Újra korlátozások léptek életbe a COVID-19 második hulláma miatt. Egyre többen vesztik el türelmüket és tartják a korlátozásokat túlzónak, feleslegesnek. Tényleg szükség van-e ezekre az intézkedésekre vagy csak a politikusok keverik a sz…-t?- kérdezik sokan. Bár nem éppen erre a kérdésre válaszolok, de írásom segíthet a kép „tisztításában”.
Miért ilyen veszélyes ez a vírus?
Vírusok mindenütt ott vannak a természetben. Darabszám szerint a vírusokból van a legtöbb a Földön. Sokszorosan többen vannak, mint mi emberek.
Önmagukban csak nagyon korlátozottan életképesek. Szaporodni csak akkor tudnak, ha egy úgynevezett gazda szervezetbe jutnak be. Amikor találkoznak vele, akkor parazitaként rákényszerítik arra, hogy a vírust sokszorosítsák. Úgy használja a tested, mint egy „fénymásolót”, sejtjeid másolatok sokaságát készítik a vírusról. Ezek pedig ellepik a tested és megzavarják a működését.
A természetben minden növénynek, állatfajnak és az embernek, sőt gombáknak, zúzmóknak, stb. is vannak vírusaik.
A vírusok többsége csak egy adott fajt képes megbetegíteni. Azaz a kukorica vírus a kukoricát, a sertésé a sertést, az embervírus az embert. Ebből elvileg következik az is, hogy a kukoricavírus embert nem tud megbetegíteni. Ember csak embervírustól tud megbetegedni. Az immunrendszered hatékonyabban tud védekezni a „saját embervírussal” szemben, mint egy idegennel szemben.
A COVID-19 koronavírusról feltételezik, hogy valójában állati eredetű, ami valamiképp olyan változáson ment keresztül (mutálódott), ami miatt képes az emberben szaporodni és betegséget kiváltani. Forrásként említettek kígyót, denevért és más fajokat is, de lehet, hogy ez soha nem derül ki.
„Idegen” eredete miatt az emberi védekezőrendszer számára teljesen ismeretlen struktúrákat, kódot tartalmaz, ezért a „szokásos embervírusokhoz” képest nehezebben talál rá az immunrendszer az elpusztításának módjára és erősebben betegít meg.
Hogyan terjed a vírus?
A COVID-19 vírus cseppfertőzéssel terjed. Azaz érintkezned kell olyan ember nyálával (vagy egyéb váladékával), aki hordozza és üríti is a vírust. Nem biztos, hogy a vírusgazdán látszanak a tünetek! Teljesen tünetmentes is ürítheti a vírust.
A betegek és hordozók “viszik” szerteszét a kórokozót és átadják másoknak. Például úgy, hogy a (tömegközlekedési eszközön, bevásárlóközpontban, moziban, munkahelyen, stb.) köhögéskor-tüsszentéskor vírusokat “köpnek” a levegőbe, ami hosszasan lebegve messzire száll. Ha ezt a levegőt belélegzed, a vírust azonnal a tüdőd mélyére szippantod.
Megtörténhet az is, hogy nem “köpnek” rád közvetlenül, hanem kezet fogsz és a korábban a tenyérbe tüsszentett vírusokat átadja a te kezedre. Amikor megsimítod a szád, orrod, szemed, akkor fertőzöd meg magad. Ugyanez történhet, amikor a busz kapaszkodóra tapadnak a vírusok, majd innen “nyalod be”.
Újabban vannak olyan vélemények is, melyek szerint egyszerűen a kilégzéssel is elég vírus távozik a hordozóból. Ha ez igaz, azt jelenti, hogy elég, ha elhalad melletted és az általa kifújt levegőben lebegő vírusokat beszipantva elkaphatod.
Ki a vírushordozó?
Olyan személy (kisgyerektől a felnőttig bárki lehet), akin a betegség tünetei nem észlelhetők, de a vírusokat már üríti és azok másokat megfertőzhetnek.
Amikor néhány vírus a testbe kerül, akkor a gazda egy ideig még nem fertőz. A vírusok még a szaporodással vannak elfoglalva. Idő kell, amíg a gazdasejtekhez tapadva rákényszerítik, hogy vírust kezdjen „másolni”.
Pár óra, 1-2 nap alatt aztán minden egyes megfertőzött sejt sokszáz vagy akár ezer új vírust állít elő. Ezek a sejtből kiszabadulnak és másik sejtet „keresnek”, hogy megfertőzzék. Egy idő után a vírus annyira elszaporodik, hogy megjelenik a sejteken kívül, a tüdőben, légutakban, garatban is. Ilyenkor már a váladékokkal kijutnak a testből és másokat is megfertőzhetnek.
Ebből következik, hogy a vírus „bekapása” után nem azonnal mutatkoznak a betegségtünetek. Kell egy bizonyos idő, míg a vírus annyira elszaporodik, hogy panaszokat okozzon. A vírus testbe érkezése és a tünetek megjelenése közötti idő a lappangási idő. A COVID-19 esetén ez akár 12-14 nap is lehet.
