Kedves Olvasóink!

Örömmel osztom meg veletek, hogy az Élethosszig Egészségesen blog mostantól a Medimarket.hu oldal részeként érhető el. Remélem, hogy ezzel az együttműködéssel még több és hatékonyabb tájékoztatást nyújthatok az egészség megőrzése és visszaszerzése témakörben.

Dr. Zátrok Zsolt Dr. Zátrok Zsolt

A COVID-19 vírus károsíthatja a tüdőt, a szívet és az agyat. Ha ez megtörténik, akkor a hosszú távú egészségügyi problémák kockázata is megnő. Ma már nyilvánvalóan látszik, hogy egyeseknél a betegség tünetei akár hónapokig is fennállhatnak még akkor is, ha maga a betegség szinte tünetmentesen zajlott le. Már nevet is kapott ez a tünetegyüttes: post-COVID vagy hosszú-COVID szindrómaként hivatkoznak rá az orvosok. Nézzük, hogy miről van szó? 

A koronavírus betegségen (COVID-19) átesettek többsége néhány héten belül teljesen felépül. Az esetek egy részénél azonban – még azoknál is, akik a betegség enyhe változatán estek át – a kezdeti gyógyulás után a tünetek tartósan fennmaradnak. Ezeket az eseteket „lassan gyógyuló”-nak írják le, míg az állapotot post-COVID-19 szindrómának vagy „hosszú COVID-19-nek” nevezik.

Egyes tanulmányok azt mutatják, hogy a COVID esetek csupán 10%-a alakul át post-COVID-szindrómába. Más tanulmányok sokkal magasabb százalékos arányt mutatnak ki – egyesek szerint akár az esetek 70%-ánál is előfordulhatnak tartós tünetek.

Az idősebbek és a többféle krónikus betegségben szenvedők tapasztalják a legnagyobb valószínűséggel a COVID-19 elhúzódó tüneteit, de még a fiatal, egyébként egészséges emberek is érezhetik magukat rosszul a fertőzés után hetekig-hónapokig.

A leggyakoribb hosszú-COVID jelek és tünetek

  • Fáradtság
  • Légszomj
  • Köhögés
  • Ízületi fájdalom
  • Mellkasi fájdalom

Egyéb tünetek lehetnek:

  • Izomfájdalom vagy fejfájás
  • Gyors vagy szapora szívverés
  • Szaglás vagy ízlelés elvesztése
  • „Agy-köd” – memória- és koncentráció zavara
  • Alvászavarok
  • Kiütések
  • Hajhullás

A COVID-19 károsíthat egyes szerveket

A COVID-19 elsősorban a tüdőt érintő betegség, de más szerveket is károsíthat, ami növelheti a hosszú távú egészségügyi problémák kockázatát.

A COVID-19 által érintett szervek a következők lehetnek:

  • Szív. A COVID-19-ből való felépülés után hónapokkal végzett képalkotó vizsgálatok kimutatták a szívizom maradandó károsodását, még azoknál az embereknél is, akiknél a COVID-19 csak enyhe tüneteket okozott. Ez növelheti a jövőben a szívelégtelenség vagy más szívpanaszok kockázatát.
  • Tüdő. A COVID-19-hez gyakran társuló tüdőgyulladás típusa hosszú távú károsodást okozhat a tüdő apró léghólyagjaiban (alveolusok). A keletkező hegszövet hosszú távú légzési problémákhoz vezethet.
  • Agy. A COVID-19 még fiatal embereknél is okozhat agyvérzést, rohamokat és Guillain-Barre-szindrómát – egy olyan állapotot, amely átmeneti bénulást okoz. A COVID-19 növelheti a Parkinson-kór és az Alzheimer-kór kialakulásának kockázatát is.

Vérrög képződés és érproblémák

A COVID-19 hatására a vérsejtek nagyobb valószínűséggel „csomósodhatnak össze” és képezhetnek vérrögöket. Míg a nagy méretű vérrögök szívrohamot és agyvérzést okozhatnak, a COVID-19 által okozott szívkárosodások nagy része feltehetően a szívizomban lévő apró ereket (kapillárisokat) elzáró, nagyon kicsi vérrögökből ered.

A vérrögök által érintett egyéb testrészek közé tartozik a tüdő, a lábak, a máj és a vesék. A COVID-19 gyengítheti az ereket és szivárgást okozhat, ami hozzájárulhat a máj és a vesék potenciálisan hosszú távú problémáihoz.

Hangulati problémák és fáradtság

A COVID-19 súlyos tünetei esetén gyakran van szükség kórházi intenzív osztályos kezelésre, ami során például a légzést lélegeztetőgéppel segítik. Aki ilyen állapoton és kezelésen esett át, akkor később nagyobb valószínűséggel alakulhat ki poszttraumás stressz szindróma, depresszió és szorongás.

Mivel nehéz megjósolni az új COVID-19 vírus hosszú távú kimenetelét, a tudósok a rokon vírusok, például a súlyos akut légzőszervi szindrómát (SARS) okozó vírus hosszú távú hatásait vizsgálják.

