Az alvás az ember természetes pihenőállapota, tested alapvető létszükséglete. A jó minőségű és mennyiségű alvás létfontosságú az egészség megőrzése szempontjából. Az alvás (tartós) zavara súlyos megbetegedésekhez vezethet. Az alvászavar (más kifejezéssel insomnia, álmatlanság) az alvás mennyiségi és/vagy minőségi elégtelensége.
A pihentető alvás fontossága
Lehet, hogy nem gondoltad még végig, mennyire fontos az alvás.
Háborús filmekben gyakori jelenet, hogy a foglyot alvásmegvonással kínozzák, a szervezete pedig néhány nap alatt összeomlik, gondolkodása összezavarodik.
Az alvás elengedhetetlenül fontos az egészség, a szellemi és fizikai képességek megőrzéséhez.
- Az alvás alatt történik a napi aktív időszakban szerzett „sérülések”, károsodások kijavítása. Nappal a tested arra koncentrál, hogy a tevékenységeid el tudd végezni. Mozogni és gondolkodni tudj. Az alvás alatt nem kell ezzel törődnie, hiszen szinte öntudatlanul, „kikapcsolt” állapotban vagy.
Ezért ilyenkor a tested arra fordítja minden energiáját, hogy pótolja az elpusztul sejtjeidet, regenerálja a szöveteid.
Alvás alatt működnek leghatékonyabban az öngyógyító-helyreállító folyamatok, ekkor történik a gyógyulás! - Újratölti a kiürült energiaraktárakat és ezzel emeli a tested energiaszintjét. A következő napon újult erővel tudsz tevékenykedni.
- Segíti az immunrendszer működését, olyan anyagokat termel, amelyek segítenek a betegségekkel szembeni védekezésben.
- Ha rendszeresen edzel, akkor alvás alatt „épül be” az izommunka. Amikor max. intenzitással edzel, a testednek nincs ideje az izmok építésére! Épp ellenkezőleg. Ekkor egy csomó izomrostod elszakad, izomsejtek pusztulnak el, minden energiaraktárad kiürül. Ennek helyreállítása (sőt erősebb izomrostokkal megújítása) alvás alatt történik. Ha nem pihensz eleget, nem is fejlődsz a kívánt ütemben.
- Összességében az alváshiány növeli a betegségek, például a szívbetegség, a cukorbetegség és a magas vérnyomás kockázatát.
Azaz a nappali tevékenységek „rombolják” a tested. Az alvás alatt pedig a „helyreállító, gyógyító” folyamatok „eltüntetik ennek nyomait.
Ezért az jó minőségű és mennyiségű alvás falapvetően fontos az egészség szempontjából. Általában igaz, hogy ha frissen és kipihenten ébredsz, akkor elegendő számodra az alvásidő és megfelelő az alvásod minősége is.
Mennyi az alvásigény?
A napi alvásigényed 7-9 óra. Ez egyénenként és életkoronként jelentős szórást mutat. Fiatal korban több, idősebben kevesebb alvásra van szükség.
Az alvásra rendszeresen, ismétlődően van szükséged. Alvás alatt felszínessé válik a kapcsolatod a külvilággal, az izmaid elernyednek. Feltöltődnek szervezeted raktárai, a tudatalatti pedig rendszerezi az előző nap eseményeit, emlékeit.
Az alvás két fő szakaszra tagolható. Az egyikben a szemed gyors mozgásokat végez, ezt REM-fázisnak nevezik. Ebben a szakaszban álmodsz, amire azonban felébredés után többnyire nem emlékszel. A másik szakaszban nincsenek szemmozgások (non-REM) és további részekre osztható az alvás mélysége és a reflextevékenységek alapján.
Mi az alvászavar okozója?
Az alvászavar kialakulásának hátterében sokszor összetett problémák húzódnak meg. Egészségügyi vagy lelki okokra, akár e kettő keverékére is visszavezethető. Az egészségügyi ok gyakran a krónikus fájdalom, mely származhat ízületi betegségből, de akár az ülő-, állómunka által okozott hátfájástól is. Egyes légúti problémák (asztma, allergia) szintén alvászavarhoz vezethet. Ezeknek a problémáknak a megoldásával az álmatlanság elűzhető.
Mit okoz az alvászavar?
A pihentető alvás hiánya fizikai és mentális problémákhoz vezethet. A munka, a napi stressz… reggeltől lefekvésig sok energiára van szükséged ahhoz, hogy megtarts az aktivitásod. Ennek az energiának a nagy részét éjszaka, alvás közben „szerzed meg”.