Meddig lehet hordozó valaki és meddig fertőzhet?
A jelenlegi adatok alapján még nincs pontos szám. Úgy tűnik, hogy kb. 3-6 hétig.
Ahogy fent írtam már, az immunrendszer idővel legyűri, elpusztítja a vírust. Akinek eleve erősebb az immunrendszere (mert a benne levő és szaporodó vírusok ellenére sem betegszik meg), az rövidebb idő alatt fogja elpusztítani a testében levő vírusokat is.
A tünetmentes hordozóban nem él hónapokig vagy évekig a vírus, azaz nem kell attól tartani, hogy valaki majd éveken át újra és újra fertőz másokat.
Honnan tudom, hogy kitől kell tartani?
Sehonnan. Nem tudhatod, hogy ki lehet fertőzésforrás! Bárki lehet, akár az is aki látszólag még „kicsattan” az egészségtől.
Adatok vannak arról, hogy látszólag egészséges embernél a véroxigénszint 80-ra vagy ez alá csökkenhet. Érdemes lehet egy egyszerű pulzoximéter készüléket beszerezned és naponta egyszer, legfeljebb 2x mérést végezni. Ebben a cikkemben olvashatsz a véroxigénszint mérésről. Ebben pedig, hogy mit mér egy ilyen készülék.
Te is lehetsz, annak ellenére, hogy jól vagy. És ha nem figyelsz, elviszed mindazoknak, akikkel érintkezel. A hordozó megfertőzheti azokat, akiknek 1-2 méteres közelébe került. Átadás történhet a boltban, utcán sétálgatva, munkahelyen, stb.
A vírusfertőzést csak akkor lehet elkerülni, ha „távolságot tartasz”. Egy baráti kézfogás is elég. Nyugat-Európában a fő jelszó „social distancing”, azaz nyers fordításban „tartsd távol magad másoktól”.
Mit okoz a vírus?
A „szokásos” nátha és influenza vírusok esetén a köhögés, tüsszögés, orrdugulás és orrfolyás, hőemelkedés a vezető tünet. Erősebb esetekben láz és izomfájdalmak lehetnek, ritkán tüdőgyulladásig súlyosbodhat a helyzet.
A COVID-19 az esetek mintegy 80%-ában tünetek nélkül lezajlik. Azaz elkapják a vírust, de az nem okoz panaszokat. Ha viszont a betegségtünetek megjelennek, akkor a betegség lefolyása durvább, mint az influenza esetén.
Az információk szerint a szaglás és ízérzékelés elvesztése korai jele lehet a víros „elkapásának”. Aztán megjelenhet a hőemelkedés, orrdugulás (orrfolyás nélkül), fokozódik a levertség, gyengeség. Kezdetben száraz köhögés kínoz, de idővel egyre több váladék szakad fel a tüdőből. A láz felszökik, a gyengeség ágyban maradásra kényszerít, mindened fáj.
A covid 19 legsúlyosabb szövődménye kétoldali tüdőgyulladás lehet. A gyulladt tüdőterületen a gázcsere (az oxigén felvétel és a CO2 leadás egyaránt) károsodik vagy akár megszűnik. Azaz a tüdő nem képes elég oxigént felvenni. Egyre szaporább a légzés. A normálisan 10-13/perc légzésszám akár 30-ra is nő. Figyelem! A vírustól való szorongás, a pánikroham hasonlóan magas légzésszámot eredményez, de ezzel ne keverd!
Tüdőgyulladásban az oxigénhiányt a véroxigénszint csökkenése is mutatja. Ezt a pulzoximéter készülékkel tudod mérni. Egészségesen a vér oxigén telítettsége 97-100% között van. Ez az érték tüdőgyulladás esetén lassan csökkenni kezd előbb 95, majd akár 90 alá. 90% alatt már kifejezett a légszomj. Ilyen értéknél már orvosi ellátásra, oxigén adagolásra lehet szükség.
Több orvoscsoport is írt arról, hogy a még szinte tünetmentes fertőzöttnél 80 vagy ez alatti értékeket mértek. Azaz a szaturáció érték napi 1-2x-i mérése és az érték csökkenése korai jelzés lehet.
A COVID-19 olyan súlyos tüdőállapothoz vezethet, amelyből lélegeztetőgépes kezelés nélkül kevés a remény a felépülésre. A tüdőgyulladás minden eddigi vírusnál gyakrabban jelenik a COVID-19 fertőzöttek között és ezért tartanak tőle különösen a járványügyi szakemberek is.
Kikre jelenti a legnagyobb veszélyt?
A COVID-19 vírus mindenkire veszélyes, de nem mindenkire azonos mértékben. Ahány ember, annyiféle immunrendszer, amelynek működését egyéb betegségek is befolyásolhatják. Azaz mindenki másképp reagálhat! Nincs „kötelező” tünet és kimenet sem.
Az egészséges immunrendszerű embereknél a nátha vagy influenza fertőzéseknél „megszokottnál” némiképp erősebb tüneteket okozhat. Azonban a vírust az ép immunrendszer felismeri, elkezdi ellene a védekezést és elpusztítja a „támadót”. A fertőzött tehát meggyógyul.
