Kedves Olvasóink!

Örömmel osztom meg veletek, hogy az Élethosszig Egészségesen blog mostantól a Medimarket.hu oldal részeként érhető el. Remélem, hogy ezzel az együttműködéssel még több és hatékonyabb tájékoztatást nyújthatok az egészség megőrzése és visszaszerzése témakörben.

Dr. Zátrok Zsolt Dr. Zátrok Zsolt

A napokban találkoztam a facebookon ezzel a képpel, ami jól szemlélteti a mai egészségügyi viszonyokat, és méginkább a betegek (jelentős részének) a mentalitását! Nemcsak hazánkban, de a fejlett egészségügyű országokban is ez van. De mit is olvasok ki ebből az egy képből? Mit lehetne átadnom Neked, hogy tanulhass belőle?

Teljes mértékben igazolt orvosi tény, hogy a modern betegségek legalább 80%-a az életmódra vezethető vissza! Paradox, hogy a betegséget magadnak okozod, de mégis az orvosoktól várod rá a segítséget!

De az is következik ebből, hogy a betegségeket megelőzhetnéd vagy ha mégis kialakultak, akkor a korai szakaszukban még meggyógyíthatnád magad. Persze, ha hajlandó lennél tenni önmagadért és változtatnál az életviteleden.

A modern egészségügyi rendszerünk legnagyobb hibája az, hogy elhiteti veled, bármit elkövethetsz magad ellen és majd az orvosok szépen (és persze ingyen, TB támogatással) helyrehoznak. Neked nem is kell semmi tenned, beveszel egy tablettát és ott folytathatod a magad elleni ártást, ahol abbahagytad.

Sorban állsz a műtétért, tüneti gyógyszerért, de TE NEM AKARSZ SEMMIT TENNI MAGADÉRT. Az ujjadat sem mozdítod, az étkezéseden nem akarsz változtatni, nem akarsz mozogni. Minden maradjon a régiben, csak adják már azt a csodatablettát, mindegy mennyibe kerül, hiszel benne, hogy van ilyen!

Elszomorít a hiszékenységed…

Fel vagy háborodva? Nagyszerű! Akkor talán el is gondolkodsz a szavaimon.

A tüneti terápia reneszánszát éljük

A mai orvoslás kevés esetben alkalmaz oki terápiát. A gyógyszerek döntő többsége nem a betegség gyógyítását célozza, hanem a tüneteit akarja „eltüntetni”.

A vérnyomáscsökkentő nem gyógyítja a magas vérnyomást, csak normális közeli szintre szorítja; a hörgőtágító nem gyógyítja a tüdőd, de kitágítja a légutakat, hogy több levegő jusson be; a szteroid nem gyógyítja az ízületi gyulladásod, de elfújja a tüneteid… igazi varázslat…volt-nincs…de ez csak a felszín. Ha nem látszik, akkor nincs.

A kisgyermekeket ezzel át lehet verni… bújócska közben eltakarja a szemét, nem lát téged…. és azt hiszi, Te sem látod őt és most akkor ő jól elbújt…mindig mosolygunk rajta…

Te is „bekajálod” ezt, amikor orvoshoz mész! Úgy csinálnak, mintha a problámáddal foglalkoznának, de persze nem…

A kutyapiszok esete

Ha még nem érted, nézzünk további példát.

Képzeld el, hogy a kutyád beszökik a szobába és odapiszkít a frissen lerakott, gyönyörűen fénylő parkettára.

kutyaszar

Te odamész és egy elegáns mozdulattal ráhúzod a szőnyeget a szarra.

Megoldottad a problémát??

Persze, hogy nem!

Mert a szar az a szar… bűzlik, felmarja a parkettád, tönkreteszi a szőnyeged. Csak oki kezeléssel tudsz megszabadulni tőle – fogod a felmosóvödröt és feltakarítod. Ez igazi megoldás!

Az orvosi kezelések jelentős része nem gyógyító hatású!

Véleményem szerint ennek több oka van.

