Kedves Olvasóink!

Örömmel osztom meg veletek, hogy az Élethosszig Egészségesen blog mostantól a Medimarket.hu oldal részeként érhető el. Remélem, hogy ezzel az együttműködéssel még több és hatékonyabb tájékoztatást nyújthatok az egészség megőrzése és visszaszerzése témakörben.

Dr. Zátrok Zsolt Dr. Zátrok Zsolt

A gerincoszlopod különálló „téglákból”, a csigolyákból épül fel. A közöttük levő rést egy rugalmas anyag, a porckorong tölti ki. Ez akadályozza meg, hogy a csigolyák közvetlenül érintkezzenek egymással. A gerinc stabilitását szalagok és számos izom biztosítja. Ha a gerinctartó izmaid erősek, akkor megtartják a csigolyákat és csak annyi teher jut a porckorongra, ami nem károsítja. Ha túl sok terhet cipelsz vagy az izmaid gyengék, a porckorongra túlzott teher hárul. Ha deformálódik, különböző súlyosságú panaszokat okoz. Gerincsérv sokakat érint, műtét azonban nem mindenkinek szükséges. Az érintettek meg nem nagyon tudják, mit is kell-lehet tenniük, hogy elhárítsák a fájdalom, a bénulás és műtét fenyegető árnyékát. Nekik szól ez az írásom.  

Gerincsérvhez vezető utak és a megelőzés lehetősége

A gerincoszlop csontjai a serdülőkor végéig folyamatosan fejlődnek. Utána már nem.

A gerincoszlop tartja a tested. Járás során a testsúlyod minden lépésnél ránehezedik. A csigolyák, a köztük levő porckorongok, a tartószalagok és a gerinctartó izmok együttesen „tompítják” a rázkódást.

Amíg elég erősen tartanak a gerinctartó izmaid, addig nincs semmi problémád. Ez az erőelnyelő rendszer azonban több okból is meggyengülhet, felborulhat.

A gerincpanaszok hátterében legtöbbször olyan dolog áll, amiért Te magad vagy az életmódod a felelős.

  • Akut sérülés legtöbbször baleset miatt alakulhat ki, ilyen lehet leesés, ütközés. Tudom, ilyen még a legóvatosabbakkal is előfordulhat.
  • Genetikai hajlam – ezt szüleidtől „kapod”. Magáról a hajlamról nem tehetsz, azonban csupán ettől nem alakulna ki a gerincsérv. Ha lazák az ízületi szalagjaid, a családodban előfordult gerincsérv, akkor tudatosan kell készülnöd, hogy Te elkerüld. A laza szalagokat a gerinctartó izmaid erősebbé tételével „helyettesítheted”. Azaz neked „kötelező”  a rendszeres gerinctorna, a jóga, stb.
  • Ha túlsúlyod van, akkor az izmaidra a „tervezettnél” több teher hárul. Olyan, mintha állandóan cipekednél, mintha a válladon mindig ott lenne egy zsák. Gondolhatod, hogy a gerinced nem erre „tervezték”! Ha túlsúlyos vagy, akkor törekedj arra, hogy megszabadulj vagy különösen sokat kellene edzeni a hátizmaid, hogy képesek legyenek a zsákod cipelésére. A túlsúly és edzetlen izomzat egyenes következménye a gerincfájdalom, de felkészülhetsz más ízületi panaszokra is.
  • Ha nehéz fizikai munkát végzel, akkor az izmaid elbírják ugyan a saját testsúlyod, de a rendszeresen cipelt tárgyakét már nem.
  • A sofőr vagy a légkalapács kezelő folyamatos vibrációnak van kitéve. Ezekben a munkakörökben a gerincre a normálisnál több terhelés jut.
  • Napjainkban azonban a leggyakoribb ok az ülő-álló munka és a mozgáshiány. Ülsz az irodában, a buszon, metrón, autóban, a TV előtt, a moziban, a színházban… mindenütt.

Tanácsom

Ha elszalasztod a megelőzés lehetőségét és sérved keletkezik, akkor csak hosszadalmasan tudod visszaállítani az állapotod. A megelőzés nem túl költséges. Gerincsérvet „visszacsinálni”, na az már igen.

Többféle eszközre és szakemberekre lesz szükséged. Gyógytornász, fizikoterapeuta, masszőr, izomstimulátor, lágylézer, terápiás ultrahang…. meg kellene fizetned a hozzáértésüket, meg kellene venned az eszközöket. Ami azért fog különösen fájni, mert a gerincsérved nem fogja engedni, hogy dolgozni és jövedelmet szerezz.

