Kedves Olvasóink!

Örömmel osztom meg veletek, hogy az Élethosszig Egészségesen blog mostantól a Medimarket.hu oldal részeként érhető el. Remélem, hogy ezzel az együttműködéssel még több és hatékonyabb tájékoztatást nyújthatok az egészség megőrzése és visszaszerzése témakörben.

Dr. Zátrok Zsolt Dr. Zátrok Zsolt

Ha nem létezne elektromosság, akkor most nem olvashatnád ezt a cikket. Nemcsak azért, mert a számítógéped nem működne, hanem azért mert elektromosság nélkül az agyad sem! Minden mozdulat, gondolat, érzelem elektromos jeleken alapul. Ezek teszik lehetővé és vezérlik, irányítják tested működését is. 

Emlékek fizikaóráról

A fizikaórákon megtanulhattad, hogy minden atomokból áll, melyek pedig protonokból, neutronokból és elektronokból. A protonok pozitív, a neutronok semleges, míg az elektronok negatív töltésűek. Ha ezek nincsenek egyensúlyban, akkor az atom pozitív vagy negatív töltésű. A töltéskülönbség teszi lehetővé az elektronok áramlását, amely létrehozza az elektromos áramot.

Mivel testedben sok-sok atom van, így ezek együtt villamos energiát képesek termelni. Viccesen azt mondhatnám, hogy tested egy villamos erőmű (is).

Mire használja az elektromosságot a test?

Amikor az agyad „azt mondja a kezednek”, hogy fogd meg a poharat, akkor az agyad az idegeken keresztül „jeleket” küld a kézizmaidhoz, hogy összehúzódjanak. Ezek teljes mértékben elektromos jelek. Ahogy ugyanilyen, ha a szemedből a látott kép az agyadba jut vagy a gondolataid gomolyognak.

Minden sejted elektromosan működik, így az elektronok sem kábelek mentén haladnak (mint a gépekben), hanem az elektromos töltés az egyik sejtről a vele kapcsolatban levő másikra „ugrik” és így éri el a rendeltetési helyét. Például az agyban levő egyik idegsejtről a gerincvelőben levő másikra, majd onnan az izomra.

Az elektromosság a túlélésed kulcsa!

Az elektromos jelek nagyon gyorsak és ez biztosítja a „vezérlő” üzenetek rendkívül gyors, szinte azonnali átadását. Így válik lehetővé, hogy félreugorj egy váratlan veszélyhelyzet elől, elrántsd a kezed, ha tüske szúr meg vagy megégeted magad. Ha ennek vezérlése csak kémiai reakciókkal működne, azaz vegyi anyagok mozgatásával kellene utasítást kiadni ilyen esetekben, akkor gyorsan meghalnál (vagy enyhe esetben jól megégetnéd az ujjad, mert nem tudnád egy pillanat alatt elkapni a forró felülettől).

A szíved is teljes mértékben elektromos szabályozás alatt áll. A szíved jobb pitvarában levő szinuscsomó egész életed során szabályozza a szívműködésed. Egyrészt van egy automatizmusa, ami percenként 60-80x kiváltja a szív összehúzódását. Másrészt az igények szerint emeli-csökkenti a pulzusszámot. Ha például futsz, akkor a növekvő vérellátási igény miatt emelkedik a pulzusszám. Ha megállsz, visszacsökken.

Mitől jön létre a test-elektromosság?

Amikor nem továbbít üzenetet, azaz nyugalomban van, akkor a test minden egészséges sejtje kissé negatív töltéssel rendelkezik.

Ez úgy jön létre, hogy a sejt belseje és külső felülete (azaz a sejtmembrán két oldala) közötti kismértékű kálium- és nátrium-ion egyensúlykülönbség van. Ez a sejt membránpotenciálja, amely -30-50 mikroVolt nagyságrendű.

Nyugalomban a sejten belül több kálium-ion van, mint a nátrium-ion. Kívül pedig a nátrium-ionok vannak többségben. A kálium-ion negatív töltésű, ezért a sejt belseje enyhén negatív. A nátrium-ionok pozitívak, ezért a membrán külső felülete pozitív. A töltéskülönbség olyan kicsi, hogy nincs elektronáramlás és a sejt nem termel elektromosságot.