Sokan, akik felépültek a SARS-ból, krónikus fáradtság szindrómát kaptak, egy olyan összetett betegséget, amelyet extrém fáradtság jellemez, amely a fizikai vagy szellemi aktivitás hatására súlyosbodik, de pihenéssel sem javul. Ugyanez igaz lehet azokra is, akik post-COVID-et kaptak.

A COVID-19 számos hosszú távú hatása még ismeretlen

Még sok mindent nem tudni arról, hogy a COVID-19 hosszú távon hogyan hat az emberekre. A kutatók azonban azt javasolják a kezelőorvosoknak, hogy a COVID-19-en átesett betegeiket szorosan kövessék, rendszeresen ellenőrizzék az említett szervek működését.

A kórházaknak -ahogy azt a Heim Pál Kórház már megtette- itt az ideje speciális részleges létrehozására, hogy segítséget tudjanak nyújtani a hosszú-COVID tünetekkel vagy kapcsolódó betegségekkel küzdőknek.

Fontos tudni azt is, hogy a COVID-19-et kapott emberek többsége gyorsan felépül. Nem látható előre, kinél fog a COVID-19 hosszan tartó problémákhoz vezetni. Ez azonban még fontosabbá teszi, hogy a vírus „elkapását” egyéni óvintézkedések betartásával csökkentsd. A maszk viselése, a tömeg elkerülése és a kéz tisztán tartása alapvető.

Olvasd el a post-COVID szindróma kezelési elveiről szóló írásom.

Jó hír a kezelésben! Nurosym tVNS stimulátor!

A Nurosym egy klinikailag validált és tanúsított, szabadalmaztatott orvosi eszköz, amelyet neuromodulációra terveztek.

A Nurosym a tVNS (bőrön át történő elektromos vagus ideg stimuláció) technológiát használja az idegrendszer modulálására és az ideghálózat működésének helyreállítására. A vagus ideget megcélozva speciálisan tervezett jeleket küld az agyba, hogy megváltoztassa a fizikai és mentális állapotokat és helyreállítsa az egészséget.

Ez az innovatív technológia hosszú-covid, pitvarfibrilláció, szorongás, depresszió, stressz és krónikus fáradtság esetén biztosít előnyös hatásokat. Emellett további kutatások folynak a Nurosym többféle alkalmazásának értékelésére.

A Nurosym egy klinikailag validált és tanúsított orvosi eszköz, amely otthonában kényelmesen használható. Nem invazív és gyógyszermentes alternatívát kínál a betegek életminőségének javítására.

Ide kattintva vásárolható meg a Nurosym készülék.

Kommentek

  • Dr. Zátrok Zsolt

    Amennyiben poszt-covid okozza a panaszait, akkor itt találja a rehabilitáció fontos ismereteit.
    Nem tartom valószínűnek, hogy a panaszai magával a katéterezéssel függnének össze.

    Válasz erre: Ildikó
  • Ildikó

    2021 cardiológián szívkatérezés óta hátfájás,izom ,izületi gyulladások keserítik meg a napjaimat.15 kg-ot fogytam 4 hónap alatt.Koszorúér tágítás is történt az idén március végén,de azóta sem vagyok jobban az előző tüneteim továbbra is megvannak.Kérdésem lehet-e covid utóhatás.Kórházban valószínű átestem a covidon,nem volt tesztelve.
    Válaszát előre is köszönöm!!Mivel tudnék segíteni magamon az orvosok nem segítettek.
    Köszönöm!!

  • Dr. Zátrok Zsolt

    A Covid utáni állapot kezelésére nincs „megfelelő” gyógyszer. Nincs olyan tabletta, amit bevesz és már el is múlik. A felgyógyulás általában hónapokig tart, rendkívül lassan. Várja ki türelemmel. A mai ismeretek szerint semmilyen gyógyszer nem fogja érdemben gyorsítani a folyamatot.

    Válasz erre: borbála
  • borbála

    Ez év márciusban meg fáztam vírusos tüdőgyulladás nehézlégzés hasmenés hányás száraz köhögés nem nagy láz kevés nyál.9 teszt alapján nem voltam covidos kórházban kezelték a tüdőgyulladást.antibiotikum vénás hörgötágitó oxigén.. áprilisban elején bal fül nyakam nagyon fájt el mentem
    Fūl gégészet nyaki ultrahagra küldött bal fül gyulladt bal nyak sok apró nyírokcsomó pajzsmirigy duzzanat. Május elején covid oltást vettem fel orosz május végen nehezlegzés megint korház akkor sajna covidos lettem nagyon fájt a fülem bal nyakam életemben nem fájt ugy mint akkor 1 hétik covid kezelés volt hálistenek nem a tüdöt támadtta meg. 6 honapja mindig ittartunk gégészet tüdöygogyász most pipát kapttam 2 hete gyulladás csökkentö van benne hörgötágitó iygan ugy nehéz a légués tehelés pihénésnél a szteroidok bennem van addig jó ..ct voltam nyaki mellkas hálistenek szervi változás nincs nyaki meszesedés pajzsmirigy dozzatabb bal nyak több nxirocsomó hörgö vastagabb még is nem tunnak pontos diagnózist mert ugyanugy érzékeny a bal nyakam meg a nyelés is fáj fülembe hasogat ha csak mélyebben hajolok vagy hozzá ér bármi fáj fojtó érzés meg duzzad beszükül brugó hörgö sípolt hang ha ha az orromon veszek levegöt mélyen össze zár nehéz a levegö..most ajánlották a post covid kivizsgálás 9 én megyek én azt érzem hogy csak a meg felelö gyogyszert kéne kapnom és jó lenne minden.