Tanácsom: Ne hagyd, hogy sérvig juss! Rendszeres gerinctornával „olcsón” megelőzheted.

A gerincsérv keletkezése

A magyar köznyelvben a gerincsérv kifejezés terjedt el, de ez nem pontos. Valójában a csigolyák közötti porckorong az érintett, azaz a porckorongsérv lenne a helyes.

A porckorong egy külső rostos gyűrűből és az általa egyben tartott kocsonyás anyagból áll. Képzelj el egy lekvárral töltött fánkot. Kívül a tészta (mint a rostos gyűrű a porcon) és belül a lekvár (mint a kocsonyás anyag a porcban). A lekvár láthatatlan, belül marad, csak akkor jelenik meg, ha megnyomod, a tészta kiszakad és utat enged a lekvárnak. Most pedig ülj rá a fánkra…széttrancsírozódik. Ugye érted?! Minél nagyobb a teher a porckorongodon, annál jobban „szétkenődhet” a kocsonyás anyag.

A gerincnél igen szűk a tér. Azaz nincs hely, ahova a „kocsonya” elfolyhat! Viszont érzékeny dolgok bőven akadnak: a gerincvelő és a csigolyák között kilépő idegkötegek itt találhatók.

Ha szerencsés vagy, akkor a porckorongod olyan irányban szakad ki, hogy a kocsonya nem nyomja az ideget – ilyenkor a sérv ellenére panaszaid sem lesznek.

Többnyire azonban akkor derül ki a sérv, amikor mozdulni sem enged a fájdalom. Ezt nem maga a sérv okozza, hanem az, hogy nyomja a gerincvelőt vagy ideggyököt. A tüneted helye és formája attól függ, hogy melyik csigolya magasságában van a sérv.

Mivel a legnagyobb terhelés az ágyéki gerinced tájára koncentrálódik, így ezen a szakaszon alakul ki a sérv leggyakrabban. De nyakon, háton is megjelenhet.

gerincsérv lumbágó az idegszál nyomás alá kerül A gerincsérv tünetei

Többnyire erős, éles, hasító, szúró fájdalom, mely kényszertartásba merevít, egyszerűen nem enged mozdulni. A hasprés fokozódására (tüsszentés, köhögés, haspréselés) a gyöki fájdalom általában fokozódik, elhúzott térddel, behajlított csípővel fekve csökken.

A fájdalom kisugárzik az érintett ideg ellátási területére (dermatómára), ahol érzészavar is jelentkezhet (égő érzés, zsibbadás, érzéketlenség). A reflexek gyengülhetnek vagy megszűnhetnek.

Ha az ideg tartósan nyomás alatt marad, akkor a mozgató ideg „sérülhet”, melynek következménye izomgyengülés, sőt perifériás bénulás lehet.

Olvasd el a dermatómákról szóló cikkem és nézd meg a benne levő ábrákat alaposan. A fájdalmaid helye alapján magad is meg tudod határozni, melyik gerinccsigolyádnál lesz a probléma gyökere.

Teendők gerincsérv esetén

A fentebb leírt panaszok alighanem orvoshoz kényszerítenek. Ha mégsem, akkor viszont ne halogasd a kivizsgálást. Pontosan tudni kell, mi a helyzet.

Az orvos feladata eldönteni a teendőket. Műtétre többnyire akkor kerül sor, ha a sérv olyan jelentős nyomást gyakorol az idegre, hogy az idegrendszeri tüneteket, bénulást okoz. Ha nincs szükség azonnali műtétre, akkor konzervatív kezelést kezdenek. Ha erre 6 hét után sincs érdemi változás, akkor dönthetnek a műtétről „közvetett” ok miatt.

Az esetek többségében a műtét nem indokolt, a kezelés csökkenti, de nem szünteti meg a panaszokat. Egy hirtelen mozdulat, egy tüsszentés, egy kisebb súly emelése is provokálja a fájdalmat. Ez nagyon megnehezíti a mindennapi életet.

Gerincsérv esetén kerüld a fizikai erőkifejtést mindaddig, amíg a rehabilitációd tart. Aludj kemény matracon (a puha és süppedős nem jó), feküdj az oldaladon, felhúzott térddel, „gömbölyített” derékkal. Ez tehermentesíti az ágyéki porckorongokat.

A lumbágó gyógyszeres kezelése a fájdalom csillapítását és az izmok ellazítását célozza. A szájon át bevett gyógyszerek azonban nemcsak a fájdalmas pontra jutnak el, hanem egész testedbe szétáramlanak. Olyan helyekre is hatnak, ahol arra nincs szükséged – ez vezethet nemkívánatos mellékhatásokhoz. Különösen akkor, ha tartósabban, néhány napnál hosszabban kell szedned őket. Sok beteg azt gondolja, hogy ezek szedésével bármire is jut…és nem tájékoztatják őket arról, hogy nem. A gyógyuláshoz ennél lényegesen többet kell tenni.