  • Az egyik ok Te vagy! Tablettát és műtétet követelsz, ami azonnal hat. Mert akarod hinni, hogy ez meggyógyít. És nem akarsz tudomást venni róla, hogy neked kellene tenni valamit. A kisujjad sem akarod mozdítani, mert sokkal-sokkal nehezebb kiemelkedni a fotelból, leadni a túlsúlyt, mozogni, izmot erősíteni, stb.  Erre lusta vagy. És ezt el is mondod az orvosnak.
  • A másik ok az orvos. Belefáradt abba, hogy ellenkezzen, elmondja a teendőid. Annyian ülnek a rendelőjében, hogy nagyjából 2-3 perce van rád. Felír valamit és már túl is van rajtad.
    Az orvosok lassan dr Bubó-vá változnak: „Diktál a beteg, írja a doktor!”
    Ennek semmi köze a gyógyításhoz. Orvosok helyett elég lenne egy nagy állami szoftver. Beírod, hogy mire akarsz gyógyszert és kiköpi a receptet. Nincs kérdés, nincs mérlegelés, nincs tájékoztatás és teendőd sincs.
  • A harmadik ok a kormányzat. Hibát követ el azzal, hogy ezt hagyja. Látod, hogy a média mekkora erő! Ha tájékoztatna, he elmondaná, hogy az egészségedért felelős vagy és leginkább Te tehetsz érte…
    De nem teszi, hanem engedi a pacalzabáló államtitkár népbutító gasztrovideóit és nem vágja pofán. Ingyenesnek hazudja neked azt, ami nem az. Elnézi, hogy elhízol, nem mozogsz. Nem teremti meg az egészséges élet feltételeit, a kerékpárutakat, a parkokban futópályákat, nem tiltja ki a városokból az autókat. Az, hogy van pár stadionunk, az nem segít rajtad, mert oda csak vénascannelés után engednek be és nem sportolni. Sorolhatnám.

Mindannyiunknak van teendője. Van mit rendbetenni.

Elmagyarázok néhány betegséget is. Levezetem, hogy hol a probléma gyökere és min lehetne változtatni… ha akarnál. (Nem akadémiai tanulmányt írok, hanem a véleményem, így nem térek ki minden lehetséges változatra. Ha nem ismersz magadra, attól még a példáim megállják a helyüket).

Magas vérnyomás

A legfrissebb KSH jelentés (azaz hivatalos állami statisztika) szerint több mint 4 millió (!!!) magyart kezelnek magas vérnyomással, ami az esetek több, mint 90%-ában esszenciális, azaz a vizsgálatokkal nem tudják megállapítani, hogy mi okozza.

Nincs laboreltérésed, nincs eltérés az ereidben, szívedben… és mégis. Már kapod is a gyógyszereket. Az egyik innen hat, a másik onnan, a harmadik amonnan…Mostantól életed végéig szedned kell, mert ha nem szorítod le a nyomást, akkor jöhet a sztroke, az infarktus, stb…

De vizsgáljunk meg Téged egészben és nemcsak a szíved, ereid! Lássuk, hogy találunk-e más összefüggést?!

Jól élsz, mindent megkapsz a szupermarketekben, éttermekben, cukrászdákban. Naponta legalább háromszor étkezel, hazafelé beugrasz egy fagyira, sütire, kólára valahova, kicsit nassolsz még a moziban, a TV előtt. Kerülöd a mozgást, mintha betegséget terjesztene… Évek alatt szolid zsírréteget formáz rajtad a szádon át bepakolt sok finomság. Hiszen a felesleget tested „elteszi” nehezebb időkre”, úgy mint nagymama a befőttet.

Mire észbe kapsz, már 15 kg súlyfelesleged van. Téged azonban nem az x+15kg súlyra „terveztek”. A plusz zsírtömeg fenntartása plusz feladatot jelent a testednek. A tüdődnek a tervezettnél több oxigént kell felvennie, a szívednek egy nagyobb testet kell vérrel ellátnia, stb. Olyan teher a szívnek-tüdőnek, mintha futóversenyen lennél, pedig a foteledben ülsz.

Olyan, mintha egy személyautóval kamion-pótkocsit húznál állandóan. Ugye nyilvánvaló, hogy ez a kocsid hamar tönkreteszi? Akkor miért gondolod, hogy a szíved nem csinálod ki vele???

Optimális az lenne, ha a plusz súlyhoz kapnál egy második szívet is – de ez ugye nem lehetséges. Így az egyetlen szíved azzal próbál változtatni, amije van: emeli a pulzusszámot és beszűkíti az ereket, ez eredményezi a nagyobb nyomást. EZ A SZÍV TERMÉSZETES VÁLASZA A NAGYOBB TESTEDRE!