Ha nem alszol nyugodtan, az energiaraktáraid nem töltődnek fel.
És ez nem csak energiaprobléma. A pihentető alvás tartós hiánya egészségügyi problémákhoz vezethet, mivel az alvás hiánya bizonyítottan káros a testre és az elmére:
- Gyengíti az immunrendszert, növeli a fertőzések kockázatát
- Befolyásolja a hangulatot
- Ha az alváshiány rendszeres, szorongáshoz és depresszióhoz vezethet.
- Befolyásolja a mentális egészséget, rontja a fizikai és szellemi teljesítményt
- A csökkent koncentráció miatt fokozza a balesetek kockázatát (otthon, vezetés, munka stb.).
- Korlátozza a tanulási képességet
- Szív- és érrendszeri problémákat okozhat
- Növeli a magas vérnyomás kockázatát
- Csökken a növekedési hormon termelés
- Befolyásolja az anyagcserét, ha nem alszol, hajlamosabb vagy az elhízásra.
- A mély alvás hiánya kimeríti és fokozottabban „koptatja” az egészséged
Napról napra lejjebb húz a fáradtság. Ha nem alszol, nem pihensz éjszaka, nem keletkezik elég energiád és nemcsak fizikai fájdalmak jelentkeznek, hanem akár pszichés eltérések is.
Az alvászavar által okozott kialvatlanság, az álmatlanság rontja a teljesítőképességet,
növeli a balesetek kockázatát és csökkenti az immunrendszered védekező képességét. Csökkenti a reagáló-, tanulási-, tűrő- és a figyelem összpontosítási képességet, a munkateljesítményed is csökken. Fokozódik az ingerlékenység, fáradtságérzés jelentkezik, az immunrendszer védekező kapacitása csökken. Tartósan kimerült állapotban a betegségek kockázata fokozódik.
Az alvászavar tünet és betegség is lehet, mely mögött számos ok húzódhat meg. A pontos okot nem mindig sikerül kideríteni.
Az insomnia lehet mennyiségi, azaz túl kevés (hyposomnia vagy insomnia), vagy éppen túl sok (hypersomnia). Az álmatlanság, az elégtelen alvás esetén az elalvás nehezített, gyakori ébredés szakítja meg vagy az elalvás és folyamatos alvás után túl korai az ébredés.
Ellentéte a túlalvás, azaz a fokozott alvásigény. Tünete a nappali aluszékonyság. Okozhatják gyógyszerek, főként altatók és nyugtatók túlfogyasztása. A megnövekedett alvásigény utalhat testi betegségekre is, például pajzsmirigy csökkent működésére. Az aluszékonyság az agyat érintő gyulladás vagy a koponyán belüli nyomás fokozódásának tünete is lehet.
Az alvászavar minőségi zavarait parasomniának nevezik. Ezeknél az elalvás vagy a felébredés folyamata sérül, ilyen például az alvajárás
Alvászavar kezelés lehetőségei
Az insomnia (álmatlanság) kezelésére szokványosan gyógyszereket adnak. Az altatószerek többsége hozzászokáshoz vezet, továbbá más kellemetlen mellékhatások is kialakulnak tartós szedésük esetén.
Ezért mielőtt altatókhoz nyúlnál, érdemes kiderítened az alvászavar okát.
Gyakran a kiváltó ok, például a légúti probléma gyakran egyszerű módon, a légutak tisztításával, légzésterápiával vagy sóterápiával megelőzhetők. A krónikus fájdalom kezelésére alkalmazz TENS vagy a még hatékonyabb MENS kezelések egyikét.
Néhány tipp álmatlanság esetére
- Nem mindegy, mikor edzel! A sportolásnak számtalan egészségügyi előnye van. Az egyik, hogy egészséges fáradtságot biztosít az elalváshoz. Bár az edzés rendkívül hasznos az alvás szempontjából, de inkább napközben keríts rá sort, semmint az esti időszakban. Az erőteljes testmozgás serkenti az adrenalintermelést és emiatt még egy jó darabig ébernek fogod magad érezni, erre pedig egyáltalán nincs szükséged. Ezért lehetőleg este már ne eddz.