A gyógyszerek mellett valószínűleg fizikoterápiás kezeléseket is rendelnek. Ultrahang, elektroterápia, lágylézer és mágneskezelés kombinációját kapod. Ezek hatása lassan alakul ki és amint már érezni kezded a kedvező hatást, lejár a felírt kúra. Állami, azaz „ingyenes” kezelést nem kaphatsz többet, pedig érzed magad is: félgyógyult vagy….

Sajnos azt kell mondjam, innentől magadra vagy ítélve. Itt kell igénybe venned magánszolgáltatókat, gyógytornászok, fizikoterapeuták segítségét.

Tüneti terápiát biztosító módszerek

Egy sor otthoni fizikoterápiás készüléket használhatsz, amelyekkel csökkentheted a gerincsérves panaszaid. Ezeket az eszközöket úgy tervezik, hogy egyszerűen, hatékonyan és veszélytelenül használhasd őket. Ez nem is túl bonyolult, de nem teljesen kockázatmentes – igaz, csak akkor árthatsz magadnak, ha a szabályokat, javaslatokat figyelmen kívül hagyod.

Meg kell értened, hogy az egyes orvostechnikai készülékek eltérő módon hatnak, másra valók. Mind az egészséged visszaállítását célozza, de másképpen. Olyan ez, mint a kanál, kés, villa. Mind az étkezésre való, de azon belül másra.

Először nézzük azokat a készülékeket, amik hozzájárulnak ahhoz, hogy a fájdalmad csökkenjen vagy akár megszűnjön, azonban ezek a módszerek hosszú távon nem adnak hozzá semmit a kezeléshez, nem állítják vissza az eredeti állapotot. Így bár nincs  fájdalmad, de bármikor kiújulhat.

Habhenger (Foam-Roller)

FoamRoller habhengert izomfájdalmak enyhítésére, izommerevség és izomcsomók oldására, nyújtásra, bemelegítésre, illetve izomregeneráció javítására lehet alkalmazni.

A habhenger legnagyobb haszna, hogy a gyógytorna és a masszázs számos előnyét biztosítja. Eközben a habhenger olcsóbb, mint egyetlen torna vagy masszázs, viszont évekig használható. Természetesen nem helyettesíti sem a tornát sem a masszázst. De annak, aki kevés kezelést tud kifizetni, nagyon megéri a habhengert választani és használni.

A hengerezés során az izmok megnyúlnak és fellazulnak. A habhenger kipréseli a vért az izmokból, miközben a helyére friss vér áramlik, amely létfontosságú tápanyagokat, például oxigént és glikogént hoz az izmokhoz, fasciákhoz, inakhoz. A habhenger “nyomását”, a masszázs erősségét szabályozhatod. Minél inkább ráhelyezed a testsúlyod, annál kisebb a nyomás is.

A jobb vérellátású és lazább izmok mozgáskor kevésbé fájnak. A fokozott vérkeringés kimossa a felhalmozódott salakanyagokat. Az izmok gyorsabban jutnak a szükséges tápanyagokhoz, ami jobb regenerálódást eredményez.

TENS kezelés

Dönthetsz úgy, hogy a fájdalomcsökkentők mellékhatásaiból nem kérsz és a fájdalomcsillapításra TENS kezelést alkalmazol. Ez az egyszerűen végrehajtható kezelés két helyen hat, melynek eredménye a kezelés után néhány óráig tartó fájdalommentesség.
Mivel a gerincsérv tartós -akár hetekig tartó- fájdalmat okoz, így olyan készüléket válassz, ami rendelkezik úgynevezett modulált TENS programmal. Azok a készülékek, amik nem rendelkeznek ilyennel, csak néhány napig tartó fájdalomcsillapítást eredményeznek, mert az agy hozzászokik a stimulációhoz (sajnos a legelterjedtebb Omron, Beurer stimulátorok nem tartalmaznak ilyet, ezért gerincsérves fájdalmakra csak átmenetileg jók)!
Olvasd el ezt az írásom, hogy megtudd, mi alapján válassz TENS készüléket.
FONTOS: a TENS tüneti kezelés. Csillapítja a fájdalmad, de nincs terápiás hatása, azaz nincs semmilyen gyógyhatással a sérvre.

