nagyobb területre, például combokra, farra, teljes alsó végtagra és fenékre terjed.
Ha a csomó tenyényi vagy azt csak kissé meghaladó, akkor aligha lipödéma.
Keressen fel sebészt, bár a zsírszövetben tapintható „zsírcsomók” ritkán igényelnek eltávolítást.
A jobb térdem felső részén alakult ki a zsirdaganat. Ez lecsúszott a térdem belső oldalára. Ahol először keletkezett, ott újból növekedik a zsírcsomó. Hová forduljak vizsgálatra? Szerintem lipőodemám van.
Amire választ vár, azt megválaszolni nem lehet. Nem rendelkezem jövőbelátás képességével, azaz nem tudom megnyugtatni abban, hogy tuti rendben lesz minden.
Azonban….
Az nyilvánvaló, hogy anyai ágon genetikailag is érintett lehet.
Nagymamája idejében, sőt édesanyja fiatal korában sem tudtak erről az állapotról!
Ön tehát előnyben van azzal, hogy fiatalon megtudta: ez az állapot érinti önt.
Ez hatalmas előny, mert (míg nagymamája, édesanyja semmi kezelést nem kapott) ön viszont idejében kezdheti a kezeléseket.
A zsírödéma egy nagyon makacs állapot, ami ellen nem egyszerű a küzdelem.
Azonban, ha mindig észben tartja az állapotát és rendszeresen kezeli (odafigyel az étrendre, a megfelelő testmozgásokra, alkalmazza a terápiás lehetőségek sorát, pl. masszázsok, rugalmas harisnya, stb), akkor „kordában tarthatja” az állapotot.
Ez nagy önfegyelmet és kitartást igényel. De ha kialakított egy olyan életmódot, amiben minden nap ott van az „odafigyelés” a zsírödémára, akkor sikerrel járhat.
Kedves Dr. Úr!
23 éves vagyok, csak pár napja derült ki, hogy ezzel a problémával küzdök, az én esetemben még a kezdeti stádiumban vagyok, a lábaim vastagsága mindig zavart, de inkább térdtől felfelé rossz a helyzet. Jelenleg 170cm és 70kg vagyok amiből a felesleges súly nagy része a combomon és a térdem körül van. Az lenne a kérdésem, hogy az Ön által a cikkben említett kezelésekkel javulhat is a helyzet, tehát vékonyodhat a comb és veszthet a zsírból vagy csak a progressziót lassítja? A családban édesanyámat és nagymamámat is érinti a helyzet, nekik a fájdalom enyhítésében segíthet? Ők sokkal előrehaladottabb állapotban vannak. Másik kérdés, hogy megfelelő életmóddal elkerülhető, hogy súlyosabb stádiumba fejlődjön a betegségem mondjuk 20-30 év múlva, mint pl édesanyámnak?
Alapvetően jól látja a helyzetét és azt, amivel segíthet.
A „hepe-hupák” eltüntetésére nem tudok hatékony módot ajánlani. Sokan próbálnak ilyet-olyat… semmi olyan nincs azonban, amivel 10-15 kg zsírt (gyorsan) el lehet tüntetni. Illetve van a zsírleszívás, de az eltűnt zsír felett a bőr nem lesz kisebb, azaz más kozmetikai problémát fog okozni (és egy sor potenciális káros következménye is lehet).
A folyamatos odafigyelés szokott lenni a leghatékonyabb.
Nagyon köszönöm a válaszát!
Igen, tisztában vagyok vele, hogy az éhezés nem megoldás, és az életmódváltás az, ami valójában segíthet. (Szerencsém van, mert imádom a zöldséget, salátát, gyümölcsöket) Azt is tudom, hogy az első pár hetes „látványosabb” fogyás nem marad végig, ettől nem fogok kétségbe esni, mert érzek most magamban kellő erőt, hogy ne adjam fel. A heti 30-50dkg fogyás nekem tökéletesen megfelel, nem akarom egy nap alatt megváltani a világot. Mielőtt elkezdtem számolni a kalóriákat, azt hittem, nagyon sokat eszek, mert elképesztően könnyen híztam. Nem éreztem soknak a bevitt étel mennyiségét, de az eredmény azt mutatta, hogy nem jól gondolom. Mikor elkezdtem számolni a bevitt kalóriát, meglepődve tapasztaltam, hogy valóban nem sok, csupán van pár apróság, amire oda kell figyelnem. Egy egészségesen működő testtel ellentétben én nem bűnözhetek, csak nagyon nagyon ritkán, és akkor sem mindegy, hogy mivel. Amikor vendégségbe megyünk és látom a barátnőimet, ahogy megeszik a két-háromszorosát annak, amit én eszek, és konkrétan nem híznak tőle, vagy ha igen, akkor egy kis futás, edzés, aztán minden újra szuper…. na azt hiszem ez a legnehezebb. Ugyanakkor rám néz egy idegen, és azt hiszi, éjjel nappal falom a süteményeket a tv előtt ülve. Az ember nem magyarázkodhat folyton, mert igazából teljesen mindegy az ok. Az eredmény és a látvány akkor is ugyanaz. Na de nem számít. Egyszerűen tudatosítanom kellett magamban, hogy ez van, és ehhez kell alkalmazkodnom. Ha sírok, és ujjal mutogatok a betegségemre, attól nem lesz jobb. Nehéz az út, de ha van remény, akkor folytatom. Tehetek még valamit azért, hogy ezek a hepehupák gyorsabban eltűnjenek? Azt hiszem, jelen pillanatban ez zavar a legjobban.
A lipödéma makacs állapot.
A leírása szerint az ön állapota „tankönyv szerinti”.
Azaz deréktól fel szinte normál az alkat, de ehhez széles, telt csípő és far, vaskos combok tartoznak.
A sok zsír hepehupássá teszi a bőrt.
Mivel ez egy zsír-anyagcsere probléma, így nem egyszerű a fogyás. Általában diétára nem reagál megfelelően, ami azt jelenti, hogy nem onnan csökken a zsír, ahol „szeretné”, hanem a felső test tovább soványodik, a far, combok makacsul ragaszkodnak a párnákhoz.
Egy kalóriamegszorításos diéta első napjai arról szólnak, hogy kevesebb a szénhidrátot (sütit, nasit, kólát, kenyeret, tésztát) fogyaszt.
Ezért gyorsan csökken a test vízvisszatartása is. Azaz az első néhány hét látványos sikere elsősorban a víz kiürüléséről szól.
Akkor érhet el tartós fogyást, ha az étrend nem sanyargató, nem szenvedtető, hanem éveken át követhető és normál étrendjévé válik.
A kalóriadeficites étrend (éhezés) általában rövidtávú eredményt hoz. Az éhező alig várja, hogy visszatérhessen az előző étrendhez és ez a súly visszacsapását (még nagyobb elhízást eredményez.)
Éhezés és szenvedés nélkül hetente 30-50 dekát lehet fogyni. Azaz egy hónap alatt 1-2 kg-t. Egy év alatt pedig 10-15 kilót.
A legfontosabb tehát, hogy olyan étrendet kövessen, amit hosszú időn át tartani tud (és ezt ne is hagyja abba, azaz nem térhet vissza arra, amit előtte követett).
Ez nagyon nehéz. Kitartást kívánok.
Kedves Zsolt!