Ha azonban egy „üzenetet” kell továbbítani, akkor „megbolydul az egyensúly”.  Ez egy nagyon bonyolult mechanizmus, amit nátrium-kálium kapunak vagy pumpának neveznek. Nagyon leegyszerűsítve annyi történik, hogyha a sejtet a mellette levő sejt felől impulzus éri, akkor a kapu aktiválódik és átengedi az ionokat. A negatív töltésű kálium elhagyja a sejtet, mert „vonzza” a membránon kívüli pozitivitás. A pozitív töltésű nátrium viszont ellenkezőleg a sejten belüli negatív töltés felé mozdul. Ezért megváltozik a két típusú ion koncentrációja, a pozitív és negatív pólus „átfordulása” elektromos impulzust generál.

Ez az impulzus a következő sejtben is hasonló folyamatot aktivál, ami újabb töltést hoz létre és így tovább. Ily módon egy elektromos impulzus addig mozog, amíg elviszi például a fájdalomingert a lábujjtól az agyig.

Mi van, ha meghibásodik a vezérlés?

Mivel minden testműködés elektromos jelekre támaszkodik, a test elektromos rendszerének bármilyen meghibásodása komoly problémákhoz vezethet.

Az áramütés vagy villámcsapás például „lecsapja a biztosítékot”, azaz leállítja a test elektromos működését (hasonlóan, mint az áramkimaradás a gépekét).

Persze vannak kevésbé súlyos elektromos eredetű problémák is, melyek különféle panaszokhoz vezetnek. A szinuszcsomó betegsége okozhatja „a gyújtáskimaradást”, azaz a szív „elfelejt” összehúzódni, kimarad egy ütés. Vagy ellenkezőleg, a szinuscsomó szapora szívverést indít, pedig ágyban fekszel és nem kellene a magas pulzus.

Az érgörcsöt kiváltó elektromos impulzus vérellátási zavart okozhat, ami sztrókhoz vagy szívinfartushoz vezethet.

Enyhe szabályozási zavar az ismeretlen eredetű magas vérnyomás vagy például a kóros tenyér izzadás is.

Ha ennyire alapvető az elektromosság, miért gyógyszerrel kezelnek?

Ez jó kérdés! Az egyértelmű, hogy napjaink orvosi kezelései döntően gyógyszerközpontúak. Egyre nagyobb tömegek esznek naponta valamilyen szert. De hatásuk alig van, mert a betegek száma nem csökken, hanem a statisztikák bizonyítják, hogy egyre nő a számuk. Ha a gyógyszerek gyógyítanának, akkor csökkenni kellene! Inkább az a trend, hogy nem az okot (az elektromos vezérlés zavarát) akarják megszüntetni, hanem a tüneteket elnyomni. Ennek következménye, hogy a gyógyszerek többségét az élet végéig kell szedni, mert gyógyulást ezt nem okoznak.

Ez nem mindig volt így. A természetes gyógymódok (manuálterápia, gyógynövények), a természetes energiák (fény, ultrahang, mágnesesség, stb.) és az elektromosság egészen a múlt század közepéig szinte egyenrangúak voltak. Azóta fokozatosan szorította ki őket a gyógyszeripar. És az elmúlt 50-80 évben a gyógyszeripar vált a világ egyik legnagyobb üzletévé (az olaj, az energia és a bankszektor után).

Néhány érdekesség a test-elektromosságról

Dr. Harold Saxton Burr úgy tartotta, hogy „az elektromosság minden élő szervezet alapvető tulajdonsága”. Kísérletek sorával bizonyította, hogy az élő organizmusokat is láthatatlan, mikrovolt nagyságrendben mérhető elektromos mező veszi körül, amelynek változásai jelzik az egészséges működést és a betegség állapotokat egyaránt.

Dr. Robert Becker (1923-2008) hasonló vizsgálatokat folytatott, sikerrel mérte meg a sejtmembrán elektromos potenciált.

Nevéhez kötik az „injury current”, azaz sérülési áram elméletet. Eszerint a szöveteket érő sérülés hatására a sejtmembránok elektromos töltésegyensúlya megbomlik és a szöveti működés leáll. A beteg (sérült, gyulladt, károsodott) sejtek energiatermelése, a fehérjeszintézis és ezzel a regenerációs és gyógyulási folyamatok is leállnak. Dr. Becker megállapította, hogy a sérült területek elektromos töltése pozitívvá válik, majd a gyógyulási folyamat során lassan visszatér a kiegyenlített, nulla értékre.