Ezeket a TENS készülékeket ajánlom: Dolito, Myolito, MyoBravo, Elite SII, Genesy SII, Premium 400, Genesy 300 Pro

Mikroáramú kezelés

Hatékonyabb fájdalomcsillapítást biztosít, mint a TENS, azonban csak a modernebb és egyelőre drágább készülékek biztosítanak ilyen kezelés. Nemcsak tüneti hatású! Csökkenti a sérv által nyomott ideggyök ödémáját, enyhíti a fájdalmat. Serkenti a sérült szövetek regenerációját. Ez a módszer sem szünteti meg magát a sérvet.

Ezeket a MENS készülékeket javaslom: Genesy 300 Pro, Premium 400, Genesy 600, Genesy 1500, Genesy 3000, stb.

Ultrahang kezelés

Az ultrahang sugarak felmelegítik a szöveteket, gyorsul  a vérkeringés, ellazulnak a merev izmok és csökken az ideggyök körüli ödéma. Hatása lassabban alakul ki, mint a lágylézer esetén, több kezelésre lehet szükség. Az ultrahang készülékek olcsóbbak, mint például a lágylézerek. Illetve, ultrahang esetén a helyes adagolásra figyelned kell, továbbá közvetlenül nem használhatod a gerinc felett, csak a gerincoszlop két oldalán, a gerinctartó izmokon. Az ultrahang csökkenti a fájdalmat, de nem szünteti meg sem a sérvet, sem a kiváltó okot.

Itt találsz terápiás ultrahang készülékeket: M-Sonic 950, Sonostim 1032, MediSound 3000

Lágylézer kezelés

Hatása a mikroáramhoz hasonló. Csökkenti az ideggyök körüli ödémát, ami a fájdalom megszűnéséhez vezet. Az Amerikai Orvosok Testülete (ACP) egy 2017-es tanulmány alapján a lágylézert elsőként alkalmazandó eljárásnak ajánlja a (nem operálandó) gerincsérv esetén. Az esetek 2/3-ában a műtét is elkerülhetővé vált. A lágylézer készülék drágább, mint a mikroáramú vagy TENS készülék, és sajnos ez sem jelent végleges megoldást a sérvre, mert sem a sérvet, sem magát az okot nem szüntetni meg.

Megfelelő kezelést biztosító lágylézer készülékek: Personal Laser L400, Energy Laser L500 Pro, Energy Laser L2000

Izomstimuláció és gerincsérv – hatékony segítség

Ha eddig eljutottál az olvasásban, akkor már tudod: a gerincsérvet az okozza, hogy az izmaid ereje valamely okból nem elegendő ahhoz, hogy megtartsák a csigolyák közötti távolságot. Így a közöttük levő porckorongra akkora nyomás jut, ami „kinyomja belőle a szuszt” – így jön létre a porckorongsérv.

Amíg nyilvánvaló, hogy a rendszeres gerincerősítő tornával csökkentheted a gerincsérv kialakulásának valószínűségét, addig kialakult gerincsérv esetén a torna nagyon kockázatos, sőt kerülendő! Ha ugyanis azokkal a gyenge izmaiddal kezdesz hátizom erősítésbe, amik éppen a sérv kialakulásához vezettek, akkor tovább fogod rontani a helyzetet.

Itt jön képbe az izomstimuláció (EMS). Ezzel a módszerrel úgy tudod megerősíteni a hátizmaid, hogy közben nem raksz plusz súlyt, terhelést a gerincedre és nem okozol nagyobb bajt.

Ezeket az izomstimulátorokat ajánlom: MyoBravo, Elite, Elite 150, Premium 400, stb.

Az izomstimuláció célja a gerinctartó és hátizmaid megerősítése annyira, hogy veszélytelenné váljon számodra a gerinctorna, a jóga vagy akár a konditermi edzés.

Az izomstimuláció az izom szempontjából nem különbözik a hagyományos edzéstől. Ha edzésre erősödik az izom, akkor stimulációra is fog. Az egyetlen különbség a hatékonyság és idő. Olvasd el a stimuláció alapjairól szóló cikkem és megértheted, hogy az izomstimuláció hatékonyabb, mint az edzés és ezért rövidebb idő alatt lehet egy adott izomcsoportot fejleszteni vele.

Természetesen a stimuláció nem az edzés helyett van. Kiegészíti. Sérv esetén azonban az egyetlen lehetséges és hatásos módszer. Naponta legalább egyszer kell kezelned. 2-3 hét után fogod érzeni a javulást. 2-3 hónap alatt pedig annyira megerősítheted az izmaid, hogy nyugodtan áttérhetsz a testmozgásra.