Sajnos egy hormonális probléma miatt 15 éves korom óta lipödémám van. Az évek során sokféle fogyókúrát, tornát próbáltam ki, de tartós eredményt nem hozott. Most 45 évesen belekezdtem a kalóriadeficites diétába, ami egyben életmód váltás is. Pár hét után mínusz 4 kilónál tartok. A kérdésem az lenne, hogy ezzel a megoldással van rá lehetőség, hogy a lipödéma miatt lerakódott zsírtól megszabaduljak? A derekam vékony a csípőmhöz képest, és nagyon zavar a széles combom és csípőm, ami csúnyán egyenetlen felszínű. Nem akarok gyorsan fogyni, de szeretném ha hatékony és tartós lenne. Nem akarok vékony lenni, nem az a cél. De 65-68kg-os súllyal már valószínűleg meg tudnék barátkozni. (Most vagyok 83kg 165cm-es magassággal.) A zsírleszívást nem igazán preferálnám, a lassú fogyást is azért szeretném jobban, mert nem akarom, hogy a bőröm lógós legyen, az sem esztétikus. Amikor tehetem, mozgok, sétálok. Sajnos ülőmunkát végzek, így nem jut rá annyi idő, mint szeretném, de megoldom. Mit tehetek, hogy javuljon a helyzet? Jó lehet ez a kalóriadeficites megoldás, vagy csak egy ideig fog működni, aztán megáll majd a fogyás? Rettegek, hogy jön a változó kor, és ez még sokkal rosszabb lesz. Van arra bármilyen esély, hogy a bőröm felszíne ne legyen ilyen egyenetlen, és elérjem azt a súlyt, ami már valóban esztétikus?
Előre is köszönöm a válaszát! Üdvözlettel, Erzsébet
Egyelőre nincs végleges megoldást biztosító módszer a lipödémára. A kezelés segíthet mérsékelni.
A kavitáció korlátozott hatású, mert nem való nagy mennyiségű zsír eltöntetésére – a lipödémában meg az a probléma hogy akár több tíz kiló zsír is lehet.
Egyszerűen nem végezhető a kavitáció folyamatosan, így legfeljebb néhány cm körfogat-csökkentésre jó (átmenetileg).
Érdekes összefoglaló, örülök, hogy rátaláltam.
Nem tudom, hogy mi a véleménye a doktor úrnak erről:
https://www.lipoedem.at/
de ide teszem, hátha valakinek pont ez fog segíteni.
Abban szinte biztos vagyok, hogy a szauna jógás Mariannak köze nincs a témához, különben nem írna ilyeneket.
Száraz kefés dörzsölés…Hahaha. Még kézi masszázs után is hetekig csupa kék-zöld foltos az ember.
Nem beszélve a fájdalomról. Leszálkásította a combját, ja persze…Hagyjuk.
Ebből is látszik, hogy a legtöbb embernek fogalma sincs arról, hogy mi ez a betegség, pedig ma már elég jól
elkülöníthető a kövérségtől vagy éppen a körte alaktól.
Én a kavitációval is próbálkoztam, amiben volt kockázat, hiszen pont abba a rendszerbe vezeti a zsírt, ami beteg.
Megpróbáltam és nem mondhatom, hogy hatástalan volt, de egyrészt nagyon fájt, másrészt utána hetekig tele voltam a szokásos kék-zöld foltokkal. De az ember mindent megtesz, hogy szabaduljon ettől a szörnyűségtől, ezért is keressük a végleges és valóban hatásos megoldásokat. Bárcsak az orvosok is keresnék, én kicsit úgy érzem, hogy megálltak az ödémás masszírozó gépeknél meg a kompressziós harisnyánál. Hordják egy hétig és érteni fogják, hogy miért keressük a megoldásokat.
A linkben foglaltakkal kapcsolatban érdekelne a doktor úr véleménye, előre is köszönöm, ha megnézi az orvosi összefoglalókat is.
nagyon köszönöm, hogy megosztotta a történetét.
Egyetértünk abban, hogy ez a módszer nem biztos, hogy mindenkinek út a tuti sikerhez (merthogy minden eset más), de abban biztos vagyok, hogy a táplálkozási javaslata (növényi étrend) mindenkinek segít. A hot vinyasa jóga és a puha kefés nyirokmasszázs pedig biztosan nem árthat.
Írása megerősíti, hogy nagyon sokat tehet az ember önmagáért!
Kedved Dr ur es mindenki aki itt van es erintett,
Pubertars korom ota “harcolok” ezzel a nehezseggel. Most 36 eves vagyok, van egy gyermekem es egyaltalan nem megfelelo taplalkozasi szokasokkal rendelkezo csaladban nottem fel. Minden orvos es szakember segitsege nelkul jutottam el oda ahol most vagyok. Mondhatom, hogy nem vagyok es (nem is leszek)model alkat, de mar S/M-es nadragot hordok. Ez nem volt mindig igy. Mindig is vastag volt a combom akkor is ha felul XSes voltam, de akkor lett igazan rossz a helyzet amikor evek utan abbahagytam a fogamzasgatlo szedeset. 2 honap alatt 10kg jott fel a csipomre, fenekemre es combomra ugy hogy futottam 5km heti 4x es edzotetembe jartam. Tehat ezek a mozgadformak nekem sem segitettek.
Onnan hosszu volt az ut, rengeteg zsakutcaval, csalodassal, kuzdessel, feladassal, mindenfele mentalis nehezsegekkel, rossz kapcsolattal, zero onelfogadassal.
Azota sok ev telt es es sok mindent tanultam anatomiarol, a test mukodeserol es megfelelo mukodteteserol. Valoszinu soha nem tartanek itt ha nem beszelnek angolul hiszen rettentoen limitalt a magyarul elerheto hiteles informacio.
A lenyeg, hogy mindenki tanuljon amennyit csak tud, mert a tudas hatalom es az onismeretnel semmi sem nagyobb kincs. Igy jutottam el oda, hogy az en receptem
– hot vinyasa joga ( kell, hogy felmelegitett terenben legyen kb 34-38c)
– 100% novenyi alapu taplalkozas ( lehet porkoltet is kesziteni teljesen novenyi alapanyagokbol pl karfiol porkolt, csicseri borso porkolt, ha valaki nem nyitott a nagy valtozasokra)
– szaraz kefevel valo nyirok dorzsoles
Egyszer mar teljesen szalkasra varazsoltam a combom ezek egyuttes rendszeres vegzesevel, aztan volt hogy koltozes miatt kiesett a hot joga es majdnem mind visszajott, de aztan ujra koltoztunk ismet hot vinyasa jogara jarok es ujra eltuntek a fajdalmas duzzanatok a combomrol teljesen a terdem folotti reszig. Mivel mar ketszer bizonyitott ezert vagyok ilyen biztos benne.
Nem mondom, hogy ez mindenkinek tuti recept, de nekem az es remelem masnak is segithet, arrol nem is beszelve, hogy a joganak mennyi mas pozitiv hatasa van az eletunkre nezve.
Mindenkinek fel a fejjel es kitartas
Alighanem megtapasztalta, hogy a lipödémára nincs „instant” megoldás.
Igazi sziszifuszi munka az ellene való küzdelem. Ez nagy kitartást, elszántságot igényel és még ekkor is csak mérsékelt eredmények vannak.
Ez egy nehéz betegség, még akkor is, ha nem életveszélyes.
Kedves Zsolt, köszönöm a válaszát. Nem jól fogalmaztam: életmódot váltottam annak idején: 4 évig nem ettem húst, halat, lúgosító étrendet követtem. Elolvastam a cikkeket is, köszönöm. Nem feltétlenül az “instant” megoldásokat keresem.
Egy probléma nagyon ritkán oldható meg egyetlen kezeléssel, egyetlen tablettával, egyféle módszerrel. Látom, szeret tájékozódni, így javaslom ezt a cikkem.
A nyiroködémánál kb 15 féle olyan módszert sorolok fel, ami segíthet valamennyit. Van ami csak 1-2%-nyit javít (azaz önmagában alig ad eredményt), de hozzájárul ahhoz, hogy 100% legyen. A nyirokmasszázs gép önmagában megoldja a probléma 65-70%-át… de még ez a fantasztikus eszköz sem elég önmagában. Ezen felül….ami egyik embernek beválik, nem működik a másiknál. ÉS ami nehézzé teszi az egészet, hogy nem lehet előre tudni hogy az adott személynél mi lesz a nyerő!