Elkezdte tanulmányozni a szalamandrákat, amely kétéltűekről ismert, hogy képesek visszanöveszteni az elvesztett farkukat, de akár végtagjukat is. Észrevette, hogy ezeknél az állatoknál a sérült szövetek töltése nem a nulla szintre tér vissza, hanem negatívvá válik. 1972-ben publikált tanulmányában arról számolt be, hogy végtagjukat vesztet kísérleti patkányokon elektromos stimuláció után hasonló folyamatokat figyelt meg, mint a szalamandrák esetében. Annak ellenére, hogy a patkányok a természetben nem mutatnak „végtag-visszanövesztő” képességet.

Dr. Björn Nordenström radiológus mintegy 7000 mellkasröntgen felvétel elemzése során észrevette, hogy a tüdődaganatok körül egy világosan kirajzolódó. 2-3mm széles terület látható, amit koronának nevezett el (mivel hasonlatosságot mutatott a nap körüli korona-jelenséggel). Célzott vizsgálatokkal ki tudta mutatni, hogy a beteg (daganatos) sejtek és az ép szövetek határán az elektromos potenciálban jelentős eltérés van. Legismertebb munkája egy elektromos kezelési eljárás kifejlesztése, mely a tüdődaganatok kezelését biztosítja. A módszerért Nobel-díjat kapott.

A fentiekre alapozott legújabb kutatások szerint a Becker-féle sérülési áram megszüntethető mikroáramú kezeléssel. Ezzel helyreáll a sejtműködés és az energiatermelés akár 5-8-szorosra növelhető. Ez a gyógyulás alapja.

Ennek önmagában is hatalmas jelentősége lehetne a krónikus gyulladások, kopásos ízületi betegségek gyógyításában és regenerációjában.

A fentiekből már kiderülhet a véleményem: mivel a tested teljes egészében elektromosság által vezérelt, így az elektromosság kutatása sokkal nagyobb szerepet kellene kapjon a betegségek kialakulásában és persze a kezelésében is. 

Kommentek

  • Dr.Zátrok Zsolt

    Az „elektromos kisülés érzése” általában nem betegség.
    Különböző fizikai tényezők (műszálat tartalmazó ruha, fém tárgy érintése, másik elektromosan töltött tárgy érintése) okozhatja.
    Mindenkinél van (lehet) ilyen. Egyes időszakokban erősebben vagy gyakrabban észlelhető. Velem is elő szokott fordulni, időről-időre. A cikkben van néhány hasznos infó!
    https://kiderul.startlap.hu/idojaras-hirek/igy-keruljuk-el-hogy-megrazzon-a-statikus-elektromossag/

    Válasz erre: Lincikém
  • Lincikém

    Tisztelt dr. Zátrok Zsolt!
    Pár éve tapasztaltam először (min. 3 -4 éve), hogy éjszakai lefekvés után elektromos kisülést érzek a fejemben alkalmanként. Majd ez megszűnt, de a testem más részén olykor előfordult. Az utóbbi időben, kb. 6 hónapja – ugyancsak lefekvéskor – a lábamnál, utóbbi időben a sarok részen, egy ponton váratlanul elektromos kisülést érzek (most már hetente többször). De tegnap éjszaka ijesztő volt, hogy ezt nyomban fényjelenség is kísérte: lecsukott szemhéj alatt, pontosan a szemvonalában egy vékony fénycsík jelent meg.
    Későn fekvő, ülőmunkát végző, egyébként egészséges 50+-os vagyok, de gyakran – inkább mindig – éjfél után fekszem le, és 6-7 órát alszom. (Ezen min. 15 éve szeretnék változtatni…)
    A fentiekre magyarázatot keresve jutottam el ehhez a cikkhez.
    Több kérdés is felmerült bennem. Például amellett, hogy az alvásszokáson változtatnom kell, milyen vitamint érdemes szedni; kell-e ezzel már orvoshoz fordulni?
    Előre is köszönöm a válaszát.