És itt jön a következő hírem: innentől nem hagyhatod el az edzést. Ha ugyanis nem csinálsz semmit, a fáradságosan megerősített izmaid kb 2-3 hét alatt visszalöttyednek az indulási állapotba, te pedig kínlódhatsz ismét a sérveddel….

De Te nem ezért küzdöttél!? UGYE?!? 

Olvasd el a Hátizom erősítés izomstimulátorral című cikkemet is!

Kommentek

  • Dr.Zátrok Zsolt

    Az izomstimuláció az izmok erősítésén keresztül hat és a kezelés fő hatása ettől várható.
    A mikroáram egyrészt fájdalomcsillapító, másrészt gyulladáscsökkentő hatású, így hozzájárulhat a javuláshoz.
    Érdemes lehet használni. A mikroáram kezelés általános alkalmazását ebben a cikkben ismertetem: Mikroáramú kezelés a gyakorlatban
    Az elektródákat keresztben elhelyezve erősebb hatást várható, de nem hibáz, ha párhuzamosan teszi fel.
    Az izomstimulációs programok szinten mindegyike alkalmazható a nyakon. HA a testtáj-választóban nincs is kiemelve a nyak, akkor a felkar vagy a törzs beállításokkal megfelelően lehet kezelni.

    Válasz erre: Attila
  • Attila

    Vettem egy Premium 400-as készüléket, elkezdtem az Ön által javasolt kezelést, hátizom erősítés 4 csatornás izomstimulátorral. A kérdésem az lenne, hogy érdemes e még a javasolt kezelés mellett mikroáramos kezelést is csinálni az előző hozászolásban leírt problémára. Ha igen akkor melyik program lehet a jó? A gépen két nyaki programot találtam, merevség oldás és nyaki spondylosis. A másik kérdés az lenne a használati útmutatóban keresztbe kell az elektródát felhelyezni, a gép viszont párhuzamosan mutatja.
    Köszönöm.

  • Dr.Zátrok Zsolt

    Mind a kettő segíthet a fájdalom néhány órányi enyhítésében, de a probléma végleges megszüntetésében egyik sem.
    A gerincből kiinduló fájdalmak leggyakoribb oka az életmód, a munka során tartósan rossz tartás, a nyak-hát-derék izmainak meggyengülése.
    Gerinctartó izmok és hátfájdalom
    Ezért kerül nyomás alá a porckorong és ezért alakulhat ki sérv és fájdalom.
    Az izmok visszaerősítését sem a lézer, sem a mikroáram nem segíti.
    Az izomstimuláció viszont igen.
    Gerincsérv – mit tehetsz ellene?

    Válasz erre: Attila
  • Attila

    Krónikus nyaki fájdalmam van, ami tornáztatásra sem akar javulni. Készült MRi vizsgálat is, C3-4 és C4-5 résekben körkörös discus protrusio látható amely enyhe szűkületet okoz. A myelon jelszerkezete szabályos. A kérdésem az lenne, hogy melyik terápiás készülék segíthetne a fájdalmam csökkentésében a mikroáram vagy a lágylézer. Köszönettel Attila

  • Dr.Zátrok Zsolt

    A gerinc (és általában a csontvázunk) egybefüggő képlet. Nem kezelheti külön-külön, csak egészben.
    Azaz csak a nyakat kezelni hiba. A teljes gerincet kell kezelni a nyaktól, a háton át a deréktájig.
    Egy „rendes”, jó minőségű stimulátor készülékkel egyetlen kezeléssel tudja végigkezelni a gerinctartó izmokat. Lásd ezt a cikkem:Hátizom erősítés 4 csatornás izomstimulátorral
    Az olyan készülék, amivel külön kellene kezelni a nyakat, hátat, derakat… nos ez a játék kategáriába tartozik, nem javaslom ilyen megvásárlását.

    Válasz erre: Nikolett
  • Nikolett

    Nyaki, háti és lumbális sérvem is van. Nekem a deréktáji okozza a legkisebb problémát, de persze mindhármat szeretném kezelni, hogy ne kelljen ennyi gyógyszert szedni. Mindennapos fájdalmat jelent. Illetve a hosszú távú célom, hogy fájdalommentesen tudjak élni és sérv kiszakadásról ne is legyen szó.
    Szeretnék 10 év után végre jó úton elindulni. Eddig nem jártam sikerrel sajnos.
    A majd választott izomstimulátort lehet egymás után használni mindhárom területen? Vagy más időben kellene mindegyikkel foglalkozni, egymás után nem kellene? Előre is köszönöm válaszát!

  • Dr. Zátrok Zsolt

    10nappal a műtét után nagyon kell örülni annak, hogy a bénulás megszűnt. Az idegszál regenerációja hosszú idő, hónapok, akár évek lehetnek szükségesek az érzékenység megszűnéséhez és a végleges állapot eléréséhez.

