Kedves Olvasóink!

Örömmel osztom meg veletek, hogy az Élethosszig Egészségesen blog mostantól a Medimarket.hu oldal részeként érhető el. Remélem, hogy ezzel az együttműködéssel még több és hatékonyabb tájékoztatást nyújthatok az egészség megőrzése és visszaszerzése témakörben.

Dr. Zátrok Zsolt Dr. Zátrok Zsolt

Napjainkban a legtöbb orvos a betegségek biokémiai eredetében hisz és ezért a betegségeket gyógyszerrel próbálja kezelni. Milliárdnyi ember kap gyógyszereket naponta, de a regisztrált betegek száma nemhogy csökken, hanem tartósan növekszik. Az a gyanúm, hogy a mindenre gyógyszert koncepció „sántít”. Az élet ugyanis nemcsak egymás mellé rendezett kémiai molekulákból áll!

Az élet jelei

Biztos voltál már intenzív osztályon vagy legalább filmen láttad, ahogy a betegágy mellett betegőrző monitorok pittyegnek folyamatosan, az élet jeleit mutatva. Két fő paraméter van, melyhez az élet kapcsolható. Az egyik az agy elektromos tevékenysége (mely az EEG görbén, azaz ElektroEnkephaloGram-on), a másik pedig az szív elektromos aktivitása (ami az EKG görbén, azaz az ElektroKardioGram-on) látható.

100%-ban bizonyított, hogy az élet addig van jelen, amíg ezek az elektromágneses hullámok kimutathatók, megjeleníthetők. Ha az elektromágneses aktivitás megszűnik, vele távozik az élet is.

Az emberi test legfőbb életjelei elektromos természetűek.

Az agy és az emberi test működése elektromosságon alapul

Bizonyított az is, hogy a tested működését az agyad elektromos jelek segítségével szabályozza, melyben szorosan együttműködnek bizonyos kémiai anyagok is. Azaz az emberi test elektro-kémiai úton működő egység.

Az idegsejtek közötti elektromos jeleket kémiai anyagok továbbítják. A szerepük lehet hírvivő (messenger) vagy ingerület átvivő (transmitter) egyaránt. A működést alapvetően azonban elektromos jelek határozzák meg a perifériás idegpályákon és a központi idegrendszerben is.

Bármely, a testedben zajló kémiai reakció szorosan összefügg az elektromos aktivitással, mondhatni vezérléssel.

A fény, a színek, a hangok, a szagok, az ízek, a hőmérséklet, a testhelyzet, stb. az agyadban hozzák létre az érzékelést. Amit valóságnak érzékelsz, az nem más, mint rendkívül bonyolult és komplex elektromos aktivitás „leképezése”.

A szemedbe jutó fotonok, a légnyomás változása, a nyelved elérő ízmolekulák, az orrodba kerülő levegőrészecskék, a tested bármely részének fizikai érintkezése mind-mind elektromos jellé alakul át. Az elektromosság az agyad és tested alapvető természete.

Miért gyógyszerrel kezelik?

Joggal merülhet fel benned, hogyha a tested elektromos elven működik, az orvosok miért nem az elektromosság valamely formájával kezelnek, hanem kémiai anyagokkal, gyógyszerekkel?

Ráadásul az is ismert, hogy a gyógyszerek jelentős része csak tüneti hatású. Úgy tűnik, mintha nem lenne cél, hogy teljesen meggyógyulj. Elég, ha egy adott paramétered a kezelési protokoll által elvárt értékre módosul.

Hogy ez miért lehet így? Nos… erről megírtam a véleményem.

Elektroterápia vagy gyógyszer

Az elektromosság az emberek többsége számára egy láthatatlan, megfoghatatlan valami. Egy ilyen „izével” történő kezelés sok ember számára nem érthető és ezért nem is elfogadható.

A gyógyszer tabletta vagy kapszula formában azonban fogható, tapintható, szagolható, lenyelhető. Akár érezhető az is, ahogy a szétárad a testben. Mindenfelé…bár a prosztatád vagy éppen a veséd kellene kezelni, a gyógyszer azonban a tested egészére, minden sejtedre hat. Egy picit ott is, ahol kell. De mivel a veséd a tested tömegének 1%-át sem éri el, így a gyógyszer 99%-ban oda kerül, ahova nem is kellene.

A fentiekből már gondolhatod, hogy ahol csak lehet ott a gyógyszer helyett inkább az elektromos kezelési koncepciót preferálom.

Persze az elektroterápia egy sor kórkép vagy állapot (például fertőzés, baleseti sérülés) kezelésére nem alkalmas vagy legalábbis nem az akut szakaszban.

De hát ez így van mindennel. A kanál a leves elfogasztására való és nem a pulykasült feldarabolására.

Az indikáció a tudomány! Azaz tudni kell, hogy mely betegségre, melyik a leghatékonyabb módszer. Ez sok esetben a gyógyszer és sok másik esetben az elektroterápia lehet.

Kommentek

  • Dr. Zátrok Zsolt

    A testünk folyamatai elképesztően bonyolult rendszert alkotnak. Működhet hibásan egy transzmitter, de tudni kellene, hogy miért teszi ezt. Mi miatt érzékeli hatástalannak a teste? MIért nem kap a vezérlés megfelelő visszajelzést. Ezzel visszajutunk oda, hogy az oki terápia a megbomlott működés helyreállítása lenne. A kémiai anyag élethosszig tartó szedése nem oki terápia, hanem tüneti.

    Válasz erre: K.Gyuláné
  • K.Gyuláné

    Azt olvastam,hogy abipoláris betegség a transmitterek hibás működése.Tiszta kémia- mondja az orvos-,- élethosszig gyógyszert kell szedni mint a cukorbetegeknek.Elektromos kezeléssel nem lehet eredményessebben és rövidebb úton gyógyitani,v.helyreállítani.

Új komment hozzáadása