A vírus azokra nézve jelent nagyobb kockázatot, akiknek az immunrendszere valamilyen okból nem működik elég hatékonyan.
- Idős korban az immunrendszer aktivitása eleve csökken, ezért a 65 éven felüliek nehezebben birkóznak meg a betegséggel. Tüneteik súlyosabbak, a lefolyás elhúzódóbb, mint a fiataloknál.
- A tartós szteroid kezelésben részesülők kockázata magasabb, mert a szteroid csökkenti az immunrendszer aktivitását. A napokban többször említették (francia és spanyol orvosok), hogy az ibuprofen (nem-szteroid gyulladáscsökkentő) szintén ilyen hatású.
A gyengített immunrendszerűek esetén súlyosabb tünetek, elhúzódó gyógyulás várható és növekszik a súlyos szövődmény kockázata. - A legnagyobb veszély azokra leselkedik, akiket más betegségek is sorvasztanak (szívbetegség, magas vérnyomás, COPD, cisztás fibrózis, daganat, cukorbetegség, alkoholizmus, drog, elhízás, stb). Az ezekkel való állandó küzdelem „elviszi” az immunrendszer erejét.
- A szervtranszplantáción átesettek a kilökődés elkerülése miatt olyan kezelést kapnak, ami lecsökkenti az immunrendszer aktivitását (és ezzel a fertőzésekkel szembeni védelmet).
A többszörösen beteg, idős betegek számára a COVID-19 fertőzés maga a „halálosztag”! A jelen adatok szerint a betegség „tarol” a 75-80 éven felüli betegek között.
Frissítést: az időközben érkezett hazai adatok is alátámasztják, hogy a vírus az idősekre, azon belül is a férfiakra jelenti a legnagyobb veszélyt. A fertőzésben elhalálozók átlagéletkora 70 év felatt van. Az egész világon mindössze néhány elhunyt volt 50 évalatti és nagyon ritka a 40 évnél fiatalabb. A halottak 65-70%-a férfi.
Hogyan óvhatom meg nagypapát és nagymamát?
Akkor tudod megvédeni, ha nem találkozol velük személyesen! Csak virtuálisan, telefonon, skájpon, stb. tartod a kapcsolatot. Ez nehéz, de a személyes érintkezés végzetes lehet az időseknek!
Meg kell értetni velük is, hogy ők sem „mászkálhatnak” sehova! Nem mehetnek át szomszédba beszélgetni egy jót, nem ugorhatnak le a lottózóba feldobni egy szelvényt. Nem mehetnek le a közértbe egy vekni kenyérért. Az unokát se engedd el hozzájuk, hogy a szokásos rántotthusi-krumplipürét megegye!
Nem neked, nem is a gyerekednek a legnagyobb a kockázata, hanem szüleidnek, nagyszüleidnek lehet végzetes ez a fertőzés.
Ebben a helyzetben az időseknek kényszerű „lakásfogságot” kell választaniuk. Segíts nekik! Az élelmiszerek és egyéb szükséges anyagok beszerzését vedd át. Lehetőleg ne naponta 3-4x rohangálj, hanem hetente 1 bevásárlással és találkozóval intézzétek ezt! A gyakoribb érintkezés nagyobb kockázatot jelent.
Arra különösen figyelj, hogy amikor átadod a szállítmányt, akkor NE ragadjanak el az érzelmek, ne ölelgess, ne puszilgass. Tedd a csomagot a küszöb mögé, lépj hátra vagy távozz. A vásárolt dolgokat ők vigyék be, a csomagolóanyagot mielőbb dobják a kukába és mossanak kezet alaposan.
Miért nem lehet moziba menni?
Emlékezz vissza a tavalyi vagy korábbi influenza járványokra. Volt olyan év, ahol többmillió fertőzött volt hazánkban. A gyerekek az ovi csoportban, osztályban, a felnőttek a munkahelyen, tömegközlekedésen, moziban, színházban, szórakozóhelyeken „összetömörülve” adják-kapják a vírust. Aki egy irodában 2-3 másikkal van összezárva, az megfertőz mindenkit.
Ha „szabad terjedést” engednének, akkor rövid idő alatt többmillió magyar fertőződne meg.
Zárt térben (például moziteremben), kétórás filmvetítés alatt egyetlen „vírusköpő” megfertőzhet akár többtucatnyi embert is.
A gyerekek unatkoznak. Elengedhetem-e házibuliba?
Ha ez a kérdés még felmerül, akkor nem értettél meg semmit!
Ha a buliban akár csak egyetlen gyerek is üríti a vírust, azt akár minden résztvevő hazaviszi és megfertőzi a család idősebb tagjait.
A házibulik, a gyerekek „bandázása” most nem jó ötlet.
Mi értelmük van a korlátozásoknak?
A fertőzöttek közül 2-3% esetén a tünetek súlyosak és akár kórházi kezelést igényelnek. A fenti számítás alapján 3 millió fertőzött esetén 90-100 ezer embert kellene intenzív osztályra vinni és lélegeztetni!
