Mint hazánk lakóinak többsége, így valószínűleg Te is úgy hiszed, hogy mivel az egészségügyi járulékokat befizetted, ezért csak és kizárólag az orvosok feladata (kötelessége) meggyógyítani téged. Neked pedig elég egy-két szem gyógyszert bevenni és semmi teendőd sincs, mint a fotelben ülve várni a gyógyulásodra. Az egészségtelen táplálkozásod, a mozgásszegény életmódod nem adod fel, a káros szenvedélyeidről semmiképp nem mondanál le. Ennek ellenére csodálkozol, hogy a tablettáktól nem érzel javulást!? Ideje megtudnod, hogy a betegségeid többségét magadnak okozod – az életmódoddal! Nem okolhatsz másokat a bajok kialakulásáért és a gyógyításukban is főképp magadra számíthatsz. A krónikus betegségek megelőzése nem orvosi feladat és kialakulásuk után az orvos szerepe a kezelési útmutatás biztosítása. A végrehajtás azonban csakis a Tiéd!
Mi a krónikus betegség?
A krónikus (más szóval idült vagy tartós) betegség évekig, sőt évtizedekig elhúzódó, hosszan tartó betegséget jelent. A betegség lassú lefolyású, tünetei kevésbé erőteljesek. Néha hosszú hónapokig, sőt évekig tartó nyugalmi szakaszok után a jellemző tünetek ismét fellángolnak. Az állapot változik, hol romlik, hol javul.
Általában nem jelent közvetlen életveszélyt, de tünetei megnehezítik az életed, rontják életminőséged.
Miért alakul ki a krónikus betegség?
Krónikus betegség lehet egy akut megbetegedés következménye. Például túlerőlteted a kezed és teniszkönyököd keletkezik. Ha nem pihenteted, nem kezeled, akkor a gyulladás tartósan fennmarad. Az akut betegség esetén a kiváltó ok mielőbbi megszüntetése, kezelése biztosítja, hogy az állapot ne alakuljon át krónikussá.
Máskor a betegség évek alatt, lassan alakul ki. Például a rendszeres dohányzás következményei csak évtizedekkel az első szál elszívása után jelennek meg. Ekkorra pusztul el annyi a tüdődből, ami már tüneteket okoz. Ha panaszaid vannak, akkor a tüdőd többnyire már visszafordíthatatlan károkat szenvedett.
A túlsúly is ilyen alattomos. Lassan túlterheli az ízületeket és ez vezet fájdalomhoz, gyulladáshoz, a porc elkopásához, majd mozgásképtelenséghez.
A betegségek és a táplálkozás közötti összefüggés is ismert. Minél több szénhidrátot eszel, annál inkább számíthatsz ízületi gyulladásokra és daganatokra. A túlzó húsfogyasztás (az átlag magyar többszörösét fogyasztja a normálisnak) is hasonlót eredményez.
A káros táplálkozás miatti érelmeszesedés sem egyik pillanatról a másikra alakul ki. Hosszú évek alatt hozza létre az érszűkületet a végtagokban, vesében, szívben vagy agyban. A végeredmény pedig infarktus, sztrók, veseelégtelenség, elbutulás.
Krónikus betegség okát az életmódodban keresd!
A krónikus betegségek mintegy 80%-ának megjelenését az életmódodra, a mozgáshiányra, a helytelen táplálkozásra és káros szenvedélyekre vezetheted vissza. Még olyan betegségek is, mint a rák azoknál fordul elő inkább, akik a genetikai hajlam mellett az életmóddal is növelik a kockázatot. Kivételek persze mindig vannak.
A következmények „vízesése”
Az életmódbeli hibák évek alatt, lassan vezetnek egyre súlyosbodó következményekhez.
Ha például keveset mozogsz, akkor izmaid fokozatosan veszítenek erejükből. A gyenge izom nem tartja a gerinced, a csigolyáid egymásra torlódnak, szétlapítják a porckorongokat, ami nyomja a gerincből kilépő ideget. A hátfájás még kevésbé enged mozogni. A fájdalomcsillapító gyógyszerek tömege ellenére a panaszaid csak rosszabbodnak.