    Válasz erre: Kankalin
  • Kankalin

    Tisztelt Doktor Úr!
    10 napja operáltak,kiszakadt porckorongsérv okozta bénulásos állapot miatt. Az ülőideg mentén nyomásra érzékeny maradt, a lábfejem korlátozott mozgása és érzéketlensége hullámzóan változó. Minden más erős fájdalmam eltűnt. Minden nap tornázom és sétálok a szabadban. Tudom, hogy a leghosszabb ideg rehabilitációja nagyon hosszú idő lehet, azt szeretném megkérdezni,hogy a gyógyulási folyamatot normálisan kísérhetik-e a fent említett tünetek, enyhe fájdalom és zsibbadás?
    Köszönöm megtisztelő válaszát!

  • Dr. Zátrok Zsolt

    teszt

  • Dr. Zátrok Zsolt

    Nem. A jelenlegi álláspont szerint a pacemaker mellett TILOS elektroterápiás kezelést adni.
    Olvassa el ezt: Elektromos kezelés és implantátumok

    Válasz erre: Árpád
  • Árpád

    Pészmékerrel eiő ember használhat-e EMS készüléket?
    A választ előre is köszönőm

  • Dr. Zátrok Zsolt

    Inkább a Premium 400-at javaslom. A Genesy 300 Pro kevesebb programot tartalmaz. Az alapok mindkét készülékben azonosak, a Premium 400ban több kezelőprogram van.

    Válasz erre: Zsuzsi
  • Zsuzsi

    Tisztelt Doktor úr! A Premium 400 és a Genesy 300 Pro készülékeket, természetesen az Ön ajánlása mentén nézegetem, de nem tudom, van-e olyan komoly előnye egyiknek vagy másiknak, ami miatt jobban megérné egyiket vagy másikat venni. Ha izomlazítás a cél (háton, mert sérvesedek) ill. hátizmok erősítése, valamint általános izomerősítés, melyik a jobban kihasználható? Bár ha már fizetek, akkor minél többet tud, annál jobb… Vagy megfelelő beállítások megtalálásával mindkettő ugyanazt tudja lényegében? Köszönöm előre is válaszát!

  • Dr. Zátrok Zsolt

    Ha valóban TENS kezelést csinál, akkor attól nem várhatja a peroneus bénulás javulását. A TENS egy fájdalomcsillapító módszer, más hatása nincs. A perifériás peroneus bénulásra szelektív ingeráram kezelés szükséges, a javuláshoz pedig akár évekig tartó kezelésre. Olvassa el ezt a cikkem, a perifériás parezisre vonatkozó rész vonatkozik az Ön esetére.
    Az ultrahang kezelés szintén nem segíti az idegregenerációt. A mágneses mező kezelés hozzájárulhat a javuláshoz (mert segíti a regenerációt), de önmagában (szelektív ingeráram kezelés nélkül) nem elegendő.

    Válasz erre: Nagy pèter
  • Nagy pèter

    Kiszakadt gerincsèrvem eltàvolitottàk.2 hônapja.jobb oldalon a farom mèg tompa ès a jobb làbfejem nem mozog csak a làbujjaim.jelenleg tens gèppel stimulàlom a jobb làbamon a peronus izmomat.làbra rögzithetö ortozist csinàltak nekem.azzal tudok közlekedni.fàjdalmaim nincsenek.a kèrdèsem az lenne hogy milyen kezelèsre lenne szüksègem a gyogytorna ès tens hasznàlata mellett hogy hogy a mozgàs visszatèrjen a làbfejembe?màgnes teràpia vagy ultrahang esetleg segitene?

  • Dr. Zátrok Zsolt

    Ha a dermatóma cikk ábrája alapján a panaszai nem a világoskék mezőben, hanem egészen középen vannak, azt jelentheti, hogy nem az operált sérv területéből jön a fájdalom, hanem egy lentebbi szakaszon keletkezheett másik probléma.
    Ha az operáló orvosi nem foglalkozik vele, akkor nem nagyon marad más választása, olyanhoz kell mennie, aki igen.
    Egy kis tanács: az orvosnak mondja meg, hogy „bár L4 sérvvel operálták, de jelenleg olyan panaszai vannak, amik egy csikolyaközzel lentebbi (L5-S1) területre jellemzőke. Felmerülhet, hogy mostani panaszait egy másik, a műtöttnél lentebbi csigolyánál keletkezett sérv okozza.”

    Válasz erre: Teréz.
  • Teréz.