  • Dr. Zátrok Zsolt

    Már válaszoltam pár órával korábban feltett azonos kérdésére. Megismétlem:
    A problémáit véleményem szerint két dolog okozhatja.
    1., lehet hogy covidja volt és poszt-covid tünetektől szenved. Keressen fel poszt-covid ambulanciát vagy olvassa el a cikkem és kövesse a benne levő tanácsokat, illetve olvassa el ezt is.
    2., Inkább arra hajlok, hogy a panaszai a covid miatti bezártság, a korábbinál sokkal kevesebb testmozgás, aktivitás okozza. A mozgáshiány miatt a teste „alkalmazkodott” a semmittevéshez. A lakásban ücsörgéshez nem szükségesek erős izmok – a test egyszerűen leépíti azt. Pont olyan ez, mint egy súlyos betegség alatti ágybanfekvésre az izmok, a test meggyengül. Olvassa el a Mozgáshiány hatása a tesre című cikkem.
    Mindkét esetre az a megoldás, hogy abbahagyja a szobafogságot, és fokozatosan adagolva a terhelést elkezd „élni”.
    3., Természetesen lehet, hogy nincs igazam, mert sem covid, sem a mozgáshiány az ok. Ez esetben az első pont lép életbe, azaz forduljon orvoshoz, hogy a gyengeség okát vizsgálatokkal kiderítsék.

    Válasz erre: Julika
  • Julika

    Novemberben kezdődött fáradtság,szem-,nyak/baloldal/,-csukló-,csípőfájdalom,fülzúgás,lábujjak merevedése.
    Több éve a gerincem lumb.4-5 cs. összecsúszott,forgóban ideget nyom.Szintén régebben szteroid túladagolás/2 hét/9 diprofos inj./miatt több szervem károsodott,gyógyszerallergiáim lettek.Alvás problémáim is vannak./Gerodorm naponta/Áll.ADEXOR,VEROSPIRON,D3,NEBIBETA,RYTMONORM,PANTOPRAZOL,ASPIRIN PRO,MILURIT,MŰKÖNNY,TELMISARTAN.Mindezekkel megküzdöttem az oltásig,míg az izomgyengülés/csípő alatt/megnehezítette lábraállásomat,járásomat,stabil egyensúlyérzésemet/merev,érzéketlen lábujjak/.Ezek után igaz,kevesebbet mozogtam,húzott az ágy,a semmitevés.Eddigi vélemények:72 év,gerinc,időjárás.Elnézést,hosszabban a betegségeimről.Köszönöm!

  • Dr. Zátrok Zsolt

    A problémáit véleményem szerint két dolog okozhatja.
    1., lehet hogy covidja volt és poszt-covid tünetektől szenved. Keressen fel poszt-covid ambulanciát vagy olvassa el a cikkem és kövesse a benne levő tanácsokat, illetve olvassa el ezt is.
    2., Inkább arra hajlok, hogy a panaszai a covid miatti bezártság, a korábbinál sokkal kevesebb testmozgás, aktivitás okozza. A mozgáshiány miatt a teste „alkalmazkodott” a semmittevéshez. A lakásban ücsörgéshez nem szükségesek erős izmok – a test egyszerűen leépíti azt. Pont olyan ez, mint egy súlyos betegség alatti ágybanfekvésre az izmok, a test meggyengül. Olvassa el a Mozgáshiány hatása a tesre című cikkem.
    Mindkét esetre az a megoldás, hogy abbahagyja a szobafogságot, és fokozatosan adagolva a terhelést elkezd „élni”.
    3., Természetesen lehet, hogy nincs igazam, mert sem covid, sem a mozgáshiány az ok. Ez esetben az első pont lép életbe, azaz forduljon orvoshoz, hogy a gyengeség okát vizsgálatokkal kiderítsék.

    Válasz erre: Julika
  • Julika

    Nem tudok róla,hogy covidos lettem volna.Covidra jellemző enyhébb tüneteim voltak a tél folyamán/szem,nyak,térd,izület fájdalom/,köhögés,láz nem volt.Mivel az izületeim gerincbetegségem miatt évek óta fájnak,nem gondoltam covidra.Az első Pfaiser után 2-3 héttel izületi fájdalmaim felerősödtek,majd enyhültek és átváltottak izomgyengeségre,alig tudok láraállni,gyenge,fáradékony lettem.Mit tanácsol?Válaszát előre is köszönöm!

Új komment hozzáadása