Lüktet a halántékod, verejtékezel, nehezen bírod a terhelést és orvoshoz fordulsz. Kapsz egy sereg vérnyomáscsökkentő gyógyszert. Nem törődnek mással, minthogy korlátozzák a szíved abban, hogy szaporán verjen és a vérnyomást emelje. Pedig épp ezt írtam: a szívnek ez az egyetlen lehetősége, hogy a tested ellássa vérrel és oxigénnel.

Komoly csapda… a szívnek emelni kellene a nyomást, de a gyógyszerek nem engedik. Így aztán folyamatosan korlátozással működik a szíved. Ha szükséges, akkor sem tudja emelni a nyomást, pedig ha dolgozol, akkor kellene.

Azt gondolod, hogy „most minden oké, szedem a gyógyszereket, a vérnyomásom normális”… igaz, de mindig gyengének érzed magad, nem bírod a terhelést és időnként szédelegsz…

„Mindent megtettem!” -hajtogatod…DE EZ NEM IGAZ!

Megoldás:

Ha a túlsúlyod leadod és a szívednek csak a tervezett méretű testet kell ellátnia, akkor nem kell szaporán és magas nyomással dolgoznia – vérnyomásod csökken. Lassan elhagyhatod a gyógyszereid és elfelejtheted a panaszaid.

Hogy ez nehéz???Baromira! Mert nem folytathatod úgy, ahogy eddig!

  • A táplálkozást megváltoztatni? Nehogymá ne ehessek rántotthúst meg krumplipürét! Legyen elég, hogy ma csak öt gombóc fagyit eszek és nem hatot!
  • Adjatok egy tablettát, amit itt a fotelben levisz 10 kilót a súlyfeleslegemből… ja…. egy hét alatt… és közben pacalt szerenték enni galuskával!
  • Mozogni? Tudod, hogy ki fog izzadni??? Valami shake-t adj, ami lefogyaszt… ja és nézném közben a Trónok harcát!

Hány éves vagy??? És még hiszel a tündérmesékben meg a csodatablettákban???

Miért jó, ha egészséges vagy?

Mert jól fogod érezni magad a bőrödben. Bírni fogod a terhelést. Nem kell orvoshoz járnod. Nem kell gyógyszerekért fizetned.

De ami még fontosabb:

  • Nem fogsz 50 évesen infarktust vagy sztrókot kapni.
  • Nem fogod az életed során fáradtságosan összegyűjtött pénzed arra fordítani, hogy visszaszerezd az eltékozolt egészséged.
  • Nem fogsz bénultan, kiszolgáltatottan élni, jövedelem nélkül – mert a sztrók nem fogja engedni, hogy dolgozz és keress, de kiadásod annál több lesz.
  • Nem lesz a cukorbetegséged és nem rohadnak el még élve a lábujjaid a cukortól. És nem is amputálják a lábaid.
  • Nem csinálják ki a gyomrod, májad, veséd és vérképzésed a gyógyszerek.
  • Tudsz foglalkozni a gyermekeiddel, unokáiddal.
  • A családi ebédek nem a betegségeidről és a halálfélelemről szólnak, hanem az élményekről és életről.

Pedig ez megérné!

Ízületi panaszok

A mozgásszervi betegségek szintén rengeteg embert, közel kétmillió magyart kínoznak. Akadályozzák a mozgásukat, nem tudnak lépcsőt mászni, nem tudnak elsétálni a boltig, nem tudnak kirándulni, utazni, túrázni.

Életüket bekorlátozza a betegség, az ízületi fájdalom és a mozgás nehézsége.

Az ízületeid funkciója, hogy lehetővé tegyék a mozgást. Egybentartásukért az ínszalagok és ízületi tok rugalmas anyagai felelnek, ám stabilitásukat az izmaid adják. Ha az izmaid megfelelő erejűek, akkor megtartják a súlyod és az ízületi felszínek egymástól távol maradnak. Ha az izmaid nem bírnak a rájuk ható erőkkel, akkor a csontok minden mozdulattal összeérnek, a porc lassan lekopik, tönkremegy és nem tud regenerálódni.

Egyre erősebb a fájdalom, egyre kevesebbet mozogsz, egyre gyengülnek az izmaid, ami egyre fokozza a fájdalmad…. ezt hívják ördögi körnek.  Ebből már igen nehéz kikerülni. De megelőzhetnéd.