    A mütét útán voltam vissza kontroll vizsgálatra, jeleztem az éjszakai nyilalást, a farrésznél való sütést, egy egyszerü vizsgálattal megállapítva nincs szükség újabb mütétre, menjek reuma szakrendelésre, és a fizikóterápia fog segíteni!! Keressek másik orvost egy újabb vizsgálathoz? Megnéztem az ábrát, a világos zöld alatt érzem a sütést! Köszönöm szépen a válaszát!

  • Dr. Zátrok Zsolt

    Nézze meg ebben a cikkemben az ábrákat. Állapítsa meg, hogy a fájdalmat melyik színsávban érzi. Ha nem az L4-ben, hanem azon kívül, akkor meglehet, hogy egy másik helyen keletkezett sérve.
    Vissza kellene mennie a műtétet végző klinikára és jeleznie az új fájdalmat, kérve a kivizsgálását.

    Válasz erre: F.né
  • F.né

    2-3 heti külső lábszár fájdalom után ct kimutatott L.IV. csigolyánál gerincsérvet, ami kivolt szakadva. Megműtöttek,6hétig minden jó volt.7.hét után volt egy éjszakai rossz fordulásom,amikor a farrésznél egy nyilalást éreztem a gerincemnél.Azóta sütést érzek a far-alsórészemnél. Vizsgálat után fizikórerápiás kezelésre járok,( masszást, tornát abbahagytam, mert nagyobb fájdalmat éreztem tőle), 9. kezelést kaptam, de még mindig süt az alsó részemnél.
    Milyen hosszú ilyenkor a gyógyulás, mibe reménykedhetek? Leszek-e még olyan állapotban, hogy enyhe kerti munkát végezhessek? Válaszát elöre is köszönöm szépen!

  • Dr. Zátrok Zsolt

    A leírása alapján isiásza van – ezt a lábba sugárzó fájdalmat a lumbális gerinc alsó szakaszán levő sérv okozza.
    Olvassa el ezt a cikkem, benne a válaszom.

    Válasz erre: Ramóna
  • Ramóna

    Kezdetleges Gerincsérvem van,4 hete a fenekembe és a lábamba húzódás van, nyilaló érzést is érzek.
    A jobb lábszáramba annyira éreztem a húzódás, hogy már az egyik részen nem érzem annyira a lábam tapintását mint a másik felén. Kicsit érzéketlenné vált de csak egy 10cm-en hosszában.
    MR nem készült, röntgen gerincferdulest mutat és porckopást. 
    Tornára jártam kicsit jobb lett, most masszazsra járok vele. 
    Segíteni fognak ezek a kezelések? Mit tudnék meg tenni, hogy ne húzódjon így a lábam? 
    Zsibbadast nem érzek, egyszer éreztem és akkor égető fájdalmat is ez után lett érzéketlenebb a lábamon a bőr.
    Nyújtom a gerincem minden nap.
    Köszönöm 

  • Dr. Zátrok Zsolt

    A bokasérülés csak a bokánál fáj, ha rááll. Semmiképpen nem terjed felfelé a sípcsontra, combra.
    Az ágyéki gerincsérv által okozott fájdalom viszont a deréktól a faron és combokon át a lábszárig, sőt a lábujjakig terjedhet.
    Véleményem szerint a gerincsérve okoz nagyobb problémát.

    Válasz erre: Adrienn
  • Adrienn

    Üdvözletem,ágyéki gerinc sérvem van,sajnos már felülni sem tudok mert nagyon nyomja a fenekem,2 napja a bokám is megsérült,mikro törések, szakadás stb,jelenleg agyban vagyok kénytelen lenni,ahogy leszeretném tenni a sérv oldali lábam,abban a pillanatban a boka feletti szakaszon,a sípcsontomban,és a comb hátsó hajlító izomnál,egy folyamatos éles fájdalom,és feszítő érzés,mitől lehet ez? A bokám miatt,vagy a sérv miatt?

  • Dr. Zátrok Zsolt

    Lehet használni. Enyhítheti a fájdalmat, de a sérven nem változtat semmit. Ahhoz a gerinctartó izmok erősítése kell. A denevérpad ebben nulla segítséget nyújt.

    Válasz erre: Lajos
  • Lajos

    Üdvözlöm!gerincsérvre lehet használni a denevérpadod?3és a 4 csigolyánál van a sérv!köszönöm válaszat

  • Dr. Zátrok Zsolt

    Ahogy a cikkben írtam. Van rá esély, ha a sérv nincs kiszakadva, ha nincs idegsérülés és nincs csigolya elmozdulás. Ha ezek nem állnak fenn, akkor a gerinctartó izmok erősítése minden bizonnyal segít a panaszok enyhítésében és megakadályozhatja a rosszabbodást.
    De a gerinctartó izmok visszaerősítése nem megy egy csettintésre. A kedvező jeleket már néhány hét után lehet érzeni, de a végleges eredményhez több idő kell. Napi 40-50 perc izomstimuláció szükséges legalább 8-12 hétig. Olvassa el erről szóló cikkem.