- Délután már kerüld a koffeint. Ez egy olyan stimuláns, amely hatással van az alvásra. A felezési ideje körülbelül 5 óra. Azaz, ha délután háromkor iszol egy kávét, az este tízkor még bőven hat a szervezetedre. Még akkor is jelen van, amikor megpróbálnál elaludni. Ha ritkán kávézol és nem vagy hozzászokva a koffeinhez, akkor a délutáni kávé élénkítő hatása nálad még erősebb.
- Vacsorázz korán! Az esti étkezést tedd minél korábbra, hogy a gyomrodnak legyen elég ideje kiürülni. Ez akár két óra hosszáig is eltarthat. Ha üres gyomorral térsz nyugovóra, elkerülheted a refluxos tüneteket, amik fekvés közben kínozhatnak.
- Telepíts kékfény szűrőt a számítógépedre és a telefonodra. Ha esténként a telefonod vagy a laptopod használod, akkor érdemes kékfény szűrőt használnod. A látható fényből a kékfény hullámhossza az, ami a leginkább hatással van az alvásidőre. A kékfényszűrő programok letölthetők a mobilra és a számítógépedre és automatikusan kiiktatják a kék fényt az esti órákban.
- Teljes sötétség a hálószobában. Próbáld ki a teljes sötétben való alvást. Ha álmatlansággal küszködsz, mindenképpen ajánlott. Sötétben termelődik leginkább az alvást segítő melatonin.
Ha alvás közben bármilyen mesterséges fény ér, az megszakíthatja a cirkadián ritmust, elnyomja a melatonin termelést és negatívan befolyásolja az alvásod minőségét. Tehát akkor jársz a legjobban, ha a mesterséges fényeket kiiktatod a hálószobájból.
Kapcsold ki vagy vidd ki a szobából az összes elektronikus eszközt, ereszd le a redőnyt és húzd be a sötétítő függönyöket, hogy ne szűrődjön be az utcai lámpák fénye. - Menj korábban aludni. Tanulmányok kimutatták, hogy az éjfél előtti alvás órái rendkívül hasznosak. Igyekezz elaludni tíz óra előtt, mivel ezek a korai órák sokkal fontosabbak, mint az alvás összideje. Ha kábának szoktad érezni magad ébredéskor, ne többet akarj aludni, hanem feküdj le korábban és ébredj is korábban.
- Aludj pulzáló mágneses mezőben. Számos tudományos cikk támasztja alá, hogy a mágnesterápia jelentősen segíti a jobb alvást. Ebben a vizsgálatban például a pulzáló mágnesterápiás kezelésben részesülő betegek 70 százaléka tapasztalta alvásproblémái jelentős vagy akár teljes enyhülését. További 24 százalék egyértelmű javulásról számolt be. Csupán 6% szerint volt enyhe a javulás mértéke. Ha a szmokat összeadod, akkor kiderül, hogy a vizsgálat minden egyes résztvevője a mágneses mező kezelés előnyös hatásáról számolt be. Jelentős vagy teljes javulást 70 százalékuknál eredményezett, míg a többieknél „csak” javult a helyzet
- Neuromoduláció. A Nurosym egy klinikailag validált és tanúsított, szabadalmaztatott orvosi eszköz, amelyet neuromodulációra terveztek.
A Nurosym a tVNS (bőrön át történő elektromos vagus ideg stimuláció) technológiát használja az idegrendszer modulálására és az ideghálózat működésének helyreállítására. A vagus ideget megcélozva speciálisan tervezett jeleket küld az agyba, hogy megváltoztassa a fizikai és mentális állapotokat és helyreállítsa az egészséget.
Ez az innovatív technológia hosszú-covid, pitvarfibrilláció, szorongás, depresszió, alvászavar, stressz és krónikus fáradtság esetén biztosít előnyös hatásokat. Emellett további kutatások folynak a Nurosym többféle alkalmazásának értékelésére.
A Nurosym egy klinikailag validált és tanúsított orvosi eszköz, amely otthonában kényelmesen használható. Nem invazív és gyógyszermentes alternatívát kínál a betegek életminőségének javítására. Ide kattintva vásárolhatsz Nurosym készüléket.
Miként csökkenti az alvászavart a PEMF kezelés?
PEMF jelentése pulzáló elektromágneses mező. De hogyan javítja ez az alvás minőségét és a pihenést?