Az izmaid gyengesége több okból következhet be

  • Az izmaid elég erősek lennének a súlyodhoz, de nehéz munkát végzel, cipekedsz és ezt a pluszt már nem bírják az izmaid.
  • Túlsúlyod van, amit cipelned kell. Ha 15 kg felesleged van az olyan, mintha éjjel-nappal a nyakadban cipelnél egy zsákot. Gondolj egy futóversenyre. Szerinted mekkora esélye van győzni annak a futónak, aki a rajtnál kap egy 15 kg-os ólomövet? A plusz súly minden mozdulatodnál „nyírja” az ízületeid.
  • Nincs túlsúlyod, de egész nap ülsz az íróasztalnál, utána a metrón, majd otthon a TV előtt. Nem sportolsz. Az izmaid testmozgás hiányában elsorvadtak, meggyengültek, a saját súlyod sem képesek megtartani. Lehajolsz egy ceruzáért és sérvet kapsz.

Minden esetben közös: az izmaid (különböző okból) nem alkalmasak arra, hogy a kapott terhelés mellett megtartsák az ízületeid.

A fájdalmaddal rohansz az orvoshoz és azonnali megoldást kérsz. A munkádból nem eshetsz ki. Nem akarsz diétázni, sem konditeremben izzadni. Rendben fel is írják a fájdalomcsillapítót, ha elég erőszakos vagy, még egy szteroidot is belédvágnak… A gyógyulásod azonban ezek egyike sem segíti.

Amit tenned kellene 

  • Ha fizikai munkát végzel, akkor izmaid edzéssel kell olyan erősre formálni, hogy elbírják a saját súlyod és a plusz terhet is. Sajnos a munka csak ritkán erősít ilyen módon, azaz magától a munkától nem múlik el a fájdalmad. Ellenkezőleg – épp ettől keletkezett. Tudom, hogy egész napos munka után nem kívánod az edzőtermet, a mozgást. De ha nem akarsz fiatalon lerokkanni, nincs más módszer.
  • Ha túlsúlyt cipelsz, akkor miért múlna el a fájdalmad? Leveszi a tabletta a zsákot a nyakadból? Nem. Azaz le kell adnod a pluszt, hogy vele együtt a fájdalmaid is letedd.
  • Nem létezik olyan tabletta, ami megerősíti az izmaid! Minél tovább ücsörögsz, annál inkább romlik az állapotod. Állj fel a fotelből és kezdj mozogni, de csak nagyon fokozatosan, mert hirtelen kezdéssel még kárt teszel magadban.

Hát mára talán elég lesz ennyi. Elkeserítő, hogy mennyi a beteg Magyarországon. És csak kevés ember érti, hogy rajta múlik minden. Senki sem oldhatja meg a Te problémáid, csak Te magad!

Kommentek

  • Dr. Zátrok Zsolt

    Köszi a kedves szavakat!
    Kérem, olvassa el még ezt a cikkem.
    A Föld bolygón már 8 milliárd ember él. Mind-mind különböző egyed. Ha a genetikai állományuk azonos (mint az egypetéjű ikreké), akkor sem ugyanúgy élnek, nem ugyanazt eszik, nem ugyanaz a stressz éri őket, nem ugyanaz a környezetszennyezés, stb.
    Ezért aztán bármely állítás igaz lehet egy nagy többségre, de nem mindenkire.
    A magas vérnyomás minimum 85-90%-a eleve az „esszenciális”, azaz az „ok nem határozható meg pontosan” kategóriába esik. A többinél hormonális eltérés, veseér szűkület, szinpatikus idegrendszer szabályozási eltérése, stb lehet a gond. Például a létfenntartással járó stresszt sok férfi látszólag jól kezeli, de valójában csak rejtegeti. Belül alaposan rágja őket és ez a stressz okoz panaszokat, pl. vérnyomás-zavart.
    Meg még ezernyi ok lehet.
    Cikkeim többségében egy-egy probléma kezelésére általában 5-6, sőt többféle kezelési lehetőséget is felsorolok. Egyik esetén sem említem, hogy 100%-ban eredményt ad, mert ilyen módszer nincs.
    Ahhoz, hogy kiderüljön, mi okozhatja párja magas vérnyomását, alapos átvizsgálás kellene. Olyan vizsgálatokat kellene elvégeztetni, ami nincs benne az „alapban” (hormonvizgsálatok, speciális érvizsgálatok, stb). ÉS még ekkor sem biztos, hogy fizikai ok kiderülne. Ekkor kellene végigzongorázni, hogy az életében hol vannak a stresszfaktorok.
    Egy történetet még ideteszek, hogy értse, milyen mélyen elrejtett okai lehetnek a magas vérnyomásnak.
    Egy fiatal férfi jött kivizsgálásra magas vérnyomás miatt. A 24 órás folyamatos vérnyomás monitorozás (ABPM vizsgálat) során az látszott, hogy nappal a vérnyomás értékei magasak. Éjjel pedig teljesen normálisak.
    Ez eleve gyanús, mert az „igazi” magas vérnyomás (többnyire) éjjel is magas.
    Beszélgetni kezdtünk és kiderült, hogy állandó halálfélelem gyötri. Pszichológus segítéségét kértük. Hipnózis során kiderült, hogy a 30 éves férfi nagypapája a születése előtti napon halt meg. Ő nem is ismerte, de gyermekkorában az a nagymama, aki elveszítette a férjét, velük lakott. És nem telt el nap anélkül, hogy elmesélte volna, az elhunyt nagypapa milyen nagyszerű ember volt, mennyire szerette volna őt, az unokáját.
    Azaz volt egy közeli hozzátartozója, akinek halálát nem gyászolta meg. A nagymama által generált „bűntudat”, az, hogy nem gyászolta meg a nagypapát (hiszen még csecsemó volt) olyan terhet jelentett, melyet nem tudott feldolgozni. Éjjel nem tudott ezen „agyalni”, sde nappaljait tönkretette.
    A hipnózis során azonban sikeresen „eltemette” a szeretett nagypapát és nyugalmat lelt. A pszichoterápiás kezelés (valójában néhány beszélgetés) hatására a halálfélelme megszűnt és vele a magas vérnyomása is.
    Ismerem, így tudom, hogy két évtized óta vissza sem tért.
    Mit gondol? Könnyű-e az ilyen okot kideríteni?