  • Dr.Zátrok Zsolt

    ez nem betegség, nincs mitől tartania! Különböző fizikai tényezők (műszálat tartalmazó ruha, fém tárgy érintése, másik elektromosan töltött tárgy érintése).
    Mindenkinél van ilyen és valóban egyes időszakokban erősebben vagy gyakrabban észlelhető. Velem is elő szokott fordulni, időről-időre. A cikkben van néhány hasznos infó!
    https://kiderul.startlap.hu/idojaras-hirek/igy-keruljuk-el-hogy-megrazzon-a-statikus-elektromossag/

    Válasz erre: Katalin
  • Katalin

    Néhány napja azt vettem észre magamon,hogy ha valamilyen elektromos készülékhez vagy például egy üzemen kivüli hűtőszekrényhez érek elektromos kisülés történik az újjam és a tárgy között.Ez nem csak szikrázással jár,hanem kellemetlen csipéssel is. De a ma történtek döbbentettek meg legjobban.Lehajoltam és a nappali szoba járólapjáról szerettem volna felvenni valamit.Amikor az ujjammal a járólaphoz értem,ugyan az a kisülés történt.Később a fotelből felállva ugyanezt a kisülést tapasztaltam a lábujjam és a járólap lözött,pedig zokni és egy gumitalpú szandál volt rajtam,tehát a lábam mégcsak nem is érintkezett a járólappal.Úgy érzem tele van a testem elektromossággal,mondhatom azt is hogy túlzottan is.Mitől lehet ez? Hová forduljak? Félek,hogy ez esetleg valamilyen betegség előjele lehet..

  • Dr. Zátrok Zsolt

    Így van. Ez élet természete, hogy vannak olyan automatizmusok, melyet nem tud az akarattal (érdemben) befolyásolni.
    Például a sejtműködést egyáltalán nem tudja direktben piszkálni.
    Közvetett úton például lehet bizonyos mértékben módosítani a működést. Ha például nem megfelelően táplálkozik, akkor a sejteknek nincs meg minden ahhoz, hogy rendesen működjenek és jönnek is a betegségek.
    Olyan ez, mint például az autógyár. Ha hiányoznak mmondjuk a kerékcsavarok, akkor leáll a gyár, mert nem tudnak teljesen összerakni egyetlen autót sem mindaddig, amíg nem érkezik meg a hiányzó csavar.
    A testnek sokféle tápanyagra, fehérjékre, zsírokra, szénhidrátokra, áfványi anyagokra, nyomelemekre van szüksége. Ha egyikből nincs elég vagy éppen valamelyik túlzó mértékben jut a testbe, akkor az egyensúly felborul.
    Minél többet tudunk meg az emberi testről, annál megdöbbentőbb az a komplexitás, ahogy működik. Ezzel szemben sokan ipari hulladék kajákkal, mérgekkel táplálják… csodálkoznak, mennyi a beteg, egyre nő a számuk..

    Válasz erre: Batvan
  • Batvan

    Köszönöm a válaszát, azaz a test egy bonyolultabb rendszer, mintsem azt emberi értelemmel felfogható lenne vagy akár minden sejtszinten szabályozható lenne. Azaz a pozitív és a negatív változásokat sem tudjuk magunk szabályozni, a kívülről vagy belülről bevitt „táp”anyagok szempontjából is a test maga dönti el, mire is van szüksége, vagy mire nincs…A problémámat próbáltam már több szakterületen is feltárni, de jelenleg mindenhol csak az „értetlenség” reakcióját kaptam.. Sebaj, az élet megy tovább, nem mindenre kapunk egyértelmű választ, megoldást…

  • Dr. Zátrok Zsolt

    Élettani szempontból teljesen rossz elképzelése van teste működéséről.
    A testében többmilliárd sejt van. Minden egyes sejtje az elektromosságtól működik. A sejten belül és kívül az elektromos töltések változnak. Hol a pozitív van kívül, hol meg belül.
    Ezek a töltésváltozások működtetik az egyes anyagok sejtbe juttatását és onnan kijuttatását.
    Ezt az elektromosságot és változékonyságot ha leállítja, úgy nevezik halál.
    Azaz amíg él, addig a pozitív-negatív töltésű ionok mozogni fognak a testében …. és ez így van jól
    Máshol keresse a panaszai forrását! A test-elektromosságot nem érzékelheti, mert ilyen receptorok nincsenek a testben.