A hozzászólásaiból úgy érzem, hogy Ön sok módszert kipróbált, de ezeket többnyire néhány hétig, hónapig bírta és az éppen próba alatt álló egyetlen módszertől várt csoda-eredményt.
Például olyan nincs, hogy vegetáriánus diéta… vegetáriánus étrend van. A diéta szó eleve azt jelenti, hogy „nem akarom igazán csinálni csak egy kis ideig”. A vegetáriánus étrend egy életforma része. Az ember így él, így táplálkozik. Nem 2 hétig, hanem egy életen át. És akkor van eredménye.
Én közel 10 éve nem ettem semmilyen húsfélét, még halat sem. Azért kezdtem el, mert durván magas vérnyomásom volt. Néhány hét után rendeződött a növényi étrenddel.Ennek van értelme. A diétának nincs, mert csak ideig-óráig csinálja az ember.
Blogomban írtam már ezekről, például ebben a cikkben.
Nem bonyolódnék bele az egészségbiztosításunk állapotáról szóló vitába…annyi biztos, hogy például a nyirokmasszázs gépet a szlovák és német betegek a biztosítótól, receptre, minimális térítés mellett kapják. Itthon erről szó sincs. Meg kell venniük, ha javítani akarnak a panaszaikon.
Sajnos abban teljesen igaza van, hogy Magyarországon ez a betegség nem elismert kór és kevés a rendelkezésre álló megfizethető eszköz az állapotjavuláshoz. Ami itthon is megtehető, az pl a RAD diéta (antiinflammatory diet) követése, de másoknak a ketogén diéta válik be. Nekem 10 évvel ezelőtt a vegetáriánus diéta vett le egy csomó centit a combomról. (Azóta visszatértem a húshoz, és sajna a centit is visszajöttek.) Az a furcsa, hogy a zsírödémás közösségek tagjainak eltérő dolgok válnak be diéta terén (tagja vagyok két ilyen csoportnak). Ami még nekem személy szerint segített egy pár centivel: trambulin gyakorlat a “health bounce” mellett az ún Jamba run, amit a Cellerciser nevű trambulin gyártója fejlesztett ki. Keressen rá, ha érdekli. A nadrág bővebb lett a combomon tőle 2 hónap után (napi 3 sorozat kis pihenővel a sorozatok között). Köszönjük, hogy foglalkozik a témával. Nem kívánom, hogy belülről ismerje, milyen betegség ez. Mivel csak nőket sújt, nem is kap olyan fontosságot ebben a macsó világban. A zsírödémás nőknek nemzetközi szinten is sokat kell küzdeniük az egészségbiztosítókkal. Itthon az állam pedig semmit nem finanszíroz az elérhető kezelésekből.
Az előadó a videon 24:30-tól 60 másodpercet szentel a témának. Az edzésnek fő célja az izompumpa aktiválás. Közben egy felsorolást mutatnak, rangsor nélkül, olyan módszerekről, melynek hatása a pumpafunkció javítása. Említi a vibrációt, a tréninget, a masszázst, néhány mást és a „döglött macska rázkódást” (hanyatt fekvésben karokat lábakat fel kell emelni és rázogatni…”. Nem minősítem, de jól nevettem.
Ez előbbi válaszomban részletesen elmondtam -érveléssel együtt- miért nem az ön által hiányolt dolgokat tartom a legmegfelelőbbnek.
Dr. Herbst videójából nem derül ki semmi olyan, ami megváltoztatná a véleményem.
Megerősített viszont abban, hogy továbbra is azokat a módszereket emeljem ki cikkeimben, melyek (szerintem) reális segítséget nyújthatnak. A blog egy ilyen műfaj. A véleményét, álláspontját osztja meg a szerző.
De hagy provokáljam én is önt! Van arról infója hazánkban hány helyen lehet trambulinozni vagy vibrációs trénert használni (kifejezetten betegeknek)? Tudom, vibrációs trénert 100-150 ezerérét lehet kapni (kínai utánzatot). De ezek műszaki képességei nem azonosak azokkal az eszközökkel, melyek használatakor orvosilag igazolt hatás mérhető. Egy hatékony vibrációs tréner ára másfél millió, de inkább 3-4.
Aztán itt van az aquagym. Hány helyen van rá lehetőség? Egyszerre hány beteget tudnak fogadni? Egyáltalán hány olyan tréner van, aki limfödéma-lipödéma tréning tartására képzett aquagym/trambulin/vibráció vonatkozásában?
Egyszerűen ezek a módszerek a magyar emberek számára nem elérhetők, így a cikkemben olyan súllyal említem őket, amennyi a jelentőségük.
Javaslom, hogy nézze meg,Dr.Karen Herbst egyik videóját a YouTube -on: New insights on pathophysiology and treatment of lipedema. Dr. Herbst az egyik legelismertebb kutatója ennek a betegségnek. A 25. percben említi a bouncing pumpáló hatását: mindezt a leghatékonyabban trambulinon lehet csinálni. Nem óriási ugrálásokról van szó, a mobilitásukban korlátolt sok zsírödémás beteg erre nem is lenne képes. Jó mozgásforma még az aquagym. Üdvözlettel, Zsuzsanna
Köszönöm a kiegészítést. Nem kétséges, hogy a vibrációs tréner kedvező hatású lehet. Véleményem szerint azonban más mozgásformák, így a szobakerékpározás vagy egy séta sokkal erőteljeseb izomkontrakciókat (izompumpát) hoz létre, így erősebben hat a keringésre.
Azaz a vibrációs tréner jó, de nem emelném az előzők elé.
A trambulinozás az egészségesek számára kiváló keringésjavító torna lehet.
A nyiroködéma ezzel szemben nem egészséges állapot. A végtagban nagy mennyiségű ödéma (folyadék) van. Ha felpolcoljuk a lábat, akkor a gravitáció hatására csökken a duzzanat. Azaz a folyadék egy része szabadon mozoghat a végtagban.
A talajfogáskor a test hirtelen leáll, eközben a gravitáció miatt lefelé irányuló nyirokáramlás alakulhat ki, azaz a folyadék lefelé keres utat! Persze a trambulinon ugrálás kevésbé rossz, mintha ugrókötelezne, mert a trambulin rugalmas hálója lassítja, tompítja a becsapódást.
Zsírödémában a zsír nincs szabadon, hanem a sejtekbe van zárva. Nem világos számomra, hogy milyen mechanizmussal segíthet a trambulinozás? Hogyan szabadul ki a zsír a sejtekből? És mi van akkor, ha kiszabadítjuk a sejtből? Hova tűnik el? Hogyan használódik fel?
A lipödéma sok esetben már tapintásra is fájdalmas. A nagy mennyiségű zsírszövetnek súlya van. Az ugrálással a zsírpárnák le-fel csapódnak, ütődnek. Ez a vongálás növelheti a fájdalmat. A kerékpározás során nincs ilyen kellemetlen effekt.
Ezek miatt én egyáltalán nem ajánlom betegeknek a trambulint. Szerintem hatása elmarad a vibrációs trénertől és nagyon messze elmarad a kerékpározás kedvező hatásaitól.
Persze lehet, hogy nem tudok valamit. Meggyőzhető vagyok, hogy az ugrálás kedvező hatású a nyirok és zsírödémás betegeknek!
Küldene infót a nyiroködémások/limfödémások orvosilag igazolt hatású trambulinos tréning protokolljairól?
Köszönöm a válaszát! Még annyival érdemes lenne a testmozgással kapcsolatos részt kiegészíteni, hogy a szobai trambulinon kifejezetten a zsírödémára és nyiroködémára léteznek kidolgozott, kíméletes, de az egész nyirokkeringést átmozgató gyakorlatok. Illetve a vibrációs tréner is segíti a nyirokkeringést, természetesen a legkíméletesebb üzemmódban.