Hazánkban a járvány első fázisáig kb 1200 intenzív ágy és összesen kb 1500-2000 lélegeztetőgép biztosította az ellátásokat. Ennyi működtetésére van hozzáértő orvos és ápoló.
Időközben a kormány alaposan bevásárolt, de lélegeztetésben jártas orvosok és nővérek számában nem történt változása. A közel húszezer gép alkalmazására ugyanannyi ember van, mint amennyi az eddigi 2000-is alig boldogult.
Véleményem szerint nem a gépek száma dönt, hanem a gépek műszaki képességei és az orvosok lélegeztetési tudása határozza meg az eredményt.
A magyar kórházakban a járvány előtt a lélegeztetőgépek döntő többsége a Dräger (német), a Hamilton(svájci), a Medtronic vagy a GE (mindkettő amerikai) gyártmányai voltak. Ezeket ismerik az orvosok. A Kínából beszerzett készülékek döntő többsége olyan távol van ezek tudásához, mint a Trabant a Mercedestől. A korábban használt, bevált, sokszor bizonyított típusokból azonban csak néhány tucatnyit szereztek be. Az új készülékek többsége az orvosok számára ismeretlen.
Aztán a másik probléma a hozzáértés. A lélegeztetési szakértelmet sem lehet gyorstalpalóval, két nap alatt szerezni. Halljuk, hogy átvezényelnek belgyógyászt, fül-orr-gégészt, stb. a covid-osztályokra. Én nem szeretnék egy lélegeztetőgépet sosem látott orvos felügyelete alatt gépre kerülni. Ez olyan, mint először golfütőt fogni a kezedbe. Igen kicsi az esélye, hogy a labdát eltaláld, nemhogy irányítani tudd!
Ezért aztán mindent el kellene követni, hogy egyszerre csak annyian fertőződjenek meg, amennyi valóban kiváló lélegeztetőgépünk van, amennyit a lélegeztetésben képzett orvosaink el tudnak látni.
A korlátozások egyetlen értelme, hogy ezt a határt ne lépjük túl, azaz alacsony maradjon az egyszerre lélegeztetőgépre szorulók száma.
Ha nem veszed komolyan a korlátozásokat, rohangálsz le-fel, hozod-viszed a vírust, akkor ezzel sietteted a fertőzés terjedését és ez sokak halálához vezethet.
Most tehát a legjobb, ha maradsz a fenekeden. A lehető legkevesebbet járj el otthonról. Kerüld az embereket, gyakran moss kezet. És az ismerőseidnek is javsolt, hogy komolyan vegyék ezt.
Meddig tarthat ez az állapot?
Úgy tűnik, hogy a kormányok többnyire 2021 május környékére teszik, hogy a második hullám lecseng és a szigorítások ismét oldhatók lesznek.
Már előre figyelmeztetnek arra, hogy további hullámok jöhetnek. Azaz akár évekig eltarthat ez a herce-hurca.
Nagy reményeket fűznek a védőoltásokhoz – jó okkal. A védőoltások általános használatának köszönhető, hogy egy sereg fertőző betegség (torokgyík, gyermekbénulás, feketehimlő, stb.) gyakorlatilag eltűnt.
A védőoltás kifejlesztése hosszú idő, még több kell ahhoz, hogy a hatékonysága -azaz, hogy hosszú távon védelmet biztosít- bizonyított legyen.
Sajnos éppen ezzel van baj. Úgy tűnik, hogy a vírus ellen nem fejlődik meg tartós immunvédelem, mivel világszerte sok olyan beteget is regisztráltak, akik a tavaszi járványban enyhe fertőzésen estek át és náhány hónappal később ismét fertőződtek.
Amíg tehát nincs hatékony vakcina, addig hullámokban ismétlődhet a járvány és vele az életünk megszokott menetének felborulása is.
Elhúzódó állapotra készülj fel! Az élet nem fog egycsapásra visszatérni a régi mederbe még a korlátozások feloldása után sem. Rengeteg olyan dolgot fel kell adnod, amit megszoktál, szerettél, rendszeresen csináltál. Akiknek nincsenek tartalékaik, azok anyagi szempontból is nagyon kemény időszakra számíthatnak.
A nehézségek és korlátozások ellenére igyekezz nyugodt maradni, mert a stressz megbetegít, csökkenti az immunrendszer erejét. Keress hasznos elfoglaltságot! Fordíts több időt magadra és azokra, akikkel egy háztartásban élsz. Nem kis feladat!
Az egész csak a politikusok általi szarkeverés, hogy tönkretegyenek minket!
Nem osztom ezt a nézetet!
Ne áltassuk magunkat! Nincs esély arra, hogy előre lássuk a jövőt. Azaz nem fogjuk megtudni, mi lett volna, ha így vagy úgy döntenek.
Szerintem a kormányok két fő irány között választhattak.
- a vírus lassítása, az életek védelme érdekében korlátozásokat vezetnek be, ami gazdasági nehézségekhez vezet vagy
- hagyják terjedni a vírust, ami egy spanyolnátha szerű járványba torkollhat, de a gazdaság működését (egy ideig még) megtartja.