    Válasz erre: Batvan
  • Batvan

    Kicsit furcsa kérdésekkel fordulok Önhöz, mert olvasva a cikkét az elmúlt hónapok során furcsa jelenséget érzek magamon, testemben. Kezdem azzal, hogy attól tartok, hogy összefüggésbe hozható az mRNS alapú vakcinákkal és a bennük „esetleg” található GO-val??, de jelenleg erre még konkrét bizonyítékom nincs. A szapora szívverések nyugalmi állapotban, az éjszakai álmatlanságok, mikor egy pillanat alatt a belső zúgó hangok megtámadják a nyugalmi szintet és szinte felébred az ember a pihent állapotából, de legkülönösebb érzés a végtagok (lábujj és kézujj) és az azokhoz tartozó közeli testrészek, lábszár, alkar, valamint az orr-füll zsibbadás érzése és azok hideg, néha fagyos állapota. Olykor a levegő belélegzése is hideg érzetet ad, pedig 35 fokban az ember nem érzékel ilyet, vagyis eddig nem érzékeltem… Legfurcsább mégis a hidegség folyamatos változása, hol enyhébb, hol erősebb, főleg ha meleg víz éri, az azutáni időszak. Úgy érzem, felborult a hő háztartásom, mindig hidegek a testrészeim, mintha az agy folyamatosan hűtené a testemet. De mit is hűt? Miért is kell hűtenie? Van bennem valami, ami folyamatos hőt termel és erre reagál? Pozitív töltésű lettem belül? Mivel és hogy lehetne semlegesíteni? A sós vízfürdő terápia a szervezetet pozitívan vagy negatívan tölti? A TENS pozitív vagy negatív töltést bocsájt ki a szervezetre? Van e olyan kezelési forma, ami negatív töltéssel van a szervezetre? Bocsánat a bizarr kérdések miatt, de szeretném valahogy a szervezetemben az általam gondolt ” pozitív” elektromosságot ellensúlyozni, keresem a természetesebbnek tartott „gyógy”módokat, talán Önnek vannak ötletei tanácsai! Hálás köszönet a válaszáért, remélem e-mailben is olvashatom. Isten áldja, jó egészséget!

  • Dr. Zátrok Zsolt

    Nem szakterületem a neurológia, sem a fülészet. Javaslom, hogy a neurológusával beszélje meg a dolgot és kérjen tőle részletesebb tájékoztatást.

    Válasz erre: Tina
  • Tina

    Udv. Az elmúlt 2-3 évben,évente egy-két alkalommal esténként heves szívverést észleltem. Évente 1 x olyan ájulásközeli rosszullétem volt,az érzés a gyomortájékáról indult es haladt felfelé amig már a látásom sem volt, a füleim zugtak. Tavaly tavasszal kezdődött az orrvérzésem, reggel delben este. Kaptam kulonbozo orrcseppeket,stb.Tovabb folytatódott a napi orrvérzéseim.Ezév februarban eljutottam a fül-orr-gegeszetre: orrnyalkahartya leválas es a hajszálerek megduzzadva, amit kiégettek az egyik orrjaratomban. Utana következő napokban az egyik este elalvás-fázisában jelentkezett először egy erős elektromos kisülés az agyamban, amely elektromosság a szívembe nyilalt. Erős heves szívverés következett. Gondoltam elmulik,de nem,egyre erősebb elektromos kisulesek, es azt koveto szivdobogadok jottek. 1-2 nap után mikor már egy ilyen roham után már szinte levegöt sem tudtam venni,mozogni sem, nagyon megijedtem
    Masnap elmentem neurologushoz, ahol megállapitották : szeratomin egyensulyom felborult: gyogyszeres kezeles alatt állok jelenleg is. Enyhültek a tünetek, de itt vannak mindig velem naponta,csak enyhébb formaban. Gondolkodom egy EEG vizsgálaton, de az orvosom azt mondta nem szukseges az nekem. Pedig ezek az elektromos kisulések a mai napig meg vannak. A fejemben vagyis az agyamban sipolás kis zugással februar óta, állandóan, már lassan beleörülök. Csak a csendet kivánom. Hallásvizsgálat nem mutatott ki semmit. Mi a vélemenye a tüneteimről?