Köszönjük, hogy foglalkozik a témával!
Üdvözlettel , Zsuzsanna
Köszönöm az üzenetét és információit. Kiegészítettem a cikket egy sebészi kezelés fejezettel.
Egyetértek azzal, hogy a WAL és PAL zsírleszívási módszerek már kevésbé roncsolók és ártalmasak, mint a korábbi (durva) zsírleszívó módszerek voltak.
Több nemzetközi szervezet van, mely összefogja a lipödéma kezeléssel foglalkozó orvosokat. Ezek az orvoscsoportok rendszeresen közzéteszik és frissítik a tagság által egyetértéssel elfogadott kezelési javaslatokat.
A zsírleszívás hosszú távú hatásáról nincsenek meggyőző adatok. Egyes orvoscsoportok kifejezetten azt vallják, hogy a zsíreltávolítás (bármely módja) egy drasztikus módszer, mely rövid távú előnyöket biztosít ugyan, de a legmodernebb technológia is a nyirokerek és vérerek roncsolásával járhat. Így a zsírleszívás bármely módja hosszútávú kockázatot jelenthet. Az amerikai orvosszervezet honlapján egyszerűen nem is említik a zsírleszívást. Más lipödéma oldalak, például az angol orvostársaság kezelési alternatívaként említi, de kiemeli, hogy nincsenek meggyőző adatok arról, hogy hosszútávon kockázatmentes a beavatkozás. A legsúlyosabb stádiumban, ami már jelentősen korlátozza az életminőséget, javasolják a módszert, mint ami javít az életminőségen. Ez előnyös lehet még akkor is, ha hosszabb távon kockázatai lehetnek.
Ha követi blogom, akkor láthatja, hogy ez nem egy sebészi vagy kórházi módszereket népszerűsítő oldal. Olyan -orvosilag elismert, bizonyított- módszereket mutatok be, amelyekkel a beteg önmagában hozzájárulhat az állapota javításához.
A sebészi módszerek nem ilyenek. Egyszerre maximum 3 liter zsír távolítható el. Ez a magánellátásban sokszázezres tételt jelent, 20-30-50 liter eltávolítása pedig nyilván sokmilliós. A tömeges zsírleszívó műtétek finanszírozása nem biztosított. Ezért a zsírleszívás nem jelent reális módszert a betegek széles köre számára.
Ahogy írtam, olyan módszerekről írok, melyek az emberek nagy tömege számára elérhető, megfizethető, biztonságos és segít. A zsírleszívás nem tartozik ezek közé.
Kedves Zsolt!
A WAL és PAL zsírleszívás hosszútávú előnyökkel jár és mindkét eljárás nyirokkímélő. Itthon van már egy orvos, aki ezt végzi. Nem mellesleg nyirokosztályon is dolgozik egy állami kórházban. Kérjük, frissítse a cikkét, ami egyébként remekül körbejárja a témát, köszönet érte!
Még annyi, hogy genetikai háttere lehet a betegségnek, folyamatosan kutatják a témát. És az is igaz, hogy műtét után bizonyos betegeknél visszajöhet kismértékben a betegség, szóval a konzervatív terápiának gyakorlatilag élethosszig kell tartania.
Köszönöm a kiegészítését.
Szerintem a javaslatai benne vannak a cikkemben. Abban igaza lehet, hogy érdemes lehet még egyértelműbben „kibontani” őket.
Olyan módszert, ami itthon nem elérhető sem finanszírozott, sem fizetős formában nem véletlenül nem említek.
Üdvözlöm!
Kiegészítésként javaslom a következőket:
a lipödéma nem csak esztétikai és lelki problémákat okozz, nagyon fontos , hogy nagy fájdalommal is jár és gyorsan mennek tönkre az ízületek!
-lipödémásoknak az úszáson és a biciklizésen kívül semmilyen más sport semmilyen más sport nem javasolt , mert nagy fájdalmakkal és láb dagadással jár.
-a nyiroködémára alkalmazott terápiák gépi nyirokmasszázs, kézi masszázs és a kompressziós harisnya az életminőséget nem javítják, a fájdalom marad.Nyáron csak rosszabb, mivel a lipödéma meleg hatására még fájdalmasabb és még jobban dagadnak a lábak. 30 éves alakult ki nálam a lipödéma, van (sok lipödémással beszéltem már), tudom miről beszélek.
Abba teljes mértékben igaza van, hogy sima plasztika zsírleszívást nem javasolja, mert több kárt okozz. DE igen is VAN gyógymód, ami nem plasztikai zsírleszívás!
1997 ban Németországban fejlesztettek ki egy eljárást kifejezettem lipödéma eltávolítására, nem roncsolnak semmit sem. Kérném szépen, hogy tájékozódjon, mielőtt azt állítja, hogy nincs gyógymód. Abban igaza van hogy Magyarországon nincs, de minden más országba már van, mert ott veszik a fáradságot az orvosok, hogy tájékozódnak és tanulnak.
Figyelmébe ajánlom a következő linkeket (német), hogy értse, hogy milyen műtéti eljárásról van szó:
https://www.hautarzt-duesseldorf.de/lipoedem/
https://www.youtube.com/watch?v=bokD3kIbdF4
A meleg és a magzat növekedése egyaránt súlyosbítja a nyiroködémát.
Ha nem kezeli a terhessége alatt, akkor jelentős romlást tapasztalhat.
A kíméletesen, alacsony nyomással végzett gépi nyirokmasszázsnak nem ellenjavallata a terhesség! Nyilván ez a lábak kezelésére vonatkozik! Azaz terhesség alatt a nadrág vagy övszerű kezelőmandzsettákat nem szabad használni. A csípő, far és has tájékán azonban kézi önmasszázs vagy terapeuta általi masszázs egyaránt végezhető.
Kedves Doktor Úr!
Küzdök ezzel a nyirok betegséggel esztétikailag már nem olyan szép a lábam de még elvagyok. 38 éves vagyok és újra babát várok. Viszont senki se javasolja a harisnyát combfixet vagy a nyirokgép használatát. Viszont jön a nyár amikor még rosszabb lesz a helyzet keringés szempontjából. Mit tehetek?
Köszönöm szépen előre is!
A gépi nyirokmasszázsnak nincs fogyasztó hatása. Hiába állítja a kozmetikus.
A 60-80Hgmm-nél nagyobb nyomás káros, akár szívleállást lehet vele okozni. Az a kozmetikus, aki fájdalmas nyomást állít be, nem tudja mit csinál (de nagyon bátor és tele van önbizalommal).
Nem hiszem, hogy a néhány masszázs (ha mégoly magas és kellemetlen nyomást állítottak is) bármilyen maradandó kárt okozott volna a nyirok vagy vénás rendszerben.
A dohányzás elhagyása után gyakori, hogy a szájba tett cigaretták helyett nassolás a következmény, és sok dohányzást abbahagyó hízik el. Az őszi-téli időszakban eleve kevesebb a mozgás és a hideg miatt az ember kívánja is az energiát.
10-20 kilót pillanatok alatt fel lehet szedni, aztán pokoli nehéz leadni.
Már az elején említettem, hogy a nyirokmasszázzsal nem lehet fogyni, így emiatt nem érdemes költenie rá. Különösen nem egy rosszul, veszélyesen végrehajtott kezelésre.
Konditermet javaslom és táplálkozás tanácsadót. A 20 kilo pluszt odafigyeléssel, az életmód (több mozgás), étrend módosításával (a diéta nem jó, mert nem lehet tartósan csinálni) fél- egy év alatt le lehet adni.
Kedves Zsolt!
Tavaly letettem a cigarettát, és mellette elkezdtem járni – a hízást megelőzendő, – gépi nyirokmasszázsra.