A pulzáló mágneses mező biomoduláló hatású, azaz bizonyos élettani folyamatokat aktivál, serkent, támogat. Az alvás javításában kétféle hatása játszik főszerepet:
- Vérkeringés javítása és oxigénellátás fokozása
- Mitokondriumok aktiválása
Bizonyított, hogy a PEMF hatására akár 200%-kal fokozódik a vérkeringés, különösen a legkisebb hajszálerekben (azaz a mikrocirkulációra legerősebb a hatása). A jobb keringés több oxigént és tápanyagot szállít a sejtekhez. Ez megteremti az anyagcsere fokozódás alapját.
A pulzáló mágneses mező másik fontos hatása a mitokondriumok működésének fokozása. A mitokondriumok felelősek a sejtekben az energia előállításáért, amely elengedhetetlen a sejt működéséhez.
Mitokondriumok és egészség
A testedben minden sejt rendelkezik mitokondriummal, de nem ugyanannyival. Például az izmok, a máj, az agy, a vese sejtekben akár több száz is található, mert ezeknek sok energiára van szükségük a megfelelő működéshez.
A mitokondriumok a test energiatermelő erőművei – a tápanyagokat energiatároló molekulákká (ATP, azaz adenozin-trifoszfát) alakítják át. Az ATP elengedhetetlenül fontos a létezéshez. ATP szükséges minden sejtfolymathoz, így a sejtmembránonn keresztüli anyagáramláshoz, a fehérje és enzimszintézishez, a regenerációhoz. Ha a mitokondriumok nem működnek megfelelően, akkor csökken vagy leáll az ATP termelés. Mivel ez a szervezeted alapvető energiaforrása, így ATP hiányában erőtlen, kedvetlen vagy.
A nem megfelelő mitokondrium működés következménye a fáradtság és a kimerültség, nem tudsz nyugodtan aludni, az agyműködésed sem megfelelő (koncentrációs problémák, depresszió). Az energiahiány és sejtszintű működési zavar egyenesen összefügg a gyulladások kialakulásával, a hormonális és az anyagcsere zavarokkal, elhízással.
Testedben az alvás közben történnek az életfontosságú helyreállító folyamatok.
„Amit nappal leromboltál, az alvás alatt a tested kijavítja”.
Ha a mitokondriumaid nem működnek megfelelően, nincs energiád. Ennek ellenére nem tudsz „kiadósat” aludni, így nem pihened ki magad és a testedet megújító, regeneráló folyamatok is „lefagynak”. Ez egy ördögi kör, azaz önmagát súlyosbító folyamat!
A sejt egészsége és a membránpotenciál
A sejtjeidet sejtmembrán veszi körbe. A külső és belső oldalán eltérő az elektromos töltések eloszlása. Az egészséges sejt membrán feszültség értéke -25 és -60 mV között van. Cook MR, Graham C, Cohen HD, Gerkovich MM. A replication study of human exposure to 60-Hz fields: effects on neurobehavioral measures. Bioelectromagnetics. 1992;13(4):261-85. doi: 10.1002/bem.2250130403. PMID: 1510736.
Ha a feszültség „esik”, akkor ennek következménye, hogy a sejtfalon keresztüli anyagáramlás megakad. Ha nem jut be „tüzelőanyag”, akkor a mitokondrium nem tud miből energiát termelni. Energia hiányában a sejtműködés leáll, beleértve a fehérje, enzim és egyéb anyagok termelését is.
Ennek következménye a gyulladásos folyamatok fellángolása, az ízületi fájdalmak megjelenése, az elhúzódó sebgyógyulás, pszichés problémák, izomfáradtság, alvászavar vagy a pihenés képességének elvesztése.
Az egészséges és beteg sejtek feszültsége
Egy egészséges felnőtt sejtjeinek átlagos feszültsége -25 mV. A beteg sejteké nem éri el a -10 mV-ot. De már akkor elveszítik energiájukat, ha a feszültségük -15 mV alá csökken. Ha a feszültség -5 mV alá csökken, a sejt elhalása (nekrózis) következik be.
Azok a módszerek, amelyek aktiválják és regenerálják a mitokondriumokat, képesek a betegségek gyógyítására is.
A pulzáló mágneses mező terápia segíti az energiával nem rendelkező sejtek „feltöltését” és regenerálását. A sejtek ismét működőképessé válnak, a sejtmembrán feszültség -25 mV fölött egyensúlyba kerül. Minél magasabb a sejt energiaszintje, annál jobban működik a tested és annál jobban pihensz.
A mágnesterápia hatására a mitokondriumaid elkezdenek ATP-t termelni és visszanyered az energiád és életerőd. Ez lehetővé teszi, hogy napközben vitalitással rendelkezz, éjszaka pedig mély és pihentető alvást biztosít.