  • Dr. Zátrok Zsolt

    ez nem betegség, nincs mitől tartania! Különböző fizikai tényezők (műszálat tartalmazó ruha, fém tárgy érintése, másik elektromosan töltött tárgy érintése).
    Mindenkinél van ilyen és valóban egyes időszakokban erősebben vagy gyakrabban észlelhető. Velem is elő szokott fordulni, időről-időre. A cikkben van néhány hasznos infó!
    https://kiderul.startlap.hu/idojaras-hirek/igy-keruljuk-el-hogy-megrazzon-a-statikus-elektromossag/

    Válasz erre: Zsuzsanna
  • Zsuzsanna

    Sajnos az utóbbi 2 hétben,azt vettem észre,hogy bármihez nyúlok,minden meg ráz.Teljesen mindegy hogy milyen anyagból van. Lassan már ott tartók semmihez sem merek hozzá érni. Próbálok a neten valami választ találni,de eddig nem igazán sikerült. Ha esetleg érdemben tudna valaki segíteni, annak örülnék.A kivizsgálás a mostani helyzetre való tekintetre nem opció(corona vírus).

  • Dr. Zátrok Zsolt

    ez nem betegség, nincs mitől tartania! Különböző fizikai tényezők (műszálat tartalmazó ruha, fém tárgy érintése, másik elektromosan töltött tárgy érintése).
    Mindenkinél van ilyen és valóban egyes időszakokban erősebben vagy gyakrabban észlelhető. Velem is elő szokott fordulni, időről-időre. A cikkben van néhány hasznos infó!
    https://kiderul.startlap.hu/idojaras-hirek/igy-keruljuk-el-hogy-megrazzon-a-statikus-elektromossag/

    Válasz erre: Erika
  • Erika

    Újabban „rázok”, de oly szinten, hogy például a macska azt hiszi, bántom, pedig csak „kisülök”, ha hozzáérek. Borzasztóan zavaró, és most kutatom a neten, mi lehet az oka. Ma alányúltam a csapból kifolyó víznek és az is „megrázott”. Valami nem oké, és jó lenne tudni az okát. Köszönöm, ha válaszolnak!

  • Dr. Zátrok Zsolt

    Blogomat orvostechnikai eszközökről és azok felhasználásáról írom. Cikkeim elsősorban a személyes tapasztalataimról, tudásomról, meggyőződésemről szólnak. Kerülöm az olyan témákat, amihez nem értek, hiszen minek „osszam az észt”, ha nem tudom miről beszélek? :). Biztosan vannak a mobilhálózatoknak és magasfeszültségűnek is élettani hatásai. Azoknak kell róla írniuk, akik ezzel foglalkoznak. Én nem fglalkozom vele, nincs róla ismeretem, tehát blogomban sem fogok ezekról írni. Nem arra vállalkoztam, hogy akadémia igényességűen dolgozzak fel egy témát, hanem arra, hogy egyes módszerekről, hasznukról, használatukról egyszerűen és érthetően beszéljek, a tapasztalataimra, tudásomra alapozva.
    Megj.: véleményem persze van a témában. Minden üzleti körnek, így az energetikának, járműiparnak, húsiparnak, gyógyszeriparnak, stb.stb. megvan a maga „érdeke”, melyet képvisel. Bármelyiknek -kivétel nélkül- lehetnek káros és előnyős hatásai. Számomra úgy tűnik, hogy a mobilhálózatok és elektromos hálózat potenciális káros hatásai eltörpülnek amellett, amit a gyógyszeripar, a húsipar, de akár a nagyipari növénytermesztés tud okozni az emberi testnek. Az előny-hátrány arány is teljesen más.

    Válasz erre: László
  • László

    Hasznos lenne a cikkben nagyon jól leírt tényeket kiegészíteni a mikrohullámú (mobilhálózati) sugárzás és a magasfeszültségű elektromos távvezetékek környezetében mérhető 50 Hz frekvenciájú sugárzás élő szervezetekre kifejtett hatásaival.

    Megj.: A mobilhálózati sugárzás tekintetében a mobilszolgáltatók és a mobilkészülék gyártók erős érdekérvényesitő képességgel bíró ellenérdekelt érdekcsoportot alkotnak.

Új komment hozzáadása