    Válasz erre: Dóri
  • Dóri

    Nagyon szimpatikus az Ön hozzáállása! Azonban van egy bökkenő, legalábbis a barátom esetében. Neki is magas vérnyomása van, 2 éve szed gyógyszert, most 40 éves. Aktívan sportol, szinte minden nap, kerékpározik, fut, jár kondizni, TRX-ezik, nincs súlyfeleslege, sőt, szálkás és izmos, nem zabál pörköltet, nem étkezik túl sósan, nem iszik energiatalt és nem tol be 5 kávét egy nap (napi 1et csak, néha kettőt), változatosan étkezik, mert sokféle zöldséges ételt eszünk, sohase dohányzott. Az egyetlen „kivetnivaló”, hogy minden este megeszünk egy szelet süteményt. Viszont emellett az életvitele teljen normális és egészséges. Teljesen kizártnak tartom, hogy napi 1 db süti magas vérnyomást okozna… szóval ezek szerint ő azon ritka esetek közé tartozhat, hogy genetikai okból van magas vérnyomása? Egyébként az édesanyja 43 évesen infarktusban halt meg, bár nála az életvitel indokolja sajnos

  • Dr. Zátrok Zsolt

    Vannak visszafordítható és nem visszafordítható eltérések. Az életmódváltás, a betegséget okozó faktorok tudatos kerülése még a már visszafordíthatatlan károsodásokat is enyhíteni tudja.
    Az életmódváltás azonban nem úgy működik, hogy jaj… tegnap már spenótot ettem és ma miért nem vagyok ezerszer jobban és miért nem szűntek meg a problémáim…. hónapok kellenek ahhoz, hogy a szervezett meg tudja „hálálni” a változást.
    Azaz 60 évesen sincs elveszve minden, bár jobb lett volna, ha hamarabb „kapcsol”, amikor még nem voltak komolyabb bajok.
    A fentiek alapján tehát nincs esély arra sem, hogy a győgyszereket egycsapásra hagyja el. Fokozatosan azonban csökkenhet a gyógyszerigény.

    Válasz erre: Ilona
  • Ilona

    Olvastam a cikket, nagyon egyet értek, sajnos több egészségügyi problemam van, szerintem ez a stressztől is van,most viszont autoimmun betegségre lett bizonyíték sjogren symdromat állapították,ami miatt immunrendszert szabályozó célból citosztatikumokat kell szedni.mellette meg magasvérnyomas miatt is kell, ízületi,gerinc problémák is vannak, szívesen lemondanek a gyogyszerek szedeserol,de nem tudom lehetséges lesz-e valamikor.elmultam 60 eves, életmódot váltottam,mozgom,tornazom.

  • Erzsébet

    Üdvözlöm.
    Ez az amit én sem értek.Köszönöm még egyszer a válaszait.Tisztelettel,Erzsébet.