November elején tettem le a cigarettát. Január közepén még nem volt jelentős hízás. Ekkor mentem utoljára nyirokmasszázsra, mert nagyon erős volt, kifejezetten fájdalommal járt.
Az utolsó alkalommal, amikor voltam, tényleg azt éreztem, annyira erős, hogy annyira szorít a gép, ami nem egészséges.
Ekkor még 36-os volt a méretem. A nyirokmasszázs bérletet le sem jártam, mert azt éreztem, ez egészségtelen. Ezután akárhányszor mozogtam, utána egy erőteljes lüktetést éreztem a testem egyes pontjain (comb, fenék, kar) mintha az erek lüktet ének, de másként, és radikálisan hízni kezdtem – viszont kvázi egyenletesen.
KB. 2 hónap alatt kB. 20 kg jött fel. A TSH, vércukor rendben, de a hízás, és a lüktető érzés folyamatosan orvos arra tippelt, hogy a dohányzás elengedése okozta a hízást…
Kérdés: megsérülhetett-e a nyírokrendszer az erőteljes masszázs hatására (tényleg olyan erős volt, hogy pánik érzéssel is járt, de a gépet kezelő azt mondta, akkor jó, ha extrán szorít a gép.)
Ha ez történt, mi a kiút?
(Mindez tavaly volt, de még ma éjjel is éreztem a lüktető érzést, ami általában súlygyarapodással jár…)
Vagy kutyaharapás szőrével? Érdemes lenne visszamenni, csak kíméletesebben?
Mindez azért fontos, mert 43 éves vagyok, és a hirtelen, erőteljes súlygyarapodás miatt nem engednek lombikozni…
(Az orvos ott azt feltételezett, pajzsmirigy probléma van a háttérben, de szerencsére nem.)
Köszönöm előre is a válaszát!
A zsírödéma jelenleg nem gyógyítható. A tv-ben látott „gyógyszer” vásárlása pénzkidobás. Nem fog javítani a kóros zsírképződésen.
zsír ödémám van.Azt szeretném kérdezni hogy gyógyszer létezik a kezelésére? ATV be láttam hogy hirdették A Lymfe ha jól emlészem.Úgy hirdette hogy a dagadt káb és az ödlmás lábra. A nyirokkeringést elősegiti. Köszönöm szépen,
Hozzászólásában nincs igaza. A zsírödéma oka nem a túlzabálás. Ez egy anyagcsere betegség, ami kóros zsírképződéssel jár. A beteg nem tudja befolyásolni, még a szigorú diéta sem segít a legtöbb esetben.
Judy: Zsirleszivas helyett inkabb nem kene annyit zabalni.
Kedves Judy! Ön pedig blogom olvasójaként tudhatná, hogy teljesen tisztában vagyok a túlsúly és a betegségek kapcsolatával. És azzal is tisztában vagyok, hogy a betegek nem gondolnak a holnapra, ma és azonnal akarnak megoldást olyan problémára, amit egyébként csak hosszan tartó „melóval”, és bizony lemondással lehetne visszacsinálni. Javaslom elolvasni a „Kutyaszar stratégia” című cikkem. A zsírleszívás azonnali előnyöket kínál, de a beavatkozásban „bele van kódolva” más is. Azt kívánom önnek, hogy ne bánja meg 15 év múlva, hogy most belement. Az én véleményem az, hogy bánni fogja. Ezért engedje meg nekem, hogy a saját blogomon ne az ön -szerintem hosszútávú kockázatokat rejtő- elképzelését terjesszem vagy támogassam, hanem a saját meggyőződésem. De az ön életéről ön dönt.
Kedves dr úr!
Mint orvos, tudhatná, hogy egy 30 kiló súlyfelesleg nem csak esztétikai gondokkal jár. Így is van magas vérnyomásom, tüdőm se az igazi, köszönöm, de szivbeteg és egyéb nem akarok lenni. Inkább bevállalom a zsirleszívást, és életmódot váltok utána, mert akkor van miért. De most ha életmódot váltok, csak a 30 kilós többletet tartom szinten, ami attól még ott marad. Tudom hogy a műtétek vannak kockázatai, de melyik műtétnek nincsenek?
Remélhetőleg nem fogja megbánni majd 80 évesen, hogy 35 évesen mit vállalt be. A zsírleszívás időleges és hosszú távon nem kockázatmentes megoldás. A zsírmennyiséget csökkenti, de mivel a zsír felszaporodásának okát nem változtatja, a zsír vissza fog „növekedni”. Eközben a leszívás biztosan károsítja a vérereket és nyirokereket is, hegesedést okoz, ez pedig nem lesz következmények nélküli (akár 45-50 évesen is verheti a fejét a falba, hogy most így gondolta). De tény: a zsírleszívásnak kozmetikai, esztétikai előnyei vannak.
Köszönöm a tippet. Utána néztem. Bécsben végeznek ilyet. Mondjuk elég húzós az ára, 3500 euró. Csak az a szomorú, hogy egy mellkisebbítést megcsinálnak TB-re, mert a súly húzza valaki hátát, derekát. Ezt pedig nem. Holott nagyon sok nő szenved sajnos ebben a betegségben. 35 vagyok, az elmúlt 5 évben alakult ki nálam a betegség.
Belefaradtam. A különböző kezelések nem használtak, fogyni se tudtam. 30 kg plusz van rajtam ez miatt. Nekem senki ne papoljon, hogy nem ajánlott a zsirleszívás. És az mennyivel jobb, hogy a sok + kg-tól egy csomó betegség előjön?! Magas vérnyomás, szív betegség, stb… Így is a derekam majd le szakad, 1 éve fáj napi szinten a súlytól. Ha 80 éves lennék, már nagyon nem érdekelne, hogyan nézek ki, de ilyen fiatalon érdekel. Így a zsirleszivas mellett döntöttem. Ha esetleg valaki itthon is tud olyat, aki csinál ilyet, kérem jelezze. Köszönöm.
A terhesség egy természetes állapot, de önmagában ez fokozhatja a láb ödémásodást. A baba növekedése során „ráfekszik” a nyirokutakra, erekre, elnyomja, leszorítja ezeket. Ez eleve rontja az állapotot még egészségesnél is.
A nyiroködémás számára a terhesség eleve fokozott kockázatot jelent és a tünetek fokozódását okozza. Eddig a rossz hír.
A jó pedig az, hogy a nyirokmasszázs gép terhesség során is alkalmazható. Azonban hosszabb és kíméletesebb kezelésre lehet szükség.
A gép ugyebár a lábból szeretné kinyomni a felesleges folyadékot, a baba leszorító hatása miatt ezt nehezebben tudja. Minél magasabbra emeli a nyomást, annál inkább nem megy.
Paradox módon nem a nyomás kell emelni, hanem inkább 40-50Hgmm-re csökkenteni, eközben a kezelési időt 20-30 percről 40-45-re növelni. (autós hasonlattal: lassabban kell haladni, de így hosszabb ideig tart célhoz érni).
Ez a kezelés szükség esetén naponta 2x, max 3x is ismételhető (de az összes kezelési idő ne legyen több 120 percnél naponta).
Emellett a fáslizás, a kézi ön-drenázs, a lehetőségek szerinti mozgás, a diétára figyelés ugyanúgy fontos, mint korábban volt.
Az is biztos, hogy a lábak gépi nyirokmasszázsával semmi bajt nem okozhat a babának – természetesen a törzs mandzsetta nem használható a terhesség alatt.
Elég súlyos minden végtagot érintő zsír és nyirok kevert ödémám van évek óta. Nagyon jól karban tudom tartani nyirokmasszázs géppel (Q-1000 Premium), sokat javult is azóta, sportolni, mozogni is többet tudok, és egy keveset fogytam is. Most viszont veszélyeztetett terhes lettem. Mozogni most nem nagyon tudok csak nagyobb sétákat teszek (1-2 km), de ezt sajnos kevésnek érzem. Az lenne a kérdésem, hogy terhesség alatt is tudom alkalmazni a nyirokmasszázs gépemet, vagy marad a fáslizás?