Miért dönthettek az 1-es változat mellett?
1918-1919-ben a spanyolnátha járvány 100 000 000 (százmillió) ember halálát okozta az akkori 1.8 milliárdból. Jelenleg a föld lakossága 7.5 milliárd fő. A szakértők szerint a koronavírus sokkal agresszívabb a spanyolnáthát okozó vírusnál. Ezt erősíti az igazolt fertőzések 5-10%-át kitevő halálozási arány is.
A világ vezetői nagyobb kockázatnak ítélték, hogy a járvány akár többszázmillió ember halálát okozhatja, mint a gazdaság átmeneti összeomlását.
Nem fog kiderülni, mi lett volna, ha hagyják a vírust pusztítani. Szerintem a rengeteg halott mellett a gazdaság ugyanúgy összeomlott volna, mint most.
Alig néhány éve átéltünk már egy gazdasági válságot és sokan szenvedtek, nélkülöztek miatta. De ahogy akkor, úgy most is el fognak múlni ezek a nehéz idők és helyreállnak a dolgok.
A vírus által megölt szülő, rokon, barát viszont nem „állítható helyre”.
Segít-e a fokhagyma, gyömbér és antibiotikum a gyógyításában?
A vírus ellen jelenleg nincs gyógyszer (de ez általában igaz minden vírusra is).
Vírust nem lehet elpusztítani antibiotikummal. Vírusfertőzés esetén ne kezdd el szedni! Lehet olyan helyzet, amikor a vírusfertőzés mellett baktériumos fertőzésed is van – ilyenkor szükséges lehet, de ennek megítélése az orvos feladata.
Vírusfertőzést a tüneti szerek segíti elviselhetővé tenni. 38.5 fok felett lázcsillapítót vehetsz be (pl. paracetamol jó, de ibuprofen NEM). Orrdugulásra használj orrcseppet (igyekezz csak ritkán alkalmazni, mert túl sok alkalmazása „kimarja az orrnyálkahártyát”. A torokfertőtlenítés segíthet, de ez csak a száj-garat területén hat, nem segít a tüdőd mélyébe jutott kórokozók ellen. Fogyassz sok folyadékot (de ne alkoholt!). Könnyen emészthető, változatos ételeket egyél, sok zöldséggel és a gyümölcsöket se hanyagold. Kerüld a nehéz, zsíros ételeket és mérsékeld a húsfogyasztástod.
A vírusok ellen az egészséges immunrendszer az igazi fegyver!
Amikor életedben első alkalommal “kapsz meg” egy vírust, akkor az viszonylag gyorsan képes terjedni a szervezetedben. A vírus testedbe jutása és a tünetek megjelenése közötti idő a lappangási idő.
Az immunrendszered a behatolót észlelve „riadót fúj”. A betolakodóval szemben kétféle védelmi rendszer aktiválódik: a humorális és a celluláris (sejtes).
A humorális immunrendszer ellenanyagok termelésébe kezd, melyek a vírushoz tapadva meggátolják, hogy a sejtekbe bejusson és terjedjen. A immunoglobulin M (IgM) ellenanyagot a szervezet a fertőzés kezdetétől néhány hétig termeli. Az immunoglobulin G (IgG) termelődése csak ezután indul be, de ez évekig, akár élethosszan megmarad és véd a későbbi fertőzésektől. Ha a vérben IgM mutatható ki, az friss fertőzésre utal, míg az IgG-é azt jelenti, hogy valamikor régen a szervezet már találkozott az adott kórokozóval.
A vírussal fertőzött sejtek egy interferon nevű anyagot kezdenek termelni, ami aktiválja, “odavonzza” a fehérvérsejteket. Ha ezek vírusgyanús fehérjét “találnak” egy sejt membránján, akkor elpusztítják őket. Az a celluláris (sejtes) védelmi rendszer.
A fertőzés első napjaiban úgy tűnik, hogy a vírus győz le téged, de aztán beindul az immunrendszered és megfordítja a csatát.
Az előző válaszokban már jeleztem: ha az immunrendszer egészséges, akkor győz. Kockázat azoknál nagy, akik immunrendszere épp más betegségekkel is küzd vagy valamilyen okból „el van nyomva”, nem működik hatékonyan.
Az immunrendszered egészségét a változatos, sok zöldséget és gyümölcsöt, kevés húst tartalmazó étrenddel tartod fenn. Egy-egy „kiragadott” étel, vitamin, ásvány, stb. túlfogyasztása semmi előnnyel nem jár. A fokhagyma vagy a gyömbér sem kis, sem nagy mennyiségben fogyasztva nem véd meg a vírusfertőzéstől. Nem használnak érdemben, de nem is ártanak.
Honnan tudom, hogy súlyos a helyzetem?
Ha tüsszögsz és folyik az orrod, akkor alighanem alaposan megijedsz a mostani helyzetben. Ha csak ezek a tüneteid, akkor valószínűbb, hogy nátha vagy vagy influenza (mindkettőt vírus okozza és ezért lehet összekeverni őket). A jelenlegi adatok szerint az orrfolyás a COVID-19 fertőzés esetén alig fordul elő.