Ha egy kicsit több kalóriát fogyasztasz el, mint amennyit leadsz, tested a felesleget zsírként elraktározza. Az elhízás általában lassan alakul ki, évente csak 1-2 kg-mal nő a súlyod. Az ízületeidre nehezedő teher egyre nő, a szívednek nagyobb testet kell vérrel ellátnia, a légzésnek több oxigént kell felvennie, stb. A megjelenő panaszok miatt még kevesebbet mozogsz, így idővel gyorsul a súlygyarapodás.
A véredben felszaporodó egyes anyagok lerakódnak az erek falán, lassan beszűkítik azokat. Később a tünetek megjelenhetnek a végtag artériáidon (érszűkület), a szíveden (infarktus), az agyadban (sztroke) vagy „csak simán” leépülés és elbutulás formájában.
Az ördögi kör
Ha a túlsúlyod miatt az ízületeid fájni kezdenek, a leghatékonyabb kezelés a testmozgás és a felesleges kilók leadása lenne. A túlsúllyal edzés azonban -különösen hirtelen elkezdve- fokozza az ízületek, a keringés és légzés terhelését. A fokozódó ízületi panaszok nem engednek mozogni, a testsúlyod tovább nő. Depresszióssá válsz, melyet evéssel próbálsz „enyhíteni”.
Ez az ördögi kör, amelyben a kedvezőtlen hatások egymást erősítik és ezzel egyre rosszabb helyzetet idéznek elő. A körből kitörni önerőből nehéz vagy lehetetlen.
A krónikus betegségek kezelése
A krónikus betegségek többségében az alkalmazott gyógyszerek nem a betegség okát akarják megszüntetni, hanem a tüneteket „eltüntetni”.
A legtöbb krónikus betegség esetén az életmód megváltoztatásától nagyobb javulást várhatsz, mint a gyógyszerektől. Például a túlsúly csökkenés hatására csökken a vérnyomásod, kisebb teher hárul a szívedre és ízületeidre, enyhül a cukorbetegséged.
A rendszeres testmozgás erősíti az izmaidat, csökkenti a nyak-, hát-, és gerincfájdalmat, mérsékli a keringési problémákat. Ez is egy „kör”, itt azonban a kedvező hatások egymást erősítik.
Nem az orvos feladata a krónikus beteg kezelése!
„Medicus curat – natura sanat” (jelentése: az orvos kúrál – a természet gyógyít) tartja a régi mondás, melyet az orvosi egyetemen az egyik első tanításként kaptam a professzoraimtól. Hippokratésztől, az orvostudomány atyjától kaptam a másikat: „Ha nem változtatsz az életmódodon, nem lehet segíteni rajtad!”
Krónikus betegségben az orvos tanácsai, útmutatása, irányítása fontos. Kaphatsz tőle (tüneti) gyógyszer(eke)t is. De az állapot megtartása és különösen a javítása főképp attól függ, hogy megfogadod, végrehajtod-e a javaslatait.
Már említettem, hogy a legtöbb krónikus betegség oka az életmódban keresendő. Logikus következtetés, hogy az orvos nem tud változtatni rajta, csak TE magad!
A gyógyszerek többsége nem a betegség okát „akarja megszüntetni”, hanem a tüneteid próbálják elnyomni. A vérnyomáscsökkentő szerek csökkentik a nyomást, a fájdalomcsillapító néhány órára megszüntetheti a fájdalmat, a szteroidok „elfedik” a gyulladás tüneteit.
Attól azonban, hogy gyógyszerrel kikapcsolod a fájdalmat egy időre, még nem oldottad meg a kiváltó okot, például a túlsúlyt vagy gyulladást. Ha pedig nem az okot szünteted meg, akkor a fájdalom ismét és ismét meg fog jelenni.