A mágnesterápia alkalmazása
Pelka RB, Jaenicke C, Gruenwald J. Impulse magnetic-field therapy for insomnia: a double-blind, placebo-controlled study. Adv Ther. 2001 Jul-Aug;18(4):174-80. doi: 10.1007/BF02850111. PMID: 11697020.
A javítás egyik kulcsa tehát a mitokondriumok aktiválása. A mágnesterápia -akárcsak a mikroáram– képes „feltölteni” a mitokondriumokat.
De hogyan történik ez?
A kezelést egy pulzáló mágneses mező terápiát biztosító készülékkel végezheted. Ilyenek például az olasz Globus gyár Magnum elnevezésű készülékei, melyből több típus közül választhatsz.
Ezek az orvosi készülékek a különböző kezelőeszközökben (öv, kendő, párna, matrac) levő mágnestekercsek segítségével állítják elő a pulzáló mágneses mezőt. Annyi a teendőd, hogy az ezek által létrehozott a mágneses térben tartózkodsz. Például viseled az övet, ülsz a párnán vagy fekszel a matracon.
A sejtregenerációt biztosító kezelések hosszú tartamúak (napi 6-8 óra az ideális). Ezért célszerű éjszaka, alvás közben kezelni magad. Már említettem a matracszerű kiegészítőket, melyek közül a kisebb méretűt a párnád alá teheted. Az egész test kezelését biztosító matracokon pedig teljes hosszban végigfekhetsz.
Az éjszakai, tartós mágnesterápia regenerálja és revitalizálja a sejtjeid és aktiválja a mitokondriumokat. Ennek hatása kétféle lehet: 1., többet alszol vagy 2., nem az alvásidőd növekszik, hanem a mélysége (jobban alszol).
Az eredmény pedig, hogy a tested kipihentebben ébred. Javul a teljesítményed.
Pihentető alvás mágnesterápia segítségével
Számos tudományos cikk támasztja alá, hogy a mágnesterápia jelentősen segíti a jobb alvást. Ebben a vizsgálatban például a pulzáló mágnesterápiás kezelésben részesülő betegek 70 százaléka tapasztalta alvásproblémái jelentős vagy akár teljes enyhülését. További 24 százalék egyértelmű javulásról számolt be. Csupán 6% szerint volt enyhe a javulás mértéke. Ha a számokat összeadod, akkor kiderül, hogy a vizsgálat minden egyes résztvevője a mágneses mező kezelés előnyös hatásáról számolt be. Jelentős vagy teljes javulást 70 százalékuknál eredményezett, míg a többieknél „csak” javult a helyzet.
A kulcs: rendszeresség, megfelelő frekvencia és intenzitás
A biostimulációról már említettem, hogy a tested folyamatait serkenti. Ez azonban nem megy egy csapásra, nem történik meg egy nap, egyetlen kezelés alatt. Ha naponta, de legalább másnaponta kezelsz, akkor az egyes kezelések hatásai fokozatosan egymásra rakódnak és kialakul az eredmény. Ha túl nagy szüneteket tartasz, a folyamat minden alkalommal nulláról indul – elindul, majd ismétlés hinyában leáll.
A regeneráció hatékonysága függ az alkalmazott frekvenciáktól és mágneses intenzitástól. A Magnum készülékek orvosi szintű berendezések, rendelkeznek a szükséges képességekkel.
Mit nyújthat számodra egy Magnum készülék?
Válaszd az alvást segítő, a mitokondriumokat regeneráló, a gyulladáscsökkentő és az energia helyreállító programokat.
A kezelések során különböző mágneses intenzitás (Gauss) és különböző frekvenciák kombinálódnak a pihentető alvás, a jobb egészség és a mitokondriumok fokozott aktiválása érdekében, mely
- Növeli a sejtek energiáját
- Javítja az oxigénellátást az egész szervezetben.
- Természetes módon csökkenti a fájdalmat és a gyulladást.
- Nyugodtabban fogsz aludni, jobban pihensz.
- Növeli az energiát és a vitalitást
- A csontok erősebbek és egészségesebbek lesznek
- Segít a szervezetnek regenerálni a szöveteket.
- Javítja a keringést és a szív egészségét
Ha további információkat szeretnél, lépj kapcsolatba velem és segítek kiválasztani, melyik eszköz felel meg leginkább az igényeidnek!
Új komment hozzáadása