  • Dr. Zátrok Zsolt

    Nincs tapasztalatom retinaleválás témakörben, például azt sem értem, milyen kedvező hatás várható ebben az esetben egy szteroidtól. Nyilván annak kell tudnia, aki a szakmai tapasztalata alapján elrendelte. Nos… Ezért nem tudom megválaszolni.

    Válasz erre: Erzsébet
  • Erzsébet

    Teljesen értem.Én nem is a szememmel kapcsolatban szerettem volna tanácsot kérni.Biztos nem voltam egyértelmű.A szájon át szedett szteroidokra lennék kíváncsi,mert igen tartok tőlük.Szednem kell,annak ellenére,hogy a góckutatás eddíg negatív eredményeket hozott minden területen.Tartok a szteroidok mellékhatásaitól.Lehet,hogy indokolatlanul?Bocsánat,hogy ennyit szaporítom a szót.Semilyen tudott betegségem nincs.Így szertnék maradni még sokáig,gyógyszerek nélkül.
    Üdvözlet.

  • Dr. Zátrok Zsolt

    Az orvoslás ma már rendkívül specializálódott. Szemészeti kérdésekhez annyit értek, mint a bútorasztalos, akitől az elromlott számítógép megjavításában kérnek tanácsot.

    Válasz erre: Erzsébet
  • Erzsébet

    Üdvözlöm!
    Ennek ellenére köszönöm szépen a reagálását.Az egészség megőrzésével kapcsolatos tanácsait velem együtt remélem sokan elolvassák,és meg is fogadják Én régóta próbálom ennyire jól csinálni.Biztos ennek köszönhető,hogy a nyugdíjas kor küszöbén állok,nem szedtem eddíg gyógyszereket.Úgy tudom magamról,egészséges vagyok.Ezt célzom meg a jövőben is.Szép napokat.

    Erzsébet.

  • Dr. Zátrok Zsolt

    Ebben nem tudok tanácsot adni Önnek. Nem szakterületem a szemészet, blogom pedig nem gyógyszerekkel foglalkozik. Kérem, forduljon a kezelőorvosához.

    Válasz erre: Erzsébet
  • Erzsébet

    Kiss Erzsébet vagyok.Véleményt kérnék.Retina leválásom van.Jellegzetes tüneteik nélkül történt, a bal szememen.Egy-két hónapja történt a karantén alatt.Semmi fizikai behatás nem érte sem a szemem,sem a fejem.Nem teljesen tűnt el a látásom.Gyulladásra gyanakodnak valahol a szervezetben,mint lehetséges ok.Sok helyen voltam már,de minden rendben.Még van remény,hogy vissza tapad a retina.Ezért írtak fel Medrol16ml-s szteroid alapú gyulladás csökkentőt,és feltételes műtéti időpontot kaptam,ha nem történik meg természetes úton.Nagyon tartok ettől a tablettától.Ma ugyan bevettem az elsőt,.Napi négy szemet kell szedni,egy hónapig.Akkor
    lenne a műtét,ha magától nem rendeződik.Erről szeretnék véleményt kérni.Konkrétan a medról szedéséről.Nagyon köszönöm.Üdvölettel,Erzsébet.

  • Dr. Zátrok Zsolt

    Az elhízás a test egy visszajelzése arról, ha több táplálékot vesz magához mint amire szüksége van! Lefogyni egyszerű, kevesebbet kell enni annál, mint amennyit a szájába tesz az ember! Ez az alap. Minden más mellébeszélés! A pajzsmirigy betegség is önmentegetés! Nem a hormonprobléma miatt hízik el, hanem hogy ez nagyobb késztetést okoz az evésre. Akinek hormonproblémája van, még fokozottabban kell figyelnie arra, mennyit eszik! De ettől még az előbbi az igaz: elhívni CSAK ÉS KIZÁRÓLAG attól lehet, ha a szükségletnél többet juttat a gyomrába. Az is következik belőle, hogy nem a műtét a megoldás, hanem az önmérséklet az étkezésnél.

    Válasz erre: Zsuzsi csonka
  • Zsuzsi csonka

    Mindegyik orvos azt mondja foggyjunk le de azt nem ,hogy hogyan.Én már akkor elvoltam hizva amikor megtudtam hogy csökkent pajzsmirigyem van .Miértnem mondják az orvosok ,hogy megműtünk!Már 30 ezelőtt ismretem egy állatorvost akit mindig megműtőttek .Most miértnem lehet ezt megtenni.Miért kell az embereket kinozni!!?? Nekem azt mondták a klinikán 3 éve hogy fogyjon le aztán majd megműtjük.Akkor már minek kérdezem én .Miértnem előtte segitenek.Most miértnem dotálja az állam.?külföldön 250kg 200kg embereket műtenek meg.