Az egészségügy rohamléptekkel fejlődik, naponta jelennek meg új eljárások, főképp Amerikában. Ezekről bőven olvashat a neten. Azt kell tudnia, hogy amerikában az egészségügy fizetős! Azaz bemegy a kórházba és kér egy zsírleszívást. Megcsinálják, ön fizeti. Megnéztem az amerikai plasztikai sebész társaság honlapját, ami szerint átlagban 4000 dollár egy szépészeti célú zsírleszívás és ennél lényegesen drágább az a speciális módszer, amit lipödémában lehet alkalmazni. Azaz egy zsírleszívó kezelés 2-3 millió forint, amiből minimális 4-5 kell egy komolyabb lipödémában. Ami 10-15 millió. Amerikában ez egyszerű. Kéri, kicsengeti és megcsinálják. Akinek nincs pénze, annak nem csinálnak semmit. Persze erre lehet biztosítást kötni, de ne gondolja, hogy havi pár ezer forintos biztosítás ilyet fedez.
Európában és hazánkban nem ilyen az egészségügyi finanszírozása. Itt nem a beteg rendeli a műtétet, hanem az orvos és azt, amit az egészségbiztosítás fedez. Itt mindenki befizet havonta egy csekély összeget az egészségügyre. A sokak által befizetettet pénzt osztják szét. Mivel a sok kicsiből csak kevés pénz jön össze, így egyes (drága) eljárásokat nem fedezi. A magyar rendszerben nem csinálnak meg minden létező eljárást, mert a biztosító nem ad rá pénzt (ez olyan, mint amikor a lakásbiztosítása nem fizet a tűzkárért, a földrengésért, stb, igaz kifizeti, ha a gyerekek foxival berúgják az ablakot.)
Ezen felül a lipödémában történő zsírleszívás hatása és eredménye orvosilag nem igazolt. Rövid távon csökken ugyan a zsírszövet, de nincs bizonyíték, hogy mi lesz 5-10 év múlva…? Nos ezért (is) nem veszik be a támogatott eljárások közé.
További különbség, hogy a magyar egészségügy olyan, mint a templom egere. A modern eljárásokhoz szükséges, műtő, eszközök, kiegészítők és a tudás megszerzése sok-sok pénzbe kerül. A magyar egészségügy -néhány kiemelt helyen kívül- nem rendelkezik ezekkel és nem rendelkezik annyi pénzzel, hogy a TB terhére, de ingyen operáljon mindent és mindenkit.
Tudom, hogy ettől még nem oldódik meg a problémája. Csak egy kis adalék, hogy érthető legyen, itthon miért nincs pénz… hát azért mert nem adunk be eleget ahhoz, hogy mindenre legyen eszköz és minden ingyen elvégezhető legyen. Mert olyan, hogy ingyen… nos az nincs. Valakinek meg kell fizetnie az árat. Ha alacsonyak az eü befizetések (és hazánkban abszolút értékben azok), akkor annyi jut, amennyit valamennyien tapasztalunk az egészségügy szolgáltatásaiból.
B.Szilvia , teljesen igazad van !11 éve van zsírödéma betegségem , amit sajnos későn diagnosztizáltak, kb.3 éve tudom , hogy mi a valódi betegségem ,amit egy nyirokterapeuta állapított meg ! Mondanom sem kell, nekem is kiírtak szorítóharisnyát, nyirokmasszázs , fáslizás , de semmit nem ért a kezelés.Majd az orvos pszichológushoz küldött , és azt mondta , hogy fogadjam el a testem , mert sajnos ettől csak rosszabb lesz , mert a rossz minőségű zsírsejt burjázás miatt ,elfogja zárni a nyirokereket , és akkor ki fog alakulni egy másodlagos nyirokkeringési zavar , ami súlyosbítja majd betegséget!Ennyit a Magyar orvosokról ! Tb – re itthon senki nem végez zsírleszívást !
A lipödéma kezelésében a kíméletes zsírleszívással sok helyen kísérleteznek. Rövid távon látványos az eredmény, hiszen leszívják a felesleges zsírt. Ez azonban a legnagyobb odafigyelés mellett is roncsolással jár. Ez pedig hosszútávon biztosan nem következmények nélküli. Reménykedjen, hogy a kivételek közé tartozzon.
Nekem súlyos Lipödémám volt társult hozzá lymphödéma is.Most műtöttek Bécsben Dr.Vago Bernadett több műtétem lesz az első most vagyok túl és már elég látványos az eredmény. A doktornő 16 éve csinálja a kollégája 20 éve a Lipödémás műtéteket és még egy páciens nem mehet vissza hogy visszajött volna neki tehát érdemes utánanézni sajnos Magyarországon még az orvosok nem nagyon csinálják pedig nagyon jó lenne.
A kérdést a lipödéma kezelési lehetőségeiről szóló írásomnál tette fel. Olvassa el a cikket, mert benne a válasz. Nem írnám le itt ismét.
A jobb felkaromon egy spiráltörés után lipöéma keletkezett,nagy kiterjedésű, míg a bal kromo egy sima törés lett ott egy kisebb kiterjedésű lipödéma van. Ezt Szakrendelésen állapították meg. Zavar a ruházatban és látványban egyaránt. Tudom, hogy nem gyató, de szeretném tudni, hogy lehet szinten tartani
Köszönöm a tájékoztatást Éva
Ha elolvasta blogom írásait, akkor tudhatja, hogy én azokkal a módszerekkel foglalkozom, amelyekkel a beteg önmagának segíthet a panaszai mérséklésében. Nem foglalkozom kórházi-sebészi módszerekkel, különösen nem az értelmetlen tüneti kezelésekkel.
A zsírleszívást ilyennek tartom. Rövid távú előnyei vannak, de meggyőződésem, hogy sokkal nagyobb problémát generál majd pár év múlva. A zsírleszívás egy durva és barbár beavatkozás, ami a zsírral együtt a nyirokereket, kapillárisokat, apró vénákat, sőt artériákat is „kitépi”. A lipödéma kezelésére kidolgozott „kíméletesnek mondott” eljárás is csak a fő nyirokereket „próbálja” megóvni, nem foglalkozik a nyirokerekkel.
A zsírleszívás durva szövetroncsolást eredményez, aminek rövid távú kedvező jeleit az okozza, hogy az eltávolítanak nagy mennyiségű zsírt és csökken a feszülés, kisebb súlyt kell cipelni.
A módszer olyan új, hogy nem tudni azonban, hogy a károsító hatások mikor indítják be a nyiroködémát! A zsírleszívások kockázata, hogy a zsírödéma mellett a nyiroködéma is megjelenik, azaz a zsírleszívások után pár évvel sokkal súlyosabb lesz a helyzet, mint amilyen a lipödéma volt.
Meggyőződésem, hogy a rövid távú előnyöknél nagyobb a kockázata a hosszú távú romlásnak. Ezért aztán nem népszerűsíteném az Ön által említett módszert.
Ha elolvasta blogom írásait, akkor tudhatja, hogy én azokkal a módszerekkel foglalkozom, amelyekkel a beteg önmagának segíthet a panaszai mérséklésében. Nem foglalkozom kórházi-sebészi módszerekkel, különösen nem az értelmetlen tüneti kezelésekkel.
A zsírleszívást ilyennek tartom. Rövid távú előnyei vannak, de meggyőződésem, hogy sokkal nagyobb problémát generál majd pár év múlva. A zsírleszívás egy durva és barbár beavatkozás, ami a zsírral együtt a nyirokereket, kapillárisokat, apró vénákat, sőt artériákat is „kitépi”. A lipödéma kezelésére kidolgozott „kíméletesnek mondott” eljárás is csak a fő nyirokereket „próbálja” megóvni, nem foglalkozik a nyirokerekkel.