Ha az orrdugulás ellenére nem folyik az orrod, elveszíted a szaglásod és az ízérzékelést, izomfájdalmak jelennek meg, köhögésed kínzó, sok váladék jön fel a tüdődből, a lázad egyre magasabbra szökik és légszomjad jelentkezik, akkor valószínűbb a COVID-19 fertőzés.
Ha ilyen tüneteket tapasztalsz vagy találkoztál fertőzött személlyel, akkor se rohanj be egy rendelőbe, mert ha tényleg vírusos vagy, akkor az orvosok és ápolók is karanténba kerülhetnek. Telefonon kérj segítséget a háziorvosodtól, az ügyeletes orvostól vagy a mentőszolgálat szakemberétől. Kérdéseikkel megerősíthetik vagy kizárhatják a fertőzés gyanúját és eldöntik a teendőket.
A szakrendelők lemondták a kezeléseimet. Mit tehetek?
A kormány az egészségügy erőforrásait a vírus elleni küzdelemre koncentrálják. Azon lehet vitatkozni, hogy túlzott-e a reakció vagy sem, de a készültségre szükség van.
A térd artrózisod, a gerincmeszesedés miatti hátfájásod, stb. bármennyire kínoz is, nem veszélyezteti az életed, azaz ezekkel most „hátrébb sorolnak” a fontossági listán. Teljesen jogosan.
A krónikus mozgásszervi betegségek kezelésére egyébként számos otthoni használatra tervezett orvosi készülék áll rendelkezésedre. Terápiás ultrahang, lágylézer, mágnesterápiás készülék, TENS, izomstimulátor és sokféle eszköz létezik. Ezekkel otthon, az orvos jelenléte nélkül, magad is hatékonyan kezelheted a krónikus, régóta kínzó betegségeidet. Kérd a kezelőorvosod tanácsát, útmutatását, hogy milyen otthoni kezeléseket alkalmazhatsz! Szerezd be a szükséges eszközt és a kezeléssel nem kell várni, amíg ismét fogadni fognak a kórházak, szakrendelők.
Olvasd el cikkem arról, hogy mire valók az otthoni orvostechnikai eszközök.
Kommentek
Köszönöm! 🙂
Blogomban olyan dolgokkal kapcsolatban írok, melyet az egyén tehet meg a gyógyulása érdekében. A védőoltások a rendelői orvosi ellátás részét képezik, melyek kívül esnek a blogom témakörén.
Van véleményem róla. A védőoltások előtt a föld lakossága 1.8milliárd fő volt. Akkoriban a gyermekkort kevesen élték túl. Elvitték őket olyan betegségek, mint a torokgyík, szamárköhögés, a tetanusz, a tbc, a gyermekbénulás és hasonló betegségek.
A nagyszüleink idején minden családban sok gyermek született. Felnőtté azonban csak kevés vált.
A védőoltásokkal ez megváltozott. Ma már a korábban rettegett betegségek gyakorlatilag nem fordulnak elő.
Azaz a védőoltások általában kedvező hatásúak az emberi egészség vonatkozásában.
A védőoltásoknak is van kockázata. Ha általánosságban vizsgáljuk, akkor elenyésző a kockázat. Ha viszont annak a személynek a nézőpontját veszem, aki valamilyen károsodást szenved el, akkor onnan nézve tragédia.
De az életnek vannak kockázatai. Így rendszeresen hallunk olyan híreket, hogy egy tetőről lecsúszó cserép megöl valakit, vagy derült égből villámcsapás végez valakivel. Vagy egy vulkánkitörés által kiváltott cunami többezer kilométerre megöl embereket.
Azaz nincs fekete és nincs fehér válasz!
Tisztelt Doktor Úr!
Szenzációs a blogja! Emberi és értelmezhető.
Az oltásokkal kapcsolatban vagyok kíváncsi a véleményére. Nem találtam ebben a témában semmit itt.
Természetes úton átesettek magas igg szinttel védettek e annyira mint az oltottak? Javasolja e az oltást ilyen esetben a mostani aránylag veszélytelenebb Omikron variáns megjelenése után?
Köszönöm a dícséretet! Örülök, hogy tetszett! 🙂
Dr. Zátrok Zsolt!!
2020. március hó óta ez a legérthetőbb, legjobb cikk amit olvastam. Büszke vagyok Önre, de nagyon, nagyon! Jó egészséget kívánok Önnek és kedves családjának: Jusztina
A covidosok nem táblával a nyakukban szaladgálnak, hanem kórházban tömörülnek vagy otthon küzdenek a betegség legyűrésével.
Orvosként nézve más „betegsűrűség” látható, mint amit az ember a lakásában megbújva észlel.
Ha Ön szerint nincs járvány, akkor jelentkezzen önkéntes kisegítő munkára egy covid osztályra. Forgassa a betegeket, ágytálazzon nekik, etesse őket, cserélje az ágyneműt – ehhez nem kell képzettség.