    Válasz erre: János
  • János

    Üdvözlöm!3 és a 4 csigolyák között van egy nagy sérvem ez meg gyógyul hat műtét nélkül?köszönöm

  • Dr. Zátrok Zsolt

    Azt, hogy kell-e műteni, elsősorban valóban a panaszok és az idegrendszeri tünetek határozzák meg. A kiszakadt sérv már az utolsó utáni pillanatok egyike. Ha szerencsés, akkor műtét nélkül javulást tud elérni. De ez minimum 3-4 hónap, de inkább hosszabb idő alatt érhető el. Legyen nagyon kitartó és használjon izomstimulátort!

    Válasz erre: Tímea
  • Tímea

    Köszönöm válaszát, egyenlőre nem akarják megműteni a kifakadt porckorong sérvemet, én viszont ha nem muszáj nem erőltetem. Sok helyen lehet olvasni hogy ha nem okoz bénulásos tünetet nem szükséges műteni így én csak reménykedni tudok. Szerencsére a fájdalmaim gyengültek, a gyógytorna jót tesz neki! Köszönettel Tímea

  • Dr. Zátrok Zsolt

    A kiszakadt gerincsérv nem fog felszívódni. Erre nem érdemes várnia. A gyógytorna hatásos, de fél év vagy több kell, hogy hatása legyen – erre is csak akkor számíthat, ha naponta 40-50 percet gyakorolja.
    Olvassa el a Gerincsérv, mit tehetsz ellene? cikkem. Illetve a Hátizomerősítés izomstimulátorral címűt.
    Benne van a válasza a kérdésre, hogy hogyan lehet 2-3 hónapra csökkenteni a hátizmok megerősítésének idejét. De még ez sem biztos, hogy elkerülhetővé teszi a kiszakadt gerincsérv műtéti megoldását.

    Válasz erre: Szilágyi Tímea
  • Szilágyi Tímea

    Kifakadt gerincsérvnél amit egyenlőre nem szeretnének megműteni, várjuk hogy felszívódik, szerencsére nincs bénulásos tünetem. Mennyi idő alatt várható gyógyulás? Okoz e problémát ha nem műttetem meg magam és inkább várok hogy felszívódjon? Mindenki műtéttel riogat 🙁 Gyógytornász jár tornáztatni. Érdeklődnék hogy melyik gépet lenne érdemes megvennem, gyógytornán kívül ha felgyógyultam mit tudok még tenni gerincem megerősítése miatt. Köszönöm válaszát

  • Dr. Zátrok Zsolt

    A kiszakadt porckorongsérv, különösen, hogy már idegi tüneteket okoz (zsibbadás, mozgászavar) műtéti megoldást igényelne.
    Ha a műtét nem lehetséges, akkor a gerinctartó izmok stimulációja segíthet néhány hét kitartó kezelés után. OLvassa el ezt a cikket.

    Válasz erre: Nelli
  • Nelli

    Üdvözletem!
    Nekem kiszakadt nyaki porckorong sérv van, V-VII.az V 2,8 még a VI porckorong 3,8 nyomja be a gericvelőt. És gerinccsatorna szűkület is van. Nagyon nagy fájdalmaim vannak és a gerincvelőt komprimálja.a jobb oldalam szinte már alig mozog,(főleg a felső végtag)kb 1 hónapja lezsibatt az egész végtagom,a testem minden területe érzékettlené vált a nyakam teljesen merev és a vizeletet sem tudom tartani. Altatás problémás szerteágazó betegségeim miatt. Mit tudna javasolni? Válaszát előre is köszönöm. 45 éves vagyok és nem akarok lebénulni.

  • Ildikó

    Mi a helyzet a Bemer terápiåval?Köszönöm elöre is a válaszát.Ildiko

  • Dr. Zátrok Zsolt

    Gerincsérv esetén a Bemer és más mágnesterápiás készülékek is tüneti terápiát biztosítanak. A fájdalom enyhítésében segíthetnek, javíthatják a közérzetet. De mivel nem erősítik a gerinctartó izmokat, így nem szüntetik meg a problémát véglegesen.
    A mágnesterápia hatása az ultrahanghoz és a lézerhez hasonló lehet.

    Válasz erre: Ildikó

Új komment hozzáadása