A zsírleszívás durva szövetroncsolást eredményez, aminek rövid távú kedvező jeleit az okozza, hogy az eltávolítanak nagy mennyiségű zsírt és csökken a feszülés, kisebb súlyt kell cipelni.
A módszer olyan új, hogy nem tudni azonban, hogy a károsító hatások mikor indítják be a nyiroködémát! A zsírleszívások kockázata, hogy a zsírödéma mellett a nyiroködéma is megjelenik, azaz a zsírleszívások után pár évvel sokkal súlyosabb lesz a helyzet, mint amilyen a lipödéma volt.
Meggyőződésem, hogy a rövid távú előnyöknél nagyobb a kockázata a hosszú távú romlásnak. Ezért aztán nem népszerűsíteném az Ön által említett módszert.
Uzenem mindenkinek aki Magyarorszagon diagnosztizalva van lipoodemaval es a lemaradott todasu magyar orvosokra bizza az egeszseget:
Sajnos a conservative terapiak, szorito harisnya, nyirokmasszazsra stb 6 honapig valo kiprobalasa Utah indokolt a specialis lipoodema zsirleszivas.
Nemetorszagban mar Tb alapon vegzik a lipoodema zsirleszivast mert belattak h ez egy komoly betegseg amit gyogyitani nem csak kezelni operacioval tudjak.
TiszteltDoktor
Nemetorszagban es Ausztriaban mar 30litert kb 3-4mutet alatt is leszivnak Liopodemas labrol es uj kimeletes muteti eljarasok vannak ahol tob kissebb bemenetelt kepeznek es nem regifajta normal zsirleszivasrol beazelink.
3 Stadiumban Nemet TB ezt a zsirleszivast tamogatja es teriti.
Jo lenne ha a legjobb megoldasokrol is adnanak hurt Magyarorszagon mert szornyu mennyire le vagyunk maradva mind diagnosztizalas mint kezeles teren.
Udv
Szilvia
Általában belgyógyász, bőrgyógyász, érsebész, limfológus foglalkozik a betegséggel. A mai egészségügyben nem könnyű megtalálni, hol rejtőznek a hozzáértők. A facebookos nyiroködéma betegcsoportban tud kérdezni a tagoktól.
Üdvözlöm! Érdeklődni szeretnék, hogy milyen orvoshoz kell fordulni a problémával? Mindenhol azt olvasom hogy a megfelelő szakember el fogja mondani…. ír megfelelő harisnyát….. Belgyógyász vízhajtót ad. Esetleg hol van olyan centrum ahova lehetne fordulni?
Köszönöm szépen!
Gondolom azért kérdezi, mert a limfödéma (nyiroködéma) esetén szokták javasolni a lágylézer kezelést azzal, hogy serkenti a szöveti keringést, és így csökkentheti a duzzanatot.
A lipödémát azonban nem folyadék okozza, hanem a zsírszövet képződési rendellenessége. A szokásosnál nagyobb, „habos” zsírsejtek képződnek és ezért a zsírszövet a normálisnál nagyobbra duzzad.
Mivel a zsír a zsírsejtekben van, a keringést javító lézer, Bemer és hasonló terápiák számára „nem hozzáférhető”, így ezektől érdemi javulás nem várható.
Szeretném kérdezni, hogy lipödémát szabad e érdemes e lágylézerrel kezelni.
Köszönettel. Julianna
Az esztétikai képet el kellene fogadnia, mert csak pillanatnyi javulás érhető el a műtétekkel. A műtét általi kedvező kép csak 1-2 évig marad meg, utána akár durván rosszabbodhat a helyzet. A visszérműtét és a zsírleszívás külön-külön is rontani fogja az állapotát. Ha mindkettőt elvégezteti, akkor a mostani zsírödéma kombinált vénás,nyirok és zsírödémává rosszabbodik. Az ön helyében a műtétet messzire elkerülném. Sok testmozgás, odafigyelés az étrendre és a zsírödéma kezelése segít egyensúlyban tartani az állapotát.
6 éve küszködök ezzel a betegséggel. + viszeresek a lábaim, amik most már műtétre várnak. Aggasztó a lipödéma, mert esztétikailag csúnya. de nekem a comb, és a bal karom is el van dagadva. Vizsgálatokra járok, hogy kiderítsék az okát, hogy mitől lehet, de nem sok reményt fűzök hozzá. Múlt héten izotópos vizsgálaton voltam, ahol a nyirokáramlást figyelték meg. Ma alsó végtagi ultrahang és doplervizsgálat, jövő héten nephrológia, aztán azt javasolta az érsebészem, hogy menjek el a nőgyógyászhoz, egy hormon vizsgálatra, mert a szülés után esetleg okozhatják a hormonok is ezt a betegséget. Szeretnék a végére járni, de ha a sok vizsgálat után nem találják meg a megfelelő okot, elmegyek egy zsírleszívásra. Azt mondják egy idő után újra termelődik. Ha vigyázok és teljes életmódot váltok, reménykedem benne, hogy nem. Ha igen, legalább megpróbáltam. Aggasztó, hogy egy normális ruhát, cipőt nem tudok felhúzni. a bokák csak időszakosan dagadnak el, a combomon viszont évek óta ott van az a zsírpárna. Esetleg egy nőgyógyászati hormon vizsgálatból többet tudok? A műtét mennyire lenne javasolt?
Elöre is köszönöm válaszát. Judy
Ennyi információ alapján, vizsgálat nélkül nem lehet megmondani. Ha egyébként elhízott, azaz sok zsír van a hasán, akkor a lehajlás, guggolás okozhat nehézlégzést. A guggolás hatására a belek, zsigerek közötti zsír „helyet keres”. MIvel másfelé nem tud menni, felfelé próbál eltolódni – ezzel összenyomja a tüdőt. Azaz az elhízott ember guggolás közben nem kap elég vért, mert a tüdeje nem tud megfelelően kitágulni.
Üdvözlöm.Azt szeretném kérdezni,hogy lipödémia okozhatja e azt mikor meg erőltetem a lábam pl.:erősebb séta ,gyerekeimmel játszok egy párat gugolok velük vagy ha netán egyetlen egy gyakorlatot edzek a lábamra másnap legszomjam van.nehezek a lábaim ,nem bírok mozogni .Extra fáradtság kap olykor rajtam.Es ,hogy lehet meg különböztetni a lipömédiát a narancs bőrtől?Válaszát elore is köszönöm.
A lipedema szinte kizárólag nőknél fordul elő.
Okait egyelőre nem ismerjük pontosan. Úgy tűnik, hogy kapcsolatba hozható a nagyobb hormonális változásokkal, például serdülőkor, terhesség és menopauza. Általában ezek idején kezdődik vagy súlyosbodik. A hormonok mellett genetikai okok, gyulladások, autoimmun betegségek is állhat mögötte.
A betegség lényege a zsíranyagcsere zavara, kóros zsírsejtek képződnek. Ezért minden olyan étel-ital ronthatja az állapotot, ami a zsírképződést segíti. Ilyenek a sütemények, tészták, kenyérfélék, cukrozott és cukormentes italok is. Paradox módon a cukormentes italok fogyasztása hatására a zsírok bontása is zavart szenved.
Lipödéma esetén minden mesterséges ital, üdítő, gyümölcslé kerülendő. Szomjoltásra ott a víz vagy tea.
Az infraszauna biztosan nem csökkenti a lipödémát, de értégító hatása miatt fokozhatja az ödéma képződést, így szauna után a végtagok duzzanata fokozódhat. A lipödémásnak inkább kerülni kell a szaunát.