Néhány hét kórházi munka után várnám a tapasztalatairól szóló beszámolót.
Elég nagy baj hogy azóta is terjed a social distancing nevű őrület, meg a többi.
Egy inverz Sztálin kéne, aki eltünteti az összes covidióta féreg döntéshozót. Egyből eltűnne a „járvány”.
A dolgokat „megkeveri”, hogy márciusban mág javában zajlott a szokásos éves influenza időszak is.
A tünetek alapján nyugodtan lehetett korona-fertőzés is.
Eldönteni kizárólag laborban lehet.
Azért lehet érdemes tudni, mert ha korona volt, akkor Ön nyugodtabb lehet – nem valószínű, hogy ismét megbetegszik. Bár volt már olyan, aki másodszor is elkapta, de ha jól emlékszem összesen két ilyen eset volt az egész világon. Igazi ritkaság ez a jelenség.
A vírusfertőzést követően legalább egy időre a szervezett „védett” a megbetegedés ellen.
Tisztelt Dr. Zátrok Zsolt!
Március közepén volt egy vírusos felső légúti problémám. Az orrom volt eldugulva olyan szinten, hogy már a fülemben is szúrást éreztem. A vizsgálat a hörgőkben is hallatott valamit. Zitrocint és naturlandos köptetőt kaptam. Előtte utána voltak olyan tüneteim, amelyekről mostanában olvastam, hogy a koronavírus tünetei is lehetnek. Első volt a szaglás jelentős csökkenése,ha kifújtam az orrom, rózsaszín színezete volt a váladéknak, a lábszáramon kisebb területeken égő érzésem volt, illetve a hajszálak tövén éreztem fájdalmat, még hajmosáskor is, a torkom folyamatosan száraznak érezem. Lázam nem volt, az alap hőmérsékletem, ami 35,36 között szokott lenni, 36 fölé emelkedett. Előzmény: egy nagyon beteg kolléganő mellől többen lettünk betegek, mert nem volt hajlandó orvoshoz menni. Kérdésem lenne, hogy elképzelhető, hogy az új vírusfertőzésen estem át? Honnan tudhatom meg. Tisztelettel: 59 éves nő, aki nagyon ritkán beteg.
Ezt Önnek kell eldöntenie. Ha van olyan szoba, amit kizárólagosan használ, akkor elvileg megoldható, hogy távolságot tartson, ne ériuntkezzen a többiekkel. Használjon saját evőeszközöket, ne igyon bele más poharába, fokozza a higiénét.
Így akár egy lakáson belül is megóvhatja magát. Ha ebben nem bízik, akkor dönthet az elköltözés mellett.
Cucus a probléma 70 éves és codp beteg és még 3 felnőtt a családban,menjek albérletbe egyedül?
A koronavírus emberről-emberre terjed. Azaz a családtagoktól is elkaphatja az ember. Ha egy közös lakásban élő 4 ember egyike megfertőződik, akkor bizony valószínű, hogy a lakásban levő többi is meg fogja kapni.
Valószínű, de nem „tuti”. Ahogy az sem, hogy mennyire súlyos tüneteket okoz.
Egyes vélemények szerint a fertőzésen átesettek 80%-a, azaz 10-ből 8 ember „észre sem veszi”, hogy elkapta, mert semmi vagy nagyon enyhe tünetet okoz.
Másoknál meg komoly megbetegedést, akár életveszélyt okoz.
Azt nem lehet előre megmondani, hogy ki, hogyan fog reagálni a vírusra.
Mit tegyek ha a 3 tagú családdal élek,és codp s vagyok
Én kb olyan távol vagyok a kormányzati döntésektől, mint Ön vagy a lakosság többi része. Az orvosi közösségekben mindenképpen beszédtéma ugyanez. De a döntéseket nem a facebook, de nem is egy blog szintjén hozzák.
A külvilágtól elzárva elég könnyen k”agyalásba kezd” az ember! Ez stresszt okoz! Próbálja mással lefoglalni a figyelmét a következő hónapokban! Persze fél szemét érdemes rajta tartani a folyamatokon. De mostmár „kötött pályán” mozgunk, nincs áttérés egy másik módszerre.
Amint írtam, én se vagyok már fiatal.
Abban igaza van, hogy egy bizonyos koron túl már egyesek (talán elég sokan is) nem törődnek sem saját maguk egészségével, sem a másokéval sem (demencia, arteroszklerózis, stb.). De akkor mi értelme van az általános kijárási tilalomnak, ha azt úgysem tartják be. Ha a fiatalok betartják, akkor nem tudnak átesni a betegségen és nem szereznek immunitást.
Hát elég furcsa egy helyzet!!!
Vajon erről kompetens helyeken gondolkodnak-e? Vagy csak én töröm a fejemet, pillanatnyilag elzárva a külvilágtól.
Nem orvosként elég nagy bátorság lenne orvosi témákról írni! 🙂
Angliában próbálkoztak az idősek „otthon tartásában”. Sikertelenül. Robbanásszerűen terjed a vírus. Ezért feladták és általános korlátozásokat vezettek be.