  • Dr. Zátrok Zsolt

    🙂 Köszönöm!
    Látja, ezt mondtam. Ezernyi apró ok lehet a háttérben. Amit leírt az lehet, hogy nem igazolt tudományosan, de logikus és egy további ok lehet!
    A rossz tartás, a szervek, fontos érzékelő területek összenyomtatása is kiválthatja a betegséget.
    És sok-sok másik okot is felsorolhatnánk, ami elindítja a magas vérnyomást.
    Mindegyikben közös: a vérnyomáscsökkentő tablettától nem várható gyógyulás!
    És ez a cikkem lényege. NEM A BETEGSÉGET KEZELJÜK, ÍGY NEM SZŰNIK MEG!
    De a rossz munkahelyi üléspozíció megváltoztatható!!!!

    Válasz erre: Andi73
  • Andi73

    Kedves Zsolt!
    Nagyszerű az írasa, terjesztem is ahogy csak tudom. De szeretnék hozzátenni valamit a saját tapasztalataim alapján ha elfogadja tőlem.
    Orvos ugyan nem vagyok, csak gyógy masszőr ( 20 eve , nem lényeges csak jelzem ezzel hogy sok ember átment a kezem közt) viszont volna egy teoriám. Mit szól ahhoz ha azt mondom,van az a magas vérnyomás aminek az elindítója egy tettartás hiba ?. Az ülőfoglalkozasúaknál szinte biztosan kialakul (a rossz tettartás). Váll előreesik, a fej kényszertartasba kerül, lefelé nézne, de ugye ez sok más bajt vetne fel, így felemeli a fejét a nyakat hátratörve. Az így összecsúszó csigolyák miatt arteria vertebralis is beszűkül. Megtörik mint a slag amikor rálepnek. Az agy vérellátása így csökken. Ezért a szív munkajaval próbal vérnyomast emelni. Addig talán nincs is gond amíg nyugalmi állapotba nem kerül a nyak. A a szív azonban nem áll vissza azonnal normál ritmusra. És akkor már érzekelhető a magasabb vérnyomás.

    Bene Máté nagyon szepen elmagyarázza a lényeget ezzel a testtartas hibaval kapcsolatban:
    https://youtu.be/2OITUv57biM

    Mi masszőrök kicsit másképpen tekintünk az izmokra, izületekre. Igen, valóban az izomzat diszbalansza okozza az elváltozasokat. Minden túlzasba vitt , es egyes izomcsoportok túledzesevel , túlerőltetesével járó mozgásforma problema. Es amig nem huz el egy nagyon jó gyogytornászhoz, nem is tudunk rajta segíteni. Az ilyemn sportolókkal legalabb olyan nehéz mint a lustákkal. ..
    Köszönök mindent.
    Üdvözlettel: Andrea.

  • Dr. Zátrok Zsolt

    Ilyeneket írtam a cikkbe: a magas vérnyomás az esetek több, mint 90%-ában esszenciális, azaz a vizsgálatokkal nem tudják megállapítani, hogy mi okozza. Azt is mondtam, hogy nem akadémiai értekezést írok, hogy minden lehetséges okot felsoroljak…

    De ha már rákérdezett: egy nagyon nagy csoport esetén nincs elhízás, de van stressz.
    Felsorolok néhányat, de csak olyanokat, ami a saját orvosi tapasztalataimból való, azaz minden ilyen esettel találkoztam. Ezeket a problémákat azonban egyetlen orvos sem tudja megoldani, sem kezelni. NIncs olyan szer, ami megakadályozná, hogy a stressz miatti állandó feszültség ne vezessen először csak magas vérnyomáshoz, majd 2-3 év alatt lassan mellkasi fájdalmakhoz, végül infarktushoz és halálhoz.