A gyógyszereket sem szedheted a végtelenségig, egy idő után mindegyik esetén számolnod kell mellékhatásokkal. Elég csak elolvasnod a dobozban levő gyógyszertájékoztatót. A lehetséges mellékhatások sorolása szinte mindig sokkal hosszabb, mint a várható kedvező hatásoké.
Ez nem azt jelenti, hogy ne szedj gyógyszert! Azt jelenti, hogy a krónikus betegséged javulásában pusztán a gyógyszerektől nem várható lényegi javulás.
Neked kell lépéseket tenned! Csökkenteni kell az elfogyasztott kalóriamennyiséget, megváltoztatnod az étrended összetevőit, elhagyni a káros szenvedélyeid, beépíteni a mozgást a napi programodba.
Hogy a Te esetedben mi lenne az optimális teendő? Ebben az orvosod, gyógytornászod tanácsaira támaszkodj.
Azonban sem az orvos, sem a fizikoterapeuta, de senki más sem tudja megcsinálni helyetted! Az életed, betegséged a saját kezedben van!
Kommentek
Ezt Ön is könnyen megítélheti. Ha tegnap kezdődött, akkor akut, ha még hónapok óta gyötri magát, akkor krónikus (tartósan fennálló). Ez mindössze ennyit jelent.
Krónikus betegségnek tartja e a doktor úr az aszthmát a pajzsmirigy alulműködést az allergiát ill. ételallergát a zöldhályogot ?
Válaszát előre is köszönöm !
Azt hiszem, hogy elnézhette a diagnózist. Valóban „relatív”-at írtak? Vagy Reaktív szerepel a lapján?
Enyhe Krónikus relatív gastritist irtak fel a papiromra. Ez mit jelent pontosan ? Milyennek a kilátásaim? Élhetek teljes életet?
Az izommerevség fokozódását megfelelő izomstimulációs kezeléssel mérsékelni lehet (természetesen a rendszeres alkalmazástól várható érdemi hatás). Az izomstimuláció esetén az izommerevségnek megfelelően kell beállítani a készüléket! Például izomerősítő kezeléssel rontani lehet az állapotot! Azaz csak hozzáértő útmutatása mellett alkalmazzanak ilyen kezelést! Itt olvashat az izomstimuláció alkalmazási lehetőségeiről.
Kedves Doktor Úr!
Férjem 53 éves és parkinzon kórban szenved, bal keze a gyógyszer szedése ellenére is szinte folyamatosan remeg. Ha a gyógyszer hatóanyag tartalmát növeljük, erősödik az izmaiban a feszülés, ezzel a remegés is. Érdeklődni szeretnék, hogy milyen életmód váltással tudnánk segíteni az állapotán. Mezőgazdaságban dolgozik, nem dohányzik és nem fogyaszt alkoholt.
Köszönöm válaszát:
Nakcser
Mire érti ezt pontosan? Nem világos, hogy egyetért vagy nem! 🙂
🙂 a legegyszerűbb az orrfújás.
Használhat vény nélküli orrspray-t vagy az orvosi is felírhat ilyeneket. Ezek a szerek a nyálkahártya gyulladását és következményes duzzanatát szorítják vissza (egy időre). Mert az orrdugulás akkor fog megoldódni, ha a fertőzés (vagy éppen allergénnel vaó érintkezés) megszűnik.
Természetesen az orrdugulást okozhatja mechanikus ajkadály is, pl. orrsövény ferdülés, orrcsont törés utáni duzzanat, polip, stb. Ezekre nem hat az orrcsepp.
ORRDUGULÁS ELLEN MI A TEENDŐ???
ÉRDEKES EGÉSZSÉGEL KAPCSOLATOS TANÁCSOK
Köszönöm a visszajelzést. Jólesik, ha jelzik, van értelme annak, amit csinálok! 🙂
Doktor Úr, nagyon örülök, hogy ilyen szemléletű orvosra bukkantam. Bár sok kollégája, illetve a betegek nagyrésze is így gondolkodnia!
Egyébként a nyiroködémáról szóló írásain keresztül találtam meg az oldalát.
Új komment hozzáadása