Sok orvosi oldalon is értekeznek erről, megoszlanak a vélemények. Általában úgy tűnik, hogy elkésett ötlet „háziőrizetbe” küldeni az időseket.
Köszönöm a gyors választ. Úgy sejtem, hogy Ön orvos. Akkor gondolom tudja, hogy a járvány akkor szűnik meg, amikor a lakosság egy bizonyos hányada átesett az influenzán. Amíg ez nem történik meg, addig a járvány nem cseng le.
Én csak egy matematikatanár vagyok, de 75 éves, vagyis nagyon veszélyeztetett.
Van egy „javaslatom”. MI lenne, ha a 60 év felettieket teljes karanténba zárnák (abszolut kijárási tilalom), és ellátásukról központilag intézkednének. A lakosság többi része élné tovább szokásos életét, megfertőződne, de az időseknek nem adná tovább a vírust. Ez által az a bizonyos hányad sokkal gyorsabban áteshetne a betegségen és kialakulhatna az un. „nyájimmunitás”.
Persze ez egy ötlet, de eddig csak két változatról tudok. Vagy teljes kijárási tilalom (Olaszország) vagy semmilyen tilalom (Svédország).
Az én javaslatom a kettő között van.
Tisztelettel Szász György
A cikkben erről is írtam. A kormányintézkedések alapján vezetőink hosszú, minimum az év végéig tartó állapotra „rendezkednek be”. A járványok esetén a „fő hullámot” követően „lecsengő” hullámok előfordulnak. Olvastam angol tanulmányokat is, amelyek szerint 3-400 nap szükséges, mire a korlátozó intézkedések feloldhatók lesznek. És vannak optimisták is, mely szerint 3-4 hónappal „megússzuk”.
Meglátjuk. Egy biztos, nem kéthetes átmeneti „ügyről” van szó. Ezzel senki se áltassa magát.
Ez mind nagyon szép és nagyon jó. De az a kérdésem, ha egy népesség (mindegy melyik ország) nagy része nem esik át az influenzán, vagyis nem lesz védett további fertőzésre, akkor hogyan lesz vége a járványnak.
Az ÁNTSZ honlapján látható, hogy tavaly az influenzajárvány 9 hete alatt (január-február-március első hete) összesen 400000 influenzagyanús esetet regisztráltak az országban, és csak ezután csengett le a járvány.
Mikor fog akkor most, amikor lassítjuk a fertőzések ütemét lecsengeni ez a járvány?
Erre a kérdésre még nem olvastam sehol, még csak utalást sem.
Ha valaki tud valamit erről, kérem ossza meg!
A Coderit köhögéscsillapító, azaz „elfojtja” a köhögési reflexet. Ha pedig nem tud köhögni, akkor a tüdeje sem tisztul, hanem benne marad az a váladéki, aminek ki kellene jönnie.
Az Aktil-Duo egy antibiotikum, mely vírus ellen hatástalan.
A tünetek alapján nem eldönthető, hogy milyen vírusa van, ez kizárólag vírus teszttel lenne igazolható. Így bármelyik lehet, akár influenza, akár korona.
Az elhúzódó és relatíve enyhe tünetek miatt egyelőre nincs teendője. A vírus ellen a teste védekezőrendszere „megcsinálja a gyógyszert”!
Ha ez nem sikerül neki, akkor tüdőgyulladás és az általános állapota gyors rosszabbodása jelentkezik. Ilyenkor kell telefonon segítséget kérnie.
Most, hogy köhög és szúr, de láztalan, otthonmaradással tehet a legtöbbet a saját és mások érdekében
Tisztelt Dr. Zátrok Zsolt!
Előzmény:
Kb. két hete hurutos köhögéssel mentem a körzeti orvoshoz.
Légcső hurutot állapított meg. 7 napig Aktil Duo -t szedetem. A köhögésem enyhébb lett.
Mivel nem múlt el teljesen, visszamentem. Sajnos addigra már elindult a Covid-19 koronavírussal kapcsolatos óvintézkedések sora.
Így a rendelőbe nem jutottunk be, csak telefonon érdeklődhettünk. Feleségem beszélt egy asszisztenssel, és megemlítette, hogy Coderit tablettát kezdtem szedni. Erre az volt a válasz, hogy az jó, szedjem továbbra is.
Azóta azt nem szedem, hogy tisztulni tudjon a tüdőm.
Jelenleg:
Lázam sem előtte, sem azóta nem volt. Köhögök, (zöldes váladék,) rendszeresen eldugul az orrom, de tisztul, és ürül.
Ha néha fáj a köhögés, az inkább csak izomláz lehet.
Kérdésem:
Ennyire elhúzódik a betegségem, legyek türelemmel, vagy gyanakodjak egy korona vírus fertőzésre?
Válaszát köszönöm.
Tisztelettel Balázs Gábor.
U.I.: lemaradt, de lehet, hogy fontos: 70 éves vagyok, és egy lezárt művelődési házban dolgozom (24/48) mint épületfelügyelő.
Új komment hozzáadása