    Az állandó feszültségnek számo soka lehet (a teljesség igénye nélkül):
    anyagi nehézségek (alacsony jövedelem, sok munka, hitelteher, gyermek tanulmányainak finanszírtozása),
    párkapcsolati nehézségek (harmadik a képben, alkoholista, erőszakos férj, szeretethiány),
    családon belüli problémák (gyermek tanulmányi és magatartási problémája, alkoholizmusa, drogozása),
    munkahelyi problémák (nehéz, kimerítő vagy monoton munka, nagy elvárások, zsarnok főnük, intrikus munkatársak, igazságtalan munkaelosztás),
    veszteség (szülő, partner, hozzátartozó halála és ennek feldolgozására képtelenség).
    És még sokezer dolgok, ami belülről „rágja” az ember lelkét és megoldhatatlan teherként cipeli a vállán.
    A stressz megszüntethető, de még sokkal nehezebben, mint a testsúlyból leadni.

    Ha pedig a stresszt nyugtatókkal és a vérnyomást vérnyomáscsökkentőkkel akarják megoldani, az olyan mint a kutyaszar, amire ráhúzzák a szőnyeget… előbb utóbb átüt, elfolyósodva megjelenik a szőnyeg valamelyik sarkán – épp úgy, ahogy az ízületi fájdalom. Látszólag semmmi sem indokolná, hogy fájjanak az ízületei és mégis…vajon mi lehet az oka? Keresse meg magában!

    És olvassa el blogomban a Tartós stressz és betegségek kapcsolata című írásom. Használja a keresőt, hogy megtalálja!

    Válasz erre: Andi73
  • Andi73

    Üdvözletem!
    Mi a velemenye mitől lehet magas vermyomasa annak aki sose volt tulsúlyos? Szív, es erek.rendben, túlsúly ugye nincs, es megis magas a vérnyomás. Az izületi bantslmakkal kapcsolatban hasonló a kérdesem.Az ön altal felssorolt okok egyike se áll fenn ès megis izületi bantalmaktól szenved.

  • Dr. Zátrok Zsolt

    Félreértett valamit vagy nem olvasta el az írásom! Nem ajánlottam senkinek remetéletet – csak annyit: törődj magaddal, mert csak Te tehetsz saját magadért.

    Az élet persze bonyolult.
    Ön feláldozza az egészségét anyagi javakért, amit a rohanás miatt nem tud élvezni, mert nincs kész.
    Mire elkészül, Ön má nem fogja élvezni, mert belerokkan. Ekkor a megkeresett pénzével majd megpróbálja visszaszerezni az elpazarolt egészségét.
    A gyerekeiért folgozik – mondja ön- de nem tölt velük egy percet sem és ők sem fogják értékelni, mert ők nem az Ön életét akarják majd folytatni, hanem a sajátjukat.
    Így pazarolja el az életét anyagi célokra, és közben egy pillanatig sem él vagy élvezi.
    Hülyeségeket csinál ahelyett, hogy fontos dolgokkal törődne, pl. a saját egészségével és családjával.
    Így sem érti?

    Válasz erre: Károly
  • Károly

    Szeretnék életmódot változtatni,de a verkli csak végtelenül visz tovább. Biztos pénzéhes vagyok,de bevallom azért a családom,és a hitelek is nyomnak a latba.
    Szeretném ha valaki meggyőzne hogy hagyjam abba az egészet,mert a remete élet szépségei felülírhatatlanok!

  • Dr. Zátrok Zsolt

    Ma évente 200 milliószor fordulunk orvoshoz Magyarországon. Mindenki elmegy 21 alkalommal évente egy rendelőbe!!!!!!
    Komplett rendszerhiba van!
    Megkérdeztem néhány háziorvost. Többnyire napi 4 órát rendelnek és átlagban 80 beteget látnak el, a többit háznál, otthonban, stb.
    Ez azt jelenti, hogy maximum 4 percük jut egy betegre! Ennyi idő alatt nem tudod elmondani a panaszod!!
    HOgy lehetne az, hogy még tanácsot is adjon, stb.
    Ebből kizárólag erős állami szándékkal, komoly felvilágosító munkával, a lakosság életmódváltásával lehet kitörni … a majd elkövetkező második-harmadik generációnak!
    Aki most él és már megbetegedett…. nem szeretnék rózsaszín ködöt fújogatni… annak sajnos a tartós betegséggel együttélés és a szenvedés marad… mert hiába történne most azonnal és teljeskörű változtatás… aki már belerokkant, azt nem lehet visszacsinálni…
    Súlyos a helyzet…

    Válasz erre: Csáki zoltánné
  • Csáki zoltánné

    Nagyon egyet értek ezzel az üzenettel de van hogy én hiába szeretném ezt a módszert az orvos nem partner vem
    Akkor most hova kihez forduljak aki segítene. Köszönöm.

Új komment hozzáadása