Szomorúan olvasom, hogy valódi, végleges megoldás nincs a betegségre. 48 éves vagyok, és az utóbbi pár évben egyre csúnyábbak a combjaim. Lehet ez a közelgő menopauza jele is? Azt is tudni szeretném, hogy a cukormentes szénsavas italok hozzájárulhatnak-e az állapot romlásához, vagy inkább csak a szénhidrátban gazdag italok és ételek? Infraszauna használatának lehetnek-e jótékony hatásait? Válaszát előre is köszönöm!
Moncsi
Amit tenni lehet, az ebben a cikkben szerepel. Olvassa el többször, hogy megértse a lehetőségeket.
Röviden: ugyanúgy kezelendő, mint a nyiroködéma. Azaz fáslizni kell, kompressziós harisnyát viselni, kézi-gépi nyirokmasszázst alkalmazni. Rendszeresen (naponta) kell sportolni (séta, kerékpározás a legjobb). Figyeljen oda az étrendjére. Ennek nagy része zöldség és gyümölcs, gabonák legyenek. Hagyja el teljesen az állati termékeket (hús, zsír, tejtermékek), felejtse el az üdítőket. Figyeljen a pajzsmirigy értékekre és járjon kontrollra.
Tisztelt Doktor Úr!
Nagyon szégyenlem a lábaim, amelyek kb. úgy néznek ki, mint a lipoödémás képek közül az első sor első képe. A bokám nem látszik ki, a térdem egy vonal ketté osztja. A karomon is lóg a háj, de talán torna miatt ott változott egy kicsit. Combom vékony. 46 éves vagyok pajzsmirigy alulműködéssel kezelnek évek óta. Elég jók az értékeim. Nem vagyok elhízott.
Mit tudok tenni, hogy ne legyen rondább a lábam, ne legyek beteg?
Köszönöm válaszát.
Ahogy a cikkben is írtam: a lipödéma sem diétára, sem edzésre nem igazán reagál. Nagyon fontos a mozgás, de inkább a kíméletes formák (nordic walking, kerékpározás) a megfelelők lipödémában. Szintén fontos, hogy ne kerüljön kalóriafelesleg a szervezetébe, mert a felesleget alakítja át a teste zsírrá. Lipödémában ezt ráadásul hibásan teszi.
A lipödémát a nyiroködémához hasonlóan kell kezelni, amiben a kompressziós harisnya, a rendszeres (napi) kézi és/vagy gépi nyirokmasszázs értendő.
Folyamatos odafigyelés mellett is lassú előrehaladásra kell számítania.
Tisztelt Doktor Úr!
Lipödémám van, combtól térdig. Trambulintornázom, naponta fél órát kompressziós nadrágban.. A térdem és a combom vastagsága nem változik, pedig egy hónapja tornázom. Természetesen odafigyelek az étkezésre, diétázom is, mert súlyfeleslegem is van. Vákuumos kézimasszirozóm is van, mondjuk, nem valami kellemes érzés ez a fajta masszázs, ám nem látok semmi eredményt. Nem volt vékony annyira a combom és a térdem, de 5 hónap alatt vagy 10 centivel vastagabb lett. Kevesebbet mozogtam ez idő alatt. Iszonyúan zavar, megtépázta a magabiztosságomat is. Kérem adjon tanácsot, mert ezt az állapotot meg szeretném szüntetni, vagy jócskán javítani rajta. Válaszát előre köszönöm. Üdvözlettel Éva
A mozgás jó! Érdemben csak a fizikai aktivitás fokozásával lehet fogyni, persze közben figyelni kell, hogy a leadottnál kevesebbet egyen vissza.
Egyedül akkor lehet fogyni, ha a mozgással leadott energia több, mint amennyit pótol.
Az azonban biztos, hogy napi 20 perc mozgás nem elég arra, hogy érdemi javulást lásson. Törekedjen arra, hogy a mozgást minden nappal 1 perccel hosszabban végezze. Minimálisan 45-50 perc folyamatos, lassú vagy közepes intenzitású mozgással lehet fogyni.
T.Dr Úr!
A térdemtől felfelé van zsírfelhalmozódás. Sajnos a derekammal beteg lettem, keveset tudtam mozogni, ez idő alatt jócskán felhalmozódott a zsír a térdemen, combomon, csípőmön. Trambulin tornát végzek, napi 10-15 percet, ezen kívül 10 percet a vibrációs tréneren. Remélem ez nem káros. Lecsökkentettem a szénhidrátokat, mert azt hallottam ezáltal csökkenthető a felhalmozódott zsír. Köszönöm Vica
írja meg, hogy miben kér segítséget, mert kérdés nélkül nem tudok semmit tenni!
Segítségét kérnék
A panaszokat akár okozhatja a hirtelen „ágynak esés”, a mozgáshiány. De akár komolyabb problémára is felhívhatja a figyelmet. Az egyoldali duzzadás lehet ödéma (folyadék felszaporodás), aminek hátterében szív- vagy vesebetegség is lehet.
Menjen el a körzeti orvoshoz és kérjen kivizsgálást. Addig is nagyon fontos a rendszeres testmozgás! Naponta többször sétáljon, és minél kevesebbet feküdjön.
TC.Dr,
51 éves vagyok eddig semmi bajom nem volt elvesztetem a munkám és sajnos nagyon sokat feküdtem egyszer csak arra lettem figyelmes,hogyaz oldalam és a hasam nagyon ki van dagadva,sajnos a jobb combom is jócskán meg van duzzadva,és a gyomrom is fel van puffadva ezáltal nem kapok levegöt rendesen ha este lefekszem,ez a változás sajnos nem egész két honapja történt.Szeretném ha tanácsot tudna adni vagy valami segitséget,hogy hova forduljak.
Tisztelettel:Hufnagel Erika
Nagyon szépen köszönöm a választ
Igen és nem…a kavitációs ultrahang úgy működik, hogy bizonyos frekvenciájú ultrahang sugárral „széttördeli” a zsírszövetet. Azaz elvileg a zsírödémás zsírt is „oldja”.
A kavitáció „rendes alkalmazása” kozmetikai, a makacs és a diétára sem reagáló zsírfelrakódások megszüntetésére alkalmazzák, mint pl. toka, fenék, comb belső éle, stb. Ezek valójában vékonyka és kicsiny zsírpárnák, amelyek kavitációs kezelése valóban segít néhány cm körfogattól megszabadulni.
Zsírödémában azonban többnyire nem egy kis zsírpárnáról van szó, hanem akár több tízkilónyi zsírról.
Ennek kavitációs oldásához nagyon-nagyon sok idő kellene. Az ultrahang azonban nem alkalmazható korlátlanul! 10-15 ultrahang kezelést (egy kezelés 10-15 perc) követően 3-5 havi szünetet kell tartani ugyanazon a területen. Azaz a zsírödémában elsősorban azért nem lehet alkalmazni a kavitációt, mert nem adagolható belőle annyi, amennyivel érdemi hatást lehet elérni.
Üdvözlöm! Arra lennék kíváncsi,hogy kavitációs uh géppel lehet e kezelni
A zsírleszívás egy rendkívül barbár, roncsoló beavatkozás, ami ugyan a zsírt eltávolítja, de vele együtt kiszaggatja a vérereket, nyirokereket is. Átmenetileg megszabadítja pár kiló zsírtól, de biztosan számíthat a lipödéma lipo-nyiroködémává alakulására és a súlyosbodásra. Kerülje a zsírleszívást, tüneti kezelés és semmit sem tesz az állapot tartós jobbítása érdekében.
Üdvözlöm ! Érdeklődnék azon a területen a zsirleszivás nem e segithet? -70 kg fogyáson vagyok tul de lassan a bokám akkra mint a combom. .Naponta fáslizom harisnya sokat bicozok és semmi javulást nem látok . Köszönöm Melinda
Új komment hozzáadása